Deák az országgyűlésen
Deák az országgyűlésen
Deák Ferencet 1848 júniusában két helyen: Debrecen harmadik kerületében és Zalaszentgrót képviselői körzetében választották meg. Deák természetesen a zalai mandátumot választotta.201 A képviselőséget azonban mint miniszter Deák nem tartotta természetesnek. Még május 20-án, vagyis amikor eldőlt, hogy a király Bécsből történt elmenekülése miatt sietve összehívják az országgyűlést, Deák azt írta sógorának, hogy “jobban szeretnék követ nem lenni”. Álláspontját azonnal meg is magyarázta: “a követséget nem tartom megférhetőnek a ministeri hivatallal, mivel a minister számot ad a képviselő testületnek, hogyan legyen tehát tagja azon testületnek, mely az ő tettei fölött határoz?” Ezt a meggyőződését azonban nem képviselheti 68– írta – anélkül, hogy az ne legyen egyben kormányellenes nyilatkozat. Így ha megválasztják, el fogja fogadni, mert más kifogást nem tehet, mint a már elmondottakat, hiszen mint miniszternek úgyis jelen kell lennie az üléseken.202 Deáknak ez az érzékeny jogfelfogásról tanúskodó álláspontja azért érdekes, mert a korabeli parlamentáris monarchia mintaképének tekintett Anglia alkotmányos gyakorlata magától értetődőnek tartotta, hogy a miniszterek egyben képviselők is.203
Köszönőlevele a debreceni választókhoz: Deák beszédei II. köt. 241. p.
Deák beszédei II. köt. 238. p.
Az angol alkotmányos gyakorlat szerint a minisztereknek képviselőknek kell lenniük, különben nem lehetnek a kabinet tagjai.
A népképviseleti országgyűlés ünnepélyes megnyitására július 5-én került sor. Előtte napon már mindkét házban volt ülés. Széchenyi naplója szerint a megérkező Kossuthot nagy taps fogadta, Deákot úgy-ahogy megtapsolták, őt egyáltalán nem.204 A képviselők magatartása jól jelzi Kossuth népszerűségét, de Deák hűvös fogadtatása nem előlegezi meg azt a tekintélyt, amelyet a későbbiekben elért képviselőtársai előtt. Ezt a tekintélyt az alábbiakban áttekintendő országgyűlési megnyilatkozásai biztosították Deáknak, amely nyilatkozatokat nagyobbrészt a kormány tagjaként, néhány esetben egyszerű képviselőként tette. Nem kívánunk viszont foglalkozni a jobbágyi szolgáltatások maradványainak megszüntetése ügyében benyújtott törvényjavaslatával, az annak vitája során elhangzott érveivel.205
Széchenyi naplója 1277. p.
Ld. erre a kérdéskörre Fónagy Zoltánnak a jelen kötetben publikált tanulmányát.
Deák első, a kormány nevében tett nyilatkozatára július 6-án került sor, amikor az igazolt képviselők száma elérte a 284 főt, s így a ház korelnöke bejelenthette a képviselőház megalakulását. Ekkor napirendre került a tisztségviselők megválasztása. Nyáry Pál azonban azt javasolta, hogy várják meg az erdélyi képviselők megérkezését. Amikor ezt helyeslő kiáltások kísérték, hozzátette: ezt csak akkor javasolná, ha a kormány kijelentené, hogy “a néhány napi elhalasztás miatt nem fogna a haza nagyobb veszélyben forogni”. Mivel ezt mint interpellációt a kormány jelenlévő egyik tagjához intézte, arra Deák reagált. A válaszból kitetszően ingerülten fogadta az ötletet, hogy a képviselőház döntéséhez a kormány adjon garanciát. Rámutatott: az országgyűlés összehívására a körülmények “rendkívül sürgető volta” miatt került sor, mert háború fenyeget, mégpedig polgárháború. A minisztérium nem mondhatja azt, hogy “a körülmények ennyiben vagy annyiban kevésbé sürgetősek, mint voltak”. Azt azonban – folytatta Deák –, hogy a szükséges katonaság és pénz később lesz biztosítva, ha egy-két nappal később kezdődik a megajánlás, azt a háznak kell eldöntenie. Ha ebben nem látnak különbséget, úgy dönthetnek a halasztás mellett, de a minisztérium 69nem mondhatja, hogy “a haza körülményei kevésbé sürgetősek, mint voltak akkor, midőn az országgyűlés összehívatott”.206
Közlöny 1848. júl. 7.; Deák beszédei II. köt. 245-246. p.; (Megjegyzés: 1. az országgyűlésen elhangzott szövegeket Kónyi már részben modernizálta, részben szerkesztette. A tanulmányban közölt szövegeket a Közlöny alapján adjuk. 2. Ferenczi Zoltán Deák-életrajza viszonylag részletesen foglalkozik az országgyűlési fejleményekkel. Mivel Kónyi ismerteti az egyes felszólalások körülményeit, Ferenczi munkájára csak a fontosabbnak ítélt megállapítások esetében hivatkozunk.) Deák egyébként beszéde kezdetén azok sürgetésére, akik követelték, hogy menjen a szószékre, kijelentette: amíg a háznak nincsenek szabályai, nem lehet előírni, hogy ki hol nyilatkozzék, hogy “a ministerium a szószéken adjon-e felvilágosítást vagy más helyen”.
Deáknak ezen az ülésen még egyszer be kellett avatkoznia, amikor a házszabályok kidolgozására sorshúzás útján akartak kijelölni egy kilenctagú bizottságot. Felszólalva kifejtette, hogy ez a munka speciális ismereteket igényel, ezért ne sorshúzás, hanem választás útján állítsák össze a bizottságot. Némi vita után a titkos szavazás mellett döntöttek, amelynek eredményét másnap hirdették ki. A jelentés szerint 241 képviselő szavazott, s a legtöbb támogatást Pázmándy Dénes (a képviselőház rövidesen megválasztandó elnöke) kapta, míg Deákra a legkevesebb, 92 szavazat jutott.207 A meghökkentő eredménynek egyetlen magyarázata lehet, hogy ti. a képviselők nagy többsége kelletlenül fogadta Deák logikus fejtegetését, s azt a kitételt, hogy közöttük “igen sok érdemes úr van”, kire az elvégzendő speciális feladatot nem lehet rábízni.
Közlöny 1848. júl. 7.; Deák beszédei II. köt. 246. p. A szavazás eredményei: Népképviseleti országgyűlés 142. p.
A házszabályok még nem készültek el, amikor július 8-án a mandátumok megvizsgálása során az illetékes előadó beszámolt a kunszentmiklósi választók petíciójáról. Nevezettek azt panaszolták, hogy Szabadszálláson a helybeli felfegyverzett választók megakadályozták őket, hogy jelöltjükre: Petőfi Sándorra szavazzanak. A petícióban Nagy Károly, az így megválasztott képviselő választásának érvénytelenítését kérték. A kibontakozó vita kapcsán, hogy ti. ki rendelje el a vizsgálatot, s hány tagú legyen a kiküldendő bizottság, Deák végül felszólalt. Nyilatkozatának elején rögtön leszögezte: mint képviselő kíván szólni. Majd kifejtette, hogy a választásokkal kapcsolatos panaszok kivizsgálása csak a képviselőház feladata lehet. Mondanivalójának lényege az a figyelmeztetés, hogy a mandátumok verifikálásánál felmerülhetnek olyan kérdések, “melyek ministeriális kabinet kérdések” lehetnek. A vizsgálat nemcsak, hogy a ház joga – folytatta érvelését –, amelyet nem szabad kiadni a kezéből, hanem azért sem mondhat le erről a jogáról, mivel a minisztérium igen sokszor lehet “részes fél”, míg a ház sohasem. “A ház felette áll minden hatalomnak” – folytatta, a verifikáció jogát ezért kell megőriznie. Ezért az esetek kivizsgálására a háznak kell a maga soraiból – lehetőleg egy embert – kiküldenie.208 A részleteiben itt nem ismertethető 70vita alapján jól érzékelhető, hogy a parlamentarizmus eszméivel többségében alig vagy csak részben ismerős képviselőknek Deák, a miniszter – jóllehet hangsúlyozottan mint képviselő – adott “leckét” arról, hogy a törvényhozásnak a végrehajtó hatalommal szemben meg kell őriznie különállását, sőt elsőbbségét.
Közlöny 1848. júl. 10.; Deák beszédei II. köt. 247-248. p.
Két nap múlva, július 10-én Deák ismét felszólalt a képviselőház és a minisztérium viszonyát érintő kérdésben. Kraszna megye, valamint a választói körzetek létszám szerinti kiegyenlítése érdekében hozzácsatolt Zilah városa (amely egyébként Közép-Szolnok megyében volt), nem a törvényben előírt két, hanem három képviselőt választott. A képviselők ezen eljárás kérdésében nem akartak dönteni, míg a belügyminiszter jelentését meg nem hallgatták. Az említett napon Szemere Bertalan ismertette a helyzetet, s Kraszna megyének az esettel kapcsolatos beadványát. Hosszú beszámolójában Szemere utalt arra, hogy beadványában a megye abból a feltételezésből indult ki, “mintha a ministeriumnak hatalmában állana oly joggal ruházni fel a megyét, mellyel őt a törvényhozás fel nem ruházta”. Szemere véleménye az volt, hogy a megválasztott három követ közül nem lehet eldönteni, hogy kinek a mandátuma érvényes. Sőt még az is kérdéses, hogy ha csak két személyt választhatnak, az elválasztottak bármelyike megkapta volna-e a kellő szavazatot. Ezért – folytatta Szemere – a választásokat érvénytelennek kell tekinteni. A beszámoló arról is tájékoztatta a házat, hogy az önkényes választásról szóló jelentés megérkezése után a belügyminisztérium figyelmeztette a megyét, hogy a választásokat az 1848:5. tc. rendelkezésének megfelelően kell végrehajtani. Nyáry azonnali hozzászólásában elismerte, hogy a törvény be nem tartásáért nem a minisztérium a felelős, de a történtekért a főispánt kívánta felelősségre vonni. Nyáry azzal érvelt, hogy ha a minisztérium rendelkezését nem hajtják végre, akkor a ház “gyalázatos tréfa” részese, s megérdemli, hogy nemcsak az ország, “de egész művelt Európa kipisszegje”. Ezt követően egy rövid hozzászólás a megyebizottmány felelősségét emlegette, majd Kazinczy Gábor mind Nyáry hozzászólását, mind az utóbbi véleményt helytelenítette. Őt Madarász László követte, aki azt hangsúlyozta, hogy a ház megsemmisítheti a választásokat, de akár a főispán, akár a megyebizottmány a felelős, ez a minisztérium hatáskörébe tartozik. Ha a minisztérium nem képes a törvényt végrehajtani – folytatta Madarász, ha ezt látja a ház, vagy ha a minisztérium belátja azt, akkor kell a képviselőknek ezzel foglalkozni.
Ekkor szólalt fel Deák, hangsúlyozva, hogy interpellációról lévén szó, kötelességének tartja, hogy nyilatkozzék. Madarász érveire reagálva kérdéssel kezdte: gondolják-e azt, ha a törvényhatóságok vagy a választói kerületek a törvényt nem tartották be, akkor minden ilyen választást a minisztérium semmisítsen meg? Aki két személy helyett hármat választ, ugyanúgy nem tartja meg a törvényt – érvelt Deák –, mint aki arra nem alkalmast választ, vagy három helyett egyet választ. Mindegyik esetben nem a törvénynek megfelelően jártak el, s egyetért a belügyminiszterrel, hogy ezeket a választásokat a háznak kell megsemmisítenie. “Ne terjesszük a ministerium hatalmát, 71mert egyszer nyakunkra fordulhat” – figyelmeztette képviselőtársait Deák. Utalt arra, hogy elkövetkezhet az idő, amikor a minisztérium törvényt dolgoz ki a munícipiu-mok (értelemszerűen a megyék) autonómiáját illetően, vagy kívánatos lesz a büntetőtörvénykönyv azon részeinek az elővétele, melyek a feladatukat nem teljesítő tisztviselők szándékosan elkövetett, vagy hanyagságból eredő vétségével vagy törvényszegésével foglalkoznak.209 Majd így foglalta össze a teendőket: “A jelen kérdésnél alig lehet egyebet tenni, mint a háznak meg kell semmisíteni ami törvénytelenül történt, a ministeriumnak pedig kötelessége felügyelni, hogy a választás történjék törvényesen”. A ház ezt követően folytatta még egy ideig a vitát, amelynek során Nyáryt alig engedték szóhoz, majd a képviselők nagy többsége egyetértett Deákkal, hogy a választásokat megsemmisítik, de nem keresnek felelősöket.210
Deáknak ez a kitétele, hogy az 1841-43. évi kodifikációs munkálatokból egy meghatározott részt kell elővenni, utalás arra, hogy Szalay László frankfurti küldetése miatt nem kívánja a büntetőtörvénykönyvet az országgyűlés elé terjeszteni.
A vitára ld. a Közlöny 1848. júl. 11-i számát. (A felelősségre vonás mellett 30 képviselő nyilatkozott. Ez a kormány ellenzékének első számszerű jelentkezése.) Deák hozzászólását ld. Deák beszédei II. köt. 249-250. p.
Július 10-án délelőtt megválasztották a képviselőház elnökének Pázmándy Dénest, aki a délutáni ülésen bejelentette, hogy másnap Kossuth “indítványt teend a haza védelme iránt”. Egyben hozzátette, hogy ezt követően kerül sor a trónbeszédre adandó válaszra, a felirati vitára. Ez a bejelentés a formálódó ellenzéket, mindenek-előtt Nyáryt és Madarász Józsefet ellentmondásra késztette, akik a legkülönbözőbb érveket sorakoztatták fel amellett, hogy a felirati javaslatot kell a kormány előterjesztése előtt megvitatni. Ugyanakkor Ghyczy Kálmán, Eötvös József, Bezerédj István és több képviselő is Pázmándy előterjesztését támogatta. Nyilvánvalóvá vált, hogy a kiprovokált vita az ellenzék erőpróbája, hogy a képviselőházra rákényszerítse akaratát. Az érvekből kifogyva az ismét szóhoz jutott Madarász József az 1848. évi országgyűlés egyik legszerencsétlenebb kormányellenes nyilatkozatára ragadtatta magát, amikor kijelentette, hogy látva a haza veszélyét, szívesen ajánl meg katonát és pénzt, de nem azért, hogy azt “Európa felkelt szabadsága leküzdésére” fordítsák, vagy hogy a katonák felett rendelkezők kezén a szabadság elvesszen. Majd így folytatta: “Nem ajánlom meg semmi áron, ha – mint bizonyosan tudjuk – az ármány kezeli a hazának a múlt országgyűlés óta nehol rábízott képviseletét”. Közvetlenül ezután még Nyáry kísérletet tett, hogy az elkészítendő feliratot, mint Európa és a nemzet előtti nyilatkozatot tekintse, és kijelentette: tudják, hogy a haza veszélyben, azt is tudják a minisztérium előzetes közlése alapján, hogy 200 ezer újonc és 40 millió forint megajánlását fogják kérni. Amit ő javasol, az azonban fontosabb: tegyen először a nemzet nyilatkozatot, mely méltó hozzá “s legyen méltó azon helyzethez, melyet Európa előtt elfoglalni akar”.
72Közben megérkezett Kossuth, aki Nyáry szavai után azonnal szólásra emelkedett. Közölte, hogy betegsége miatt nem volt jelen eddig az ülésen, s hallja, hogy az elnök által a másnapi napirendre tett javaslatot egyesek ellenzik. Sőt egy képviselő árulással vádolta meg azokat, akikre az ország ügyeit bízták. Kossuth a vádat igen határozottan visszautasította és követelte, hogy az említett képviselő – akit nem nevezett meg – bizonyítsa be vádját, mert különben “a belbéke felháborítójának” és az ország jövendője kockáztatójának fogja tekinteni.211 Kossuth szavait befejezve és a szószékről eltávozva még javasolta, hogy a szólásra jelentkező Madarász Józsefet hallgassák meg. Madarász kijelentette, hogy ő arra utalt, hogy vannak, kik a lázadókkal fegyverszünetet kötöttek, amivel “a nemzet elleni erőt nevelni engedték, a mi erőnket pedig ez által fogyasztották”. (Ez Csernovics Péternek a szerb felkelőkkel kötött tíznapos fegyverszüneti szerződésére vonatkozott.) Deák azonban Madarász mentegetőzését nem hagyta szó nélkül. Mivel az ülésen ő képviselte a kormányt, s Kossuth – aki a fejleményekről értesítve sietett a képviselőházba – nem ismerte az előzményeket, visszatért a kérdésre. Deák hangsúlyozta: Madarász magára vessen, ha félreértették. Szavai, amelyeket azonnal feljegyzett, csak egyféleképpen voltak érthetők. “Nincs ember, ki magyarul tud, ki e szavakat másként értheté, mint a kormány eljárására, mert a múlt országgyűlés óta az országnak képviselete másra nem volt bízva, mint a kormányra.” Majd folytatta: ha bárki a képviselők közül “okadatolás nélkül” általánosságban azt mondja, hogy nem bízik a kormányban, hogy a kormány ügyetlen, taktikátlan, “maradványa a táblabíró politicának”, nem tartja felelősségre vonhatónak. Ha azonban a ház előtt azt állítja, hogy a minisztérium “ármánnyal kezelte az ország képviseletét”, ez már bizonyítást kíván. Nemcsak azért, mert egyes emberek becsületét sérti, hanem azért is, mert ha az állítás igaz, a minisztérium egy óráig sem láthatja el becsülettel feladatát, mert nemcsak alkalmatlan, hanem áruló is, s “az ilyenek kezébe pedig a haza nem teheti le a hatalmat”. Magántársaságban, baráti körben megelégedett volna egy baráti figyelmeztetéssel. Így azonban – folytatta Deák – amikor a ház nyilvánossága előtt elhangzottakról “a sajtó útján minden szó széthordatik”, a minisztérium nem hallgathat, mert akkor azt hihetik, hogy a vádra a kormány nem tud válaszolni. A miniszterek feleletre vonhatók, kötelezhetők a dokumentumok bemutatására, vizsgálják meg azokat. De “kárhoztató, becstelenítő szót” kimondani nemcsak nem illik, de nem is szabad mindaddig, amíg a kormány a nemzet és a fejedelem bizalmát bírja. Ha Madarász József megmarad mentegető magyarázata mellett, azt tudomásul veszi, de nemcsak mint miniszter, hanem mint képviselő szívesebben vette volna, ha a magyarázat másik része, ami arra a bizonyos fegyverszünetre vonatkozik, interpelláció formájában hangzott volna el.212 Az elhangzottak részletes bemutatását az indokolja, hogy azokból jól kitetszik: 73Deákra milyen szerep hárult az országgyűlés megalakulása kezdetén. Deák a parlamenterizmus eszméjét, annak gyakorlatát, a törvényhozás és a végrehajtó hatalom viszonyát kellett hogy fejtegesse a maga finom jogérzékével az új helyzettel ismerkedő képviselők előtt.213
KLÖM XII. köt. 513-415. p.
A vitára ld. a Közlöny 1848. júl. 11-i számát; Deák felszólalását: Deák beszédei II. köt. 251-253. p.
A vita történetéhez még az is hozzátartozik, hogy miután a ház megszavazta, hogy másnap Kossuth előadói beszédére kerüljön sor, s a képviselők többsége az ülést befejezettnek tekintette, Nyáry új kérdéssel állt elő. Ennek során a torontáli lázadásról, a magyar településeket fenyegető veszélyről akart dokumentumokat előterjeszteni, és ismét felvetette “az országos, vagy ministeriális, vagy nem tudom miféle biztos” kérdését. Előbb Kossuth válaszolt, azt ígérve, hogy az interpellációra majd a bel- és hadügyminiszter ad választ. Majd Deák nyilatkozott, s egyrészt méltányolta a felszólaló igényét az események (és a dokumentumok) megismerésére, másrészt arra volt kíváncsi, hogy miként értette Nyáry, hogy a háznak segítenie kell a kormánynak. Mert – mint mondotta – “a ház a végrehajtó hatalom körébe nem avatkozhatik, hanem legfeljebb csak azt mondhatja, hogy kötelessége a ministeriumnak arról rendelkezni; annyival is inkább, mert a ház se az eszközökkel, melyek már megvannak, nem rendelkezik, sem a módot, mellyel ezen eszközök használtatni fognak, nem ismeri.” KLÖM XII. köt. 416. p.; Deák beszédei II. köt. 354-355. p.
Deák aktivitása a következő napokban is számottevő volt. A beteg Kossuth a július 11-i, a kormány védelmi programját előterjesztő nagysikerű beszéde után eltávozott. A minisztérium képviseletében jelen lévő Deáknak kellett megakadályoznia, hogy az ünnepi hangulatban lévő képviselők anélkül oszoljanak szét, hogy megszülessen a határozat: amíg a házszabályokat kidolgozzák, a felirati javaslat szövegét elkészítő bizottság is kezdje meg munkáját.214 Július 13-án Deáknak a napirend előtt szót kérő Madarász Lászlónak, majd a védelmi intézkedésekről beszámolót sürgető Zsembery Imrének kellett elmagyaráznia, hogy előbb meg kell alkotni a házszabályokat. Azok intézkednek arról, hogy mikor és mi módon kell interpellálni, mikor kell a választ bizottmányba vinni (ti. zárt ülésen meghallgatni a miniszteri választ). Látva a képviselők egy részének türelmetlenségét, Deák így figyelmeztetett: “Csak arra kérem a házat, hogy ha interpellatiot tesz valaki, az, akkorig míg a dologról felvilágosítva nem lesz, függessze fel ítéletét, s a kárhoztató vagy megrovó kijelentésekkel méltóztassanak felhagyni.”215
Közlöny 1848. júl. 12.; Deák beszédei II. köt. 256-257. p. Deák ezen az ülésen nyilatkozott az országgyűlés előtt álló feladatokról, s leszögezte: az erdélyi magánjogi kódex átalakítása nem ennek az ülésszaknak a feladata; Deák beszédei II. köt. 258-259. p.
Közlöny 1848. júl. 14.; a Zsemberynek adott válasz: Deák beszédei II. köt. 260-261. p.
Július 15-én Deáknak még mindig az interpelláció kérdéseivel: annak elfogadásával, illetve az interpelláció jogával kellett foglalkoznia. Ez alkalommal eredetileg Mészáros Lázár válaszolt a kérdésekre, többek között arra, hogy küldenek-e újoncokat Olaszországba. Amikor Patay József további kiegészítést kívánt, Deák hozzászólt. Kifejtette, hogy ha a minisztérium valamely tagja által az interpellációra adott válaszát nem tartják kielégítőnek, újabb kérdést lehet a miniszternek feltenni. A körülményektől 74függően az rögtön felel, ha tud, vagy megmondja, hogy kellő ismerete nincs, vagy nem válaszolhat a kérdésre. Ami az Olaszországba küldendő katonákat illeti (mert Patay kiegészítő kérdése már az ún. “olasz segélyre” utalt), Deák annak tisztázását a válaszfelirati vita idejére javasolta halasztani. Akkor kell majd a minisztériumot interpellálni, amikor “minden politicai irány, melyet a ministerium követ, a ház elé fog kerülni”. Amikor ezt követően Kovács Lajos kijelentette, hogy az interpelláció minden képviselő joga, de a háztól függ azonban az, hogy elfogadja-e, vagyis hozzájárulását adja-e. A baloldal ez ellen tiltakozott, de Bernát József is csatlakozott Kovács Lajoshoz, s azt is szóvátette, hogy az elhangzottak során döbbenten hallotta a hírt, hogy az újoncok Olaszországba szállítása ellen tiltakozni akaró ifjúság zavargásokat szervezett. Deák ekkor ismét felszólalt, s arra figyelmeztetett, hogy az interpelláció joga és a ház hozzájárulása is olyan kérdés, amellyel a házszabályoknak foglalkozniuk kell. Hozzászólásában kitért a ház üléseinek ingerült hangulatára, amely szerinte gyakran “egy rosszul felfogott, vagy rosszul kifejtett, vagy rosszul magyarázott” szóból ered. Így az ifjúság esetleges zavargását emlegetve Patay nem arra utalt, hogy neki vagy barátainak szándékában volna zavarokat előidézni. Deáknak erre a békítő-magyarázó kijelentésére azért volt szükség, mert a fővárosban négy nappal korábban volt a Pünkösd vasárnapi katonai vérengzés (az olasz katonaság és a honvédek közötti fegyveres összeütközés), amelyet a kormány a sorkatonaság soraiban történt provokatív hangulatkeltésre vezetett vissza, és elrendelte a fővárosba érkező idegenek ellenőrzését. Deák arra is figyelmeztetett, hogy az esetleges zavarok nem annyira a személyes biztonságot veszélyeztetik, mint?inkább az ország nyugalmát. Azt a nyugalmat, amelyre szükség van, hogy a kormány sikerrel hívhassa az országba a királyt. Ez az adott helyzetben olyan fontosságú – érvelt Deák –, hogy “őfelségének köztünki megjelenése a haza megmentésére többet tenne, mint egy hatalmas hadsereg”.216
Közlöny 1848. júl. 17.; Deák beszédei II. köt. 262-266. p.
Július 18-án fejeződött be a házszabályok vitája, július 19-én igazolási eljárásokról és az 1849. évi költségvetés előkészítéséről volt szó. 20-án sor került Kossuth előadói beszédére a kormány politikájáról, mindenekelőtt a horvát kérdésről és az úgynevezett olasz segélyről. A nevezetes és hosszúra nyúló vita – amelynek során a kormány terjedelmes július 4-i emlékiratát és a július 5-i minisztertanácsi határozatot is felolvasták – a szinte végig hallgató Deák szempontjából egy vonatkozásban érdekes. Amikor Kossuth az elhangzott észrevételek után megfogalmazta, hogy a kormány milyen feltételek mellett hajlandó segítséget adni az Észak-Itáliában harcoló sereg kiegészítésére, Nyáry ezzel egyetértett, de azt kívánta, hogy az elhangzottak kerüljenek be a feliratba. Batthyány ez ellen tiltakozott, mert az, amit Kossuth a kormány nevében megfogalmazott, az a képviselőknek szóló tájékoztatás volt, így csak a határozatba kerülhet be. Ekkor megszólalt Deák. Nem akart – mint mondotta – a 75ház tárgyalási modora ellen a kezdetekben felszólalni, mert jogában állott úgy eljárni, hogy ti. a felirati javaslat sok fontos pontjából csak egyet ragadott ki. Igaz, nincs még egy pontja tervezetnek, amelyről annyira eltérnének a vélemények mint az, amelyet többen vitattak. Kossuth ígéretet tett az általa elmondottak formulázására (határozati formába öntésére), várják azt meg, s azután menjenek végig a felirati javaslat pontjain. Személyesre fordítva a szót így folytatta: “Nekem azon gyengeségem van, hogy szeretek ragaszkodni a logicai rendhez, s nem pedig pedantságból, hanem azért, mert tapasztaltam, hogy semmi nem segíti elő a tanácskozásnak vitelét s annak hamarítá-sát, mint a logicai rendnek követése.”217
Közlöny 1848. júl. 22.; Deák beszédei II. köt. 269-270. p.; A kormány júl. 4-i emlékiratát ld. KLÖM XII. köt. 365-373. p.; A júl. 5-i minisztertanácsi határozatot: Minisztertanácsi jkvek 60-61. p.; Kossuth felszólalásait: KLÖM XII. köt. 588-599. p.
Másnap, július 21-én Deáknak ismét szembe kellett szállnia az ellenzék nyilvánvaló időhúzó taktikájával. Kossuth ugyanis az előző napi kívánság és saját vállalása következtében formulázta a kormány álláspontját az olasz segély kérdésében. Ezt követően Madarász László, majd Nyáry Pál követelték Kossuth szövegének kinyomtatását. Deák azonnal rámutatott, hogy az előző napon Kossuth általános tájékoztatásának kinyomtatását nem kívánták, most annak egy részletkérdése kapcsán ragaszkodnak a kinyomtatáshoz, mert – mint mondják – anélkül nem tudnak tanácskozni. Ez olyan ellentmondás, amely magyarázatot igényel, hogy miként lehetett tegnap az egész politikának vizsgálatát megkezdeni, s most egy részlet kapcsán halasztást igényelni. Az ellenzék kísérletét Deák szavai után Perczel Mór újította meg, aki személyeskedve kijelentette, hogy “nincs egyenesség igazságügyminister úr kijelentett nyilatkozatában” (ti. érvelésében). Perczel azzal érvelt, hogy az előző napon Kossuth a képviselő mondta el véleményét, most a kormány állásfoglalását hallották tőle. Abban pedig két kérdés van: békekötés útján és a monarchia egységének fenntartása mellett az olasz tartományok szabad intézményeinek biztosítása, vagy ha ez nem jár sikerrel, a katonai erő alkalmazásának feltételezése. Perczel hosszú érvelése során azt is kijelentette, hogy nem ért egyet a kormány politikájával, s megismételte, hogy a Kossuth által megfogalmazott szöveg kinyomtatását igényli. Deák erre válaszolva Perczel nyilatkozatát olyan vádnak minősítette, amellyel a minisztériumot azzal vádolja, mintha egy fontos kérdést mellőzni, átugrani akarna. Majd kifejtette: az előző napon a kormány közölte, hogy bizonyos feltételek mellett segélyt akar adni, s azt miként tenné. Ez utóbbi kapcsán felmerült aggályok miatt került sor Kossuth aznap ismertetett formulázására. Perczel nem akar segélyt adni – érvelt Deák –, akkor miért akad most fel azon, hogy miként adassék a segély. Az ő logikája szerint a kérdés így áll: “Midőn arról van a kérdés, hogy a legelső kérdés az: megtörténjék-e a tárgy, vagy sem; a másik kérdés pedig az, miképpen történjék meg? azon embernek, ki azt mondja, hogy semmiképp se történjék meg, igen könnyű hozzászólni a dologhoz”. 76Majd megkérdezte: hol és melyik parlamentben szokás az, hogy a miniszter válaszát mindjárt kinyomtassák. Perczel és társai eljárására pedig kijelentette: “Az eljárásnak ezen modora ellenkezik a politicai egyenességgel”. Visszautasítva azt, hogy ő és társai “görbe és szövevényes” politikát folytatnának, Deák még egy fontos megjegyzést tett, ami kritikája volt Kossuth eljárásának. “Még a magyar status-férfiaknak – szólt a figyelmeztetés – bele kell abba szokni, miszerint úgy járhassanak el, hogy többet elhallgassanak, mint kimondanak, s a ház egyes tagjainak minden kérdésére ne mindig feleljenek. Így van ez az egész világ civilisált népeinek parlamentjeinél szokásban. Mert sok dolog van, ami még nincs befejezve, s anélkül, hogy sérteni akarnék, kimondom, hogy egy indiscret kérdésrei felelet által kockáztatik a dolog kimenetele.” Deák ezen szavai után került sor Kossuth híres nyilatkozatára, amikor kijelentette, hogy úgy látszik sem diplomatának, sem miniszternek nem való. Majd visszatérve eljárására, s annak magyarázatára, beszéde végén bizalmi szavazást provokált a minisztérium politikájáról. Mivel erre a ház nagy többsége felállt, s csak mintegy harminc ellenzéki maradt ülve, sor került Kossuth ugyancsak híres ingerült kirohanására, amikor kijelentette: “Nem óhajtottam, nem is akartam provocalni ezen scenát, de midőn a loyalitást nem tekintik, hanem azt mondják, hogy a ministerium el akarja nyomni a ház szabad akaratának nyilatkozását, akkor azt mondom, törpüljön el az olyan minoritás, mely így violentálni akarja a dolgokat.”218
Közlöny 1848. júl. 23.; Deák beszédei II. köt. 272-276. p.; KLÖM XII. köt. 602-606. p.
