A legnagyobb kiterjedésű megyék egyike. Keleten az erdélyi havasok mentén Hunyad-, északon Arad- és Csanád-, nyugaton és délen Torontál-, Keve- és (részben) Krassómegyével határos. Keleten a havasok s délen részben a Duna elég élesen megvonják határát; másutt azonban e batárnak nincs természetes alapja s azért meglehetősen ingadozó.
Északon a Béga forrásvidékétől, azaz az erdélyi szélektől kezdve a mai krassó-szörénymegyei Marzsina, Jersznik (hajdan Jerczenik), Fadimak (helys. Fagymag), odább nyugaton a mai temesmegyei Hisziás (helys. Hosziág), Nádas, Bruckenau (helys. Piski), Orczifalva (helys. Kakat), Baraczháza, (Monostor, Kétfél) stb. helységek jelölik nagyjából egyes végső pontjait. Knéz (helys. Kenéz) néha Csanádmegyéhez tartozik; odább k. a mai torontálmegyei Billét (helys. Billyéd), Bogáros, ettől dny., a mai Zsombolya (h. Csomboly vagy Czombol), Kikinda (helys. Kökénd), Galád, Maszdorf és Heufeld (helys. Kis- és Nagy-Tószeg), odább dk. a Csenej melletti Hetény Torontálmegye felé. – Ugyanez irányban lvánda (Ivánd), innen délnek haladva Gyülvész, Maczedónia, Föveny, Rudna, Gaád, Csávos (helys. Csávás), Szárcsa, Tolvadia (helys. Tolvajd) és Kanak Kevemegye felé legszélső helyei. E zugból ék. irányba kiindulva, Krassómegye felé a Berzava folyó mentén a mai Partos, Opaticza (helys. Apácza)Temes- vagy Krassómegyéhez, – Ráros, Bioszeg (helys. Bélszeg vagy Bélszék) és Detta (helys. Déd) Krassómegyéhez, – Szkulya (helys. Oszkola) ismét Temesmegyéhez, – Sósdia (a hajdani szintén ingadozó Sósd), Izgar, Viszák, Dragomirest inkább Temeshez számíthatók. Innen dny. a szintén e két megye közt ingadozó Remete(-Poganest) s a már Krassóba sorozható Ezeres (helys. Egres), Czerova, továbbá Doman (Domány), Karassova (helys. Karassó), Illadia (helys. Illyéd) és Potok (helys. Patak) helységek mentén vonult e két megye határa a Duna felé, tán a mai Lyupkova vidékeig.
E nagy területnek azonban inkább csak az a része élt rendes megyei szervezet alatt, mely belőle ma is Temesmegyéhez tartozik.
Mai krassó- de főleg szörénymegyei vidékén a középkorí magyar megyei élet képébe idegen eredetű vonások is vegyülnek. Mint Hunyad- és Krassómegye déli vidékeire, e tájakra is nagyobb tömegekben települt le az oláhság a királyi várak köré, eredeti szlávos kenéz-szervezetével. Hadi érdemeikért idővel tömegesen emelték a királyok nemesi rangra e kenézeket, de bizonyos hadi és adóbeli szolgálmányok meghagyásával, rendszerint egy-egy királyi vár mint központ köré csoportosulva, falvaikkal együtt kerületeket alkotva. E «kerületek» közül első rangra a (karán-)sebesi emelkedett. Kívüle temesmegyei területen feküdt még a lugosi, miháldi, s úgy látszik a halmasi (almási) és komjáti is.
E nemesi kerületeknek ily idegenszerű alapon való keletkezésök s a felsőbb hatóságokkal támadt kevésbbé szabatos viszonyuk, e terület topográfiájának is különös és szintén kevésbbé szabatos alakot adtak.
A szörényi bánok, tulajdonkép (országnagyi méltósággal) magas rangú katonák, a határtól kisebb-nagyobb távolban emelkedő kir. várak kapitányai, eleintén a király nevében urai e kenézeknek s kenézségeknek. Hogy aztán ezek beljebb illeszkednek a magyar nemesi társadalomba, mintegy kisiklanak a szörényi bánok kezeiből, – valamely megyei (fő-)ispán (a temesi vagy krassói) hatósága alá. E fejlődésnek kedvez a veszedelmes szörényi báni széknek olykor hosszú évekig tartó megürülése. A korszak vége felé azonban mindinkább átterjed a nemesi oláh kerületekre is a bánoknak és helyetteseiknek emez ispán-szerű hatósága, mely különben e nem tiszta eredetű s folyvást az oláhsápból . táplálkozó nemesi districtus-ok természetének jobban meg is felelt. Határozott szabályról azonban szó sem lehet. Bíráskodott e kerületekben a temesi ispán is a század végeig, s ehhez képest számítják a falvakat a kerületeken kívül olykor (még a miháldinál is) határozottan Temesmegye területéhez. Csak II. Ulászló korában kezdenek a szörényi bánság (értsd: hivatal vagy méltóság) alá tartozónak mondani némely olyan sebesi kerületbeli falvakat, melyeket azelőtt – Mátyás király idejében – határozottan Temesmegyéhez számítottak. Nem is szabad a szörényi bánság alatt valami szigorúan határolt területet értenünk, hanem egyszerűen állandó, bírói hatósággal összekötött katonai méltóságot, melynek viselője egyszersmind parancsnoka stratégiai egységet alkotó több várnak, a melyekhez ismét – fentartásukra rendelt, bizonyos hadi központok szerint csoportosított, kenézi szervezetben élő oláh eredetű népségek tartoznak, s hadi tekintetben úgy látszik – legalább néha – ama nemesi kerületek is.
Másfelől kétségtelen, hogy a temesmegyei főispán is előkelőbb állást foglalt el a többi megyei főispánoknál, kivált Kinizsi Pál idejében, ki 1479 óta állandóan viselte e főtisztséget, ezenkívül Alsó-Magyarország főkapitánya is volt, s pl. 1486-ban az országnagyok egyike. S bizonyára az is megesett; hogy egy és más okból, főleg pedig nem lévén szörényi bán, olykor magok a rend szerint e bánság alá tartozó várak is a temesi (sőt a krassói és kevei) ispán hatósága alá kerültek, azért – helyrajzilag – bátran fölvehetők a középkori Temesmegyébe is.
Ez állapot az itteni rendkívüli hadi viszonyokon alapult, s a török támadáshoz alkalmazkodott. Azok hosszabbíták meg életét a szörényi báni méltóságnak s gyarapíták meg a temesi ispán hatóságát s e (nemesi) megye területét is. Hasonlókép e viszonyok szüleményeül tekinthető több e vidéki megye főispánságának egy személyben, olykor épen a szörényi bán (Tallóczi Frank, Hunyadi János) személyében történt egyesítése is, mely körülmény hol a temesi ispán, hol a szörényi bán hatósága kiterjedésének szolgált okául, előzményeül.
Ama nemes oláh kerületeken kívül, mint Arad, Zaránd, Hunyad sat. megyék területén, Temesmegyében szintén találunk királyi vagy magán birtokban levő districtus-okat (pl. az ikusi, zsidóvári, béli, turdi, zsupáni, suggyai) is, hasonlókép oláh lakosokkal, kenézekkel, kik közül a zsidóváriak egy részét (hadi érdemekért) Hunyadi János (1444 körül) királyi jóváhagyással csoportosan megnemesíté.
E körülményekhez képest birtoklás tekintetében is a legnagyobb változatosságot találjuk ez óriási megye területén.
Legfőbb birtokos a király, helyesebben a korona, melynek birtoka azonban szakadatlanul kisebbedik, a mint az oláh eredetű kenézek mint nemes birtokosok kiválnak a várak «kerület»-einek kötelékéből. s egyes uradalmak rendes királyi adományul főurak és nemesek kezére kerülnek. – A déli határszélen kezdve a Duna mentén: Orsova vár és város, Pécz (Pet), Szinicze, Sztanilovcz (és Szörény) várak, Drankó vár és város (mely utóbb szintén magánosok kezére került), Librasd (és a másik Pet) várak; föntebb a Béla és Cserna folyók mellékén: Görgény vár, Miháld vár és város; nyugot felé a Nera folyó felső völgyében a halmasi vagy almási vár és kerülete, még följebb a Temes folyó felső völgyében s mellékfolyója a Bisztra mentén Sebes vár és város, Karán (Kárán) város, oldalt Komjáti város, még odább északnak Zsidóvár vár és Zsidóváralja város, ettől ny.-é. Lugas vár és város, k.-ék. felé a Béga folyó mentén Monostor, Bozsar és Morzsina városok, (Zsupány), Suggya és Turd helységek, valamennyi a mai Krassó- Szörénymegye területén, időnként, tartozékaikkal vagy a nélkül, – a király birtokai.
Odább nyugot felé, a mai Temesmegye területén, Temesvár (vár és város) a királyi uradalmak központja, mely mellé keleten Borzlyuk és Cseri várak és városok, Sásvár város, délnyugoton pedig (a mai Torontálmegyében) Új-Bécs (ma Új-Pécs) város csatlakoznak.
A király után mindjárt a Hunyadiak következnek, jelesül János, ki e vidéken, melynek igazi védbástyája volt, hadi érdemeivel óriási birtokokat szerzett össze. Ezek elseje szintén Temesvár (vár és város); mely a Hunyadi halálával fiai: László majd Mátyás kezére ment át. Ehhez csatlakoztak kelet felől, mai temesmegyei földön Borzlyuk vár és város, mely azonban csak kevés ideig volt a Hunyadié, továbbá mintegy 7 falu Temesvártól ény. a mai Monostor Kétfél, Szent-András, s dny. Utvin, Parácz és Obád táján. – Távolabb ide, a mai Krassó-Szörénymegye földén terültek el.
Hunyadi első szerzeményei s igazi nagy-birtokai, főleg a Béga felső folyása mentén, jelesül Bozsar város, eleinte királyi birtok, majd zálogban a Garaiak, kir. adományul a Hunyadi, tőle a gúti Országhok és berekszói Hagymások, majd ismét a Hunyadi János, fiai és unokája: Korvin János birtoka; továbbá Monostor és Morzsina városok, mely utóbbit 1439-ben, mint az ikusi kerület tartozékát 13 faluval együtt kapta, s a melyek utána szintén Mátyás királyra és Korvin Jánosra szállottak; a mai Leukusest vidékén: a régi Suggya helység, melylyel 14 falu járt; valamint Zsupány, mely egy ideig szintén a gúti Országh-oké és berekszói Hagymásoké volt, 3 faluból álló tartozékával együtt; végül Turd, kissé délebbre, vagy 15 faluval és Szeged helység, ugyane tájon. – Még délebbre (Lugostól dk.) Zsidóvár (vár és város) volt a Hunyadié, de csak egyideig, mert tőle a szent-miklósi Pongrácz, aztán a dengelegi Pongrácz családok, végül a Korvin János birtokába jutott, mintegy 47 faluból álló uradalmával együtt, melynek határai délnyugotnak a mai Gavosdián és Ollóságon át egész Dragomirest tájáig, észak felé pedig a mai Harmadián és Hezeresen át egész Nevrincsáig sőt Balinezig értek. – Végül egy ideig (zálogban) Komjáti várost és kerületét találjuk a Hunyadi kezén; a ki tehát mindössze (bár nem egyszerre) 3 várat, vagy 8 várost és vagy 130 vagy még több falut bírt e megyében.
A királyon és a Hunyadiakon kívül azonban a nagybirtokosoknak egész hosszú sorozatát találjuk a régi Temesmegye hatalmas területén; még pedig a nyugoti vidéken inkább a magyar, a keleti nagyobb részben pedig inkább az oláh eredetű nemeseket.
Észak-nyugaton, a mai Torontálban a horogszegi Szilágyiak (és kereszturi Garázdák) birtokosok, mintegy 8–10 Horogszeg vidéki helységben, melyeket Szilágyi Mihály után a Rozgonyiak kaptak adományúl. Odább keletre, de még tulnyomólag torontáli területen: Jécsa és Kécsa, továbbá Zsombolya, Csatád és Szakálháza vidékén a Száti (utána a Dóczi és temeshelyi Dési) család vagy 9, a Rábéi (utána szintén a Dóczi) család pedig vagy 12 helységben részes.
Előkelőbbek a berekszói Hagymások, kik a Szentgiroltiakkal (Szentgrótiakkal) együtt a mai temesmegyei Szent-András és Berekszó, továbbá a mai torontálmegyei Billét, Kikinda (helys. Kökénd) és Galád vidékétől nyugatra Kissoda, délre Tolvadia tájáig, mintegy 32 faluban. – a Maczedóniaiak vagy maczedóniai Dancsok, kik a ma szintén Torontálban fekvő Maczedónia és nem messze innen a temesmegyei Szkulya (helys. Oszkola) vidékén mintegy 10 (hihetőleg azonban még több) helységben földesurak.
Vagyonosabbak a Dócziak, a Maczedónia közelében fekvő (mai) Dolacz vidékéről, kik a század vége felé itt és odább keletre a mai Temesmegyében Folya és Szkulya, még föntebb Iktár és Lukasovacz helységekben, Rékas és (a hajdani) Sásvár városokban s ezek vidékén, még nagyobb tömegben Temesvártól ény. és ny. felé: Szent-Andrásig, Csernegyházáig, Zsombolyáig, örökös vagy ideiglenes jogon mintegy 80 helységben szereztek részeket. Egy másik, már Biharmegyéből ismeretes család, a pelbárthidai vagy oszlári Majosok vagy Majosiak több felé szomszédosak a Dócziakkal, de leginkább a régi krassómegyei határon, a Berzava folyó mentén Sipet, Folya, Szkulya és Vojtek táján, mintegy 20–28 faluban.
Közben maradnak a mai is virágzó Csákiak, Csák vár és város (ma Csákovár) urai, kiknek ezenkívül a szomszédos Csöze (ma Csebza), Ohat (ma Obád) és Maráz (ma Parácz), föntebb pedig Temesvártól é.-ény. felé Csama és Szent-András vidékén mintegy 12 helységben vagy pusztán, örök jogon, – a század vége felé pedig a szomszédos Jobbágyi és Majos(i) családoktól Csák környékén d.-dny. és k.-dk. felé vagy 28 helységben és pusztán ideiglenes jogon – volt terjedelmes birtokuk. Szomszédságukban kelet felé a döbrentei (remetei) Himfieknek Sósd táján vagy 9 – a dobozi Dánfiaknak a mai Duboztól é. egész Hittyiásig, Kiszetóig, más felől Kepetig (Képed) és Izgarig, mintegy 44–67 faluból álló uradalmuk következik.
Innen nyugat felé a mai Berény helység és a Temes folyó északi oldalán fekvő Rékas és Bazos v idékén a cseri-berényi kettős uradalom terült el, a király és á Kanizsaiak, majd a Kórógyiak, nádasdi Ongorok és Szobiak birtoka, élén Cseri várával és városával s Berény várossal, melyhez 1459-ben mintegy 50, 1473-ban vagy 23, de bizonyára még több falu tartozott, mert 1408-ban magának Berénynek uradalmában 23 falut vagy pusztát sorolnak föl.
Kelet felé az ú. n. Bélvidéke feküdt, az osztályos Nexafiak, Bé(z)sánok és Hollódiak (ideiglenes jogon a szeri Pósafiak, temeshelyi Désiek és iktári Bethlenek) birtoka, a mai Ohába-Forgács, Belincz. Fikatar (helys. Fekete-ér) és Buziás (helys. Bozzás, Bozziás) vidékén 12 (a XIV. században jóval több) falu; szomszédságában pedig az iktári Bethlenek (és Neczpáliak) ősi birtoka: Iktár, vagy 8 faluval.
Innen kezdve ny.-ény. felé az aradmegyei határig, részben Aradmegyébe olvadva 4 nagyobb birtok-test következik, ú. m. a rékasi, borzlyuki, sásvári és sarádi. Ezek elsejének fekvését ma is mutatja Rékas, hajdan vár és város vagy 15–16 faluból álló uradalmával, a XV. század elején a Rékasi (és Csáki), majd a Csornai, Damsusi, Bizerei, dobozi Dánfi, leányágon a pitvarosi vagy rékasi Korlát és Serjéni cs., zálog vagy vétel jogán pedig a nagylaki Jaksics-ok, Dóczi-ak és főleg a Harasztiak birtoka. – Borzlyuk vár és város, a mai Sztancsova, Petrovoszelo és Hernyakova vidékén elterült 30–33 faluból álló uradalmával együtt eleinte királyi birtok volt, majd a Hunyadi Jánosé és Mátyás királyé lett, a ki Giskrának, ez pedig Pán Mátyásnak adta, a kitől végre az, alsó-lendvai Bánfiak kezére került. – Jóval kisebb volt a sásvári uradalom, a szent-miklósi Pongrácz János, majd a Mutnokiak, tőlök pedig a gúti Országh-ok és Dócziak birtoka, élén a mai Remete vidékén feküdt Sásvár városával; ismét nagyobb a Garai-Bánfi-féle sarádi, melynek tejét Sarád vár és város, testét pedig vagy 16 helység alkotta, a mai Bruckenau (helys. Piski), Nádas (és Hernyakova) vidékén.
Mai temesmegyei földön még egy nagyobb uradalom kezdődött s nyúlt át a mai Krassó-Szörénymegye területére, t. i. a czikó-vásárhelyi, élén Czikó-Vásárhely vagy Vásárhely városával, melyben a hasonló nevű vagy máskép ú. n. patkolczi várkastély állt. Nevét a pilismegyei pomázi Czikó családtól vevé, mely a század második felében: Czikó majd Bástai néven a pestmegyei eredetű Harasztiakkal együtt bírta. Mintegy 28 helység tartozott hozzá, a mai krassó-szörénymegyei Fadimak helységtől nyugoti irányban Kutina, Balincz, Bapsa és Hisziás helységeken át egész Janova és Hernyakova vidékeig. A Harasztiaknak különben valamivel délebbre, Lugos vidékén is volt vagy 7 falujok, sőt a XV. század végén Szél(h)án (ma Szilha) kastélyuk is.
Ezzel Lugos város vidékére értünk, a mely várávál együtt, mint láttuk, sokáig királyi birtok volt, majd a dengelegi Pongráczok és Korvin János birtokába került; mellette Hodos; erősség és város, 1471-ig a szeri Pósafi, majd a gúti Országh és nádasdi Ongor családok birtoka, mintegy 31 faluból álló uradalmával, mely a mai Hodos és Boldur tájától dny. úgy látszik egész Szákosig, ény. pedig Gruin (Gruon) vidékeig ért.
A lugosi és hodosi uradalom k.-dk. felé az egyik Hunyadi- birtokkal: a zsidóvárival folyt össze. Odább dél felé pedig Tinkovától kezdve a Temes, továbbá a Cserna, Bela és Nera völgyeiben a nagy oláh nemesi kerületek (karánsebesi, komjáti, miháldi, halmosi vagy almási) terültek el, melyek azonban, mint említők, lassanként csaknem teljesen felaprózódtak a leginkább oláh eredetű nemes urak között. Ezek legkiválóbbika: a Mutnokiak, a kik Nagy-Mutnok (Karán-Sebestől ény.), Macs(o)va és Tinkova (ugyanattól é.), Ollóság és Dragomirest (ény.), Almafa (Mörul, kel.) és Vercsorova (dk.) vidékén, örök jogon vagy zálogban mintegy 40, – a Macskásiak, a kik Zor(i)lencz (Karán-Sebestől ény.), Jász, Tinkova (é.) és Bolvasnicza (dk.) táján vagy 30, – a Bizereiek, a kik főleg Delinyest, Apadia és Vercsorova (Karán-Sebestől déli irányban), nemkülönben Rékas város és lent a Duna partján Drankó vár környékén is, összesen vagy 50, – az örményesi Fiáth-ok, kik Karán-Sebestől dél felé Armenis (helys. Örményes). Bukin, Petrosnicza és Bokosticza vidékén vagy 27, – a Rakoviczaiak, a kik szintén a karánsebesi kerületben vagy 15, – a zempléni eredetű Nagymihályiak (Priorfiak), kik ugyanitt (és zálogban a dobozi Dánfiak nagy uradalmában is) vagy 7 és még több, – a dobokamegyei birtokos temes(h)elyi Désiek, a kik szintén Vercsorova környékén (a Bizereiek birtokain) és Miháld táján (ezenkívül föntebb mint láttuk Turd, Zsupány, valamint Jécsa, Kécsa és Bél vidékén is) összesen vagy 83 helységben, – a Csornaiak, a kik szintén a miháldi kerületben (s egyszersmind Rékas, Kenéz-rekesze és Drankó vár környékén) vagy 30, – végül a Gerlistyeiek (a későbbi Gerlicziek), a kik Karán-Sebestől d. Valisora; még délebbre Mehedika s innen dny. felé a Nera folyó felső völgyében, az ú. n. halmosi vagy almási kerületben, összesen vagy 14 helységben földesurak.
A köznemesi családok közül főleg a megye ény. és ny. vidékén válnak ki némelyek jelentékenyebb birtokokkal, mint a Bakiak, Bagdiak, Csombolyiak, Páznádiak, peterdi vagy szedecsi Petők, csamai Ördögök, Partasiak; Rudaiak, Vátiak, Varányiak, végül Rékastól kelet felé a Rádiak.
Egyháziaknak aránylag kevés részük volt e megyében, hol, mint láttuk, leginkább a török elleni szakadatlan harczok közben és csak utóbb váltak ki az óriási királyi uradalmakból magok a kisebb-nagyobb nemesi birtokok is. Csupán a megye ény. zugában, a hajdani csanád-aradmegyei határszélen volt a csanádi káptalannak Zsadány és Szent-András vidékén vagy 5, – a csanádi püspökségnek ugyanott vagy 10 helységben nagyobb, és az aradi és budai káptalannak kisebb birtoka.
Más megyebeli főrangú vagy elökelőbb családok közül – a gerlai Abrahámfiakat, Marótiakat, Pek(e)rieket, rima-szécsi Szécsieket, Tallócziakat, Tariakat (Hevesmegyéból), Telegdieket és bajnai Bot(h)-okat találjuk idönkínt vagy csekélyebb részek birtokában.