38. [Budapest, 1848. július 1. körül] A miniszterelnök Deák Ferenc által fogalmazott beszámolója a kormány munkájáról és az orszá…
38.
[Budapest, 1848. július 1. körül]
A miniszterelnök Deák Ferenc által fogalmazott beszámolója a kormány munkájáról és az ország helyzetéről a népképviseleti országgyűlés számára
[Budapest, 1848. július 1. körül]
A miniszterelnök Deák Ferenc által fogalmazott beszámolója a kormány munkájáról és az ország helyzetéről a népképviseleti országgyűlés számára
Uraim, hazánk képviselői!
Midőn képviseleti joguk gyakorlatához fognak, szükség, hogy azon állapotról jelentést tegyünk,656 melyben újjáalakulásunk után a ministerium találta az országot, és amelyben jelenleg a hongyűlés találja hazánkat.
Batthyány Lajos miniszterelnök a július 5-én nyíló országgyűlésre szánta e beszámolót, amely – talán éppen Batthyány júl. 6-9-i bécsi útja miatt – sohasem hangzott el a nyilvánosság előtt. A júl. 12-i, a képviselőház felirati bizottsága számára tartott tájékoztatón azonban akár Batthyány, akár Deák – aki Széchenyi szerint úgy beszélt ekkor, “akár egy isten” – felhasználhatta e szöveget, egyes fordulatai, tartalmi elemei pedig Kossuth júl. 1-jei, képviselők számára tartott értekezletén, és július 11-i nagy beszédében is visszaköszöntek. (Urbán Aladár 1986. 521-524. p., KLÖM XII. köt. 346-347., 424-438. p.)
Az utolsó országgyűlés április 11-kén eloszolván, mi azonnal hazánk kormányzását a törvények értelmében átalvettük, átalvettük a közkormányzat különféle egybekevert ágait a kancellariától, a helytartó-, és a haditanácstól, a kamarától pedig az üres pénztárakat. Nem öröklöttünk kész közigazgatási gépet, mindent magunknak kelletett rendeznünk, elkülönözött alakot adnunk a formátlan tömegnek, és emellett intéznünk az ország nagy ügyeit.
271Hazánk felső vidékén egyrészről az ínségnek aggasztó jelei mutatkoztak, másrészről a panszlavismust hirdető egyes féktelenkedők ellen intézkedés kívántatott; több városokban az izraeliták elleni lázongás a szabadság és jogosság szégyenére rablói merényekben tört ki; a mezei helységekben a földbirtokosok tulajdona támadtatott meg azok által, kiknek panaszait az úrbéri tartozások megszüntetése által örökre véltük elnémítani, – a vagyonviszonyaikban megrendített földbirtokosok seregestől bocsátották el tisztjeiket és szolgáikat, mi által sok ezer ember kenyerétől megfosztatván, az elégedetlenség csírája tápláltatott, – a bécsi főhadikormány a magyarországi és kapcsolt részekbeli katonai parancsnokságokkal még mindig rendelkezvén, a hazánkban tanyázó, különben is csekély számú katonaság a ministerium parancsainak hódolni késedelmezett; – a nemzetőrsereg kellő felfegyverzésére szükséges fegyver nem létezett, – és végtére Horvátországban báró Jellačić József,657 ki a ministerium alkotása előtt, hírem, tudtom nélkül martius 23-kán bánnak kineveztetett, a reactio égő fáklyáját tartva kezében, az óhajtott békét, és egyetértést száműzte nemcsak határaiból, de ellenséges érdekben is izgatta a szerb ajkú lakosokat.
Josip Jellačić (1801-1859), császári ezredes, 1848. március 23-tól horvát bán.
Ezen aggasztó jelenetek mellett a szomszéd tartományokban, különösen Bécs városában napról-napra növekedő zavarok, a kereskedés felakadása, a hitel fölzavarása, a takarékpénztárak megrohanása a társaság minden rétegeit súlyosan érték, és az egész országra, főleg fővárosunkra nyomasztó hatással voltak.