A vita ezzel még nem ért véget. Az ismét megszólaló Nyáry úgy vélte, hogy az egyszerű kérdésből – miszerint nyomtassák ki Kossuth szövegét – a ház döntése helyett két miniszter nyilatkozatára is sor került, s a második kérte a ház bizalmát is. A bizalomnak azonban tettekben és nem szavakban kell nyilatkoznia. Nyáry kijelentette, hogy ebben a vonatkozásban magát gyanún felülinek érzi, s így folytatta: “Én nyilvánítom azt, – ha nem éppen köz-helyen, de sokaknak jelenlétében – ki e pillanatban Magyarországon ministeri crisist akarna előidézni, az haza áruló, ki azt csupán tréfából, vagy dacból kívánná, az bolond.” De itt másról van szó, – folytatta, mert a minisztérium megakadályozza fontos kérdések vitáját, s már két ízben is megsértette a ház méltóságát, ezért a miniszterek rendre utasítását javasolja. Kossuth reagált először az elhangzottakra, s kijelentette: ő egy szóval sem ellenezte az általa mondottak kinyomtatását, s a bizalmi szavazatot nem erre, hanem a minisztérium iránti bizalom kapcsán kérte. Majd leszögezte, hogy Perczel kijelentését rágalomnak tekinti, s a minisztérium nevében tiltakozott azon állítás ellen, hogy az “el akarja vágni a szabad discussio terét”. Mint érintett, Deák is felszólalt. Nyárynak arra a kijelentésére reagált, hogy a minisztérium már kétszer is megsértette a ház méltóságát. Feltehetően Madarász József esetét tekinti az egyiknek, – vélte Deák. A vád a kormány ellen elhangzott, azt senki sem vitatta, s Madarász is csak magyarázta azokat. Mi volt a történtekben sértő? – kérdezte Deák. Vagy abban, hogy ő valakinek az előadását 77a saját logikájával nem egyezőnek nyilvánította? Mert – fogalmazott némi éllel Deák – “tanácskozásokban a logicai fegyver az, amely leghatalmasabb; vannak más fegyverek is, de én azokhoz nem értek; meglehet ezt az egyet is hibásan forgatom, de használom, mert bizalmam van hozzá”. Ő egyébként alternatív kérdést tett fel: vagy mondjanak le a kinyomtatásról, vagy magyarázzák meg az érintettek, hogy miért nem következetlenség, amit kívánnak. Ami pedig azt az állítást illeti – védte meg Kossuthot –, hogy ő az előző napon mint Pest város képviselője nyilatkozott, nem érti. Kossuthnak, mint miniszternek tették fel a kérdést, s arra csak mint miniszter válaszolhatott, mert ha nem miniszter, nem tud megfelelő választ adni. Majd kitért Kossuthnak az ellenzék által kifogásolt, a “törpe minoritást” emlegető kifakadására, amelyet úgy tekintettek, mintha a minisztérium “leszorítaná a házat a discussio teréről”. Kossuth azt a kifejezést, amellyel az egyik követ kétségbe vonta a minisztérium “politicájának egyenességét”, sérelmesnek tartotta, ezért szólította fel a házat: nyilatkozzék, hogy a kormány politikáját helyesnek tartja-e vagy sem. Mi ebben a sértő a ház tekintélyére? – tette fel ismét a kérdést. A láthatóvá vált csekély minoritás pedig “csakugyan törpe minoritás a nagy majoritás ellenében”. A miniszter nem a vita ellen nyilatkozott, hanem csak azt akarta tudni, van-e bizalom a kormány iránt. A minisztérium nem azért várja el a ház ítéletét, mert bízik többségében, hanem azért, mert bízik a házban. Deák ekkor váratlanul továbblépett érvelésében. Arra hivatkozott, hogy a kormány a választások idején sem tett lépéseket, hogy a maga számára többséget biztosítson. “Hivatkozom a ház minden tagjára, az egész nyilvánosságra, az egész országra, van-e, vagy volt-e valaha ministerium, mely a képviselők megválasztásába kevésbé avatkozott volna, mint ezen ministerium.” Deák emlékeztette a képviselőket, hogy nem az volt-e a panasz, hogy a kormány nem fogja össze, hanem szétengedi a biztos többséget. A minisztérium mit sem tett, hogy többsége legyen, hogy azt megtartsa, sőt – hangsúlyozta Deák az utókornak furcsa álláspontot – “magának a vitatkozásban is igyekszik még az irányadást is elkerülni”. Ezért – folytatta – “midőn ily ministerium a háznak bizalom, vagy bizalmatlanság iránti nyilatkozatára hivatkozik, azt nem lehet arról vádolni, hogy a ház méltóságát a legkevésbé is megsérteni akarta”.219
Közlöny 1848. júl. 23.; Deák beszédei II. köt. 276-280. p.; KLÖM XII. köt. 606-607. p.; Ferenczi ennek kapcsán elemzi Deák viszonyát a szervezett párthoz; Deák élete II. köt. 138-141. p.
Július 22-én folytatódott a felirati vita. A kormány képviseletében Deák volt jelen, így neki jutott a feladat, hogy Nyáry nagyívű nyilatkozatára válaszoljon. Nyári ugyanis beszéde vége felé kijelentette, hogy azok, “kik valósággal áldoztak a szabadságért”, a kormány politikáját el nem ismerhetik, “mert az nem egyéb, mint a reactio politikája, mert tesz-e az egyebet, minthogy előbb megpróbáljuk visszafoglalni Olaszországot, és akkor, midőn kényszerítve vagyunk, oly nagylelkűek leszünk, hogy hozzájuk fordulunk, s megadjuk nekik a szabadságot, mit tőlük először megtagadtunk”. 78Nyáry azzal fejezte be, hogy mindezt azért mondta el, hogy igazolja magát választói előtt. Deák azonnal reagált a támadásra. Kijelentette, hogy a vádaskodást, miszerint politikájuk reakciós lenne, nem hagyhatja szó nélkül. A reá jellemző logikával a fogalmat határozta meg: “A reactio alatt a kivívott szabadságnak elnyomását és az absolutizmus visszahozását érti az egész világ lexicona.” Ezt a vádat a minisztérium nem érdemli, s a fejlemények sem mutatnak ebbe az irányba. Nyáry a minisztertanács felolvasott jegyzőkönyvét értelmezi önkényesen. Ezt azonban nem kívánja részletezni, mert ez csak válaszokra és viszontválaszokra vezetne, a felirati vita hosszan elhúzódna, – s közben az ország elveszne. Azt azonban kifejtette, hogy ha “Olaszországot szabadnak és Ausztriától elszakadottnak elismerjük” – mert a katonaság visszarendelése onnan azt jelenti – az olaszokkal szövetkezünk az ausztriai császár ellen. Márpedig – folytatta Deák – akárhogyan is vélik értelmezni a prag-matica sanctiót, arra a következtetésre senki sem juthat, hogy józanul gondolkodva az lehetővé tenné az osztrák császár elleni szövetkezést. Másik megjegyzésében Deák az általa ritkán használt eljáráshoz, az iróniához folyamodott. Nyáry ugyanis szenvedélyes beszéde során olyan kijelentésre ragadtatta magát, hogy Magyarország csak akkor lesz “meggyőzve” – vélhetően az ausztriai birodalomhoz való tartozást kikényszerítve – “ha az utolsó magyar is leöletik”. Majd Európa megértésére tett nem világos utalás után így folytatta: “csak egy magyar maradjon meg, megmarad legalább az eszme”. Deák erre a nagyhangú kijelentésre reagált azzal, hogy ha a parlamenten kívül a legöregebbtől a gyerekig megkérdeznék az embereket, hogy “valljon elfogadják-e Nyáry Pál azon politicáját, hogy inkább egyetlen magyar maradjon fen[n], aki Magyarországot képviselje”, legfeljebb néhány ember volna, ki ezt a politikát pártolná, – “oly feltétel alatt, hogy ő legyen azon egy ember”. Az érvelést nevetés fogadta. Deák még hozzátette: “Ha egész Magyarországban csak egy magyar volna és az képviselné a magyar nemzetet, kevés baja lenne, nem kellene neki sem ministerium, sem közvélemény, sem képviselet, csak hogy miképp képviselhetné egy ember az egész nemzetet, nem értem.”220
Közlöny 1848. júl. 25.; Deák beszédei II. köt. 280-282. p.; Kossuth később megjelent az ülésen, s neki jutott a feladat, hogy Teleki Lászlónak, Madarász Lászlónak és Perczel Móricnak válaszoljon; ld. KLÖM XII. köt. 608-612. p.; (Megjegyzés: A Közlönyben felcserélték a júl. 22-i hosszú délelőtti ülés két részletben közölt jegyzőkönyvét: a júl. 25-i szám közli az első, a júl. 24-i a második részletet.)
Július 22-én délután megtörtént a felirati javaslat szakaszonkénti vitája, amelyen ugyancsak Deák Ferenc vett részt. Hozzászólására azonban csak egyszer került sor, amikor az egyik képviselő arra kért magyarázatot, hogy a szöveg úgy érthető-e, hogy Lombardia és Velence – ha akar – elszakadhat Ausztriától. Deák, érthetően kimerülten a közel kilencedik órája tartó vita követésétől, röviden reagált: “Minden magyarázatoknak és félreértéseknek eltávoztatására társaim nevében is kijelentem, hogy 79a ministerium sem nem alkuszik, sem nem magyarázgat; hanem ahhoz ragaszkodik, mit jegyzőkönyvileg előadott. Kit ez meg nem nyugtat, szavazzon meggyőződése szerint.” Ezt követően rövidesen sor került a név szerinti szavazásra. Este nyolc óra előtt megszületett a végeredmény: 233 képviselő elfogadta a felirat eredeti szövegét, 36 elvetette azt.221
Közlöny 1848. júl. 26.; Deák beszédei II. köt. 282. p.
A házszabályok kidolgozásával és a felirat elfogadásával megszűnt – vagy legalábbis könnyebbé vált – Deáknak a kormány tagjaként való részvétele a képviselőház ülésein. Rövidesen azonban szakmai problémával találta magát szembe. Július 24-én Hadzsics Lázár torontáli követ törvényjavaslatot nyújtott be, hogy a délvidéki szerb mozgalmak miatt Temes, Torontál és Bács megyét helyezzék ostromállapotba. A javaslatot vegyes érzelmekkel fogadta a ház. Mindenekelőtt Madarász László fejezte ki aggodalmát a katonai törvényszékek létesítése miatt. Indítványozta azonban, hogy a javaslatot nyomtassák ki, és már másnap tűzzék napirendre. Deák hamarosan szót kért. Sajnálatosnak tartotta, hogy a javaslat benyújtója előbb nem tárgyalt a bel- és a hadügyminiszterrel. Ami a délvidéki veszélyes helyzetet illeti – mondotta Deák, a kormány élt a rendelkezésére álló eszközökkel: biztosokat küldött ki, és azokat felhatalmazta a rögtönítélő bíróságok szervezésével. Az nem volna szerencsés, ha a minisztérium egyes vidékeket akarna ostromállapotba helyezni. De a törvényjavaslat be van nyújtva, visszavonása az adott körülmények között talán több bajt okozna, mint hasznot. Ezért nyomtassák ki azt, másnap az illető miniszterek nyilatkozzanak, majd vitassák meg. Ezt követően még több hozzászólás hangzott el, többnyire nem támogatták a javaslatot, sőt a megvitatását sem. Amikor az elnök a miniszter támogatására hivatkozva a javaslatnak az osztályokhoz küldését indítványozta, Deák ismét megszólalt. Gondos, felépített, külhoni párhuzamokra utaló fejtegetésének lényege az volt, hogy óvatosan kell bánni a rendkívüli hatalommal, amellyel eddig a minisztérium nem kívánt élni. Tartózkodó véleményét így fogalmazta: “azt hiszem, hogy Temes, Torontál, Bács megyékben több szükség van ágyúkra és katonákra, mint az akasztófákra”.222
Közlöny 1848. júl. 26.; Deák beszédei II. köt. 283-286. p.
Az országgyűlés július 29-i ülése a középponti bizottmány véleménye alapján elvetette Hadzsics javaslatát, de egyben úgy döntött, hogy a minisztérium mihamarabb (a határozat szövege szerint “még ezen ülés folyama alatt”) terjesszen be a vésztörvényszékről javaslatot.223 Deák a július 31-i ülésen már be is nyújtotta ezt a javaslatot, ami nyilván csak úgy vált lehetségessé, hogy július 24-én azonnal megkezdődtek az előkészületek. Deák nem titkolta aggodalmát: “Én nehéz szívvel teszem e lépést, mert az ilyen törvény dictatori hatalmat ad, ez pedig alkotmányos országban kényes hatalom; és a hazának jelen körülményeiben és a hangulatot, melyben vagyunk, nem 80tartom alkalmatosnak ily törvény vitatására, melyhez tökéletes higgadtság szükséges”. Az érvelés szerint ilyen törvény alkotásakor indulatnak, félelemnek, aggodalomnak és haragnak távol kell lennie, – s a jelen körülmények nem ilyenek. Majd így folytatta: “Azonban a ház parancsolt, méltóztassanak megfontolni a tárgyat, én a javaslatnak egyik pontjához sem kötöm magamat; de újra figyelmeztetem a házat, hogy mi nem kértük e nagy hatalmat, de hiszem, míg ezen hatalom kezeinkben lesz, nem fogja a ház tettét megbánni; adja Isten, hogy a nemzetnek soha azt megbánni oka ne legyen”.224
Népképviseleti országgyűlés 173. p.
Közlöny 1848. aug. 2.; Deák beszédei II. köt. 287. p. A ház határozatára ld. Népképviseleti orzsággyűlés 173-174. p. Az elnök az aug. 17-i ülésen jelentette, hogy a törvényjavaslat szövegét kinyomtatták; Közlöny 1848. aug. 19. A törvényjavaslat szövegét ld. Népképviseleti országgyűlés 289-295. p.
Ezt követően Deák augusztus első napjaiban nem vett részt a képviselőház ülésein, legalábbis ennek nincsen nyoma.225 Bizonyosan nem volt jelen augusztus 3-án, amikor a ház Nyáry indítványára megszavazta azt a határozatot, hogy ha az osztrák kormány a monarchia és a dinasztia érdekei ellenére a német szövetséggel háborúba keveredne, Magyarország segítségére “soha de soha ne számítson”. Ezen a napon, augusztus 3-án egyébként megkezdődött Eötvös József népiskolai törvényjavaslatának vitája. Ebbe Deák csak augusztus 9-én kapcsolódott be, amikor olyan javaslat hangzott el, hogy ahol külön hitfelekezetek vannak, s az állam közös elemi iskolát létesít, ott a felekezetek saját költségükön ne állíthassanak külön iskolát. Ez ellen tiltakozva mondta el Deák egyik leghosszabb és legszenvedélyesebb parlamenti beszédét. Érvelésének kiindulópontja az volt, hogy a katolikusokat kivéve minden felekezet alapítványa magánalapítvány. Ha az állam megtiltja nekik, hogy saját pénzükön állítsanak iskolát, beavatkozik a tulajdonviszonyokba, “ha pedig a törvényhozás a tulajdont nem respektálja, az önkényt gyakorolja”. Nem lehet teóriákból kiindulni, s a törvényhozás nem alkothat olyan törvényeket, “melyeket az emberi élet naponkint, s a tapasztalás minden órán meghazudtol”. Nem szabad elméleti elképzelésekkel kísérletezni, amelyek ingerültséget válthatnak ki. “Midőn az egész ország lázban van, – folytatta – midőn ezen országnak millióit veszély környezi; midőn attól félünk, hogy a hajó elmerül, midőn azt mondjuk, hogy az istennek mindenható hatalma tud bennünket megtartani, akkor azt mondjuk, hogy egy kis hitfelekezetességből súrlódás több vagy kevesebb – nem tesz semmit!” A továbbiakban Deák szavaiból kiviláglott, hogy nem ért egyet a felvilágosodás eszmeköréből eredő elképzeléssel, hogy a meglévő (vallási) ellentéteket a közös nevelés lassan meg fogja szüntetni. “Meglehet, – mondotta – de én nem hiszem; de ha igen is, ezt nem akkor kell kezdeni, midőn az indulatok Magyarországban úgy fel vannak zaklatva, mint talán Árpád ideje óta nem 81volt.” Keserűen folytatta: “Azt pengetjük szájainkon, hogy a szabadság, egyenlőség és testvériség e századnak jelszavai.” Ezen kijelentés után rámutatott, hogy az egyéni szabadságot egész Európában megtámadták, s a tervezett hazai eljárás pedig itthon a vallásszabadságot fenyegeti, s akik azt támogatják, olyan egyenlőséget képzelnek, amely nem biztosítja a szabadságot a felekezeteknek. “Mi az, miben mi bízunk? – tette fel a kérdést. Hol az erő? ezen testületben? ezen testület bölcsessége igen sok kárt elháríthat; ezen testület azonban rendelkezhetik a cselekvés második terén; és valljon a cselekvés kinek kezében van inkább, mint a nép kezében?” A néppel meg kell értetni, – érvelt tovább Deák –, hogy a haza és annak szabadsága veszélyben van. S mikor ezt meg akarjuk értetni, mikor fegyverbe akarjuk hívni “azon népet, mely eddig nem érezte, hogy hazája és szabadsága van, azon népet most akarjuk megfosztani a szabadságnak legmelegebb, legédesebb érzésétől?” Ne menjünk messzebb, foglalta össze figyelmeztetését Deák, mint amire a körülmények kényszerítenek, “ne tegyünk olyan intézkedéseket, melyek az indulatokat felizgatják haszon és cél nélkül; ne áldozzunk a szépnek látszó theoriáknak, mert az élet gyakorlati, s mert mi adjuk meg az árát.”226 A vita még tovább tartott, majd másnap a felekezeti iskolák létesítésének jogát – amelynek előterjesztője Pázmándy házelnök volt – névszerinti szavazás eredményeként 231 igennel, 84 ellenszavazattal elfogadták.227
Deák aug. 10-én tett olyan kijelentést, hogy az elmúlt hét vitáiban egyszer sem szólt; Deák beszédei II. köt. 296. p.
Közlöny 1848. aug. 11.; Deák beszédei II. köt. 289-295. p.
Közlöny 1848. aug. 12.
Augusztus 10-én befejezték a részletes vitát Eötvös törvényjavaslata felett, de a házszabályok értelmében az egész törvény felett másik napon szavaztak. Erre csak két nap múlva került sor.228 Így 10-én a beadott indítványok és törvényjavaslatok sorsa: tárgyalásuk vagy halasztásuk volt a további napirend. Az elnök indítványa után többek között felszólalt Széchenyi, aki az elmúlt napok szerinte felesleges vitáiról kijelentette, hogy a hosszú tanácskozás “egyenesen polgári bűn”. Érintettnek érezve magát, Madarász László erre azt felelte, hogy a miniszterek beszélnek sokat, mert volt nap, amikor 30 felszólalásból 13 miniszterektől származott. Ekkor megszólalt Deák, aki kijelentette, hogy nem a sok beszéd a szerencsétlenség, hanem a tárgyalás stílusa. A képviselők örülnek, ha egymás szemére vethetnek valamit, joggal vagy jogtalanul, a köz szempontjából szükségesen vagy szükségtelenül, “nyer vele a haza vagy nem nyer, tisztább lesz általa a tárgy vitatása, vagy nem, nekik az mindegy”. Majd visszatért az előző napi gondolatához és kijelentette: “Ez bizonyosan nem a testvéri szeretet, nem a szabadság, nem az egyenlőség alapján tanácskozás; jellemezni nem akarom, bélyegezze ki-ki magának amint tetszik.” Utalt arra, hogy előző napon a törvény egyes szakaszai felett nem lehetett a vitát befejezni, mert olyan fokú volt az ingerületség, hogy a vita már megszűnt tanácskozás lenni. Az előterjesztések és 82javaslatok egyébként olyanok – mutatott rá –, hogy azok a kitűzött négy fontos téma (újoncállítás, költségvetés, hűbéri maradványok, Erdély) egyikével kapcsolatban vannak, azokkal együtt tárgyalhatók. Deák elősorolva ezeket, kitért a hadügyi törvényjavaslat vitájára, amelyet azért halasztottak el, mert Mészáros Lázár a déli táborok megszemlélésére utazott. (Erre a szemleútra valójában azért került sor, hogy a törvény vitája előtt eldőljön, hogy a frankfurti parlament rendeletére a bécsi helyőrség augusztus 6-án “felveszi-e a birodalmi színeket”.) Deák azért tért ki erre a kérdésre, mert Nyáry kijelentette, hogy a minisztérium felelős azért, hogy “a katonai dolgok elővételét olyan hosszú időre elhalasztották”. Mivel az ellenzék ezt gyakran emlegette, a bíráló hangvételek jellemzésére Deák utalt a legszélsőségesebb megnyilvánulásra: “Az iszonyú vád volna, ami itt mondatott, hogy [a miniszter] azért ment el, hogy a katonaságot ki ne állítsa”.229 Deáknak ezen a beszédén is jól érzékelhető, hogy a ház vitáiról, tárgyalási modoráról és az ellenzék eljárásáról igen rossz véleménye volt.
A törvényjavaslatot aug. 12-én nagy többséggel fogadták el. Közlöny 1848. aug. 14.; Népképviseleti országgyűlés 187. p.
Közlöny 1848. aug. 12-13. Deák beszédei II. köt. 295-298. p. Aug. 10-én még szó esett Táncsics javaslatáról, a legelőelkülönözési eljárások esetleges felülvizsgálatáról. Deák ehhez is hozzászólt; Deák beszédei II. köt. 298-299. p.
Augusztus 13-15 között a képviselőház nem ülésezett, a bizottságokban folyt a munka. Augusztus 16-án megkezdődött a hadügyi (újoncmegajánlási) vita. Mészáros a maga törvényjavaslatát július 20-i dátummal nyújtotta be. Ennek végleges szövegét Deák készítette el. Mint Mészáros Lázár írta emlékirataiban: “Énmagam okadatoltabban kívántam adni, hanem Deák barátom kivonatot készített, és azt törvénybe foglalva be is adta.”230 Ismeretes, hogy a ház középponti bizottmánya kidolgozott és augusztus 1-jén benyújtott egy alternatív javaslatot. Ez a magyarországi újoncozású sorezredek arányos kiegészítése helyett csak az országban állomásozó ezredek 3. zászlóalját akarta kiegészíteni, míg a fennmaradó újonclétszámból új ezredeket kívánt szervezni, amelyeknél “az ügyvezetés és vezényleti nyelv, továbbá zászló, ruha és jel magyar leend”. Ezt a két javaslatot az elnök augusztus 16-án együtt bocsájtotta vitára. Mészárosnak javaslatát ismertető hosszú beszéde után a két első hozzászóló a hadsereg “magyar lábra” állítását kívánta. Ezt követően Batthyány két dologra figyelmeztette a házat: egyrészt nem szabad a létező seregről elítélően szólni, hiszen attól várják a haza védelmét, másrészt gondolják meg, hogy olyan határozatot kell hozniuk, amely a király számára is elfogadhatónak látszik (mert “leléphetne ugyan – érvelt Batthyány – egy vagy más ministerium, de törvény még nem lenne belőle”). Ezt követően hosszabb-rövidebb hozzászólások után, amelyek többnyire a középponti választmány javaslatát támogatták, Deák is megszólalt. “Igen rövid leszek – kezdte. Ezen katonai törvény s egyéb fennforgó kérdésre nézve két dolog áll előttünk tisztába: az egyik az, miszerint óhajtom, hogy Magyarországnak hadserege magyar 83legyen, – a másik az, hogy miként lesz ez részletekben eszközölhető, mihez nyíltan megvallom, nem értek. Ezen két előttem tisztában álló dolognál fogva azt óhajtanám kimondani: hogy a nemzet követeli, hogy a magyar hadsereg, minél előbb lehet, magyar lábra állíttassék; miképp lehet és mikor engedik a körülmények ezen követelésnek teljesítését, a ministerre bízza, ő teljesítse ezt minél előbb, ki az országnak felelni fog. Ha többet teszünk, bajba keveredünk s ellentmondásba jövünk, mert oly dologba szólunk, melyhez nem értünk, s nem vezet célra, s nem egyez meg a felelős ministerium fogalmával.”231 Deák nyilatkozatának érdekessége az, hogy a kormánynak nem volt közös álláspontja a hadügyi törvényjavaslatról, sőt azt minisztertanácsi ülésen nem is vitatták.232 Deák tehát a maga véleményét fejtette ki, amely egyszerre támogatta a magyar hadsereg megteremtését, s azt az elvet, hogy annak mikori és mikénti megvalósítását a hadügyminiszterre kell bízni, mind annak szakismerete, mind pedig miniszteri felelőssége miatt.233
Mészáros emlékiratai I. köt. 110. p.
Közlöny 1848. aug. 18.; Deák beszédei II. köt. 300-301. p. (Nem világos, hogy Széchenyi aug. 16-i naplóbejegyzése, miszerint “Deák puha, mint a kelt tészta” – mire vonatkozik. Feltehetően a miniszteri konferenciára.)
Ld. Kossuth és Batthyány levélváltását; KLÖM XII. köt. 725-726. p.; Batthyány iratai. 1007. sz.
Deák nyilatkozatára aug. 18-án Teleki László azt mondta, hogy azt el lehetne fogadni, ha “vitatkozások nem előzték volna meg a tárgyat”, de most már világos, hogy ha az elvet kimondva a végrehajtást a hadügyminiszterre bízzák, azzal Mészáros javaslata részleteinek megvalósítására adnának felhatalmazást; Közlöny 1848. aug. 18.
Deák a hadügyi törvényjavaslat általános vitájában többet nem szólt. Mikor azonban augusztus 21-én a Szenttamás elleni újabb támadás kudarca miatt Perczel Mór árulással vádolta a hadsereg vezetését, Deák is felszólalt. Erre akkor került sor, amikor az elhangzottak miatt előbb Mészáros Lázár jelentette ki, hogy vagy reá is kiterjesztik a vádat, vagy elmarasztalják azt, aki az árulást emlegette. Ezt követően a miniszterelnök nyilatkozott úgy, hogy azonosítja magát a hadügyiminiszterrel és kijelentette: vagy elégtételt adnak a hadseregnek, vagy bizalmatlanságot nyilvánítanak a kormánnyal szemben. A nagy többség ekkor megszavazta a bizalmat, de az a kérdés függőben maradt, hogy a Kossuth által még a szavazás előtt tett javaslat értelmében küldjön-e ki a ház bizottmányt, hogy Perczel azelőtt ismertesse bizonyítékait. A szavazás után ezzel Perczel sem értett egyet, s több hozzászóló között Batthyány is úgy nyilatkozott, hogy az információkat a kormánnyal kell közölni. Ekkor Deák elemezte a kérdést a maga szorosan záró logikájával. Álláspontja szerint Perczel vádjainak elhangzása után három megoldás kínálkozott: vagy helyeselni, vagy elmarasztalni az elhangzottakat, – vagy felfüggeszteni az ítéletet és vizsgálatot rendelni. Most azonban, hogy az általánosságban elhangzott vádat a ház helytelenítette, egyetlen kérdés maradt: küldjenek-e ki bizottmányt, hogy előtte Perczel igazolhassa vádjait. Normális körülmények között – folytatta Deák – akár a polgári, akár a katonai igazgatás körében 84tapasztalt hiba vagy árulás a végrehajtó hatalom köréhez tartozik, így ha egy polgár vagy képviselő azt felfedi, a kormánynak a reá bízott hatalomnál fogva kötelessége a hibát orvosolni, a vétkest pedig megbüntetni. Így Perczelnek, ha adatai vannak az árulásról, az egyenes út az, hogy információit a kormánnyal közli. Az elmondottak eddig Perczel eljárását marasztalták el. Deák azonban folytatta és feltette a kérdést: mikor lehet ettől eltérni? “Akkor – adta meg a feleletet –, ha a kormány vagy nem teljesítette kötelességét, s a ház ezt úgy találja, vagy a háznak nincs bizodalma aziránt, hogy a kormány – habár az adatok elibe fognak is terjesztetni – részrehajthatatlanul intézkedendik. Csak ekkor lehet parlamentalis országban azon rendszertül eltérni, hogy a végrehajtó hatalom köréhez tartozó kérdések megvizsgálása egyenesen a végrehajtó hatalom köréhez tartozzék. Következésképp a vád és feladásának bebizonyítása a végrehajtó hatalom elibe való.” A kérdés tehát az, mondotta Deák, miután ismételten összefoglalta a helyzetet, hogy a ház a rendes utat kívánja-e követni, vagy mint kivételes dolgot “ki akarja-e venni a közigazgatás rendes vágásából?” Ha a rendes utat követik, Perczelnek akkor is lesz módja vádjait előadni. Ekkor Nyáry még egy kísérletet tett, hogy elvegye Deák érveinek erejét, s azt fejtegette, hogy az igazságügyi miniszter véleménye akkor állná meg a helyét, ha speciális kérdésről volna szó. Általánosság esetén azonban nincs igazsága, mert a kormány felelős a mulasztásokért, hogy “általánosságban mulasztás ne történjék”. A vádat a ház elé terjesztették – folytatta, így annak kell bizottmányt kinevezni, amely megvizsgálja Perczel adatait. Ekkor a türelmetlen, szavazást követelő közbeszólásokra az elnök elrendelte a szavazást. A többség nem kívánta a bizottmányt, s megszavazta, hogy Perczel vádjaival a minisztériumhoz forduljon.234
Közlöny 1848. aug. 23.; Deák beszédei II. köt. 301-303. p.; Népképviseleti országgyűlés 194. p. (Az ügynek nem ismerjük a folytatását.)
Ez után a közjáték után, a délutáni szünetet követően este továbbfolytatódott a törvényjavaslat részletes vitája. Deák két, részben a határőrezredek kérdését érintő rövid értelmező, illetve a szolgálati időre vonatkozó megjegyzéstől eltekintve, nem vett részt a vitában.235 Amikor a hadügyminiszter módosító indítványáról volt szó, Deák is azzal a módosítással értett egyet, hogy a gyalogságnál további két századot, a lovasságnál pedig egy századot szervezzenek az újoncokból. Az ekkor elrendelt névszerinti szavazás eredménye 226 igen volt, 117 nem ellenében és 45 tartózkodás mellett.236
Közlöny 1848. aug. 23-24.; Deák beszédei II. köt. 304-305. p. (Kónyi tévedésből aug. 22-ét írt a szolgálati időt érintő felszólalás kapcsán.)
Közlöny 1848. aug. 24. (Érdekes, hogy Kossuth nem szerepel egyik csoportban sem. De nincs nyoma annak sem, hogy az olasz segély kérdésében, vagy az egyházi iskolák ügyében elrendelt névszerinti szavazásban részt vett volna.)
85Batthyány kíséretében tett bécsi útja előtt Deák még egyszer nyilatkozott a házban a késve érkező Kossuth helyett, pontosabban a kormány nevében. Kossuth ugyanis Perczel vádaskodása kapcsán, még augusztus 21-én megígérte, hogy másnap beszámol a háznak arról, hogy a fővárosba visszatért Szentkirályi Mór, mint biztos, mit jelentett a kormánynak. Ez elmaradt, s augusztus 26-án Kállai Ödön ezt hiányolta. Deák ekkor közölte, hogy Szentkirályi akkor a katonaság jó hangulatáról számolt be, de katonailag nem volt képes a kudarcot megítélni. A minisztertanácson Szentkirályi és a kíséretében lévő Bakonyi ezredes előadták, hogy milyen rendelkezésekre van szükség. Ezeket a hadügyminiszter – amennyire azt a lehetőségek engedik – meg is tette. “Azt teszem még hozzá – folytatta Deák –, hogy még bővebb intézkedés és a dolgok általlátása, általnézése végett maga a hadügyminister is, gondolom elutazott.” Már sor került a következő hozzászólásra, amikor még Deák hozzátette, hogy az idős Wollenhofer tábornok helyére a hadügyminiszter Bakonyi ezredest állította.237
Közlöny 1848. aug. 28. Kónyi nem regisztrálja ezt a felszólalást. A hadügyminiszter táborba utazásáról az aug. 25-i minisztertanács döntött; Minisztertanácsi jkvek 64. p.
Deáknak ez volt az utolsó megnyilatkozása az országgyűlésen augusztus 28-áig, amikor Batthyány kíséretében Bécsbe utazott. Ehhez hozzátehetjük, hogy említett tájékoztatása volt utolsó szereplése, amire a Batthyány-kormány tagjaként került sor. Legközelebb szeptember 12-én szólalt fel, amikor a ház délelőtti ülésére megérkezve arról értesült, hogy a képviselők már felállással megszavazták, miszerint a ház maradjon permanenciában. Mivel közben indítványt nyújtottak be a név szerinti szavazásra, Deáknak módja volt a bevatkozásra. Röviden kifejtette, hogy ilyen határozatra nincsen szükség, mivel az 1848:4. tc. 6. § értelmében az országgyűlést nem lehet feloszlatni, amíg a jövő évi költségvetést nem hagyták jóvá. A bejelentést a képviselők helyesléssel és hosszantartó tapssal fogadták, a javaslattevő Zsemberi pedig visszavonta indítványát.238
Közlöny 1848. aug. 14.; Deák beszédei II. köt. 309-310. p. Deák élete II. köt. 186. p.
Szeptember 19-én kezdte tárgyalni az országgyűlés Deák javaslatát a szőlődézsmáról, miközben ő szeptember 16-án az országgyűlés 12 tagú küldöttségével a bécsi Reichsrathoz utazott, hogy Kossuth javaslatára “nemzet szóljon a nemzethez”.239 A Bécsből visszatért küldöttség nevében Deák a szeptember 22-én délelőtt kezdődött ülésen kívánt jelentést tenni. Ezt megelőzően azonban Kossuth interpellálta Batthyány miniszterelnököt, hogy megtörtént-e már az új minisztérium kinevezése, vagy ha nem, úgy nem érzi-e annak szükségét, hogy “a képviselőház az ország védelmében 86és kormányázásában valamilyen segítséget nyújtson a ministerelnöknek”. Kossuth kérdése igazán arra irányult, hogy ha nincs még megerősítve az új minisztérium (ami számára is nyilvánvaló volt), nem kívánja-e Batthyány, hogy a kijelölt miniszterek foglalják el helyüket, vagy nem látja-e szükségét, hogy “a ház bizottmány által segítséget nyújtson neki az ország kormányázásának vitelében, mert az egy ember erejét felülmulandja”. (A ház bizottmányának segítsége a Honvédelmi Bizottmányt jelentette, amelynek tagjairól a szavazás eredményét az elnök az előző napon jelentette be.) Batthyány nem volt jelen, s Deák – aki az előző napon még Bécsben tartózkodott és tudta, hogy nem került sor a miniszteri lista jóváhagyására – “privát tudomása” alapján számolt be értesüléséről. Majd a Kossuth által feltett kérdésre térve elmondta, hogy a dolgok – az egyes minisztériumok ügyeinek – intézésével az egyes államtitkárok vannak megbízva. Ezeknek szerepéről a ház kimondhatná, hogy ők is “megtehetik az aláírásokat” (ti. a miniszterek helyett), hiszen úgyis azt teszik, s nyilvánvaló, hogy jobban ismerik a helyzetet, mint a körülményekkel nem ismerős miniszterjelöltek. Álláspontját így összegezte: “Ha a ház határozatot kíván erre nézve kimondani, hogy az álladalmi titkárok vezessék a dolgokat, ez sokkal célszerűbb volna, mint azt mondani, hogy a jelöltek foglalják el helyeiket.”240
Kossuth szept. 15-i előterjesztése: KLÖM XII. köt. 953-954. p. A határozat: Népképviseleti országgyűlés 231-232. p. A törvényjavaslat szövegét és tárgyalását ld. a Közlöny 1848. szept. 17-i számában. (Deák júl. 19-én jelentette be, hogy a törvényjavaslatot kidolgozza; Közlöny 1848. júl. 21.)
Közlöny 1848. szept. 24.; Deák beszédei II. köt. 311. p.
A nem hivatalos válasz sem Madarász Lászlót, sem Kossuthot nem nyugtatta meg, mert – mint Kossuth fogalmazta – a húzás-halasztást “az árulási politica emenatiojának” (kisugárzásának) tekintik. Ezért Kossuth megismételte a Batthyányhoz intézett kérdést: hogyha nincsen minisztérium kinevezve, “nem tartja-e szükségesnek, hogy a ház neki segédkezet nyújtson politikájának realisatioja végett”. Deák látva Kossuth makacsságát, a távollévő Batthyány iránti szolidaritásból – és miniszteri tapasztalataira hivatkozva – ismét felszólalt. Nem ellenzi – mondotta –, hogy a miniszterelnököt megkérdezzék. De a helyzetről a következő a véleménye: “Ha a nyújtandó segélyt úgy érti a ház, hogy mindenfelé biztosokat küldeni határoz, hova a haza megmentésére az elnök biztosokat küldeni határoz, hova a haza megmentésére az elnök kívánja, annak érti hasznát; de hogy legyen mellette minél előbb 8 minister, annak hasznát éppen e veszélyes körülmények között nem értem, ben[n]voltam én is azon körben, s tudom, hogy veszélyes körülmények közt nincs nehezebb, terhesebb és zsibbasztóbb, mint 8 embertől körözve lenni, kik gyakran nem értenek egyet. Ha a ministerelnök erélyességét meg akarjuk zsibbasztani, egyik mód tanácsot adni melléje, melynek felette nem áll, hanem melynek többsége akadályozza az ő tehetségét.” Most szükség van az erélyességre, s ha az egy személyben összpontosul, hetek alatt többet érhet el, mintha mellette vannak a miniszterek. Meg kell kérdezni a miniszterelnököt, de nem hiszi, hogy azt óhajtaná, hogy mellette legyenek a javasolt miniszterek. Sokkal több hatalma van a miniszterelnöknek – mondotta Deák, és erre példát is hozott – amíg a miniszterek kinevezve nincsenek. “Én óhajtanám, hogy 87neveztessenek ki, – folytatta – de hogy mi rendeljük meg, hogy a designált minis-terek foglalják el helyeiket, azon designált ministerek, kikről bizonyos nem vagyok, hogy politicájuk összevágó lesz-e, s nem fogják-e zsibbasztani a ministerelnök erélyességét.”241 Deák csak a fentiek elhangzása után – miközben az egyik jegyzőt elküldték, hogy tudja meg Batthyány véleményét – tarthatta meg beszámolóját eredménytelen bécsi küldetésükről.242 Ezt követően folytatódott a szőlődézsma eltörléséről az előző napon már elkezdett vita, amikor Deák hosszú beszédben értelmezte az 1848:9. tc-et és elemezte a helyzetet.243
Közlöny 1848. szept. 24.; Deák beszédei II. köt. 312-313. p. Kossuth két hozzászólása: KLÖM XII. köt. 1006-1007. p. A délutáni ülésen Kazinczy Gábor közölte Batthyány álláspontját, miszerint kész az általa szükségesnek vélt és megtett intézkedésekről beszámolni, de ha rajta kívül a ház bármely egyéb hatalmat tartana szükségesnek, úgy a reábízott hatalmat “bármikor akárkinek átadni kész”.
Közlöny 1848. szept. 24.; Deák beszédei II. köt. 317-319. p.
Közlöny 1848. szept. 24.; Deák beszédei II. köt. 323-335. p.
Szeptember 24-én Deák még egy fontos kérdésben foglalt állást, olyan ügyben, amelynek előzményei visszanyúltak minisztersége idejére. Az eset közvetlen előtörténete, hogy Batthyány szeptember 23-án megküldte Pázmándy házelnöknek a nádor levelét, s mellékleteként annak a királyi levélnek a másolatát, amely sürgette a magyar minisztérium válaszát az osztrák kormány augusztus 31-én megküldött államiratára, a Staatschriftre. (A nádor egyébként ezen a napon távozott Bécsbe.) Szeptember 23-án délután a képviselők zárt ülésben tárgyaltak a kérdésről, majd másnap reggel a nyilvános ülésen – miután Kossuth bejelentette, hogy toborzóútra indul az Alföldre – megkezdődött a vita az államiratról, pontosabban a miniszterelnöki levél értelmezéséről. Elsőként Madarász László nyilatkozott, aki kijelentette: az államiratról az országgyűlés egyrészt azért nem tárgyalhat, mert az nem magyarul íródott, másrészt mert nem felel meg az 1848:3. tc-nek, mivel nincsen ellenjegyezve. Így mint érvénytelent félre kell tenni, vagy mint magániratot, azon az úton, amelyen érkezett, visszaküldeni. Határozati javaslata az volt, hogy az iratot törvénytelennek és érvénytelennek kell nyilvánítani, az uralkodóval pedig közölni kell, hogy Magyarország a 3. tc-ben biztosított szabadságát megvédi, s abból egy talpalatnyit sem enged. Madarász zárómondatában azt javasolta, vagy nyilatkozzanak az államirat elfogadásáról, vagy mondják ki, hogy nem akad közöttük, aki az ország szabadságát elárulná. Közvetlenül ezután Deák szólalt fel, akit érzékelhetően bosszantott a Madarász által felvetett alternatíva. Így kezdte mondanivalóját: “Annyit hallottam már azon felszólítást, hogy álljanak fel, kik a statusiratot el akarják fogadni, hogy valóban nem tudom, azt gúnynak tartsam-e ezen házra nézve, vagy csak a magas paripára fellépésnek. Úgy hiszem elég bizonyságát adta ezen ház annak, hogy senki sem akarja a statusiratot elfogadni; és így minden ilyes felszólítás felesleges.”
88Ingerült szavai után Deák éles logikával jellemezte a helyzetet. Ez a munkálat nem az országgyűléshez van intézve, – mondotta. A német minisztérium bemutatta a felségnek az államiratot, az elküldte a nádornak, és a mellékelt kéziratban a magyar minisztériumot szólította fel válaszra. A magyar minisztériumot az elmúlt napokban a nádor arra szólította fel, hogy tudja meg, mi a ház véleménye. Ez azt jelenti, hogy nem az osztrák minisztériumnak kell válaszolni, hanem olyan határozatot hozni, amely a minisztériumra kötelező, mert ez a dolog természetes folyamata. Fejtegetését befejezve Deák így foglalta össze véleményét: “Nem tartom szükségesnek sem a kéziratra, sem a nádor kísérőlevelére felelni; mert ezúton a fejedelemtől a házhoz rendelet nem jöhet. Hanem a ministerelnök kér határozatot, és a ház azt mondja: a kérdéseket csak a törvények korlátai között egyenlítheti ki a ministerium; következve azon szoros törvényektől elállni nem szabad, nem lehet. Tehát ezen tárgyban nem valamely a nádornak adandó feleletet, hanem egyenes határozatot kívánnék tisztán hozni, azt magában foglalót, hogy az 1848:3-ik törvény és egyéb törvények rendeletétől egy hajszálnyit sem térhetünk el, s a ministerium is ahhoz tartsa magát.”244
Közlöny 1848. szept. 26.; Deák beszédei II. köt. 335-336. p.
A kérdés ezzel nem zárult le, s Deáknak ismét állást kellett foglalnia. Irányi Dániel ugyanis felolvasta azt a határozatot, amelyet az előző napi zárt ülésen Kossuth által elhangzott állásfoglalás alapján fogalmazott. Pázmándy elnök megjegyezte, hogy a minisztériumnak adandó utasítás, amelyet Deák javasolt, nem szerepel a szövegben, így azt a tervezet végére kell illeszteni. Deák azonnal reagált, s kifejtette, hogy az ismertetett határozatot, mint cáfolatot nem tartja elegendőnek. Ugyanis csak bizonyos dolgokkal foglalkozik, másokkal nem, tehát úgy tűnik, mintha az utóbbiakat elfogadná. Ezzel a szöveggel a ház elismeri, hogy foglalkozott az államirattal. (A határozati javaslat a pragmatica sanctio osztrák értelmezését vitatta.) Deák érvelésében visszatért a már mondottakhoz: a miniszterelnök kikérte a ház véleményét, s a ház nem mondhat egyebet, hogy más “kiegyenlítést” nem lát lehetségesnek, mint az alkotmányhoz, nevezetesen az 1848:3. tc-hez való ragaszkodást. Ettől a minisztérium egy lépést sem távozhat. “Ha akarja a ház, – folytatta Deák – azt is bele teheti, hogy minden egyéb kiegyenlítésekre nézve is csak akkor bocsátkozhatik mind a minis-terium, mind a ház tanácsozásba, ha minden fegyveres kényszerítő hatalom eltávolíttatik, s minden ellenség a hazából kitakaríttatik.” Deák szavaira az elnök megjegyezte, hogy a határozati javaslat Kossuthnak a konferencián elhangzott állásfoglalása alapján fogalmazódott meg, – de ha a ház egyetért Deák szavaival, új határozatot kell fogalmazni. Deák ekkor kijelentette, hogy saját javaslatait szívesen visszavonja, de ha a határozat Kossuth véleményére épül, akkor abból hiányzik Kossuth azon alapeszméje, amely szerint a felelős kormány nem valami új engedmény, hanem a korábbi kormányzati forma (a consílium: vagyis a helytartótanács) helyett újat alkottunk. Pázmándynak pedig arra a megjegyzésére, hogy az államirat két részből áll, 89s a második a képviselőház állásfoglalását igényli, Deák így reagált: a ház kettőt felelhet. Egyrészt, hogy míg ellenség van az országban, semmilyen tárgyalást nem kezd; másrészt, hogy a ház csak a törvények és az alkotmány alapján tárgyalhat. Pázmándy a kérdést és az ülést azzal zárta le, hogy kérte Deákot, miszerint a délutáni ülésen terjessze elő az általa fogalmazott határozati javaslatot.
A délután ötkor kezdődött ülésen a jegyző felolvasta Deák javaslatát, amely a fenti fejtegetésen alapult. Egyrészt leszögezte, hogy amíg a felség az ellenséget az országból el nem távolítja és a tárgyalás szabadsága helyre nem áll, a képviselőház nem tanácskozhat “a birodalom és Magyarország között létező érdektalálkozások kiegyenlítése fölött”, másrészt a minisztériumot arra utasítja a határozat, hogy “Magyarország területi épségének, független önállóságának, polgári szabadságának s alkotmányának Őfelsége által is szentesített 1848-diki törvényeknek […] értelmében leendő szigorú megóvását és fenntartását” következetesen tartsa szem előtt. A határozati javaslatot egyhangúlag elfogadták. Ekkor Kazinczy Gábor azzal az indítvánnyal állott elő, hogy az államirat cáfolatát is Deák Ferenc készítse el. Deák logikusan azt válaszolta, hogy az iratot a minisztériumnak küldték, annak kell megválaszolnia, s a házban senki sem képes arra felelni, mivel a szükséges adatok a minisztérium birtokában vannak. “Ha a ministerium be lesz töltve, – mondotta Deák – bizonyára fogja tudni kötelességét, s fog felelni, s feleletét a háznak is elő fogja terjeszteni; ha akkor a ministerium valamelyikünkkel parancsolni fog, bizonyára mindegyikünk, s én is e részben szívesen fogom közremunkálásomat felajánlani, annyival is inkább, mert némely dolgok, mik a kérdéses iratban említetnek, akkor történtek, mikor én is a ministerium egyik tagja voltam.”245
Közlöny 1848. szept. 24.; Deák beszédei II. köt. 337-340. p. (Csak Kónyi közli a Deák által fogalmazott határozati javaslat szövegét.)
Deáknak ez a Batthyány ügyvezető miniszterelnöksége idején elhangzott utolsó érdemi megnyilatkozása a korábbi miniszter együttműködési ígérete volt a leendő minisztérium számára. A nyilatkozat őszinteségében nem kételkedhetünk, mert Deák akart bízni a törvényesség, az alkotmány megőrzésében. Más kérdés, hogy ismerve pesszimizmusát és a szeptember 22-én kelt levélben megfogalmazott helyzetmegítélését, nem nagyon hihetett egy alkotmányos új magyar minisztérium kinevezésében.
Deák egyébként a szeptember 25-i ülésen javasolta, hogy a hűbéri viszonyokról alkotandó törvény tárgyalását ne folytassák. Számos képviselő van távol mint újoncozási vagy népfelkelési biztos, távollétükben ne döntsenek, nehogy elhamarkodottan határozzanak. Így fogalmazta a követendő eljárás alapelveit: “Határozzunk igaz-ságosan 90és méltányosság szerint”. Javaslatát a ház elfogadta.246 Nem tudjuk, hogy két nap múlva, a szeptember 27-én éjjel összehívott rendkívüli ülésen ott volt-e Deák a képviselőházban, s ha igen, egyetértett-e a Lamberg küldetése kapcsán született határozattal. Legközelebbi szerepléséről a Lamberg-gyilkosság, Batthyány távozása és a Honvédelmi Bizottmányra háruló kormányzati felelősség idején, szeptember 30-áról van tudomásunk. Ezen a napon, miután az elnök a nyilvános ülésen beszámolt az előző napi ütközetről, Deák szót kért. Pázmándy elnök a képviselők együttmara-dását javasolta, de egyben azt is, hogy semmiféle végzést ne hozzanak, s egyelőre semmiféle tárgy megvitatásába ne kezdjenek. (Pázmándy ezzel átsiklott Madarász Lászlónak a javaslatán, aki a Jellačić oldalán álló ezredekben szolgáló magyar tiszteket pártütőknek kívánta bélyegezni.) Deák egyetértett Pázmándy szavaival és azt hangsúlyozta, hogy akármilyen kevés képviselő is maradt a fővárosban, ne oszoljanak el, mert a miniszterelnök távollétében a tényleges hatalmat gyakorló bizottmánynak szüksége lehet a ház törvényes tekintélyére, hogy “felelőssége könnyítése végett” valamit megtanácskozzon, vagy “az ittmaradottak közül egyes tagokat ide vagy oda kíván küldeni, vagy valamire felhasználni”.247 Deáknak ez a figyelmeztető tanácsa a miniszteri kormány lezárulásakor, s a bizottmányi kormányzás kezdetekor hangzott el. Személy szerint lehet, hogy nem értett egyet a bizottmány tagjainak politikai nézeteivel – Nyáry és Madarász László állandó vitapartnere volt –, de ez a nyilatkozat világossá teszi, hogy a Honvédelmi Bizottmány létét és intézkedéseit Deák támogatta, mert az adott helyzetben az alkotmány megvédésének más útját nem látta.
Közlöny 1848. szept. 27.; Deák beszédei II. köt. 341-342. p.; Deák a képviselők előtt bizakodásának adott hangot, kijelentve: “meglehet, nehány nap alatt – s adja Isten, hogy úgy legyen – körülményeink jobb fordulatot veendenek”, s higgadtan lehet majd tárgyalni.
Közlöny 1848. okt. 2.; Deák beszédei II. köt. 343-344. p.
*
Végére érve Deák Ferenc 1848 áprilisa és októbere közötti miniszteri tevékenysége és képviselői szereplése áttekintésének, elmondhatjuk, hogy magatartása és nyilatkozatai alapján sajátos politikusi alkatot ismertünk meg. Gondolkodásában és magatartásában olyan politikust, aki nem forradalmár, de a reformok azonnali megvalósítását ígérő forradalom – korábbi politikai szerepének logikus következményeként – az ország vezetői közé emelte. Nem szívesen vállalta megbízatását, szinte az első pillanattól szeretett volna felállni a miniszteri bársonyszékből, de látva, hogy szükség van rá, hogy kötelessége kitartani elvbarátai mellett, hiszen a kabinetben voltak hozzá hasonló gondolkodásúak, maradt.
A kormány tagjaként Deák tárcájának természetéből fakadóan nem tartozott azok közé, akik a társminiszterekkel folyamatosan leveleznek. Elnöki levelezése alig 91néhány darabot őriz, azok is a pénzügyminisztériummal közös feladatokat érintik. Deák mint miniszter – mai nyelven szólva – naponta tartott fogadóóráin a választókkal a közvetlen kapcsolatokat ápolta, amikor fogadta az instanciázókat, s igyekezett elmagyarázni az új, őket érintő törvényeket.
Az országgyűlésen Deák a ritkábban szereplő miniszterek közé tartozott, de megnyilatkozásai kétségtelenül emlékezetesek voltak. Csak akkor szólalt fel, amikor a napirenden lévő kérdés értelmezése vagy megoldása az ő logikáját, finom elemzőkészségét és fölényes jogi műveltségét igényelte, vagy a kormány elleni támadásokat kellett visszaverni. A képviselőházban az alakulás időszakában talán kioktatónak érezték megnyilvánulásait, ez lehet a magyarázata annak a furcsaságnak, hogy őt a legkevesebb szavazattal éppen csak beválasztották a házszabályokat kidolgozó bizottságba. Világos logikájú hozzászólásai hamarosan biztosították tekintélyét, jóllehet többnyire nem titkolta lesújtó véleményét a megyegyűléseken nevelődött politikusok szócséplésén és időnkénti, már-már az országgyűlés tekintélyét is romboló magatartása miatt. Ennek ellenére megállapíthatjuk, hogy nem volt olyan eset, amikor a ház érdemi kérdésben ne Deák javaslatát fogadta volna el. A szeptemberi napokban pedig – ha retorikájában nem szerepelt is a kamarilla ármányának elítélése – Deák is az alkotmány, az 1848:3. tc. védelmét követelte, s ő fogalmazta meg a javaslatot, amely kimondta, hogy amíg ellenség tartózkodik az országban, semmiféle egyezkedés nem folytatható Ausztriával.
Életrajzírója a század elején sajnálatosnak tartotta, hogy Deák tekintélyére támaszkodva, nem törekedett a parlamenti többség vezetésére, Kossuth népszerűségének ellensúlyozására.248 Eltekintve most attól, hogy ez a szerep teljesen idegen volt Deáktól, megkockáztathatjuk azt, hogy a politikai viszonyok romlásával Deák – mégha néptribuni adottságokkal rendelkezik is – nem tudta volna megakadályozni az ellenzék erősödését, amely végül Kossuthban találta meg a maga nagyformátumú vezetőjét.
Deák élete II. köt. 177. p.
Deák már a reformkorban kijelentette, hogy egy esetleges ausztriai alkotmányos átalakulás nem biztos, hogy változtat Bécs politikáján Magyarország irányában. 1848 júniusában már jól látta a minden oldalról jelentkező perfidiát, mégis maradt a helyén. Deák mind a miniszterséget, mind a képviselőséget szolgálatnak tartotta. Vállalt tisztségeiben amíg “szolgált”, a reá háruló feladatokat a legjobb tudása szerint igyekezett ellátni, a kabinet által követett politika iránt mindig lojális volt, és mindig kész a kormányt vagy egyes tagjait ért igazságtalan vagy sanda vádak visszautasítására. Politikusként is morális jelenség volt.
