57. Zalaegerszeg, 1828. szeptember 3. után. Deák a bigámiával vádolt pacsatüttösi Kámán Jánost védelmezi.

Teljes szövegű keresés

57.
Zalaegerszeg, 1828. szeptember 3. után.
Deák a bigámiával vádolt pacsatüttösi Kámán Jánost védelmezi.
Zala megye törvényszéke előtt 1828. szeptember 1-én indított büntetőpert Ágoston József alügyész a bigámiával vádolt Kámán János ellen. Az ügyész a feleségét halottnak 127hívő, és ezért másodszor is megházasodó alperes ellen halálbüntetést kért. Deák, mint a hivatalból kirendelt védőügyész, 1828. szeptember 3. után terjesztette elő az alperes védelmét.
Az alpörös rabszemélyért. Hazánk törvényei, midőn a vétkek büntetéséről szólanak, csak a szántszándékkal, tudva és akarva elkövetett bűnökre alkalmaztathatók. Aki rablónak vélvén az ajtaján kopogtató vendéget, hibás vélekedésből keresztüllövi azt, szántszándékos gyilkosnak nem mondathatik, habár ezer módja lett volna is magát a dolog valóságáról meggyőzni. Ilyen tekintetet érdemel Kámán János rabszemély. A G alatti tanúknak vallása szerint 5 esztendeig minden háborgatás nélkül együttélt első feleségével, Németh Örzsével, de ekkor mint vándorló mesterlegény tovább keresvén szerencséjét, Istvándról elment, azonban felesége nem követte őtet, nem Kámán János hagyta el tehát feleségét, hanem az asszony maradt el férjétől, kit követni köteles lett volna. Több idő múlva hírt kapott Kámán János feleségének haláláról, és mivel azt néki a kemendi gulyásbojtár beszélette, aki Istvándhoz közel lakván, hiteles tudósítást adhatott, a rabszemély azt elhitte, s ekkor esküdött meg második feleségével.
Hogy tette a törvényes büntetésre érdemes véteknek mondathassék, fölpörös tiszti ügyész úrnak azt kellene bébizonyítani, hogy első feleségének életben létét tudta a rabszemély akkor, midőn második hitvesével megesküdött, de ő csak azt igyekszik megmutatni, hogy Kámán János tudhatta volna azt, pedig a posse ad esse197 nem hibátlan a következtetés. Ha tehát Kámán Jánosnak sorsa, neveltetése, az egyházi és polgári törvényekben tökéletes járatlansága figyelembe vetetnek, senki sem fog kételkedni azon, hogy őtet nem a megátalkodott gonoszság, hanem a szorosabb vizsgálódásnak elmulasztásából eredett hiba és tudatlanság vezette vétkének elkövetésére. Az esküdtető papnak lett volna hivatalos kötelessége a tudatlant oktatni és első feleségének haláláról megszerzendő próbákra utasítani, de amit egyszer a pap jóváhagy, azon a durva tudatlan pórsereg kételkedni sem mer. Megjegyzésre méltó még azon környülállás is, hogy Kámán János megtudván első feleségének életben létét, a C alatti levélnek bizonyítása szerint tettét tüstént meggyónta, és második hitvesét azonnal otthagyván, megajánlotta, hogy az elsőt, Németh Örzsét ismét magához veszi. Nem folytatta tehát tudva a bűnt, melyet hibából kezdett el, hibájának megbocsátását pedig az Isten irgalmasságának véghetetlenségére bízta. Kéri tehát a védelmező tiszti ügyész az ítélőbíróságot, hogy az előszámlált környülállásokat és Kámán Jánosnak fél esztendei szenvedését tekintetbe venni méltóztassék. Ítélet alá bocsátván.
a posse ad esse - a lehetôségrôl a valóságra. Értelme: nem hibátlan az a következtetés, amely azt feltételezi, hogy ha a vádlottnak lehetôsége volt a tett elkövetésére, akkor azt el is követte.
S.k.eredeti. ZML Büntetőperek 1828. Fasc. 13. No. 182. (a perjegyzőkönyv)
128A törvényszék figyelmen kívül hagyta a védelem érveit, és 1829. január 30-án Kámán Jánost hóhér pallosára ítélték. „A szerencsétlen halálra ítéltetett raboskodónak részéről a pártfogó tiszti ügyész ezen ítéletet alázatosan appellálja” – íratta Deák a per jegyzőkönyvébe (Fitos Bernárd esküdttel). A királyi curia a fellebbezés során 1829. november 12-én hozott ítéletet. Kámán János büntetését három évi, vasban, közmunkával és böjttel letöltendő tömlöcre mérsékelték. Az ítéletet 1830. január 11-én hirdették ki a megye közgyűlésén.198
ZML. kgy. jkv. 1830:62.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem