53. Zalaegerszeg, 1827. november 27. Deák a lopással vádolt nagygörbői Hottó Mártont és társait védelmezi.

Teljes szövegű keresés

53.
Zalaegerszeg, 1827. november 27.
Deák a lopással vádolt nagygörbői Hottó Mártont és társait védelmezi.
1827. szeptember 3-án indított büntetőpert Kuthy Pál főügyész a lopással és orgazdasággal vádolt Cseh Vendel, Fekete Ferenc, Hottó Márton, Nagy Ferenc és Auer József ellen. Az ügyész Cseh Vendelt akasztófára, a többieket pedig kemény büntetésre kívánta ítéltetni. A perjegyzőkönyv érdekessége, hogy 1827. november 27-én – aznap, amikor Deák, mint hivatalból kirendelt védő nyilatkozott – a felperes ügyész részéről előterjesztett vádat is Deák írta le. (Cseh Vendelt és Fekete Ferencet ismeretlen ügyész, nem Deák védelmezte.)
A többi rabszemélyekért. Nem tagadja Hottó Márton rabszemély azt, hogy a széplaki lovak eltolvajlásának tudója volt, de E alatti szabad vallásából világos, hogy rabtársa, Fekete Ferenc fogta meg és kötőfékezte fel Virág Mihálynak a tarlóban legelő lovait, s rajtok elnyargalt, Hottó Márton pedig csak távolrul nézte azt. 111Ellenkezőt beszél ugyan Fekete Ferenc C alatti szabad vallásában, de annak a maga mentségére minden bűnt rabtársára hárító vallása a törvény előtt próbát semmi esetre nem tehet. Egyedül abból állt tehát Hottó Mártonnak vétke, hogy a lovak eltolvajlását meg nem akadályoztatta, sőt Fekete Ferencnek ajándéka és ígéretei által elcsábíttatván, azt utóbb is elhallgatta.
Nagy Ferenc gyülevészi adózót a mándi lovaknak eltolvajlásával vádolja fölpörös tiszti ügyész úr, de vádjának bébizonyítására semmit elő nem adott. Cseh Vendelnek az írt lovak valóságos eltolvajlójának szabad vallása hitelt nem érdemel, mert ez a maga vétkét hamisan másra tolja, csakhogy a büntetésnek súlyától megmenekedhessen, az a környülállás pedig, hogy Nagy Ferenc a kárvallott molnárné lovának ára eránt megegyezett, a vétket még bé nem bizonyítja. Félt tudniillik ezen rabszemély, hogy mivel a lovak eltolvajlását Cseh Vendelre gyanították, őtet is, ki azon lovakon a tolvajjal a fehérvári vásárra utazott, érheti terhes gyanú, s akkor bizonyosan tömlöcözést fog szenvedni, addig is, míg ártatlansága ki nem világosodik. Fogva és büntetve soha nem volt, most tehát ártatlanul gyanúba kevertetni, azon gyanúért hurcoltatni, s jó hírébe oly tetemes csorbát szenvedni rettegett, mert tudta, hogy habár mint ártatlanul eleresztetik is, szomszédai, jobbágytársai, csak azért is, hogy Egerszegen fogva volt, már vétkesnek, már meggyalázottnak vélik. Ezeknek elkerülhetéséért tehát kész volt értékének egyrészét föláldozni.
Auer József rendeki korcsmáros ellen az orgazdaság vétke megmutatva éppen nincs. Nem vétek az, hogy lovát Cseh Vendellel elcserélte, mert a cserélést nem tiltja semmi törvény, azt pedig, hogy Cseh Vendelnek lovai lopottak voltak, ezen korcsmáros bizonyosan nem tudta, mert akkor a lopott lovat, széplaki gazdájához oly közel, magánál annyi ideig nem tartotta volna. Állítja ugyan Cseh Vendel rabszemély, hogy ő a korcsmárosnak megmondotta, mi módon jutott légyen lovaihoz, de a magát mentegető tolvajnak mást csalfán vétkesítő bizonyítása figyelemre nem méltó, ezen gyanút alig támasztó valláson kívül pedig éppen semmi próba nincs, mely Auer Józsefet csak legkevesebbet is terhelné.
Ezek szerint tehát Hottó Márton rabszemélynek már közel fél esztendő óta szenvedett tömlöci sanyarúságát csekély vétke büntetésébe számláltatni, s őtet most szabadon ereszteni, Nagy Ferenc és Auer József rabszemélyeket pedig mint ártatlanokat minden bűn és büntetés alól feloldoztatni kérvén a védelmező tiszti ügyész, ezen pört ítélet alá bocsátja.
S.k.eredeti. ZML. Büntetőperek 1827. Fasc. 6. No. 127. (perjegyzőkönyv)
A megye törvényszéke 1828. január 3-án hozott ítéletet. Cseh Vendelt három és fél, Fekete Ferencet másfél, míg a Deák által védett Hottó Mártont másfél, Nagy Ferencet egy, végül Auer Józsefet fél évi tömlöcre ítélték, a szokásos súlyosbításokkal (nyűgvas, közmunka, böjt, fogvatartás költségeinek fizetése).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem