30. Kehida, 1825. december 15. Deák ügyészi véleménye a hivatalos személyek sértegetésével gyanúsított Nagy Antal mihályfai nemes…

Teljes szövegű keresés

7530.
Kehida, 1825. december 15.
Deák ügyészi véleménye a hivatalos személyek sértegetésével gyanúsított Nagy Antal mihályfai nemes és felesége, Murmon Borbála ügyében.
Kovács Vendel pandúrhadnagy még a megye 1820. szeptember 18-i közgyűlésén nyújtotta be panaszát, amely szerint őt hivatalos eljárása közben Nagy Antal mihályfai kocsmáros, és annak felesége, Murmon Borbála sértegették. A közgyűlés Horváth Antal főszolgabírót bízta meg az ügy kivizsgálásával.100 A főszolgabíró az 1825. július 4-i közgyűlésen terjesztette be jelentését. Az iratokat ekkor Csesznák József főügyésznek adták át véleményezére.101
ZML. kgy. jkv. 1820:2026.
Uo. 1825:1987.
A tekintetes nemes vármegyének folyó 1825. esztendei július 4én tartatott közgyülekezetéből az 1987. szám alatt kiadott végzése szerint Kovács Vendel úron Nagy Antal úr és annak felesége, Murmon Borbála asszonyság által elkövetett meggyalázó illetlenség eránt ezen alázatos véleményt adja az alolírt tiszti ügyész.
Kovács Vendel volt pandúrhadnagy a tekintetes nemes vármegyéhez még 1820. esztendőben béadott, s A betű alatt idemellékelt kérelemlevelében arról panaszolkodik, hogy midőn ő a mondott esztendőben Kisasszony napkor Mihályfán tartatott búcsú alkalmatosságával Nagy Antal úrnak korcsmájában a délutáni isteni szolgálat előtt is muzsikáló cigányokat Forintos György alszolgabíró úrnak rendeléséből el akarta kergetni, a korcsmának földesura Nagy Antal úr ezen reábízott kötelesség teljesítésében őtet meggátolta, sőt, midőn későbben az ezen korcsmában estéli kilenc óra után is dorbélozó részegeskedőket elszéleszteni általment, és két engedetlen csehi legényt meg is kötöztetvén, szolgabíró úrhoz elküldött, Nagy Antal úr és felesége, Murmon Borbála asszonyság a panaszolkodót lármás mocskolódásokkal megtámadták, és Forintos szolgabíró urat is dísztelen kifejezésekkel illették.
Erősíti ezen vádot Forintos szolgabíró úrnak B betű alatt idezárt hivatalos jelentése, mely már maga elég volna Kovács Vendel panaszának bebizonyítására, mert abban Forintos szolgabíró úr környülállásosan elbeszéli a történteket, ezen jelentés pedig hivatalos lévén, annak valóságáról mindaddig kételkedni sem lehet, míg kitételeinek megcáfolására ellenkező, de világos és elégséges próbákat elő nem hoznak a panaszlott felek. De még ezen jelentésen kívül, a C alatti tiszti vizsgálatban lévő négy, a történeten jelen volt tanú önnön tudományából beszéli elő az egész esetet, s ezen tanúk méginkább terhelik a panaszlottakat, mert azt vallják ellenek, hogy azok mocskolódó szitkaikat káromkodással is keverték.
Nem döntheti el ezen próbákat a panaszlottaknak újabb sértésekkel rakott D alatti kinyilatkoztatása, melyben a vádot nem tagadják ugyan, hanem csak módosítják annak némely részét. Ugyanis a B alatti tiszti jelentésnek ellenére a helybéli 76plébános úrnak két rendbéli leveleit csatolják egyes és kettős vesszők alatt a kinyilatkoztatáshoz, de ezen amúgy is igen homályos értelmű levelek a hivatalos jelentésnek hitelessége ellen kétséget sem támaszthatnak. Śgyszinte Nagy Antal úr két vendégének a hármos vessző alatt lévő, s a tiszti vizsgálattal ellenkező bizonyságlevele is sokkal gyengébb, mintsem hogy emellett tekintetet érdemelne, mert a tiszti vizsgálatban négy, mellékes tekintetek által nem vezérlett tanú esküvés alatt tette vallását, emez pedig csak kettő által, hit letétele nélkül kiadott puszta bizonyságlevél. Igaz tehát a felhozott próbák szerint az, hogy Nagy Antal úr és felesége Kovács Vendel urat hivatalos kötelességében akadályoztatták, azt, és Forintos szolgabíró urat is, dísztelen és legyalázó szavaikkal sértették, sőt nemcsak Nagy Antal úr, hanem Murmon Borbála asszonyság is az asszonyi szelídségről és jámborságról megfelejtkezvén, az említett urakkal káromkodva pörölte.
Mivel pedig a nem haszonkeresésből, hanem becsületért szolgáló tisztviselőknek hivatalos foglalatosságaikban lett megbántását úgy tekintheti a nemes vármegye közönsége, mint önnön méltóságának sértését, az ilyes megbántásokat megbosszulni szoros kötelessége, mert ha egy-két ilyes tettek némán elnézetnek, a tisztviselőknek hivatalos tekintete, mely a jó rend és közcsendesség fenntartására elkerülhetetlenül szükséges, nem kevés csorbulást szenved a köznép előtt. Az volna tehát alázatos vélekedése az alolírt tiszti ügyésznek, hogy Nagy Antal úr és Murmon Borbála asszonyság ellen az 1723. esztendei 111. cikkely értelme szerint tiszti fenyítő pör rendeltessen. Fennmaradván azonkívül a megsértett uraknak, mint egyes nemes személyeknek törvényes keresete. Kehidán december 15én 1825. esztendőben.
Deák Ferenc tekintetes nemes Zala
vármegyének becsületbeli tiszti alügyésze
S.k.eredeti. ZML. Büntetőperek 1826. Fasc. 39. No. 162. (a per mellékletei között).
Zala megye 1826. május 29-i közgyűlése elrendelte Nagy Antal és felesége ellen a tiszti fenyítő pert.102 A pert 1826. szeptember 11-én indította meg Kuthy Pál ügyész a megye törvényszéke előtt. 1828. május 16-án hirdették ki az ítéletet, amely szerint az alpereseket a következő törvényszék előtt keményen meg kellett volna dorgálni, és a per költségeinek megfizetésére kötelezni. Az alperesek azonban „ezen terhes és nem reménylett” ítélet ellen fellebbeztek. A királyi curia ítéletét a megye 1833. augusztus 6-i közgyűlésén hirdették ki. E szerint Nagy Antalt és feleségét a per elhúzódása már eléggé terhelte amúgy is, így elegendő, ha a megye által követelt 42 ft-os perköltség helyett csupán 9 ft-ot fizetnek.103
ZML. kgy. jkv. 1826:1099.
Uo. 1833:1924. és Büntetôperek 1826. Fasc. 39. No. 162.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem