4. A Deák vezette Igazságügyi Minisztérium kapcsolata a büntetőjoggal
4. A Deák vezette Igazságügyi Minisztérium kapcsolata a büntetőjoggal
Az elmélet- és kodifikációtörténeti fejtegetések után nagyon érdekes tanulságokkal szolgál a Deák-féle Igazságügyi Minisztériumnak a korabeli magyar büntető törvénykezéssel 148fennállott kapcsolata. Mint ismert, Deák foglalkozott ugyan azzal a gondolattal, hogy az 1843. évi javaslatot (némileg átalakítva) újra – immár a modern parlamentarizmus viszonyai mellett – az országgyűlés elé terjeszti, a viharos gyorsasággal haladó események azonban nem tették lehetővé a terv megvalósítását.
A minisztériumnak a büntető törvénykezéssel való kapcsolata nagyon sokrétű volt. Az ellátott feladatok között találunk pénzügyigazgatási jellegűt, hivatalos, társminisztériumi megkeresést, és magánosok nagyszámú panaszait.
Az igazságügyi miniszter 1848. június 3-án bocsájtott ki egy utasítást, mely a kerületi tábláktól (Kőszeg, Nagyszombat, Eperjes, Debrecen) kér be pontos költségvetést: “Szükséges lévén azon költségek kimutatása, mellybe a hazai igazságszolgáltatás kerül, hogy az ország pénzügyének tekintetbevételével, a jövőre nézve célszerűen intézkedni lehessen: ezennel felszólítom a Kerületi Táblát, hogy a törvényszék összes budgetjét pontos és részletes kimutatásban, – úgy mint az elnök, táblabírák, s rendes fizetéssel vagy napi díjjal ellátott segédhivatalnokok és szolgák fizetéseit, s egyéb a törvényszék körében szükségelt kiadások jegyzékét velem a jelen sorok vételétől számítandó 8 nap alatt közölje.”369 A nyilván más bíróságoknak is megküldött felszólításokra beérkező válaszok már nem kerültek feldolgozásra.
Az alább következő források a Magyar Országos Levéltár (MOL) állagából valók. 1848/1849-i Minisztériumi Levéltár. Igazságügyi Minisztérium. H 65. Elnöki iratok. 1. doboz. 605-608. A továbbiakban csak a szekció, a doboz és a lapok számait adom meg.
Egy nagyon érdekes esetben a pénzügyminiszter kereste meg Deákot. A királyi kamara jogkörét megörökölve a pénzügyi tárcának meggyűlt a baja a sócsempészekkel. Kossuth sajátkézzel fogalmazott tervezetet készített és küldött át Deáknak egy különbíróság felállításáról, a lehetséges szankcióval kapcsolatban azon kérdőjelek támadtak benne, és tanácsért az igazságügyi miniszterhez fordult: “A harmincad csempészeti bíróságnak mikénti felállítása iránt készített tervezetet, másolatban azon szíves kéréssel van szerencsém miniszter úrhoz mellékletben áttenni, hogy irántai nézeteit általában, különösen pedig véleményét arra nézve, tudatni méltóztassék: hogy miután a marasztalandók egy része olly egyénekből álland kétségtelenül, kik vagyon hiányában a marasztalási bírságot fizetni képesek nem lesznek; s miután puszta csempészeti esetekben, bűnvádi természetű testi büntetés nem alkalmazható, mert fenyítő hatóságot feltételez, mellyel ezen ítélőszék nem bír; de ha bírna is, alkalmazni mégsem fogná, – ez esetben mi neme a büntetésnek lenne legcélravezetőbben alkalmazandó?”370 Deák Ferenc lényegretörő válasza: “Azon tervezetre nézve, melyet Miniszter Úr a harmincad csempészeti bíróságnak mikinti felállításáról velem közleni szíves vala, jogtudományi tekintetből általános észrevételem nincs; de ami a tervezetnek 149azon pontját illeti, hol a vagyontalanok ellen kimondott csempészeti büntetéseknek más valamely büntetés nemére leendő átváltoztatása említtetik: nézetem az, hogy a törvényben szorosan meghatározott csempészeti büntetést más büntetés nemére átváltoztatni, törvényeink jelen állásában nem lehet; mert ilyen átváltoztatás semmi törvényen nem alapulna, éppen azért kormányi rendelet által az sikeresen be sem hozathatnék. A törvényhozás azonban ez esetben is valamint egyéb oly esetekben, hol egyedül pénzbeli büntetéseket rendel a törvény, kétségtelenül segítend a hiányon, s az Igazságügyi Minisztérium által javaslatba hozandó törvénykönyvben bizonyosan figyelem leend az ily nemű átváltoztatásokra.”371 A javaslat szerint különben egy öt (1+4) fős bíróság járt volna el, sima szavazattöbbséggel döntve el az ügyeket. Deák érvelésében feltűnő, hogy a korabeli, nyilvánvalóan provizórikus viszonyok ellenére, higgadtan a történeti alkotmány szellemében reagál Kossuth felvetésére: a szankciókról van hatályos (bár láthatóan igen régi) törvényi rendelkezés, azt csak hasonló szintű jogforrás bírálhatja felül. Világos utalás ez, korszerű törvényi szabályozás hiányában, sőt annak ellenére is, a nulla poena sine lege anyagi jogi elvére.372
MOL H 65. 1/717. A szóban forgó jogforrás-tervezet az alábbi címet viselte: Az 1715:15. és 1723:13. törvénycikkek alapján alakított harmincad csempészeti ítélőszéknek újabb törvényes rendelkezésig szabályul szolgálandó utasítás.
A Kossuth-féle javaslat különben arra az idézett esetre nézve, ha az elkövető vagyontalan, emígy rendelkezett: “[…] hogy az elkövetett csempészkedés büntetés nélkül ne maradjon, és így a harmincadi országos jövedelmek, ezeknek büntetlensége miatt ne veszélyeztessenek, más – a harmincad csempészeti ítélőszék köréhez nem tartozható – büntetéseknek alkalmazása szükségessé válván, az ítélőszék ily esetekben azon ítéletnek, melyben a bírság fizetésébeni elmarasztalás kimondva volt, közlése mellett az illető törvényhatóságot más, alkalmatos büntetésnek kimondására és végrehajtására megkeresni fogja.” Mindkét idézet: MOL H 65. 1/766.
A sót nemcsak csempészték, hanem lopták is. Számos ilyen panasz érkezett Deákhoz (pontosabban: a pénzügyminiszterhez, aki áttette az iratokat), melyeket ő rendre visszaküldött a területileg illetékes bíróságnak. Ez történt Markovics Vazul alsósáradi lakos ügyében is, amidőn Deák Ugocsa vármegyét utasította az eljárás lefolytatására. MOL H 69. 18/6925.
A minisztériumban megszervezték a büntető törvénykezési osztályt, amelynek hatáskörébe tartozott az egész büntető igazságszolgáltatásra való felügyelés, beleértve az esküdtszékeket, a börtönöket és a közvádlókat is. Az osztály anyagából kiemeltem két kérdéskört: a halálbüntetéssel kapcsolatos kérvényeket és az egyéb folyamodványokat.
a) Halálraítéltek kérvényei
Ahogy arra fentebb már bőven történt utalás, egy büntetőjogi rendszert alig jellemez jobban más, mint a halálbüntetéshez való viszonya. Tudjuk, hogy Deák az 1843. évi javaslat országgyűlési tárgyalásakor abolicionista álláspontot képviselt. Meggyőződése 150alapvetően nyilván nem változott meg, miniszterként mindenesetre nem állott módjában látványos intézkedések megtételére. Az ország legkülönbözőbb törvényszékeitől érkező halálos ítéleteket egytől-egyig, a legnagyobb gyorsasággal továbbította a “Felség Személye körüli Miniszter Úrnak”, akinek feladata eszerint nemcsak, mint általában tudjuk, külügyi természetű volt, hanem a halálraítéltek kegyelmi kérvényeinek az uralkodó elé terjesztése is kötelességei közé tartozott. Az alábbiakban közlöm a kérvények büntetőjogilag releváns adatait.
