Az “igazságot keresők” Deáknál
Az “igazságot keresők” Deáknál
A márciusi forradalom legjelentősebb társadalmi vívmánya kétségkívül a jobbágyfelszabadítás volt. Ennek híre, amely még a jogerőre emelés előtt végigfutott az országon, osztatlan örömet keltett. Igaz, az örömbe szinte azonnal disszonáns hangok is vegyültek. Főleg a románok és szlovákok által lakott vidékeken (ahol még inkább hiányzott a nemesség és parasztság közti kommunikáció) terjedt el a meggyőződés, hogy a császár már évekkel ezelőtt eltörölte terheiket, csak a földesurak eltitkolták a 29törvényt. (Valószínűleg az 1836-ban, illetve 1840-ben hozott úrbéri törvényekhez kapcsolták az állítólagos jobbágyfelszabadítás tényét.)90
A parasztok reagálásáról, mozgalmaikról bőséges anyagot tartalmaz: Iratok az 1848-i magyarországi parasztmozgalmak történetéhez. Összeállította: Ember Győző. Budapest, 1951.
Az öröm első kitörései után a parasztokat hamarosan egyre inkább a részletek, a “hogyan tovább” kérdése kezdte foglalkoztatni. A parasztmozgalmak egy része régi, vélt vagy tényleges igazságtalanságok jóvátételéért indult. Tipikus konfliktusforrásnak számítottak pl. a forradalmat megelőzően lebonyolított birtokrendezések és a legelőelkülönítések.
A feudális közös birtoklás felszámolása során éles küzdelem folyt az erdőkért is. A volt jobbágyok pl. sokhelyütt a vadászat jogát is az újonnan nyert szabadságjogok közé tartozónak hitték. A szabadság és a szabályok nélküliség ilyetén összekeverése több helyütt zavargásokhoz vezetett. Másutt az erdők egyéb hasznosításán, pl. a gubacsszedés vagy a legeltetés jogán vesztek össze a volt jobbágyok a földesúrral.
A súlyos szociális feszültségek már 1848 tavaszán felszínre törtek. Még nem is szentesítette a jobbágyfelszabadító törvényt a király, amikor megjelent az első parasztküldöttség a pozsonyi diétán. A Nógrád megyei Dengeleg lakosai az előző években végrehajtott legelőelkülönítés és tagosítás során elszenvedett sérelmeik orvoslását kérték. Kifejezték csalódottságukat, amiért az új artikulusok sem tettek igazságot. Bejelentették, hogy ők önhatalmúlag és tettlegesen igazságot szolgáltattak maguknak, azaz elkezdték szántani korábbi, de a rendezésnél az uraságnak jutott földjeiket. A dengelegiek esete előrevetítette az agrártársadalom mobilizálódását, ami a következő hónapokban be is következett. Jelképértékűnek tekinthetjük azt is, hogy kitől reméltek orvoslást panaszukra a parasztok: az országgyűléstől, illetve az igaz-ságügyminisztertől. Deákhoz azonban végül nem jutottak el, ő ugyanis Batthyányval együtt éppen Bécsbe utazott. Deák helyett Szemere belügyminiszter fogadta a den-gelegieket: a falu küldöttsége tőle “keményen megfeddve” tért haza.91 Szemere reagálását is jellemzőnek tekinthetjük a politikai elit többségére: a földesúri érdekek védelmezése közben a jogszerűség fedezéke mögé húzódva hatalmi szóval söpörte le a szociális elégedetlenséget.
Varga János i. m. 319. p.
A parasztság igényeit ki nem elégítő rendelkezések, illetve az eldöntetlenül maradt kérdések az ország számos vidékén mozgásba hozták az agrártársadalmat. A július 5-én megnyílt népképviseleti országgyűléshez falvak egész sora fordult kérvényeivel. (Néhány hónap alatt több ezer kérvény érkezett a parlamenthez; ezek jelentős része a jobbágyviszonyok felszámolásával összefüggésben keletkezett. A kérvények nagy száma az új törvényhozás iránti bizalomról is tanúskodik.92) A kérvényezők 30nemcsak az áprilisi törvények hiányosságaira hívták fel a törvényhozók figyelmét, hanem régebbi sérelmeikre is megpróbáltak orvoslást kapni.93
Gergely András: Közép-Európa parlamentjei 1848-ban. In: A magyar országgyűlés 1848/49-ben. 31. p.
Ember Győző: A magyar parasztmozgalmak 1848-ban. In: Forradalom és szabadságharc 1848-1849. Budapest, 1948. 200. p.
A törvényhozás mellett az igazságügyminiszterhez is számos kérelmező fordult, leggyakrabban egész helységek. Hogy éppen Deák lett a volt jobbágyok panaszainak címzettje, azt hivatala és személye egyaránt magyarázza. A jobbágyfelszabadítás gyakorlati végrehajtása, realizálása a bírósági szervezet feladata lett. Ez lényeges változást jelentett a forradalom előtti viszonyokhoz képest: addig ugyanis az úrbéri ügyek legmagasabb fellebbviteli fóruma a Helytartótanács úrbéri osztálya volt, azaz egy közigazgatási intézmény. Az 1848:X. tc. 5. §-a szerint az úrbéri ügyekben legfelső szinten ezentúl a királyi tábla ítélkezett. Természetes tehát, hogy a türelmetlen, illetve a változatlan összetételű bíróságokkal szemben bizalmatlan parasztok az igazságszolgáltatást felügyelő minisztertől várták ügyük leggyorsabb elintézését. (A bírói függetlenségről nem rendelkezett törvény, de a jogban járatlan kérvényezők amúgy sem igen hitték volna el, hogy egy miniszter nem tehet meg bármit érdekükben, ha meg tudják győzni igazukról.) Deák minisztériumával tudatosan átvállalta valamelyest a régi kormányszék “jobbágyvédő” szerepét is. Az igazságügyminisztérium hatáskörét szabályozó körlevelében külön kiemelte ezt: mivel úrbéri ügyekben is “az igazságügy miniszterének köréhez tartozik [...] az igazság gyors és rendes kiszolgáltatására felügyelni, minden olyan folyamodások, melyek valamely úrbéri pernek helytelen késleltetését illetik, vagy törvényszabta útnak elmellőztetéséből származott panaszokat tárgyaznak, az igazság miniszteréhez adandók”. 94 A minisztérium felállítása során az úrbéri ügyek a büntető törvénykezéssel kerültek egy osztály illetékességébe; ennek vezetője az ismert ellenzéki politikus, volt országgyűlési követ, Bónis Samu lett. A hatáskörök azonban nem különültek el olyan tisztán, mint az egy kiforrott államigazgatási szervezetben szokásos. Ez mindjárt a minisztérium vezérkarának első értekezletén világossá vált az úrbéri ügyek vonatkozásában is, amikor Deák felosztotta a feladatokat, és szokott familiáris közvetlenségével fordult titkárához, Tóth Lőrinchez: “Lenci!, neked adom az úrbért a kárpótlással együtt.” További hatásköri zavart okozhatott volna, hogy a feudális maradványok felszámolásához feltétlenül szükséges törvények tervezetének kidolgozása elvben a törvényelőkészítő (kodifiká-ciós) osztály feladata lett volna. Úgy tűnik azonban, hogy ezen osztálynak, illetve vezetőjének, az elismert jogtudós Szalay Lászlónak kifejezetten a polgári és a büntető törvénykönyv kidolgozását szánta feladatául.95
Közli Ember Győző: Az 1848/49-i minisztérium levéltára. Budapest, 1950. 182. p.
Nedeczky István: Deák. Budapest, 1876. 260-261. p. A minisztérium szervezeti felépítéséről ld. Dobszay Tamás tanulmányát ebben a kötetben.
31Feléje fordíthatta az igazságukat kereső egyszerű embereket már hivatalának elnevezése is: igazságügyminiszter. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Deák személye iránti általános bizalom tényét sem: közismert volt feltétlen ragaszkodása a jogszerűséghez (épp ez tette a közvélemény kizárólagos jelöltjévé az igazságügyminiszter posztjára márciusban).96
Lásd erről Dobszay Tamás tanulmányát e kötetben.
Deák a szó szoros értelmében szélesre tárta ajtaját (a sajátját is, nemcsak a minisztériumáét, az igazukat keresők előtt. Tóth Lőrinc, akit Deák legközelebbi munkatársának, titkárának választott, így emlékezett vissza Deák fogadóóráira: “A nép bizalma árkint ömlött felé, lakásának ajtaját az igazságszomjas nép egész csoportjai ostromlák napról napra. Eljött, a márciusi határozatlan törvények nyomán, a békési magyar, bánsági sváb, árvai tót, mármarosi oláh földmívelő, erős szándékkal megosztozni a földesúr tulajdonában, s a törvényhozás szándékán messze túl terjeszteni a márciusi törvény félreértett jótékonyságát. Mint atyához járult az igazságügy-miniszterhez, kinek mindenki számára volt egy komolyan nyájas szava; mint az egykori görög kegyeletes reménnyel ment Delphibe, úgy tódult Magyarország népe az István-herceg fogadóba, hol Deák szállását tartá, kinek mindenki számára volt bölcs tanácsa. S a felizgatott, hamis eszmékre vezetett, túlságos követelésekkel tölt föld-mívelő legtöbb esetben megnyugtatva, helyesb fogalmakra térítve ment el tőle”, még akkor is, “ha talán célt nem érhettek is alaptalan igényeikkel”.97
Tóth Lőrinc: Deák Ferenc. In: Magyar szónokok és statusférfiak. Kiad. Csengery Antal. Pest, 1851. 45. p.
Deák államtitkárának, Ghyczy Kálmánnak a visszaemlékezései egybehangzanak Tóth Lőrincével: “Az úrbérviszony meg lévén szüntetve, temérdek felírás és depu-tatio jött az ország minden részéből panaszokkal és követelésekkel volt uraik ellen. […] A deputatiókat Deák fogadta, hozzám csak a felírások s elintézésüket sürgető ügyvédek és népizgatók jöttek. Ez utóbbiak közt a leggyakrabban és legkövetelőbben jelentkező Táncsics volt.98
Ghyczy Kálmán emlékirata. MTA Kézirattár Ms 4856/1. 18. p.
A következőkben néhány konkrét ügy bemutatásával szeretnénk érzékeltetni, milyen problémákkal fordultak az igazságügyminiszterhez; ezek az ügyek egyúttal a rendezésre váró problémák egy-egy típusára is felhívták a törvényelőkészítésért felelős Deák figyelmét.
Az egyszerűbb esetekben a régebbi és a legújabb úrbéri vonatkozású törvények értelmezését kérték a minisztériumtól. Így május 19-én Ilkey Sándor, a Pénzügyminisztériumban az állami javak osztályigazgatója afelől kért tájékoztatást, hogy a kincstári birtokokon a jobbágyfelszabadítás végrehajtása során mi történjék a maradvány-, illetve az irtásföldekkel? Az átiratra Deák azt válaszolta május 24-én, hogy a régebbi úrbéri törvények (az 1836:VI. tc. 1. §-a az irtványokról, a X. tc. 7. §-a pedig 32a maradványföldekről) világosan rendelkeznek. Kifejtette, hogy az úrbéri viszonyok terén a törvény semmilyen különbséget nem tesz az állami birtokok és a magánföldesurak között. A törvények alkalmazása a bíróság hatáskörébe tartozik. Deáknak természetesen tudnia kellett, hogy a hivatkozott törvényhelyek korántsem adnak teljeskörű eligazítást. A maradványföldeket például egyértelműen az úrbéresek számára biztosítják (azokból vagy új telkeket kell kialakítani, vagy a meglévőket kiegészíteni), de nem szólnak arról (1836-ban nem is szólhattak), hogy ki fizessen kárpótlást a jobbágyfelszabadítás után a földesúrnak: az állam vagy a volt jobbágyok? Az ilyen horderejű kérdések eldöntését Deák nem tartotta a saját kompetenciájába tartozónak: az igazságügyminiszternek nincsen joga a törvényi szabályozást igénylő esetekben általánosságban rendelkezni. (Ami természetesen nem mond ellent annak, hogy a törvényi szabályozás előkészítése viszont az igazságügyminiszter feladata volt.)99
Kossuth Lajos az első magyar felelős minisztériumban. S. a. r. Sinkovics István. Kossuth Lajos Összes Munkái (továbbiakban: KLÖM) XII. 157-158. p.
Csabdi Fejér megyei népes puszta zsellérei is az igazságügyminisztériumhoz fordultak május 14-én kelt kérvényükkel. Társaikat, akik a helység kérvényét vitték a megyéhez, már letartóztatták. A folyamodásban a robot alóli felmentésüket kérték, arra hivatkozva, hogy ők is ugyanúgy viseltek minden közterhet, mint a szomszéd helységek úrbéres parasztjai, akik most szabaddá váltak. A minisztérium a megyei hatóságokon keresztül tájékozódott az ügyről júniusban.100
Iratok az 1848-i magyarországi parasztmozgalmak történetéhez. Összeállította: Ember Győző. Budapest, 1951. 14-17. p.
A szintén Fejér megyei Perkáta házas és házatlan zsellérei a több mint húsz évvel korábban lezajlott úrbéri reguláció (a helység úrbéres birtokainak összeírása, mérnöki felmérése és újrarendezése) alkalmával elszenvedett sérelmeik jóvátételét kérték. Akkor néhány, a terhek viselésére alkalmatlan negyedtelkes jobbágy telkének külső tartozékait elvette a földesúr. Az elvett földeket mások telkéhez csatolták, volt birtoklóikból pedig zsellérek lettek. Ezek a zsellérek húsz év után követelték egykori földjük visszaadását. A semmilyen hivatkozási alappal nem rendelkezők földosztást követeltek, a házatlan zsellérek pedig telkeket.101
Iratok, 19-21. p.
A Békés megyei Mezőberény parasztjai az 1813-ban lezajlott birtokrendezés következményeit szerették volna visszacsinálni (igaz, ők már 1840 óta pereskedtek ennek érdekében).102
Iratok, 184-189. p.
A kérvényekből kiderült, hogy a lezajlott rendezés, főleg a földesúri és az úrbéres legelők elkülönítése helyenként súlyosan veszélyeztette a parasztok megélhetésének alapját, olyannyira beszűkítette az igásállatok legelőterületét.
Az igazságügyminisztérium válasza a jogrend stabilitásának megőrzését hangsúlyozza: a törvényes úton véghezvitt rendezést nem lehet felbontani (ezt az áprilisi törvényekben, a X. tc. 1. §-ában külön is megerősítették). A polgári jogrend sarkköve a magántulajdon szentsége: “a volt földesuraknak magánbirtokában lévő földek, szinte úgy mint más polgárok saját értéke a törvény oltalma alatt állván, tőlük a törvények s a tulajdoni legszentebb jognak megsértése nélkül el nem vehetők.”103
Iratok, 19-21., 184. p.
33Az igazságügyminiszterhez fordult a Pozsony megyei detrekői uradalom birtokosa, Pálffy Antal herceg is. 18 falujának volt jobbágyai megtagadták a bérelt és az irtásföldek utáni járandóságok fizetését, azaz, ezeket az allodiális jellegű földeket is sajátjuknak tekintették. Gyakorolni kezdték a vadászati jogot is, amelyet pedig az áprilisi törvények érintetlenül hagytak a földesúr birtokában. A herceg kérte az igaz-ságügyminisztert, hogy emeljen szót a törvény oltalmára, s erkölcsi súlyával térítse a törvényes útra a törvénysértő falvak népét. A miniszter utasította a megyét, hogy vizsgálja meg a kérdéses földek jellegét; ugyanakkor, mintegy megelőlegezve a vizsgálat eredményét, a parasztokat a magánszerződéseken alapuló tartozások megfizetésére, a földesúri tulajdon tiszteletben tartására intette. Felhívta figyelmüket, hogy az ún. kisebb királyi haszonvételeket illetően (amelyek közé a vadászati jog is tartozott) a törvényekben “ekkorig semmi változás nem történt”; az “ekkorig” szó persze már sejteti, hogy a jobbágyfelszabadítás után a többi feudális maradvány felszámolása csak idő kérdése.104
Iratok, 89-90. p.
Az igazságügyminiszter magyarázta el a Pest megyei Kóka lakosainak is földfoglaló törekvéseik törvénytelen voltát.105
Iratok, 114. p.
Az erőszakos parasztmozgalmak számos esetben úgy kerültek az igazságügy-minisztérium látókörébe, hogy a megyei törvényszékek által elítélt hangadók érdekében a helységek az igazságügyminisztertől kértek kegyelmet. (Pl. a Pest megyei Péteri, Sződ és Zsámbék esetében.)106 A kegyelmi kérvényeket Deák nem teljesítette; valószínűleg maga is elkerülhetetlennek tartotta a jogrend helyreállítása érdekében a példaértékű (egyébként általában nem súlyos, néhány hónapos börtönre szóló) ítéleteket. Egyébként nem is tehetett másként: a kegyelmezés jogát az áprilisi törvények is a királynak tartották fenn (III. tc. 7.§)
Iratok, 115., 116. p.
A Gömör megyei Várgede majorsági zsellérei május 3-án kelt kérvényükben hívták fel a figyelmet sorsuk rendezetlenségére: ők is ugyanazokat a köz- és földesúri terheket viselték, mint úrbéres társaik; azok szabad polgárok lettek, őket viszont továbbra is “az úri szolgálatok megtételére zaklatják”. Pedig “mink is nem egyébnek, de szabad polgároknak lenni ösmerjük magunkat” – írják, egyben kijelentik, hogy 34“zsellérbirtokainktól semmi eddig gyakorlatban volt úri szolgálatot megtenni kötelességünknek nem ismerjük”.107 A minisztérium a megyétől kért felvilágosítást, amely az ügyet kivizsgáltatta, az érintetteket “panaszuk alaptalanságáról kellően felvilágosíttatván”.
Iratok, 135-136. p.
Az Arad megyei Bánkuta puszta szerződéses dohánykertészeinek ügye az ún. telepítvényes falvak rendezésre váró helyzetére hívta fel az igazságügyminiszter figyelmét. A nádor birtokán élő dohányosok tisztában voltak vele, hogy az úrbéres jobbágyok felszabadítása őket nem érintette, ezért önerejükből szerették volna megváltani magukat, illetve a határozott időre szóló szerződések alapján bírt földeket. A törvény azonban a nem úrbéres népességről egyáltalán nem szólt, így az önmegváltás lehetőségét sem biztosította számukra.108
KLÖM XII. kötet, Budapest, 1957. 58. p.
Mint a felsorolt esetek jelzik, Deáknak, illetve munkatársainak szinte semmit sem kellett tennie annak érdekében, hogy felmérje, milyen kérdések várnak elintézésre az úrbéri maradványok teljes felszámolása során. A problémák, úgymond, maguktól megtalálták a törvényalkotókat 1848 tavaszán-nyarán.