A ministerium tehát mindenekelőtt a rend fenntartása és illetőleg helyreállításáról gondoskodván, a legújabbi törvényeket a lehető legrövidebb üdő alatt, hazánkban divatozó minden nyelven közhírré tétette, azoknak foganatba vételét kellő utasítások mellett elrendelte, a megyei és városi hatóságokat haladék nélkül elrendeztette, a becsempésztetett administratorok helyébe a törvényes főispánokat kinevezte, és a rendbontók ellen rögtön intézkedvén, a közigazgatási gépet újjá teremtette.
A mutatkozó ínségnek, különösen a földek vetetlen maradásának elhárítása végett 150000 p[engő]f[orint]tal ellátott biztost küldöttünk ki Árva, Trencsin, Liptó és Turóc megyékbe,658 – a tót ajkú lakosok közt a panslavismust hirdető lázítók ellen tiszti nyomozást rendelvén el, a mozgalmakat csírájukban elfojtottuk, – az izraeliták személy- s vagyonbátorságát kellő eréllyel visszaállítottuk, a takarékpénztárakat a közpénztárból ideiglenesen kölcsönzött sommákkal elősegítettük, – az úrbéri szolgálatok megszüntetése folytán méltatlan követelésekre csábított, és a nemzetőrsereg felállítása által megdöbbent falusi lakosokat a dolgok valódi állásáról felvilágosítván, csak kevés helységekben kénteleníttettünk az elkövetett erőszakosságok megtorlására katonai erőt használni; – mindazonáltal a közbátorság fenntartása tekintetiből addig is, míg a külföldön lévő összes katonaságunk, megszűnvén az Austria monarchia jelenlegi kényes állapota, behozathatnék, Őfelségénél három magyar ezrednek behozatalát 272kieszközöltük, – abbeli kérelmünk, hogy Cseh-, Morva-, és Galícia országokból minden magyar hadak visszahívassanak, eddig süker nélkül maradván, amint egyátaljában bajunk növekedett, mihelyt az Austria hadügyministeriummal érintkezésbe jönni kelletett, mely a magyarországi főhadiparancsnokságoknak aziránt, hogy jövőre parancsaikat kizárólag a magyar hadügyministertől veendik, hat hétig nemcsak semmi utasítást nem adott, de Őfelségéhez aziránt ismételve intézett felírásaink teljesítését is megakadályoztatta úgy, hogy még aprilis 16-kán az említett parancsnokságokhoz kibocsátott rendeletünk csak június hó elején, miután ez Insbruck városából Őfelsége legkegyelmesebb saját aláírásával ellátott parancs által megerősíttetett volna, foganatba vétethetett, mely alkalom egyszersmind a magyar katonatisztek kineveztetésének hadügyministerünk ellenőrködése alá rendeltetése sükerült. Nem akarom a ministeriumnak e tekintetbeni fáradozásait bővebben említeni, azon észrevételt azonban el nem hallgathatom: miszerint tekintve a dolog valódi fekvését, tudiillik az austriai hatóságoknak a magyar hadügyministerium iránti ellenszenvét, igen kétkednem kelletik, hogy más, vagy rögtönzött eljárással célunkat hamarább elérhettük volna.
Madocsányi Pál (1808-1875) országos biztos küldetéséről van szó. Vö. KLÖM XII. köt. 32. p.
A rendnek támaszát főleg a nemzetőrseregben keresvén, annak összeszerkezése és képezése leginkább foglalkodtatá a hadügyministeriumot, azonban sajnálva jelentenünk kell, hogy egyrészről elegendő fegyvert nem kaphatván, sem a haladéktalanul kötött szerződések, sem a külföldöni kutatások nyomán fegyvert teremteni eddig nem tudtunk; – másrészről több helyeken e polgári kötelesség iránt idegenkedés mutatkozván, a nemzeti őrsereg csak lassan szaporodhatott. Egyébiránt a fennálló nemzeti őrsereg rendfenntartó, élet- s vagyonvédő tisztét kellő eréllyel teljesítette, kivévén Pozsony városában, hol a rabló vadsággal károsított izraeliták irányában a polgári őrsereg kötelessége bűnös elmulasztását tanúsította.
Ellenben most jutok működéseink fénypontjára: A három százados eldaraboltságból velünk összeforrott Erdély uniójára, mely Erdélyhez hazánkat a vér- és szívrokonság legforróbb gerjedelmi és századok vágyai kötik és hódítják. Büszkének vallja magát a ministerium, hogy az unio királyi szentesítését haladék nélkül kieszközölhette, hogy mély háláját legkegyelmesebb fejedelmünk iránt kifejezheti, ki minden ellenkező ügyekezetek dacára a halasztás veszélyét bölcsen átlátván, hív magyarjainak legforróbb kívánatát azonnal teljesíteni méltóztatott.
Uraim! Magyarországot most a magunkénak mondhatjuk valahára; mi sok csomót oldánk, de nehéz művünk jutalmát e pillanatban találjuk, hol három rövid hónap lefolyta után a visszaállított rend és szabadság élő tanúit az itten egybegyűlt népképviselőkben tisztelhetjük. Megmutatta e nemzet, hogy míg egész Európa bomladozik, és nem egy trón van dülőfélben, mi magyarok nemcsak nem vagyunk rendbontók, vagy éppen a fejedelem hűtlenei, de mi alkotjuk a trón legbiztosb támaszát, midőn az igazi szabadságnak mi szolgálunk alapul. A ministerium nyíltan elesmeri, hogy eljárásában a magyar nép azon megbecsülhetlen előnye által támogattatott, 273mellyel bírunk nem egy népcsalád fölött, tudniillik, hogy mi már megszoktuk az alkotmányos formákbani mozgást, midőn másoknak ebben még okulniok kell, el kell ismernünk, hogy meg lévén alapítva a magyar felelős kormány, ez Magyarország minden törvényhatóságai által lelkesedéssel pártoltatott, és ezáltal forradalmi veszélyek nélkül érhettünk célt, míg alkotmánytalan népek ily sima úton alig rázhatják magukról le az önkénynek hervasztó bilincseit. A pártviszályok megszűntek, és a magyar őszintén szorítja a magyarnak kezét, – a forradalomból az alkotmányos életre azon elvek megtagadtatása nélkül mentünk át, melyek mellett életünk zsengéjétől fogva küzdöttünk; a szabadságba rendet hoztunk, de e rendért nem áldoztuk fel elveinket, az anyaországot magát bántatlan erőben fenntartottuk; nincs ország Európában, melynek új viszonyai a lefolyt három hónap alatt annyira megszilárdultak volna, mint nálunk, egy gyönyörű reggel tűnt fel oly sokáig eltaposott hazánk felett, és mégis, mintha a magyar égboltozatot egész tisztaságában szemlélni csillagunk nem engedné, nem örülhetünk a reggeli nap jóltevő sugárinak, mert átellenben vastag homály közt fekete felhők tornyosulnak, kék egünket béborítandók.
Uraim! rövidebb voltam eddig, mert a tettek eredménye szerint ítélhetnek eljárásunk felett, hosszabb szemlét kell tartanuk a horvát mozgalmak fölött, melyeknek eligazításával eddig nem boldogulhattunk.
Az utolsó országgyűlés a loyalitás és méltányosság alapján mindent tett Horvát-ország irányában, hogy az ottani kedélyeket megnyugtassa, és a ministerium egyet-értésre, testvéri szeretetre hívta fel horvát polgártársait, egyebet nem kívánván, csakhogy a törvényes kapocs, mely őket Magyarországgal egybeköti, magyar legyen; külön küldöttséget rendelt megviendő azon biztosítékokat, melyek még a legtúlcsigázottabb szenvedélyeket is a mérsékeltség és nyugalom medrébe téríthetik. Történtek is némű előlépések az alkotmányos horvátok, és az illyr párt közti kibékülésre, de az ármány nem aludt, és az illyr pártnak akkori vezére, a Kollovrath-féle659 iskola kibérelt tanítványa Gaj,660 ki Horvátország békéjét, nyugalmát évek óta büntetlenül zavarta, egybegyűjté maga körül pártját, és nyilván, leplezetlenül egy nagy hatalmas szláv birodalomról beszélvén, a fenséges dynastiánk nevében ellenforradalomra hívá fel Horvátország polgárait. E vakmerő merényletre az alkotmányos horvátok az illyrek fenyegetései folytán elhagyák a helyet, hol a magyar nemzet ellen az ármány nyíltan szövetett, – Gaj vezérlete mellett egy mindenféle egyénekből öszvesze-degetett küldöttség Őfelsége elébe egy petitiót terjesztett, melynek csaknem minden pontja bűnös merénnyel tör a sok százados kapocs széttépésére, Őfelségétől azonban oly választ nyertek, hogy horvát nyelvök, nemzetiségök, és municipalis jogaik épen fognak tartatni, de Őfelsége minden olyan irányt és törekvést, mely a Magyar-országgali kapocs gyöngítésére célozna, mint fejedelmi esküjével is ellenkezőt, határozottan rosszall.
Franz Anton Kolowrat gróf (1778-1861), osztrák államminiszter a magyar nemzeti törekvéseket a Habsburg-birodalom szláv népeivel akarta ellensúlyozni.
Ljudevit Gaj (1809-1872), horvát író és publicista, a horvát nemzeti mozgalom vezetője.
Ezen törvényes és méltányos válasznak elég ereje lett volna megfékezni a kicsapongókat, ha nemsokára ezután, martius 23-kán, mintegy ama válasz ellentételében, báró Jellačić József horvátországi bánnak ki nem neveztetett volna, ki még mint az első báni ezred ezredese az egész ezredet illyrisálta, és a magyarok ellen írt gúnydalokkal gazdagítá az illyr irodalmat, mely kinevezéssel – ha sejtelmim nem csalnak – a bécsi absolutismus emberei végvonaglásaik között kinyújtván utolsó legmérgesebb fullánkját, a magyar szabadság megdöntésére céloztak.
A ministerium e báni kinevezésben, mely mint említém, alakulása előtt történt, a rend és béke helyreállításának legkisebb biztosítékát sem láthatván, fájdalommal azonban tapasztalta, hogy ezt többé meg nem semmisítheti, és így, nehogy mulasztása által azon kifogásnak adjon alkalmat, mintha személyes antipathiának feláldozta volna az ország nyugalmát, még aprilis első napjaiban Őfenségét, az ország nádorát arra kérte meg, hogy a bánt, mint Magyarország zászlósát Pozsonyba hívná meg, hol a kapcsolt részek kívánatai, és jövendő igazgatása iránt a ministeriummal bővebben tanácskozhatik. A bán nem jelent meg azon ürügy alatt, hogy addig, míg hivatalába be nem iktattatik, az országgyűlésen helyét nem foglalhatja el, és míg a tartományi gyűlésből bővebb utasítást nem nyerend, a ministeriummal nem tanácskozhatik. Bécsből tehát egyenesen Zágrábba indulván, oda aprilis 18-kán érkezett, és érkezése után első nap, aprilis 19-kén Zágráb megye első alispánjához intézett levele által a turopolyaiakat maga eleibe állíttatta, és a rögtönítélő bíróságot azok ellen hirdette ki, kik akármi módon a király, haza és nemzetiség pártolói ellen lázítani merészelnének.
Ez volt a bánnak első hivatalos föllépése, ki Gaj által környezve, az alkotmányos horvátok, mint állítólag a nemzetiség ellenségei ellen fellépett, és így az illyr párt élére állott. A ministerium ügyének igazságában bízván, és a magyar és horvát országok közti százados testvéri kapocs tekintetéből, a kölcsönös capacitatio útját még egyszer megkísérteni akarván, a bánnak aprilis 25-kén hivatalosan tudtára adta, hogy mivel erős szándoka és törekvése mindenben, mit a törvény, méltányosság és igazság megenged, oda munkálódni, hogy a kölcsönös bizodalom Magyar- és Horvátország között erősödjék, a bán kölcsönös értekezés és tanácskozás végett majus 10-kéig Pesten jelenjen meg. A bán e felszólításnak nem engedett, sőt az arra adott feleletében azt nyilatkoztatta, hogy Magyarország nádorát, mint királyi helytartót el nem ismerheti, nem ismer magyar ministeriumot, nem az arról szóló törvényt, mely előtte érvénytelen; egyúttal a horvát- és tótországokbeli minden törvényhatóságokhoz oly értelmű körlevelet bocsátott széjjel, miszerint a Magyarország és kapcsolt részek közt századok óta fennálló alkotmányszerű viszonyt megváltozottnak nyilvánítván, megparancsolá, hogy kívüle senki mástól sem parancsot elfogadni, sem annak engedelmeskedni, sem senkinek hivatalos jelentést tenni ne merészeljenek. Időközben a Pestről Horvátországba küldött, a magyarok testvéri érzelmeit élőszóval is tolmácsolandó 275követség tagjait, Brodanovich661 és Pásztory urakat a nemzeti őrsereg által fegyver alatt a városházhoz kísértette, és több órákig fogva tarttatta. Ezen merények után a Fenséges nádor s királyi helytartó úr a ministerium előterjesztésére az említett körrendelet visszavonását majus 11-kén megparancsolta, és báró Hrabovszky Jánost, a péterváradi hadfőparancsnokot662 mint királyi biztost küldötte ki avégett, hogy maga mellé veendő polgári egyénekkel egyetemben a közrend és csendre felügyelvén, különösen őrködjék, hogy a néhol már nyilván is mutatkozó tettleges elszakadási törekvés sikeresen meggátoltassék, indítói, elősegítői kinyomoztassanak, és törvény szerint megfenyíttessenek, – egyszersmind látván a ministerium, hogy a reactióval párosult féktelenség nagyobb katonai erő nélkül meg nem zaboláztathatik, a toborzást megindította, és az önkéntesek kiállítása és felfegyverzésétől semmi költséget nem kímélt.
Feltehetően Prodanovics Dániel miniszteri biztos.
Hrabovszky János báró (1779-1852), altábornagy, horvátországi királyi biztos, júliustól budai főparancsnok.
A kiküldött királyi biztos Verőce megyében sükerrel működött, de midőn Zágrábba indulni akart, Horvátország határainál a bántól levelet kapott, melyben kijelenti, hogy őtet, miután kiküldetése iránt Őfelségétől semmi rendeletet nem vett, királyi biztosnak el nem ismeri, sőt útjának további folytatását is nem javasolja, azon erőszakosságokról nem felelhetvén, melyek főleg kísérői ellen törhetnek ki. Ezen levél vételével a királyi biztos tapasztalván, hogy számos katonaság nélkül előre nem nyomulhat, visszatért, a bán pedig hatalombitorlását folytatván, a kincstári közjövedelmeket lefoglalta, az Olaszországba rendelt határőri csapatokat Zágrábban visszatartóztatván, a turopolyai kerület elleni erőszakosságra használta, Horvátország szabatosait fegyverfogásra felhívta, a varasdi hídhoz és Magyarország egyéb határaihoz katona őröket rendelt, – egyszóval mint ellenség a Magyar Koronával szembeszállt, és június 5-kére a kapcsolt részek közgyűlését saját hatalmával összehíni bátorkodott. Mindezek következtében a ministerium báró Hrabovszky kiküldetésének legkegyelmesebb jóváhagyását Őfelségének saját aláírása mellett kibocsátott rendelet által kieszközölvén, egyszersmind intézkedett, miszerint a kihirdetett tartományi gyűlés Őfelsége által eltiltassék. Ez alkalommal Ő cs. kir. apostoli felsége mind engemet, mind a bánt Insbruckba avégett legkegyelmesebben meghívni méltóztatott, hogy a polgári háború elhárítása végett a békés kiegyenlítés kölcsönös értekezés útján még egyszer megkísértessék. Én Őfelsége legfelsőbb parancsa szerint Insbruck-ban azonnal megjelentem, és június 6-kától ugyanazon hó 10-kéig a bánra várakoztam, ki Őfelségének azt jelentette, hogy miután zendülés veszélye nélkül a kihirdetett tartományi gyűlés napja el nem halasztathatik, ő pedig a banalis conferentia végzéséből katona erő nélkül nem távozhatik, most a királyi parancsnak eleget nem tehet, kevés napok múlva azonban udvarlását megteendi. Nem jött június 10-kéig, a tartományi 276gyűlésen pedig a Magyar Korona ellen hozott törvénytelen végzésekhez mint elnök hozzájárult, és így mint ellenszegülésében átalkodottan megmaradott hivatalnok ellen Ő cs. kir. apostoli felsége azon manifestumot bocsátotta ki, mely által báró Jellačić József mindennemű polgári és katonai tisztségétől s hivatalaitól mindaddig, míg a törvény útján eljárásáról megfelelhet, felfüggesztetett, báró Hrabovszkynak pedig megparancsoltatott, hogy saját elnöksége alatt a tartományi gyűlést megtartván, az utolsó országgyűlésen hozott törvényeket hajtsa végre.
Míg ezek Insbruckban történtek, Karlovicon a szerb lázadás kitört, melynek előjáróját az óbecsei kicsapongások képezték, és amelyeknek a zágrábi eseményekkeli összeköttetését csak az tagadhatja, ki azt meri állítani, hogy Obrenovics Milos,663 a volt szerb fejedelem, nem a mostani szerb uralkodó érdekében tartóztatott le Zágrábba. A ministerium készenállott a harcra, és a szerb lázítókkal a magyar hadak vaskezeit éreztette, – egyszersmind azonban érezvén azt, hogy a polgári háborút, melynek küszöbén állunk, éspedig oly, még eddig példátlan sajátságú polgári háborút, melyben mindenik párt ugyanazon királynak nevére és akaratjára hivatkozik, semmi nem távolíthatja el oly könnyen, mint Őfelségének hazánkbani megjelenése, egy külön felírás által Őfelségét Budára való lejövetelre kérte meg, és ha ez nem sükerülne, fenséges főherceg Jánost664 szólította fel, hogy a határőröknéli népszerűségét használva, az illyr-horvátokat a helyszínén Őfelségének akaratjáról és az újabbi törvények üdvös voltáról világosítaná fel, egyszersmind a létező viszálkodásoknak méltányos kiegyenlítésére való ké[s]zségét nyilatkoztatta ki. Ezen felírás ugyanazon nap, midőn én Insbruckban a manifestumot kieszközöltem, tudniillik június 10-kén készült el, s június 15-kén érkezett Insbruckba. A külügyminister a felírást azonnal bényújtotta. Őfelsége gyengélkedő állapota miatt kívánságunknak nem engedhetett, de minél elébbi megjelenését megígérni méltóztatott, főherceg János pedig azon nyilatkozással, hogy a helyszínére ugyan nem mehet, de Magyarország és az öszves monarchia érdekében a békés kiegyenlítést kieszközölni kívánja, az említett felszólítást oly értelemben vette, mintha valamely tractatusra lépni kívánnánk, holott közbenjárását egyedül az illyr-horvátok kellő felvilágosítása, és a támadt félreértések elhárítása végett kérte ki a ministerium.
Miloš Obrenović (1780-1860), 1817-től 1839-ig volt Szerbia fejedelme.
János, Habsburg főherceg (1782-1859), II. Lipót császár fia, 1848-1849-ben német birodalmi kormányzó.
Június 16-kán báró Jellačić József Insbruckban érkezett meg több illyr-horvátok kíséretében; mely nehézségekkel küzdött külügyministerünk, hogy mindent eltávolíthasson, mi az Őfelsége által kibocsátott rendeletekkel némű ellentétben állhatna, jelentései mutatják, de miután főherceg János tartván a polgári háborútól, a közbenjárást azonnal megkezdette, sőt az austriai ministerek is a horvátok mellett felszólaltak, azoknak elfogadtatását nem akadályoztathatta, – megnyugtatásunkra csak az 277szolgálván, hogy Őfelsége hív magyarjai iránti tántoríthatatlan kegyessége folytán mind báró Jellačićnak, mind a többi illyr-horvátoknak eddigi eljárását szóval is rosszallta, a királyi biztos kiküldetését megerősítette, és őket egyedül azért, hogy a magyarországgali kapocs polgárvér nélkül fenntartathassék, főherceg János közbenjárására utasította. Köszönettel tartozunk külügyministerünk, herceg Eszterházy-nak,665 ki ez alkalommal is őszinte hazafiságát bizonyította be, és érdemeinek ezen nyílt elesmérésében bő elégtételt találhat a koholmányokkal megtöltött horvát újságokban ellene szórt kifakadásokért.
Esterházy Pál herceg (1786-1866), a király személye körüli miniszter.
A fellázadt szerb ajkúak iránti történetek közhírré tétetvén, bővebb tudósítás végett csak azt jelenthetem, hogy Őfelsége a karlovici gyülekezet végzéseit kárhoztatva, a kiküldötteket a törvény iránti engedelmességre utasította, és így a királyi biztosok által kötött egyesség talán a békét előmozdította, mindenesetre Szegedtől lefelé a Tisza mindkét partján hatalmas sereg áll egybegyűlve, hogy ha nem engednek, azonnal sújtsa le a lázítókat az igaz ügy győzhetetlen erejével.
Legújabban főherceg János a ministeriumot azon eszközök kijelölésére szólította, melyek által a fennlévő viszálkodásokat kiegyenlíteni gondolná. Mi Ő cs. kir. fenségének feleltük: hogy tartsanak a kapcsolt országok a ministerium által kijelölt helyen és időben törvényes tartományi gyűlést, rendezzék ott el törvény értelmében az országgyűlési követválasztást, küldjék követeiket az országgyűlésre, adják ott elő kívánataikat, s amennyiben azok a Korona egységével és a törvényes kapocs természetével nem ellenkeznek, a ministerium minden igazságos és méltányos kívánatnak pártolására nyilatkozik, s ha Horvátország az engedelmességre visszatér, örömest veti a nemzet a feledés fátyolát a múltakra, de pártütőkkel nem alkuszik. Ő cs[ászári] királyi fenségét egyszersmind arra kérvén, hogy a ministerium ebbeli kívánságának teljesítését Horvátországban előmozdítani méltóztatnék. Ugyanez alkalommal az austriai ministerium is oly felszólítást intézett hozzánk, hogy ha a horvát viszonyokat minél elébb ki nem egyenlítjük, felmondja irányunkban a neutralitást, azaz fellép ellenünk az illyr horvátok ótalmára.
