B. WESSELÉNYI MIKLÓSNAK. POZSONY, márczius 4-én 1834.
1B. WESSELÉNYI MIKLÓSNAK.
POZSONY, márczius 4-én 1834.
[1]
POZSONY, márczius 4-én 1834.
[1]
Kedves barátom! Kölcseynk haza siet, mert testvére árvájának elvesztett pöre honnlétét megkívánja, általa küldöm tehát ezen pár sort.
Helyzetünk naponként komolyabb s noha kilátásink fényesek soha nem valának, remegve látjuk mégis naponként jobban enyészni reményinket. Számunk fogy, mert haszon és mellékes tekintetek sokat elvontak már körünkből; erőnk csügged, mert siker nélkül küzdünk azokkal is, kiknek talán nincs kevesebb okuk szeretni a hazát, mint nekünk, s így a jövendő csak sötét borúval fenyeget. Súlyosan 2érezzük itt nem létedet, mert hiszszük, hogy akkor jobban volnánk, velünk küzdenél, és ha vesztenénk is, együtt fáradni, egymásnak kebelébe önteni a panaszt, édes enyhülést szerezne. Tisztelem azonban elhatározásodat, mert téged a kis Erdély, szabadságunk és nemzetiségünk egykori védfala, még több jussal kívánhat magának, s ott te most még szükségesebb vagy.
Az előleges sérelmek iránt készűlt felírás miatt már kilencz izenetet váltottunk, a barsi követ kijelentését dorgáló rescriptum érdemében pedig ötödször most feleltünk a főrendeknek, de sikertelenűl, az utosló rescriptumra pedig, melyben a május 20-diki felírásra érkezett felírásunkból némely főpontokat kívánnak kihagyatni a főrendek, – a coordinatio fororum – nem sokára kerületi ülésekben bevégződik, most a békebírákról fogunk tanácskozni. De hiszen ezeket te Orosznak vagy Kossuthnak újságleveleiből* úgy is bőven tudod.
A POZSONYI HÍRNÖKből s az ORSZÁGGYŰLÉSI TUDÓSÍTÁSOKból.
Ragályinak első fellépése nem kedves hatást tett azért, mert ő két credentionalist mutatott be, két megyétől pedig ugyanazon egy követet (akárki legyen is) elfogadni, a lehető következések miatt veszedelmesnek véltük, azonban az első kedvetlen hatás nem sokára múlni fog. A hevesi dolgok szóba jöttek ugyan, de az általunk sürgetett felírást a többség azon időre halasztotta, midőn Heves e dologban világosítást ad, ez pedig, tudja Isten, mikor lesz.
3A kolozsvári dolgok különféle alakban szárnyalnak itten; annyi azonban minden tudósításokban egyformán adatik elő: hogy a katonaság ártatlan és rendes polgárokat is meggyilkolt, ez pedig már maga elég arra, hogy a cselekedetnek iszonyú vétkessége boszút és fájdalmat szüljön minden jó emberben.
Isten veled, édes barátom. Kölcsey bővebben szól dolgainkról, addig is vedd ezen egy pár sort szíves tiszteletem zálogáúl.
DEÁK FERENCZ.
Kívűl: Méltóságos Hadadi Báró Wesselényi Miklós úrnak tisztelettel, Zsibón.
NB: A levél zárlatán ép piros pecsét s alatta Wesselényinek e jegyzése: Vettem márczius 25-én, 1834.
Jegyzet. A Wesselényi-féle levéltárban ez az első levél, mely Deáktól fenmaradt, de bizonyosan nem az első, melyet Deák Wesselényihez írt. A levél végén a kolozsvári dolgok alatt ama szomorú eseményt érti Deák, a mely 1834. év febr. 11-én történt, húshagyókedden. E nap délutánján Juhász tanácsos fia, Albert, pipázva haladt el egy őrkatona előtt, ki az ifjúnak erőszakkal kivette szájából a pipát s ütni kezdé. Erre nagy népcsődület támadt s többeket befogtak. A tömeg Juhász kiadatását követelte s körűlfogta a főőrhelyet. A katonák a népre tüzeltek. A nép egyre növekedett s az ifjúság mind hevesebb s hevesebb lőn s mind élénkebben s erősebben követelte Juhász kiadatását. Gr. Bethlen János tanácsára, a ki mintegy feleútján állítá meg a feldühösödött néptömeget, b. Wesselényi Farkas, gr. Bethlen János, b. Huszár János, s b. Löwenthal egyeneset Jósikához mentek, a ki – mint gondolható – megdöbbent e váratlan hír hallatára. Ez alatt kétfelől két csapat katonaság közeledett, miből új küzdelem támadt, új vér folyt. A küldöttség lejövén Jósikától, ki „becsületszavára fogadta, hogy elégtételt fog szerezni a polgárságnak, a vizsgálatot megindíttatja s ennek gyűlései nyilvánosak 4lesznek” – kezdé a zajt lecsöndesíteni. A dolog vége az lett, hogy a katonaságot elvitték Kolozsvárról leginkább azért, hogy tovább ne legyenek a nép dühének kitéve. Mikor már a gyászos eseményt feledni kezdték: a katonaság visszatért Kolozsvárra s Wesselényi ekkor tartá a polgárvért ontó katonaság ellen kemény szavakban kikelő híres beszédét.
