1843.
911843.
A ki ellen egyszer gyanú van, az ellen a dolog természete szerint a gyanú több évek múlva is kitör. Ha a személyemet 2000 ember megtámadja, azt mondom: minden embernek tetszeni akarni gyávaság; de más a közbizalmat s a többséget bírni. Ha személyemet bántják, ez még szenvedhető; de bántani az ügyet, mely a személy miatt nem szenvedhet, gonosz kábaság. Ha én nem leszek követ, nem lesz okuk megtámadni az ügyet; ha, ellenben fölmegyek az országgyűlésre, azon okkal, mely miatt személyemet megtámadák, meg fogják az ügyet támadni. Szakaszszuk el a személyt az ügytől, hogy az ügy a személy nélkül diadalt arathasson, s így én lemondok. Ezt polgári kötelességemnek 92tartom s ezt követem. Igaz, hogy ez nekem súlyos áldozatba kerül. E lépést, melyre több hónapi küzdés után határoztam el magamat, tudom, sokan nem akarják érteni, sőt félreértenek; tudom, hogy kedvetlen érzéssel fordulnak el tőlem barátim; de ki kell ürítnem a keserű poharat, s arról, hogy lemondásomat ok nélkül nem tevém, számot adtam. Vigasztal az, hogy lesznek, kik értenek, s azon édes érzés lesz bennem, hogy szeretetök és barátságok tőlem elvonva nem marad.
Én meggyőződésem szerint lépek le; vétket nem követek el, mert a mit teszek, azt polgári kötelességemnél fogva teszem; ha meggyőződésem az egész világ véleményével ellenkezik is, ez reám nézve csak csapás, de nem vétek. Így áll keblemben meggyőződésem szerint a lemondás kötelessége, s nincs ok, mely kényszeríthessen arra, hogy meggyőződésem ellen tegyek, mert ha az ellen teszek, akkor becsületes embernek nem tartathatom. Tövises és göröngyös az ösvény, de rajta kell maradnom.
A pártok izgatásaival, még akkor is, midőn azok a legszentebb ügy mellett történnek, mindenkor válhatatlan kapcsolatban vannak oly kellemetlenségek, mik a gyengédebb 93érzetet kedvetlenül érintik; éreztem én ezt az eddig lefolyt néhány hónap alatt, és bár azt hittem, hogy nevem és személyem izgatás tárgya nem leend, felmerült lelkemben mégis nem egyszer azon aggodalom, hogy lesznek, kik az ügy melletti izgatásokat személyemért történteknek fogják gondolni, és ilyenkor minden érzés felzúdult bennem azon gondolat ellen, hogy én a korteskedésnek szokott mesterségei által lépjek a követi pályára. … Ha a követséget elvállalom, méltán számolhatok arra, hogy ugyanazon gyűlölség és bosszú, mely most izgatásainak czéljától elesve, újabb táplálékot nyer, mindent el fog követni a mit czélszerűnek vél, hogy engem az országgyűléséről ismét eltávolítson, s ezt most másodszor sokkal könnyebben teheti, mint először tevé, mert sokkal könnyebb a már egyszer megingatott bizodalmat, ha már az látszólag ismét helyreállott volna is, újra megrontani, mint a még osztatlan bizalmat aláásni.
Az izgatások részünkről is nem csak a köznemességnek felvilágosításával, és némileg kapaczitácziójával, hanem a Magyarországban oly igen elterjedt, s oly méltán kárhoztatott korteskedésnek szokott mesterkedéseivel csábításokkal, vesztegetéssel, pénzzel, borral, földnek fának igérésével, s néhol talán fenyegetésekkel is üzettek, és pedig, fájdalom, reményeim ellenére az én nevemmel, s épen nem csekély részben az én személyemért; tábor készíttetett, melybe 94azok, kik az adó mellé leginkább az én személyen megválasztására összecsődítendők valának, beszállíttassanak, bor és kenyér szállíttatott a táborba, pénz kéretett kölcsön és szereztetett kivetésképen, az ellenfél izgatói megkergettettek stb. S mindezek az én nevem kitűzésével! Ekkor még inkább ingatlan lőn a fentebb elsorolt okokból eredett azon elhatározásom, hogy a követséget el nem vállalom, mert elviselhetetlen volt előttem azon gondolat, hogy én oly úton keresni látszassam a követséget, melyben, mint fellebb mondám, állásom csak ingatag volna, s mely által csak ártanék a közügynek, és állásom ingatagsága miatt nem használhatnék semmit. Küzdöttem éjjel-nappal magammal, s a test ki nem állván a súlyos lelki küzdéseknek kínjait, erőm elhagyott és megbetegedtem. Minden tőlem kitelhető módon igyekeztem enmagamban megczáfolni felsorolt okaimat, mik a követségnek el nem vállalására határozók, s erőltettem magamat, elnyomni fölzúdult érzetimet. … De lehetetlen volt legyőzni okaimat s érzelmeimet, szívem és eszem egyiránt tartóztattak a követség elvállalásától, s erős s ingatlan meggyőződéssé vált bennem, hogy a követségnek el nem vállalása a jelen körülmények közt polgári kötelességem, s hogy érzelmeim ezen harczában leroskadnék, ha bármely tekintetből meggyőződésem ellenére a követséget elvállalnám. … Ekkor (a megyei közgyülésen) tudtam én meg oly körülményeket, melyek, ha kerestem volna is előbb a követséget, elegendők valának engem annak elvállalásától elrettenteni. Ekkor tudtam meg, hogy a korteskedés által 95összeszerzett tömeg nevem alatt vitetett a választási gyűlésre; nevem zászlókra tűzetett; egy szóval választásomat egyenesen a korteskedés szokott mesterségeinek, melyektől én oly igen borzadok, köszönhetem leginkább. Ekkor tudtam meg, hogy a választási gyűlés biztosítására múlhatatlan szükséges volt egy osztály lovas katonaságot felállítani, mi még eddig Zalában soha nem történt, s általános is volt a gyűlés után is azon vélemény: hogy a katonaság jelenléte nélkül legalább egy pár száz ember elveszett volna, rútúl meggyilkoltatott volna azon gyűlésen, melyen én követnek választattam. Ekkor tudtam meg, hogy a gyűlés alatt egyszerre több urak, és pedig épen az adónak és az én választásomnak baráti, a Forintos párt részéről történt mozgások következtében egyszerre kardot rántottak, s a katonaság közbenjötte csillapítá le a komolyabb következéseket; ekkor tudtam meg, hogy a választásomat megelőzött napon Ó-Hidán egy nemes ember, ki az adózni akarók pártjához tartozott, a nemes esküdtet, mivel ez, mint mondják, bírsággal és zálogolással akarta őt kényszeríteni, hogy a másik párthoz álljon, agyon lőtte. Ekkor hallottam meg, hogy azon nemesség, melyet az én személyemért, s tudtom s akaratom nélkül az én nevemmel azon zászlók alatt, melyre tudtom s megegyezésem nélkül az én nevem tűzetett, a korteskedés szokott utján becsődítettek, midőn választás után haza tért, Forintos embereivel közel Egerszeghez az úton összeveszett, s az lőn ezen összeveszésnek, melyet hír szerint a másik fél kezdett, vagy provokált, szomorú következése, hogy 5 96vagy 6 ember agyonveretett, 8 halálra lőn sebesítve, egynek kezét törték el, egynek szemét ütötték ki, sok mások kisebb-nagyobb sebeket kaptak. Lehet, hogy ezeken kívül többen is haltak meg; ennyit a vizsgálatra kiküldött tisztviselőknek hivatalos jelentéséből tudunk már; későbben talán még több hasonló szerencsétlenség jő világosságra ……… képzelhetjék az én lelki állapotomat, midőn ezeket hallottam. Én még azt is el akartam kerülni, hogy nevemre korteskedjenek. s ime mégis mi minden történt azon zászlók alatt, mikre nevemet akaratom ellen függesztették.
Ha majd egykor talán kedvetlen következései miatt átkozni fogják hazánkban azon időt, melyben legelsőbben szükségessé vált a szabad választásoknak, a szabad tanácskozásoknak oltalmára katonai fegyveres erőt, mely kormánytól és főispántól függ, a választók és tanácskozók közt fölállítani – Zalában ezen szomorú epochát azzal fogják bélyegezni, hogy ez akkor történt nálunk először, midőn Deák Ferencz az 1843-ik országgyűlésre követnek választatott. Majd ha azon özvegyet, vagy árvát, kinek férje, vagy atyja most megöletett, kérdezni fogják, hogy férjét vagy atyját mikor vesztette el, ezek azt fogják felelni, hogy akkor, midőn Deák Ferencz követül választatott, és pedig Deák Ferencz miatt, vagy azok által, kik Deák Ferenczet követnek 97választották, s így önvétkem nélkül átok lesz csatolva nevemhez, árvák s özvegyek átka! … Én a kredentionálison, melyet Zalának rendel ily módon történt választás után nekem kiadnának, vérfoltokat látnék: én ezen országgyűlésen a választásokbeli kiszökések korlátozása fölött szívem érzése szerint szólani se mernék, mert minden arczon olvasnám azon szemrehányást, hogy én is a korteskedés sok oldalú mesterségének köszönhetem jelen állásomat, én is hordókban s barátimnak erszényében leltem fel a közbizodalmat, az én választásom is 30,000 forintba került, s áldozatul választásom előtt és utána 6 vagy 7 embernek, sőt fájdalom! talán még többnek is el kellett esni, s hogy az ember százankint el nem hullott, csak a katonaság közbenjöttének tulajdonítható! Istenem! ha én ily előzmények után a követséget elvállalnám, összeroskadnék az első ülésben a szégyen és fájdalom súlya alatt, s érzem, hogy eszem kifordulna sarkaiból, s ezt, lelkemre mondom, betű szerint érzem, mert még a gondolatnál is, most, midőn ezeket írom, szívem sebesen dobog, s agyam ég. …
Voltak, kik a megye bizodalmának elvesztét említék, mások gyávasággal vádoltak. És midőn ennyi keserű kifakadások méltatlanságát érezve; az elfojtott fájdalomnak kínos kifejezése ült arczomon, s könyek fakadtak ki szememből, egy barátom, kit eddig oly szívesen szerettem, ki valóban közel állott szívemhez, éles kifejezésekkel támadott meg: hogy én miért nevetek oly hidegen? s miért gúnyolom ki őt előadásáért? Istenemre mondom, még ez életben távolabb 98nem vala tőlem nevetés, mint e pillanatban; éreztem én, hogy ő soha nem értett, s hogy ő még e pillanatban is képes volt arczom fájdalmas kifejezését félreérteni, nekem ez kétszeresen fájt, de szemrehányást nem tettem neki, hanem kijelentém, hogy őt sérteni szándékom nem volt, de ha tán akaratlanúl sértettem, nyilván megkövetem. Órákig tartott ezen gyűlés, melyben engem kértek ingatlan határozatom megváltoztatására, de egyszersmind keserűen korholtak éles kifejezésekkel. Voltak ugyan, kik szelíden s nyájasan szólottak, s ezeknek szava jól esett; de mások, igen sokan éreztették velem, hogy a szeretet és barátság bosszúvá és gyűlölséggé változtak keblökben. Végre egy ifjú ember, ki a múlt országgyűlés alatt egy ideig írnokom volt, tőlem csak féllépésre állva, velem szemközt fordult, s dorgáló hangon komoly leczkéket adott a hazafiúságról s a hazafinak kötelességéről; elmondá: hogy czikornyás beszédemnek okai gyengék és üresek valának; gyávasággal vádolt, mert a követséget el nem fogadom, minthogy állítása szerint vagy éltemet, vagy értékemet féltem, ezt pedig mindkettőt a hazáért feláldozni kötelesség. Így tartott ez, mint mondám, órákig, a fájdalom kőnyűket fakasztott szememből, a könyek majd elfojtották szavamat, ajkaim reszkettek, s szívem vérzett, mert a legérzékenyebb sértések barátimtól származtak; és nem találkozott a számos gyülekezetben senki, a ki személyem védelmére mellettem szót emelt volna. Elmondám én: hiszen én tiszta meggyőződésemet, s lélekismeretem szavát követem, mert hiszem és érzem, hogy a követséget 99elvállalnom nem szabad és nem lehet. Ha nézetem hibás is, de mindaddig, míg a meggyőződés ingatlan áll lelkemben, azt semmi tekintetnek fel nem áldozhatom, s azért, hogy ezen meggyőződésem a megye rendei többségének véleményetől eltér, megvetést s gyűlölséget nem érdemlek, s azért, hogy lelkiismeretem szavát követve cselekszem, rám senki méltatlanság nélkül nem neheztelhet; de szavaim sikeretlenűl hangoztak el, s a rendek elhatározták ismét, hogy kívülem más követet nem választanak, reám parancsolnak, hogy követül elmenjek. Sőt a főispán a törvényes büntetést is emlegette. De én határozatomat meg nem változtathatván, kijelentém, hogy arról, mit a rendek említenek, miszerint lemondásomat el nem fogadják, itt még szó sem lehet, lemondásra szükség nincsen, mert én az elválasztást soha el nem fogadtam, sőt az ellen még a választás előtt is nyilatkoztam; törvényes büntetés tehát annyival inkább nem érhet, mert én már két országgyűlésen eleget tettem a törvény parancsolta kötelességnek. … Koldussá ugyan tehetnek, hanem arra bírni képesek nem volnának, hogy lelkiismeretem ellen cselekedjem … e dolognak is van határa, nem jöhet semmi körülmény közbe, nem lehet semmi ok, mi engem arra bírjon, hogy ezen országgyűlésen követ legyek; készebb vagyok a megyéből, és talán a hazából is kivándorolni (ezt pedig a legiszonyúbb dolognak tartom), mint lelkiismeretemet feláldozni; minden további erőlködés csak személyemnek üldözése volna s ezt, úgy hiszem, meg nem érdemlettem …