Elkövető
|
bűntett
|
bíróság
|
helyszín
|
Kiss Józsefné (Marek Vera)
|
férjgyilkosság
|
sedria373
A vármegyei törvényszék latin elnevezésének egykorú, rövidített, általánosan használt megnevezése (sedes iudiciaria). Alispánok által vezetett, jobbágyok ügyeiben fellebbviteli, nemesek ügyeiben elsőfolyamodású bíróság.
|
Nyitra vármegye
|
Cselédi Katalin
|
gyermekgyilkosság
|
sedria
|
Vas vármegye
|
Krajan Anna
|
gyermekgyilkosság
|
úriszék
|
Zólyom-Lipcsei uradalom
|
Beninger Borbála
|
gyermekgyilkosság
|
sedria
|
Gömör vármegye
|
Tokár Pál
|
nőgyilkos
|
sedria
|
Gömör vármegye
|
Kopunyik Anna
|
gyermekgyilkosság
|
úriszék
|
Vágbeszterce
|
Markovics Tivadar
|
sógorgyilkos
|
sedria
|
Máramaros vármegye
|
Markovics Anna
|
férjgyilkos
|
sedria
|
Máramaros vármegye
|
Dobay Mátyás
|
feleséggyilkos
|
sedria
|
Zemplén vármegye
|
Jánosik Mária
|
gyermekgyilkos
|
sedria
|
Gömör vármegye
|
Demkó Mihály (nemes)
|
vejének gyilkosa
|
sedria
|
Bács vármegye
|
Kultsár Erzsébet (nemes)
|
gyermekgyilkosság
|
sedira
|
Vas vármegye
|
Gallovics Anna
|
gyermekgyilkosság
|
sedria
|
Gömör vármegye
|
Juhász József (nemes)
|
gyújtogatás
|
sedria
|
Heves vármegye
|
Trailla Zsivanyeszkó
|
apagyilkosság
|
sedria
|
Krassó vármegye
|
Paviach Katalin
|
gyermekgyilkosság
|
sedira
|
Körös vármegye
|
Tóth (alias) Hajós József
|
gyilkosság
|
sedria
|
Győr vármegye
|
Horváth Trézsi
|
gyermekgyilkosság
|
sedria
|
Zala vármegye
|
Ketskés Anna
|
gyújtogatás
|
sedria
|
Nógrád vármegye
|
151Barczal György
|
nőgyilkosság
|
városi tvszék
|
Újvidék
|
Bujdosó István
|
gyújtogatás
|
úriszék
|
Nagykároly
|
Ancsán Mária
|
férjgyilkosság (méregkeverés)
|
kerületi tvszék
|
Nagykikinda
|
Trifa György
|
apagyilkosság
|
r. k. püspöki úriszék
|
Nagyvárad
|
Seyboldt Samu
|
rablógyilkosság
|
sedria
|
Bács vármegye
|
Boros András
|
gyilkosság
|
sedria
|
Borsod vármegye
|
Klobucsár Mária
|
gyermekgyilkosság
|
városi tvszék
|
Károlyvár
|
Spielenberger Zsigmond (nemes)
|
rablógyilkosság
|
sedria
|
Tolna vármegye
|
Mudrits Imre
|
rablógyilkosság
|
sedria
|
Zala vármegye
|
Tóth Sári és Vas Erzsébet
|
gyújtogatás
|
sedria
|
Békés vármegye
|
Trombitás Teréz
|
gyermekgyilkosság
|
sedria
|
Pest vármegye
|
Szőke Bálint
|
gyújtogatás
|
sedria
|
Bihar vármegye
|
Mixich Ferenc (nemes)
|
rablógyilkosság
|
sedria
|
Torontál vármegye
|
Paizs Péter (nemes),
Szekér (alias) Feri Jancsi (nemes) Tornyos József (nemes), Gombásy József, Gombásy József, Vadlud József és Kovácsi István | rablógyilkosság | sedria | Zala vármegye |
Összesen tehát 39 halálraítélt kegyelmi kérvénye került Deák asztalára. Érdemes röviden elidőzni az esetek közvetítette tényeknél, több szembeötlő mozzanatra kell felfigyelnünk. Mindenekelőtt feltűnő a gyermekgyilkosságok igen nagy száma: 12 anyát ítéltek a vérpadra, saját gyermekük elveszejtéséért. Itt általában a már fentebb említett újszülött- vagy csecsemőgyilkosságról van szó, egy esetben azonban az elítélt (Jánosik Mária) négyéves leányát ölte meg, egy másik terheltet pedig (Kopunyik Anna) két gyermeke megölésével vádolták, akik közül (feltehetően) legfeljebb az egyik lehetett újszülött (hacsak nem ikrekről volt szó). Bár Magyarországon a rendszerint “megesett” leányanyák által elkövetett bűntett eddigi tudásunk szerint sohasem 152volt olyan mértékű, mint Németországban, elgondolkoztató, hogy 1848-ban ilyen sok kiszabott halálbüntetés került Deák Ferenc elé.374
Megjegyzendő, hogy az ügyek jó része nyilván nem 1848-ból, egyetlen esztendőből származnak, hanem a korábbi esztendők folyamán születtek, de közelebbi adat erre nézve a minisztériumi iratokból nem állapítható meg.
Az a tény, hogy halálbüntetés kiszabására kizárólag (befejezett) gyilkosság és gyújtogatás miatt került sor, önkéntelenül az ókori Róma büntetőjogát juttatja eszünkbe: ott kriminalizálva éppen e bűntettek voltak (és még a hazaárulás), a többi jogigény csupán deliktualizált formában, magánjogi kereset útján volt perelhető. Ismét egy adalék ahhoz, hogy a büntetőtörvény híján, pusztán bizonyos (közelebbről gyakran meg sem említett) jogforrásokra és a természetes jogérzékükre támaszkodó magyar bíróságok a tételes törvényi előírásokat lényegében félretéve, csupán a közösséget nyilvánvalóan leginkább sértő cselekményeknél nyúltak a halálbüntetés végső eszközéhez.
A halálbüntetéseket rendszerint az elsőfokon eljáró bíróság szabta ki, amely a történeti tényállást természetszerűleg a legjobban ismerte. Egyetlen esetben fordult elő (nemes Juhász József), hogy az elsőfokú ítéletet a fellebbviteli fórum változtatta halálra. Az 1848. július 12. és december 8. között (a legutolsóként említett zalai rablóbandától eltekintve, valamennyi kérvény szeptember 27-ével bezárólag datálódott) a minisztériumba továbbított kegyelmi kérvények alapjául szolgáló ügyek kivétel nélkül a Királyi Táblától, tehát a Kúriából kerültek felterjesztésre.
b) Vegyes folyamodványok
Deák Ferenc 1848-as igazságügyminiszteri arcéle nem lenne teljes azoknak az igen nagyszámú folyamodványoknak a legalább illusztratív bemutatása nélkül, amelyek úgy állítják elénk Deákot, mint akire a nép úgy tekintett, mint egy új Mátyás királyra. A társadalmi átalakulás zűrzavarában és mámorában a törvénnyel összeütközésbe kerültek olyan nagy számban fordultak Deákhoz, hogy beadványaiknak ismertetése önálló kötetet töltene meg. Ehelyütt csak néhány érdekesebb esetet idézek. Rögtön le kell szögeznem, hogy Deák mindig a tőle megszokott higgadtsággal kezelte az ügyeket; miniszterként nem tekint(h)ette magát bírónak, de sohasem mulasztotta el, hogy intézkedjen, legalábbis közelebbről tájékozódjon az adott ügyben.375
Egy kiragadott példa: Deák 1848. július 26-án átiratot intézett Szabolcs vármegyéhez. Kis Bálint földesi lakos a megyei törvényszék által hozott ítéletet a miniszterhez írott levelében sérelmezte. Beadványában kéri megsemmisíteni az ítéletet, mert állítólag ki sem hallgatták a perben, jogszerű védekezésre nem volt módja. Deák magához kérette az iratokat és jelentést kért az ügyről. MOL H 69. 18/4784.
1531. Vágújhely mezővárosában 1848. május 25-én Nyitra és Trencsén vármegye törvényszékeinek elegyes ülése376 tárgyalta a május 1-jén megesett rablást. A bűntett során zsidókat raboltak ki, nagy károkat okozva. A nyomozás során a katonaságot is igénybe vették, és a gyanús házakat “szigorú motozások” alá vetették. Számos rabló és a rablott holmik jelentős része is megkerült, de a meg nem térült kár még sokkal nagyobb volt. A július 5-én újabb ülést tartó bíróság kényszerűen konstatálta, hogy a nyomozással megbízott Piacsek Antal főbíró “járásbeli kormányzásával egybekötött s jelen körülmények közt rendkívülileg halmozott elfoglalásai miatt ebbéli megbízatásában eljárni egyáltalán nem képes”. Az elegyes törvényszék ezután Káry Mihály szolgabírót nevezte ki a vizsgálat felelőséül, több esküdtet is mellé állítván. A valószínűleg nem túl nagy meggyőződéssel tevékenykedő Káry egy hónap elteltével is még csak Beczkó mezővárosában végzett, kevés eredményt hozó vizsgálatáról tudott beszámolni. A kormánybiztos, Tarnóczy Kázmér augusztus 3-án írt levelében beszámolt Deáknak a helyszínen tett látogatásáról, ahol “a rablás borzasztó vadság nyomaival bővelkedő helyszínét tekintetbe vette”. Felmerült annak lehetősége, hogy a hurokra került elkövetőkkel szemben egyetemleges felelősséget megállapítva járjanak el, és így rajtuk próbálják meg az egész kárt megtéríttetni. Deák (egyetértve a kormánybiztossal) elutasította ezt az álláspontot. Azt a dogmatikailag is helyeselhető véleményt képviselte augusztus 8-án írt levelében, hogy a tettesek több faluból való származása azt valószínűsítheti, hogy ha volt is némi tervszerűség a rablásban, semmiképpen sem lehet a társtettességet megállapítani.
E ritkán előforduló bírósági felállásra azért került sor, mert az elkövetők a két megye közeleső falvaiból valók voltak. Tarnóczy Kázmér kormánybiztos a vágújhelyi izraelita község elöljáróinak panaszára utasította Pongrácz Gáspár Trencsén vármegyei alispánt az említett törvényszék megalakítására, amelybe megyénként 4-4 bíró, valamint 1-1 ügyvéd és jegyző is delegálandó volt. MOL H 69. 18/5597.
2. Lendvay János, Korpona sz. kir. város polgára is nagy bizalommal fordult 1848. július 13-án kelt levelével Deák Ferenchez. Panasza szerint a város törvényszéke ellene még 1847. február 24-én indított és ítélettel 1848. július 4-én lezárt ügyben őt tinó-lopásban marasztalta. A büntetés: hat hónap börtön, “fertályonként” 25 bot, valamint a kár megtérítése. A panaszló ártatlannak vallotta magát. Azért fordult az igazságügyi miniszterhez, mert a Királyi Táblához a per nem fellebbezhető. Deák erélyesen intézkedett: július 22-én kelt levelével utasította Korpona városát, hogy az ügyet haladéktalanul terjesszék fel hozzá. A város tanácsa ennek szó nélkül engedelmeskedett is. Megvizsgálva az ügy iratait, Deák mintegy törvényességi felügyeletet, mi több kasszációs jogkört gyakorolva utasította a várost újabb ítélethozatalra! A felterjesztett iratokból megállapítható volt, hogy: az ítélet “csupán két hitelesített tanúnak csak hallomásból merített, s nem is egyenesen a tinólopásra, hanem valamely tinóbőr eladására vonatkozó vallomásra lévén alapítva”. Emellett több lényeges kérdés 154megállapítására ki sem terjedt a nyomozás. Ez az (elég ritka) eset arra példa, hogy indokolt esetben Deák Ferenc feljogosítva érezte magát arra, hogy belenyúljon a büntető törvénykezésbe.377
MOL H 69. 18/4344. és 7073. A korponai polgármester Plachy Lajos, a főjegyző Görgey Gábor volt. Érezhető tisztelettel tettek eleget a miniszteri utasításnak. Egy másik példa kasszációs jogkör érvényesítésére: Deák 1848. augusztus 11-én kelt határozatával értesítette Sáros megyét arról, hogy a hozzá érkezett iratokból megállapíthatóan az a terhelő ítélet, amelyet Amsterdam János izraelita vádlott ellen hoztak, megalapozatlan és a panasznak helyt adva kijelentette: a “terhes ítélet ezennel feloldatik”. A sérelmezett ítélet egyébként még 1847. augusztus 30-án született (a panaszt a kancelláriához címezték). MOL H 69. 18/75785.
3. A következő ügy jelentőségét politikai jellege adja. Torontál vármegye bűnfenyítő törvényszéke Tomics Tanaszia szűcsmestert bűnösnek találta hűtlenségben (nota infidelitatis), de az ügyet felterjesztették Nagybecskerekről a Királyi Táblához. A fogva tartott személlyel kapcsolatos teendők felől azonban sürgős választ várnak az igazságügyi minisztertől. Ugyanakkor az ügy néhány napos késéssel már a Királyi Táblát is megjárva eljutott Deákhoz, miáltal nyilvánvalóvá vált, hogy rendes bíróságaink egyike sem vállalta a döntés ódiumait. Deák Ferenc Kóczán József közvádló véleményét bevárva, azzal messzemenően egyetértve határozott.
A vádlott 1848. június 29-én délután két óra tájban a nála elszállásolt Stranga Tamás gyalogezredbeli közvitézt arra szólította fel, hogy “ha még egyszer a servianusok (szerbek, B. E.) ellen mennek, s hozzájuk közel lesznek, öljék le néhány tisztjeiket, s álljanak a servianusoké lesz, a magyarokat kikergetik”.378 A katona azonban esküjéhez hű marad és feljelentést tett. Az eljárást érintő jogi nehézség abból adódott, hogy a hatóságok szerint itt a feladó és a vádló ugyanaz a személy, ezt pedig jogunk (1715:7., 1729:3. és 1805:5. tc.) csak felségsértés esetén engedte meg. Deák a minősítést rögtön helyesbíti: a fenti tényállás eszerint nem felségsértés, hanem “honárulás”. Az ügyben kihallgatott többi tanú (századbeli katonák) nem a vádlottól, hanem a vádlótól hallották az elhangzottakat. Más tanúvallomásoknak hitelt adva megállapítást nyert, hogy a vádlott csak rácul tudott, így képtelenség, hogy akár románul, akár magyarul beszélhetett volna a vádlóval. A Batthyány-kormánynak az országot támadó nemzetiségek miatt igen súlyossá fordult helyzetének ismeretében, s mivel a perbeli bizonyítás valóban több alapvető hiányosságban szenvedett, Deák is minden lehetőséget megragadott, hogy az ügy ne nőjön túl önmagán. Az ügyészi véleményt Deák magáévá tette: “ily körülmények között tehát véleményem az, hogy tekintetbe véve azon lázadást, melyben jelenleg is Nagybecskerek és vidéke a rácok feltámadása miatt van; tekintetbe véve, hogy a vádlott az árulás gyanújától nem egészen ment: a vádlott mindaddig, míg Isten segedelmével a rác támadás teljesen megszüntetik, letartóztassék, 155azután pedig a megyei törvényszék által keményen megdorgáltatván, szabadon bocsátassék”. Deák Ferenc 1848. július 29-én kelt határozatában szó szerint megismétli az előbbieket, és a minisztérium tekintélyének teljes súlyával kiállt a polgári jogrend elveinek védelméért. A történelem nem honorálta ezt a gesztust (sem).
MOL H 69. 18/4446. A Királyi Tábla elnöke, Zarka János (korábban királyi ítélőmester, utóbb személynök) 1848. július 13-án terjesztette fel az iratokat a minisztériumba.
Egy ezzel rokon másik ügyben Deák hivatalos átiratban értesítette báró Vay Miklós királyi biztost az Erdélyben elfogott csendzavarók és lázítók elleni eljárásról, és közli ezzel kapcsolatos álláspontját. A királyi biztos levelére válaszolva (1848. augusztus 5.) közli Deák, hogy a Vay által javasolt rendkívüli bíróságok helyett inkább célszerű lenne az ügyeket az erdélyi Királyi Táblára bízni, ahol a vádló a királyi ügyeknek erdélyi igazgatója lenne. Rögtön hozzáteszi azonban a miniszter: ha a királyi biztos úgy látja, hogy ez a mód az ügyek elhúzódásához vezetne, már most fölhatalmazza, hogy fölállítson egy rendkívüli bíróságot. “Ezen bíróságnak alakításában legyen figyelemmel királyi biztos úr mind a nemzetiségekre, mind a néposztályokra.”379 Az eljárás máskülönben rendes törvényszéki eljárás legyen.
MOL H 69. 18/5594.
4. Hogy a vallási vagy etnikai alapú peres ügyeket milyen kiemelt figyelemmel kísérte Deák, arra álljon itt egy újabb példa. A Pozsony vármegyebeli cajlai lakosok: Tyahotni Katalin, Bálint Ágnes és Kelecsényi János ellen terhelő ítélet született a folyó év húsvét hétfői bazini zsidóüldözésben való részvételükért, és az azután foganatosított “házmotozás” akadályozásáért. Bizonyos fogságra ítélték őket és kártérítésre, de a vádlottak fellebbeztek a Királyi Táblához. Tudomást szerezvén az ügyről, Deák átkérte az iratokat a Tábla elnökétől tanulmányozás végett. A bíróság szó nélkül teljesítette a kérést és augusztus 1-jén áttette az anyagot a minisztériumba azzal a kéréssel, hogy a tiszti vizsgálat meghatározott lapjain “tót nyelven szerkesztett, s fordításban elő nem adott vallomásoknak a ministerium mellé alkalmazott hiteles fordító osztály által magyarra leendő fordítását eszközölje”. Deák a “tót” nyelvű szövegeket átküldette a belügyminisztériumba, mert a “fordító osztály” ott működött, honnan Szemere Bertalan 14 nap elteltével már küldte is vissza a kész fordításokat.380 Deák az anyagot végül érdemi változtatás nélkül, a bírósági kompetenciákat nem érintve, visszaküldte.
Szemere kísérőlevelében megemlíti, hogy a jövőben a fordítandó iratokat közvetlenül Schedius Lajos osztályigazgatóhoz, a “fordítói osztály” vezetőjéhez küldjék. MOL H 69. 18/6927.
5. A leggyakoribb az volt, hogy Deák erejéből, lehetőségéből nem telt többre, mint hogy egy-egy inkriminált ügyről alapos jelentést kért be. Szenczy Ferenc és Kara János esztergomi polgárok marhabőrlopási ügyben a városi törvényszéken hozott marasztaló ítélet (1848. június 13.) ellen szólaltak fel és fordultak a miniszterhez, mivel ügyvédjük elfelejtett fellebbezni! Az ítélet szerint a vádlottak már régóta ismert, “megrögzött pincetörők és borlopók voltak”. Három fertály évi “vizsgálati fogság” 156után ítélték el őket, lényegében kártérítési kötelezettséget állapítva meg. Az ítéletlevélből egy meglehetős alapossággal lefolytatott eljárás képe bontakozik ki, az ítélet indoklása meggyőző, Deák mégis úgy intézkedett, hogy “a kérdéses periratokat, a dolognak épségben tartása mellett” hozzá terjesszék fel.381 Hogy mire volt Deáknak ideje…?
MOL H 69. 18/4947. A Deákhoz írt levél nagy bizalomról árulkodik, megszólítása: “Tisztelt Polgár Miniszter Úr!” A megítélt kártérítés a bőrök árát és bizonyos járulékos költségeket tartalmazta, összesen 50+25+62 forint összegben.
Deák 1848. augusztus 1-jén átiratot intézett Pest megyéhez. Az Úri helységben lakó Bóri Gergely panaszolta az igazságügyi miniszternek, hogy ő a helybeli törvénybíró, jegyző és több tizedesek által “személyes bántalmakkal illettetett, s kéri sérelmének megvizsgálását és a bűnösök megbüntetését”. Deák átiratában utasította a vármegyét, hogy az ügyben folytassanak le vizsgálatot és “világosító jelentést” tegyenek neki.382
MOL H 69. 18/5217. Ehhez nagyon hasonló eset: Jan János gajári (Pozsony vármegye) lakos azért fordult Deákhoz, mert házábóli kivettetését és megveretését panaszolta, és azt, hogy eladott házának vételárából csak annak felét (1500 forintból 800-at) kapta meg. Deák itt is “felvilágosító jelentést” kért. MOL H 69. 18/5218.
Gyakoriak voltak az uzsorások elleni panaszok is. Khán Soma és társa, Gajzinger Móric ellen Pozsony vármegye székén uzsoráskodás vádjával per indult, s bár ítélet még nem született, a vádlottak máris a miniszterhez fordultak, hogy “a pör szorosan megvizsgáltassék, s ha a pöriratok úgy hozzák magukkal, meg is semmisíttessék”.383 A jó igazságügyi miniszter (határtalan türelemmel) jelentést kért az ügyről a vármegyétől.
MOL H 69. 18/5218.
Nem hiányoztak a miniszter asztaláról az erkölcsrendészeti ügyek sem. Szák József lelkész fordult 1848. augusztus 23-án Deákhoz azt panaszolván, hogy falujában “hallatlan bujaság, rablások” kaptak lábra. Kéri egy küldöttség kirendelését, mely előtt ő majd “mindent napfényre hozand”. Deák most sem mulasztotta el az intézkedést: Szatmár megyét utasította a vizsgálat elvégzésére, melyről jelentést vár.384
MOL H 69. 18/5470.
Végigtekintve Deák Ferenc jórészt saját maga által kialakított miniszteri munkakörén, megállapítható, hogy emberfölötti munkát végzett. Egyetlen hozzá érkezett ügyet sem hagyott elintézetlenül, még a “legátlátszóbb” esetekben is lépéseket tett a további tájékozódás érdekében. A polgári szemléletű büntetőjog anyagi jogának alapelveit saját magán kérte leginkább kérlelhetetlenül számon. A törvény(ek)ben és az országos szokás megszentelte, s így alkotmányosnak tekintett büntetési szokásokon nem engedett rést ütni. Az ártatlanság vélelmét pedig olyan elszántan védelmezte, hogy még csip-csup ügyekben is lelkiismeretes vizsgálatot követelt. Joggal 157érezhette úgy az ország népe, hogy ő nem a jogi felelősség állami elkendőzését tekinti hivatala céljának, nem a jogi csűrés-csavarás állami főhatósága, hanem az igaz-ság ügyének minisztere.
