A jobbágyfelszabadítás nyitott kérdései
A jobbágyfelszabadítás nyitott kérdései
Mielőtt a jobbágyfelszabadítás hiányainak taglalásába bocsátkoznánk, még egyszer hangsúlyozzuk, hogy az úrbéres viszonyok megszüntetése az újkori magyar társadalomtörténet egyik legnagyobb jelentőségű, leginkább pozitív fejleménye volt. A polgári forradalom győzelmét megtestesítő, a társadalmi átalakulást és az egyéni politikai jogokat biztosító áprilisi törvények közül a társadalmi modernizáció szempontjából a legnagyobb jelentőséggel a jobbágyrendszer felszámolása bírt, hiszen a jobbágyi függés volt a feudális viszonyok legkézzelfoghatóbb eleme. Az úrbéres népesség, amely a társadalom mintegy 80 %-át alkotta, eddig ki volt zárva a teljes értékű állampolgárok 26sorából: személyi és dologi jogai szűk keretek közé voltak szorítva, úri hatalom alatt éltek, politikai jogokkal nem rendelkeztek, javaik örökítését, átruházását a földesúri tulajdonjog korlátozta.86 Közép- és Kelet-Európa országai közül Magyarországon ment végbe a leghaladóbb formában a jobbágyfelszabadítás: a feudális szolgáltatásokat azonnali hatállyal és kötelező jelleggel eltörölték, miként a katolikus egyháznak addig fizetett tizedet is. A volt jobbágyok az általuk művelt föld szabad tulajdonosaivá váltak; a földesúri bíróságok eltörlésével megszűnt személyes alávetettségük is; a földesurak kárpótlását az állam vállalta magára.
Orosz István: A jobbágyfelszabadítás végrehajtásának szabályozása. In: A magyar országgyűlés 1848/49-ben. Budapest, 1998. 186. p.
Az áprilisi törvények jóvoltából Magyarországon (Horvátországgal együtt, de Erdély nélkül) kb. 9 millió jobbágy vált szabad, teljes jogú állampolgárrá. Az egykori jobbágyok nemcsak személyes szabadságjogokhoz jutottak, hanem szabad földtulajdonhoz is. Varga János számításai szerint 1848-ban a földesúri függésben élő parasztság kezén volt 13,8 millió (magyar) holdnyi szántó és rét, a teljes szántó- és rétterület háromnegyed része. Ennek a 13,8 millió holdnak a háromnegyede került most állami kárpótlással paraszti tulajdonba (további két százalékot tett ki a már korábban, önkéntes örökváltsági szerződés révén felszabadult terület). A parasztok által birtokolt terület egyheted részének sorsát nem tisztázta a törvény: e földek esetében a parasztok használati joga ugyan nem került veszélybe, de a tulajdonjog megszerzéséről egyenlőre nem volt szó. A jobbágykézen talált földek tizede viszont egyértelműen a földesúr tulajdonában maradt a törvény fenti, Deák által megfogalmazott értelmezése szerint.
A 9 millió felszabadult jobbágy és zsellér közül 8,5 millióan jutottak valamekkora földtulajdonhoz, legalább a telekhez, amelyen házuk állt. Ugyan a félmillió majorsági zsellér, szerződéses, tisztán irtásföldön vagy szőlőn gazdálkodó paraszt eltörpülni látszik a 8,5 millió mellett, valójában az utóbbiak közül is nagy tömegeket tartottak izgalomban a függőben maradt kérdések. Az esetek többségében ugyanis a felszabadult úrbéresek kezén is voltak olyan földek, amelyek nem estek a törvény hatálya alá (maradványföld, irtás, szőlő, bérelt majorsági föld stb.)87 Ugyancsak rendezésre várt azoknak a hatalmas kiterjedésű területeknek, elsősorban a legelőknek és erdőknek a sorsa, amelyeket addig a földesurak és a jobbágyok közösen használtak. A polgári földtulajdon eszméjével nem fért össze, tehát nem maradhatott fenn a közös birtoklási forma. Ellene szólt a gazdasági racionalitás is, hiszen a kényszerű együttes használat mindkét felet korlátozta a birtok optimális kihasználásában, a vele való szabad rendelkezésben. Abban mindenki egyetértett, hogy a közös használatot fel kell számolni (erről már 1836-ban törvény született). A végrehajtás azonban, nevezetesen annak eldöntése, kit mekkora rész illet például a legelőből, számos konfliktust 27ígért a jövőre nézve. Első lépésben a földesúr és a jobbágyközség között kellett elkülöníteni a közlegelőt, illetve kimérni a faizási jog megszűnése fejében a falunak járó erdőt; később kerülhetett sor a községi legelő, vagy legalább egy részének felosztására a lakosok között.
Varga János i. m. 167., 344-345. p., Orosz i. m. 188-189. p.
Azt már a törvény formulázásakor is tudták a törvényhozók, (a következő hónapok forrongása pedig még világosabbá tette), hogy nemcsak a bírói szerepkörre, hanem további jelentős törvényalkotói munkára is szükség lesz a feudális viszonyok lebontásához. Az áprilisi törvények bevallottan keretjellegűek voltak. Számos, az ideiglenes jellegre utaló kifejezés szerepelt bennük, több esetben pedig a következő, népképviseleti országgyűlésre hagyták a részletes szabályozást.
Ez volt a helyzet a jobbágyfelszabadítás esetében is. A IX. törvénycikk egyetlen mondattal eltörölte ugyan a jobbágyság úrbéri szolgáltatásait, de vitás kérdések tömegét hagyta rendezetlenül. A keretszabályozás tartalommal való megtöltése az igaz-ságügyminiszterre várt: az úrbéri viszony megszüntetésében, a polgári földtulajdon megteremtésében a politikai elit többsége a forradalom győzelme után már elsősorban csak jogi természetű problémát látott. A végrehajtás módjának hosszú távú politikai, társadalmi következményeivel keveset foglalkozott a közvélemény, legfeljebb gazdasági vagy államháztartási vonzataira voltak tekintettel.
Akik csak jogi természetű problémát láttak a feudális maradványok felszámolásában, azoknak a feudális birtokjog szövevényes viszonyaiban kellett világosságot teremteni. Ez a jogrendszer élesen megkülönböztette a földesurak saját kezelésben tartott allodiális vagy majorsági birtokait a jobbágyok és zsellérek által, feudális szolgáltatások ellenében bírt úrbéres földektől. Az utóbbiakat általában a Mária Terézia által elrendelt úrbérrendezéskor (vagy későbbi birtokfelmérés alkalmával) készült tabellákban tartották számon. Az áprilisi törvények az ezekben összeírt telkeket adták azonnal, a földesurak állami kárpótlása mellett, művelőik tényleges tulajdonába.
A földművelő nép által használt földnek azonban csak egy része tartozott az úrbéres kategóriába, amely azonnal, állami kártalanítás mellett szabad paraszti tulajdonná vált. A jobbágyok a valóságban lényegesen több földet birtokoltak ennél, gyakran nemzedékek óta. Ide tartoztak a maradványföldek (már az összeíráskor is jobbágykézen levő, de az előírt telekmenynyiségen felül levő terület) és az irtások (általában erdőtől, bozóttól elhódított szántóföldek). Nem volt jelentéktelen az a terület sem, amelyet a majorsági birtokokból használtak, gyakran hosszú idő óta. A földesurak ugyanis, tőke vagy vállalkozókedv híján, nem minden allodiális birtokon folytattak üzemszerű gazdálkodást. Ezeket gyakran adták bérbe egyes jobbágyoknak vagy közösségeknek. A fejletlen pénzforgalom mellett a földhasználatért többnyire nem (vagy nem csak) pénzzel, hanem munka- és terményjáradékkal tartozott a jobbágy. Mindennapjai tehát nem sokban különböztek úrbéres földet művelő társáétól. A különbség főleg abban állt, hogy az ő szolgáltatásait nem maximálta, és az általa művelt földhöz való jogát nem védte törvény, mint az úrbéresekét. A földesurak épp 28ezért, valamint e földek adómentessége miatt, általában nem engedték feledésbe merülni e területek allodiális jellegét.
A majorsági földet birtoklók helyzetét az áprilisi törvények nem rendezték, pedig nem jelentéktelen rétegét alkották az agrárnépességnek. Több tízezer háztartásról volt szó, csak a dél-magyarországi megyékben kb. 150 ezren laktak ún. telepítvényes falvakban. Gazdasági jelentőségük sem volt elhanyagolható: falvaik gyakran valamilyen speciális szakértelmet igénylő növény termesztésére szakosodtak. Fontos szerepet játszottak az ország elpusztult déli és alföldi vidékeinek mezőgazdasági kultúr-tájjá változtatásában.88
Gyimesi Sándor i. m. 154-177. p.
A jobbágyfelszabadítás híre természetesen őket is lázba hozta. Bár többnyire tudatában voltak, hogy az rájuk nem vonatkozik, de bíztak benne, hogy a népképviseleti országgyűlés meghozza “megváltásuk és szabaddá-teremtetésük nagy napját”, kiterjeszti rájuk is a szabad földtulajdon jótéteményét. Községeik kérvényekkel árasz-tották el az országgyűlést, hogy állami kárpótlással ők is tulajdonosává válhassanak földjeiknek.89
Gyimesi Sándor i. m. 177-188. p.
Súlyosbította a feszültségeket, hogy az országos átlag arányszámai mögött ráadásul jelentős helyi különbségek voltak. A Felvidéken az irtások, a borvidékeken a szőlők gyakran nagyobb értéket képviseltek, mint az úrbéres földek. Esetükben nyitva maradt a kérdés: a polgári földtulajdon bevezetésével kit illetnek ezek a földek? Ami ezekből a volt jobbágyok tulajdonába kerül, azok után ki fizessen kárpótlást a földesúrnak: az új tulajdonos vagy az állam? Továbbra is a földesúr tulajdonában maradtak az ún. királyi kisebb haszonvételi jogok (italmérés, pálinkafőzés, mészárszéktartás és malomjog). Sok feszültség éledt újjá az 1836-os úrbéri törvények alapján végrehajtott birtokrendezések és legelőelkülönítések során elszenvedett vélt vagy valós paraszti sérelmek miatt is.
