2. Az előzmények
1662. Az előzmények
1. A reformkor
“Tévednek azok, akik a 48-as törvényeket kizárólag az 1848. évi párisi és bécsi kirobbanásokkal hozzák okozati összefüggésbe. A reformgondolatok az 1790. év palántái, már koronájuk van a harmincas években, s 1847-ben már terebélyes fák, különösebb külföldi hatás nélkül is.”417 Sándorfy Kamill szavai tömören jellemzik azt a fejlődési ívet, mely a magyar rendi alkotmányt szavatoló 1790. évi articulusoktól az áprilisi törvénycsomagig rajzolja meg a magyar polgári nemzetállam kibontakozásának folyamatát. Azt a polgári alkotmányt, mely nem “forradalmi behatások kikényszerítése alatt” született, s “nem egy erőszakos, hirtelen genezis gyermeke”, hanem évszázados alkotmányos fejlődés eredménye, melynek princípiumai a törvényesség, a jogfolytonosság, és a revolúcióval szembehelyezett evolúció eszméje. A reformkor politikus nemzedéke visszafogott (sokszor túlzottan is erőtlennek tűnő) lendülettel látott hozzá a polgári állam kiépítéséhez, a rendi jog elbontásához. Ahhoz a történelmi léptékű munkához, melyben a társadalom szinte valamennyi csoportja és osztálya résztvett, ki-ki származásához és alkatához mért radikalizmussal, az alig mérhető arisztokratikus reformgondolatoktól a függetlenséget deklaráló, forradalmiba hajló, izgató programokig. A nagy műből szinte mindenki kivette részét, s dacára a vérmérséklet szabta összekülönbözéseknek, a század közepe felé haladva egyre határozottabban kirajzolódtak azok a teendők, melyeket immáron elodázni nem lehetett. A magyar reformkor kiemelkedő szellemi környezete egyedülálló módon szolgálta a kibontakozást. Külhonban a liberalizmus diadalmenete, itthon egy nagyműveltségű, széleslátókörű politikai nemzedék készülődése és harcba szállása. Köztük arisztokraták és nagybirtokosok, főpapok és középnemesek, honoráciorok és polgárok. Az együttmunkálkodás egyik szép emlékműve lett a magyar büntetőjog reformjaként elkészült három kódex, az ún. ’43-as javaslatok.
Sándorfy Kamill: Törvényalkotásunk hőskora. Az 1825-1848. évi reformkorszak törvényeinek története. Budapest, 1935. 191. p.
2. A ’43-as javaslat
Az 1791-es deputatiok munkájaként elkészült és javaslatba hozott szabályozási tárgyak közül számos az 1827-es bizottsági munkálatok eredményeként artikuláris megfogalmazódást nyert. Nem volt azonban közöttük a büntető törvény(könyv), melynek megalkotását immáron az országgyűlési követek szemében is egyre szükségesebbé tették a polgárosodó viszonyok, a beáramló modern, nyugat-európai eszmék, 167a mindegyre fokozódó reformhajlandóság. Követelték a radikális politikusok, elfogadta a konzervatív irányzat, jelszóvá emelte az ellenzék. Nem véletlen, hogy ismét törvény szólt a kodifikációs deputatio felállításáról: “a büntető törvénykönyvvel elválhatatlan kapcsolatban lévő büntető s javító rendszer behozása iránt kimerítő véleményadás végett országos választmány neveztetik” – mondták ki a rendek 1840-ben.418 A bizottság szakmai összetétele és a korábbiakhoz képest jelentősen megbővített létszám egyaránt érzékeltetik a szakmai és tudományos igények változását, valamint a kodifikáció feladatának rendi felértékelését is. Az országgyűlés immáron tudatában volt annak, hogy a törvénykönyvalkotás hatalmas munkájának előkészítésekor milyen követelményeket kell kielégíteni. A választmány 1841. december 1-jén tartotta első ülését, konkrét javaslatait három alválasztmány dolgozta ki, munkája eredményét pedig 1843. július 5-i elegyes ülésében mutatta be.419 Mint ismeretes, a büntetőjogi és a büntető perjogi plánum a főrendek és az alsótábla nézeteltérésein megbukott. Ezután, az áprilisi törvények határolta időben, tehát a magyar polgári átalakulást szentesítő artikulusokig újabb tervezet már nem került a karok és rendek elé, az 1843-as plánummal tehát lezárult a feudalizmus utolsó évszázadának kodifi-káció (kompiláció)-sorozata.420 S még további három évtizedet kellett várni arra, hogy megszülessen az első magyar büntető törvénykönyv, a szerzőjéről, Csemegi Károly osztálytanácsosról “Csemegi-kódexnek” nevezett törvénykönyv.421 Néhány töredékében azonban a hatályos jog részévé vált az Európa-szerte elismerést kivívott kodifikációs mű: nem kevéssé Deák Ferenc igazságügyi miniszterségének köszönhetően.
1840:5. tc.
Felséges első Ferdinánd által szabad királyi Pozsony városába 1843-iki esztendei pünkösd hava 14-ik napjára rendeltetetett Magyarország közgyűlésének Írásai és Naplója. Pozsonyban. Az országgyűlési irományok kiadó hivatalában. Pesten. Landerer és Heckenastnál, 1844. (továbbiakban: OGY. IR., OGY N. 1843/44) Az 1840. évi V. törvénycikk által a büntető törvénykönyvvel válhatatlan kapcsolatban lévő büntető s javító rendszer behozása iránt kimerítő véleményadás végett kiküldött országos választmány jelentése. 1843. (Továbbiakban: Jelentés 1843.)
Vö. Fayer László: A magyar büntetőjog kézikönyve. Budapest, 1900. 60-61. p.
1878:5. tc.
3. Perjogi reformgondolatok
Miután a három tervezetet, az anyagi jogi, az eljárásjogi és a börtönügyi plánumot három albizottságban dolgozták ki, a választmány előzetes vita után megjelölte azokat az alapelveket, melyek vezérfonalul szolgáltak a kodifikációban. A perjogi munkálatokra nézve “tanácskozás útján határozattá lett”, hogy (büntető)bírósági illetőségre 168nézve a jövőben a polgári állás szerint ne lehessen különbséget tenni, miként a klérus tagjai is világi bíróságok előtt felelnek tetteikért (törvény előtti egyenlőség). Az eljáró törvényszék meghatározásában döntő a területi illetékesség, a processus a vádelv alapján szerveződik meg, választott bíróságok járnak el a büntető ítélkezésben. A perbeli eljárás nyilvános, közvetlen és szóbeli, a fellebbvitel és a védelem mindenki számára biztosított. Az előzetes letartóztatás feltételei meghatározottak, s garanciaképpen megjelenik a perbefogó törvényszék.422 Ezzel szemben a választmány elutasította az esküdtszék bevezetésére vonatkozó ellenzéki indítványt. Az esküdtszéki javaslat visszavetése jelzés volt az ellenzéknek. Pulszky Ferenc szerint “Deák s a szabadelvű ellenzék tagjai, kik az esküdtszék kérdésében kisebbségben maradtak, a büntetőtörvénykönyv szerkesztésére vállalkoztak, mert remélték, hogy oly munkát végeznek, melynek törvénybe iktatása nagy nehézséggel nem fog járni. Az eljárásét gróf Dessewffy Aurélra, Zsedényire és a kormánypárti tagokra bízták, miután azok, kik az esküdtszéki kérdésben leszavaztattak, meggyőződtek, hogy ezen a téren a gyökeres reform a fennálló rendi alkotmány keretében lehetetlen, és javaslatuk legjobb esetben is csak fércmunka marad.”423 Deák úgy döntött tehát, hogy kiválik a perjogi elaborátum szövegezésének munkáiból, s az anyagi javaslatra koncentrál. Az általa minimumként meghatározott követelményeket a választmány az alapelvek közé emelte, további programját pedig különvéleményekben fogalmazta meg. Ezek a különvélemények voltak a március 15-én, az esküdtszék ügyében benyújtott, valamint a március 11-én, a királyi városok büntető bíróságainak választásáról szóló, és a felségsértésnek, hűtlenségnek valamint a király személye elleni szóbeli sértéseknek bíróságai iránt készített tanulmányok.
Az 1843-iki büntetőjogi javaslatok anyaggyűjteménye. (Szerkeszti Fayer László) I-IV. köt. Budapest, 1896-1902. (Továbbiakban: Anyaggyűjtemény) II. köt. 521-522. p.
Idézi Sándorfy 147. p.
A három különvélemény ugyazon tőröl fakad: valamennyi a perjog radikális átalakítását tartja szem előtt, s a büntetőperes eljárás átformálásának különféle oldalairól szól. Kétségtelenül igaza van Sarlós Bélának abban, hogy bár e három dolgozat szakmai erényei is kimagaslóak, elsősorban azonban politikai dokumentumok, melyeket ő az Ellenzéki Nyilatkozat előtti legfontosabb ellenzéki programnak tekint.424 Az esküdtszék melletti harcos kiállás ezt látszik bizonyítani. Ugyanis Deák e kérdésben, feladva hagyománytisztelő álláspontját, egy olyan megoldás felé fordult, mely a magyar jogtól teljesen idegen, előzményei hiányoztak, hazaitól eltérő jogi gyökérzetből táplálkozott. Ehelyütt azonban nem jelentett számára problémát az idegenség. “... kötelessége minden törvényhozónak idegen nemzetek tapasztalásaira is figyelmezni, s ha önhazájában oly hiányokat lát, melynek pótlására célszerű institutiok léteznek más országokban, általvenni az idegen institutiot is, és azt a honnak egyéb institutioival összeolvasztva nemzetivé tenni” 169– magyarázta meg álláspontját.425 Az esküdtszéki tárgyalásnak nem is annyira eljárási elemei forradalmasították volna a büntető perjogi javaslatot, hiszen a Deák által követelt közvetlenség, szóbeliség, szabad védelem, akadálytalan és feltétlen fellebbezés gondolata az általános alapelvek között is fölbukkant. Sokkal inkább az esküdtszék megalakítása és összetétele lett a vita alapja. Az ellenzék ugyanis egy olyan bíróságot szeretett volna minden lényeges eljárásban meghonosítani, melynek valamennyi tagját, sőt a törvényszék előtt eljáró ügyészt is választották volna. A választás kritériumai ugyan bizonyos jövedelmi elvárásokat tükröztek (a 24. esztendőt betöltött férfiak 100 forint éves jövedelem mellett válhattak volna esküdtté), ezek azonban olyan alacsonyan szabták meg a választhatósági határt, hogy a jobbágyok jelentős része is az eljáró bíróság potenciális tagja lehetett volna. Ugyanakkor Deák kizárta volna az egyházi személyeket, a katonákat és a köztisztviselőket. Vagyis egy olyan bíróság képletét vázolta föl, mely az államtól, a központi kormányzattól láthatóan független – a kor felfogása szerint a politikai nyomás elleni fellépés hatékony eszköze lehetett volna egy olyan korszakban, mikor célkitűzésként fogalmazódott meg a rendi bírói fórumok lebontása, illetőleg átalakítása, a feudális eljárási szokások felszámolása, valamint a törvény előtti egyenlőség és perjogi garanciák kiépítése.426
Sarlós Béla: Deák és Vukovics. Két igazságügyminiszter. Budapest, 1970. 24. p.
Anyaggyűjtemény I. köt. 242. p.
Anyaggyűjtemény I.köt. 239-273. p.
A királyi városok büntető bíróságainak választásáról szóló különvéleményben427 Deák Ferenc a cenzus ellenében emelt szót. Eszmefuttatása nemcsak szakmailag izgalmas, hanem politikai színvallás is. Elismeri, hogy nem véletlenül alkalmaznak még Európa nagy nemzetei sem cenzusokat, hogy az ellenzék által is tervezett választójogi akadályok hazánkban is garanciális jellegűek, biztonságot jelentenek aziránt, “hogy olyanoknak kezeibe ne kerüljön a választói jog, kik a tudatlanságból, vagy rosszakaratból könnyen a közállomány kárára gyakorolhatnák”.428 Az európai nyugatra jellemző védekezés a parlamentáris keretek túlzott kibővítése ellenében, az alsóbb néposztályok politikai befolyásának korlátozása, hazánkban is kedvező fogadtatásra lelt. Ám pontosan ekkor Deák Ferenc a cenzusok leszállítása mellett tört lándzsát! A bíróválasztásban biztosítandó választójog feltételéül ugyanis pusztán az egy évi egyhelybenlakást és saját házat vagy valamely ingatlan tulajdonjogát követelte volna meg.429
Anyaggyűjtemény I. köt. 331-339. p.
Anyaggyűjtemény I. köt. 335. p.
Anyaggyűjtemény I. köt. 338. p.
A különvélemények politikai indíttatása leginkább a harmadik különvéleményben érződik, melyben Deák Ferenc a felségsértésnek, hűtlenségnek és a király személye elleni szóbeli sértéseknek megítélésekor nem tudja elfogadni a királyi tábla első fokú hatáskörét.430 Az érvelésben leplezetlenül fogalmazódik meg az aggodalom a politikai 170típusú ügyekben a király kezében tartott, udvarközeli ítélkezés miatt. Általában is tart attól, hogy ahol a felelősség alig eszközölhető, ahol a bírói hatalom elrendezése nem nyújt biztosítékokat a pártatlan törvénykezés iránt, ahol a bírónak önkényes hatalmát alig gátolják intézményesen, a büntető bíráskodás parttalanná válhat. (Miképpen vált is a feudalizmus évszázadaiban.) Különösen politikai típusú perekben kardinális kérdés a független bíráskodás, márpedig ennek legkézenfekvőbb módja a bírák választása. Ilyen helyzetben “nem biztos tehát s nem kielégítő azon kezesség, melyet e részben a bírói hatalommal felruházott személyek egyénisége (individualitas) nyújt. A puszta véletlennek ezen ingatag alapján nem építhet a törvényhozás, hanem gondoskodnia kell a büntető bíróságok elrendezésében oly módokról, is melyek által magához az institutiohoz legyen kötve a nemzet bizodalma; ezt pedig a bíróságoknak választás általi alakítása eszközölheti leginkább.”431 Javasolta tehát országgyűlés által választott articuláris ítélőbíróság felállítását, melyet elválasztott volna egy kilencfős perbefogó törvényszék munkájától, melynek tagjai úgyszintén a diéta votumából bírnák megbizatásukat. Az esküdtszéki mintára a bíróság tagjai közül indoklás nélkül a vádat képviselő fiscus és a vádlott is visszavethetett volna hat-hat tagot. Ez az (esküdtbíróságra emlékeztető) fórum dönthetett volna a bűnösség kérdésében, s azután a büntetés kiszabására már a királyi táblának adta volna át az elmarasztaltat.
Anyaggyűjtemény I. köt. 340-356. p.
Anyaggyűjtemény I. köt. 342. p.
4. Börtönügyi szempontok
A harmincöt éves Deák Ferencet Zala vármegye 1839. április 15-én ülésező közgyűlése a követi utasítások és a nemzet sérelmei összeszedésére kiküldött választmány tagjává választotta. Az ekkor már nagy tekintéllyel bíró Deák azonban nem csupán tagja lett a bizottságnak, de meghatározó vezetője. Degré Alajos nem kételkedik abban, hogy a megye 1839. évi követutasításának fogalmazója s nagy részben értelmi szerzője Deák Ferenc volt.432 Témánk szempontjából ez a megállapítás különösen fontos, hiszen a követutasítás 36. pontja világos instrukciókat tartalmaz a követek számára a büntető rendszer és büntető törvénykönyv kidolgozására hivatott bizottmány kiküldésének indítványozására. Az utasítás részletes összefoglalását adja a teendőknek, s vázlatát a majdani elaborátum tartalmának is. Ez a pont világos program: Deák Ferenc börtönügyi koncepciójának foglalata.
Degré Alajos: Zala megye 1839. évi követutasítása. In: Tanulmányok Deák Ferencről. (Zalai Gyűjtemény 5.) Zalaegerszeg, 1976. 227. p.
A követutasítás 36. pontja rögzíti, hogy “Egyik legsürgetőbb szüksége nemzetünknek a büntető rendszernek és javító-intézeteknek megigazíttatása. De mielőtt a javító-intézetek az egész országban egyenlő célszerű lábra nem álléttatnak, mielőtt azok vagy elrendelve nem lesznek, hogy a 171vétkesnek jobbulását eszközöljék, nem pedig mint eddig, nagyrészben inkább véteknek és romlottságnak oskolái légyenek, lehetetlen a büntető rendszernek célszerű javéttását eszközölni”.433 Ezért a megye utasította követeit, hogy képviseljék az alsótáblán országos választmány kinevezését. Ezt követően szisztematikus áttekintés következik, hogy milyen feladatokat kell ellátnia az országos bizottmánynak a büntető rendszer “megigazíttatása” okán. A megyei rabtabellák tanulmányozására alapozva, és az “e tárgyhoz tartozó körülmények” mérlegelésével valamint a külországokban már létező intézetek tapasztalatainak figyelembevételével készüljenek el a javaslatok. Deák részletező racionalizmusát tükrözi a feladatsor: készüljön építészeti terv a javítóházak és tömlöcök alakjáról, vizsgálják meg az építés költségeit, számolják ki a fenntartási költségeket. Dolgozzák ki a felállítandó házakban alkalmazandó rezsimet (azaz a “követendő elzárási, dolgozási, tartási, oktatási rendet”). Már ekkor fölbukkan a később is mindegyre visszatérő gondolat: csak a büntetési rendszer reformját követően kerülhet sor a büntető törvénykönyv “javítására”. Deák Ferenc ekkor már határozott elképzelésekkel tekint a börtönügy reformjára. Tisztában van a magyar börtönviszonyok elborzasztó állapotával (“börtöneink sok helyütt olyan állapotban vannak, hogy azoktól az emberiség legszelídebb érzete méltán visszaborzad”), de még inkább a tömlöcviszonyok szomorú hatásával: “gyakran akit az indulás vagy könnyelműség vétekbe kever, de keble fogékony volt még a jóra s az erkölcs útján csak megbotlott, de szíve nem romlott vala, mint vétkét bánó bűnös került a tömlöcbe s mint kitanult gonosztevő hagyá el azt” – sommázta a tarthatlan állapotokat 1840. évi követjelentésében.434
Degré 241. p.
Deák Ferenc – Hertelendy Károly: Követjelentés az 1839-40-ki országgyűlésről. Pest, 1842. A követjelentés kinyomtatása és közzététele a széles nyilvánosság előtt hatékony ösztökének bizonyult a további tárgyalásokhoz.
Amikor tehát kezdetét vette a kodifikáció, Deák Ferenc határozott céllal fogott munkához. A börtönügyre vonatkozó irányelveket a Teleki József, Zarka János, Dessewffy Aurél, Deák Ferenc, Eötvös József, Klauzál Gábor és Pulszky Ferenc összetételű választmány egy hét leforgása alatt állította össze, annak az 55 kérdést tartalmazó lajstromnak segítségével, melyre a választmány a részletes megoldások kidolgozását megelőzően már előre határozott választ adott. A börtönügyi kérdésekben vajmi kevés vita bontakozott ki. Nem véletlenül érezték úgy a liberális politikusok, hogy ebben az alválasztmányban várható a legkisebb ellenállás a konzervatívok részéről. Okkal tételezték fel, hogy a helyzet tarthatatlanságát az a Dessewffy Aurél is belátta, aki a választmányban a konzervatív szárny vezéralakja lett. A tárgyalásokat megelőzően ugyanis a kancellária Dessewffyt nyugat-európai “tanulmányútra” küldte, ahol módja volt börtönügyi szakemberekkel konzultálni, büntetés-végrehajtási intézeteket megtekinteni, írásos joganyaggal megismerkedni. Kevés dologban állt olyan közel egymáshoz a konzervatív és ellenzéki álláspont, mint a börtönök kérdésében. 172Így egyhangúlag fogadta el a választmány a küldöttség javaslatát arra nézve, hogy kerületi börtönök állíttassanak fel, nem merült föl kifogás a befogott, de még el nem ítélt foglyok, és a büntetésüket töltők elkülönítésének kérdésével kapcsolatban sem. Kisebb vita után állást foglalt a választmány a pennsylvániai avagy magány-rendszer meghonosítása mellett, támogatólag nyilatkozott a fiatalkorúak “javító oskolájáról”, egyetértett a rabok munkáltatásával, s részbeni díjazásával.435 Az anyagi jogi javaslatok keretében határozott a választmány a börtönügyi elaborátum jelentőségét jócskán megnagyobbító kérdésről: a halálbüntetés, a botbüntetés és a becsületbüntetések mellőzéséről, melynek kapcsán bukkant fel az “örökös fogság” kategóriája.436 Deák Ferenc e pontig vett részt a börtönügyi elaborátum kimunkálásának folyamatában. Ettől fogva külön dolgozott a Mednyánszky Alajos elnöklete mellett ülésező alválasztmány, és a büntető anyagi jogi kódex tervezetét kidolgozó albizottság. Az 1842. január 2-án megválasztott albizottmány június 2-án már a munkálatok befejezéséről tehetett jelentést, jólehet a plánum tárgyalása november 14-ig váratott magára. Ezidőre már mellékelhették a felkért építészek terveit is, költségvetési ajánlataikkal egyetemben, amely befolyásolhatta a börtönépítéssel kapcsolatos nézeteket is.
Az országos bizottmány jegyzőkönyvei 1843. (Az ún. Szalay-féle jegyzőkönyvek) In: Anyaggyűjtemény IV. köt. 202-203. p.
Jelentés 1843., 1841. december 22. OGY. Ir. 1843/44.