Uraim! E közlés nem volt váratlan előttünk, már Insbruckban tapasztaltuk az austriai ministereknek az illyr mozgalmak iránti rokonszenvét, de hogy Urunk királyunknak az elszakadási törekvéseket rosszalló rendeletei után, ők legyenek azok, kik a pragmatica sanctio kapcsát szétszakítani akarják, ezt nem hittük lehetségesnek. Hisszük, hogy tévedésöket elesmerik, ha felvilágosító feleletünket elolvasták. A ministerium ez alkalommal nyíltan vallja, hogy a királyi szék egyrészről az, mely körül egybeseregelve menthetjük meg vérfördőtől a hazát, és felbomlástól az összes monarchiát, a német hatalom másrészről az, melyhez teljes rokonszenvvel simulván, abban keresi fel a magyar loyalis és erélyes szövetségesét. Austria testvéreinkkel bennünket több, mint három százados együttlét, annyi régi, kedves és szomorú emlékek 278s annyi közös érdek köt össze. A helyzet, melyben a szomszéd tartományokkal eddig állottunk, megváltozott. Hazánkat és az örökös tartományokat eddig tettleg, törvényeink ellenére, közös kormány, a kormányszékek bureaucraticus lánca fűzte egybe, jövendőre egyedül érdekeink közössége, és midőn mi azt hisszük, hogy ez hatalmasb eszköze lesz a szövetségnek köztünk és Austria között, mint voltak az eddigi kötelékek, az austriai ministereket bizonyosokká tesszük, hogy amint mi magyarok ezen szorosabb összetartás biztosítására minden méltányos áldozatokra készek vagyunk, úgy ha ellenben ők eljárásukban érdekeink elleni nézetek által hagyják magukat vezéreltetni, akkor nemcsak elvétették a birodalmi ügyek megítélésében a valóságos szempontot, de minket is az austriai politicától eltérő utak követésére szorítanak.
Végtére a ministerium nem titkolhatja el azon aggodalmát, hogy miután báró Jellačićcsal jelenleg semmi érintkezésbe jönni nem akarunk, és őtet mint bánt addig, míg a ministerium hivatalába való visszahelyezését a Felségnél nem indítványoztatná, el nem esmerendjük; ezen a feltételen a kiegyenlítés kezdete is megtörhet, sőt elébb, mint gondolnánk, a polgári háború kiüthet. A helyes politica a körülmények felfogásában fekszik. Mi nem tűrhetőnek gondoljuk, hogy addig, míg ő a nemzet nyílt ellensége, kezébe legyen letéve teljes hatalom és erő, melyet minden percben az alkotmányos szabadság ellen használhat; az alkotmányos horvátok elvérezhetnek azon elvekért, melyek mellett évek óta rendületlenül küzdöttek, de sírjok fölött, ha a bán is alkotmányos horváttá nem változik, alig fog a szabadság fája felnőni; őket ily állapotban hagynunk nem szabad, elhagyni menthetlen hanya[g]ság, bűn volna; meglehet, hogy a Jellačić ellen kibocsátott manifestumtól most már elállván, polgárvér nélkül csillapodandnak le az illyrek és szerbek; de ezen visszalépés e percben nem volna egyéb, mint a pártütés végképpeni szentesítése.
Horvátország életével, sorsával önéletünk, sorsunk van egybekötve, ha a fejedelmi szó, magyar törvény, a királyi helytartó és független magyar kormány iránti kellő engedelmesség a Dráván túl hijányzik, alkotmányos szabadságunk fenntartása kétséges marad.
Mi a harcot nem idéztük elő, mi a béke méltányos áldozatait a harc dicsőségénél elébbre becsüljük, mi horvát atyánkfiainak minden igazságos kívánatait teljesíteni készek vagyunk, de nyílt ellenséget a báni széken nem szenvedhetünk.
Uraim! A nemzet maga döntse el, mily szellemben és mily vágások közt akar a horvát viszonyokban eljárni; a ministerium nyílt kérdésnek tekinti ez ügyet, eddigi eljárásáról számolt, készülni akar a harcra, mert ez a békének leghatalmasb lépés – vajon a nemzet lelkesülve van-e azon áldozatokra, melyek a pénz és hadügyminis-terek által kívántatni fognak? Ezt a képviselők elhatározása alá bocsátja.
Az öszves ministerium nevében
279Széchenyi látta666
Széchenyi s. k. láttamozása.
gróf Batthyány Lajos
minister elnök667
minister elnök667
A kurzivált rész Batthyány s. k. kézírása ill. aláírása.
Eredeti tisztázat. MOL H 2. Miniszterelnöki nem iktatott (vegyes) iratok. (66. doboz.) Kossuth javításaival közli KLÖM XII. köt. 334-343. p.