A liberalizmus korszerű felfogása leginkább a börtönügyi javaslat azon részeiben volt tettenérhető, amelyek a humánus elbánás garanciáit tartalmazták. Ezek a rendelkezések főként az előzetes letartóztatottak elkülönítésében, a befogadás garanciális előírásaiban, a látogatás, a levelezés, művelődés szabályozásában, a nevelésről és oktatásról szóló rendelkezésekben, a lelki gyakorlatok biztosításában értelmezhetők.
A ’43-as javaslatok börtönügyi része nem vethető össze más hasonló dokumentummal, így értékelése is csak saját magához képest lehetséges. Méltánytalan lenne egybevetni akár az 1795-ös, akár az 1827-es tervezetekkel, hiszen azok csupán a büntető anyagi jog területén belül, érintőlegesen foglalkoztak egy-két megjegyzés erejéig a büntetés végrehajtásával. Erre a két korábbi tervezetre az abszolutista szemlélet által átitatott felvilágosodott eszmekör gyakorolt döntő hatást, a jogalkotókat a liberalizmus szele meg sem érintette. A nemesi-rendi érdekeltség megbéklyózta a modern eszméket. A későbbi korok, a polgári átalakulást követő évszázad szabályozásai pedig alapvetően különböztek a ’43-as plánumtól, hiszen azok egy valóságos kihívásra adtak választ, a már létező kapitalizmus nemegyszer mindennapi problémáira keresték a megoldást. A ’43-as börtönügyi tervezet kidolgozóit azonban ilyesfajta realitások nem kötötték. Ráadásul az albizottságban nem dolgozott sem ügyvéd, sem bíró, sem pedig egyetemi vagy jogakadémiai tanár.437 A többnyire politikusokból 173és publicistákból álló alválasztmány egy addig lényegében nyom nélküli rendszer alapjait készült megvetni, nem mentesen illúzióktól, kompromisszummentességtől, tiszta eszméktől és reformakaró lobogástól. Ezért sikerülhetett egy következetes büntetés-végrehajtási terminológiát megalkotni, mely kodifikációs előfeltétele volt egy régi követelésnek: az ítélet előtt állók és megítéltek, a kisebb és nagyobb bűnökért elmarasztaltak elkülönítésének. A tervezet mindvédig tekintettel van az elítélteket és letartóztatottakat védelmező garanciákra, az elítéltekkel való humánus bánásmódra. Az egész országra érvényes, egyöntetű szabályozást és gyakorlatot javasoltak a liberális politikusok, az egyenlőség és bizonyos keretek között az emberi szabadság védelmével.
Sándorfy 148. p.
Deák Ferenc azonban sajnos nem lehetett ott a törvényjavaslatok országgyűlési tárgyalásain. Ahogy Pulszky írta: “Deák távolléte előre is eredménytelenségre kárhoztatta a törvényhozást, a most is többségben lévő ellenzéknek nem volt megfelelő vezére ... Deák távolléte csakhamar megéreztette magát az országgyűlésen, mert megfoghatatlan tapintatlanság mérgezte meg a vitákat, s lehetetlenné tette a sikert”.438 Miután az anyagi jogi és a büntető eljárásjogi elaborátumok elbuktak a két tábla viszályán, a börtönügyi plánum hiába is jutott el a királyi elhatározásig: nyilvánvaló volt, hogy a kormányzat önmagában a börtönügyi törvényt szentesítésre ajánlani nem fogja.439 Ezzel néhány évre félretették a börtönrendszer ügyét.
Pulszky Ferenc: Életem és korom. Budapest, 1880. 216., 222. p.
Vö. Anyaggyűjtemény IV. köt. CXIV. p.
Deák Ferenc Zala vármegye 1847. november 17-én tartott közgyűlésében a börtönrendszer iránti változatlan elkötelezettségéről adott tanúbizonyságot, amikor ismételten sürgette a börtönrendszer reformját. “A börtönrendszer független attól, ki ítéli el a bűnöst, sőt megfordítva, inkább függ attól, hogy milyenek a börtönök s kiktől függenek azok, mert ugyanazon büntetés becsületes fogházban felére sem olyan terhes, mint egészségtelen börtönben, rossz bánás és élelmezés mellett. Előbb kell tehát megállapítani a börtönrendszert, mint a büntetést. Pl. tíz év fogság olyan börtönökben, mint itt Zalában voltak hajdanán, iszonyú büntetés volna, midőn ellenkezőleg, tiszta börtönben és olyan börtönrendszer mellett, amilyent rendek kívánnak, s amelyien Európa minden művelt nemzeténél meg van állapítva, már nem olyan terhes.”440
Kónyi 1. köt. 628. p.
