9. Kehida, 1824. november 27. Deák ügyészi véleménye a véres verekedéssel gyanúsítható Ferenczy László rigácsi nemes és helybeli …

Teljes szövegű keresés

9.
Kehida, 1824. november 27.
Deák ügyészi véleménye a véres verekedéssel gyanúsítható Ferenczy László rigácsi nemes és helybeli társai (zömében nemesek) ügyében.
1822. december 16-án jutott Zala megye közgyűlésének tudomására, hogy Ferenczy László és többi rigácsi közbirtokos társa állítólag megverte Tima István helybéli kocsmárost és feleségét. A közgyűlés Horváth Antal főszolgabírót küldte ki az eset kivizsgálására. A főszolgabíró 1824. június 8-án beterjesztett jelentése megerősítette a gyanút, ekkor adták át Csesznák József főügyésznek az ügyet, ő bízta meg Deák Ferencet az ügyészi vélemény kidolgozásával. Deák a megye 1825. július 4-i közgyűlésén terjesztette be véleményét.52
ZML. kgy. jkv. 1822:2778. (dec.16.), 1824:1225. (jún.8.), 1825:1994. (júl.4.).
A tekintetes nemes vármegyének folyó esztendei június hónapnak 8án folyvást tartatott közgyülekezete alkalmatosságával hozott, s 1. szám alatt idemellékelt kegyes végzésének következésében azon erőszakos megtámodásról és verekedésről, melyet még 1822. esztendei november hónak 21én a rigácsi ezen tekintetes nemes Zala vármegyei helységbeli evangelicus nemes közbirtokosok, nevezet szerint nemes 41Ferenczy László és társai Tima István korcsmároson és annak házanépén elkövettek, ezen alázatos véleményét adja az alolírt tiszti ügyész.
Az esetnek előbeszélése: A rigácsi evangelicus nemes közbirtokosok 1822. esztendőre oskolamesterjöknek gabona és pénzbéli járandóságát magok között kivetvén, Tima István korcsmárosra sokkal több terhet vetettek, mint annak az előbbi esztendőkben fizetni kellett, s azt, noha mint korcsmáros más házában lakik, noha csépléssel és borméréssel keresi kenyerét, úgy tekintették, mint házzal, földdel és réttel bíró embert, s tőle is annyit kívántak, mint a legbirtokosabbtól. Ezen reávetett mennyiséget súlyosnak érezvén Tima István, azt megfizetni nem akarta, hanem az elmúlt esztendőkben reáesett pénz és gabona mennyiséget most is elégnek ítélvén, nemcsak ajánlotta annak ezen esztendőn is önkényesen leendő megadását; hanem azt hiányosság nélkül meg is vitte. De ezzel az említett evangelicus nemes közbirtokosok meg nem elégedtek, hanem elmellőzvén minden barátságos és törvényes utakat, az egésznek erőszakkal leendő megvételét magok között elhatározták, s a közöttök leghatalmasabb, nemes Ferenczy László maga mellé vevén nemes Ferenczy Józsefet, nemes Ferenczy Mihályt, nemes Mórocz Ferencet, öreg nemes Marton Józsefet, ifjú nemes Marton Ferencet, nemes Mórocz Balázst, nemes Mórocz Mihályt, nemes Horváth Pált, nemes Péter Ferencet, nemes Krajczár Györgyöt, nemes Krajczár Istvánt, Basó, másképp Hansi Jánost, ifjabb nemes Péter József képében mégis nemes Mórocz Zsigmondot, nemes Marton Istvánt, nemes Marton Zsigmondot, agilis53 Tima Istvánt és több másokat, mindnyájokat előbb az evangelicusok korcsmájában megitatván, Tima István lakására vezette, ott ezen bortul nemes Ferenczy László bíztatásátul nékibőszült csoport Tima István ajtaját a kertből tördelt karókkal béfeszítette, s az ellent éppen nem álló korcsmárost, Tima Istvánt először nemes Ferenczy László, vezérének példájára pedig nemes Horváth Pál másodszor is a földhöz ütvén, azt kegyetlenül megverték, sőt a semmiben általok nem vétkesíthető korcsmárosnét, Luczó Katát, aki a dühösködők előtt a kamarába szaladott, nemes Ferenczy László az ásóval mellbe ütvén a földre terítette, s azután a földön annyira öszvetagolták, hogy ezen előbb is egészséges asszonynak felgyógyulásához, s előbbi egészségének teljes mértékben leendő visszanyeréséhez kevés, vagy éppen semmi reménysége nem lehet, sőt az ezen verés által okozott bajának valahára veszedelmes kimenetelétől méltán tarthat, a 2. szám alatt idezárt orvosi bizonyítás szerint. Ezen erőszakos megtámadás és véres verekedés után pedig nemes Ferenczy László Tima Istvánnak egy ásóját, egy kapáját, és egy zsák gabonáját elvitetvén, csoportjával együtt eltakarodott, amint ezt mind a 3. szám alatti kérelemlevele Tima Istvánnak, melyet a nemes vármegyére beadott, s az erre következett, és 4. szám alatt idecsatolt tiszti vizsgálat bizonyítják.
agilis - félnemes, nemes anya és nem nemes apa gyermeke
Az egész verekedésnek fő és egyedülvaló indítóoka nemes Ferenczy László volt, ez itatta meg társait a korcsmában, minekelőtte azokat verekedni vezette volna, amint a negyedik tanú bizonyítja, ez nógatta őket a verekedésre, ez vállalta magára a 42rossz következésekért a kezességet, azt mondván: Csak rajta! Mit könyörülnénk az ilyen emberen, feszítsétek az ajtaját, magát pedig üssétek, verjétek, semmit se féljetek, én mindenekért megfizetek, nékem az ilyen ember olyan, mint a semmi. Ő tördelte ki első a kertből a karókat, ő rontotta bé az ajtót, s ő vezette az egész csoportot Tima Istvánnak házába, valamennyi tanúknak bizonyítások szerint. De ezeken kívül még a verekedésben is példát mutatott társainak kegyetlenségével. Mert Tima István korcsmárost legelőször ő dobta földhöz, ő ütötte mellbe a korcsmárosnét az ásóval, ő vitte el Tima Istvánnak ásóját, kapáját, amint ezt mind az első és utolsó tanú bizonyítja, és a negyedik tanú is szemeivel látta. Nyilvánságos tehát a 4. szám alatti tiszti vizsgálatból az, hogy nemes Ferenczy László bűnpört érdemlő kegyetlen verekedőnek tekintetődhetik.
Nemes Horváth Pál ellen is kivilágosodik ezen tiszti vizsgálatból a kegyetlen verekedés, mert az első és negyedik tanúnak vallása szerint Tima István korcsmárost egyik ő ütötte földhöz.
Ferenczy Lászlónak többi társai ellen megmutattatik ugyan az, hogy ezen közcsendességet felzavaró verekedésen ők is jelen voltak, de hogy azok is résztvettek volna abban, a felhozott vizsgálatból bé nem bizonyosodik. Ferenczy Mihályt az egy első tanúnak vallása terheli, aki azt állítja, hogy őtet nemes Ferenczy Mihály is földhöz ütötte, de ezen egyes tanú nem elégséges próba a cselekedet megbizonyítására. Ifjú nemes Marton Ferencre a harmadik tanú csak cifra gatyája miatt gyanítja, hogy Luczó Katát megrugdosta, de azt állítani nem meri, a többi tanú pedig erről egyáltalában hallgat. Nemes Krajczár Györgyöt ugyan a harmadik tanú arról vádolja, hogy az a tanút fojtogatni kezdette, de ennek megpróbálására sincs ezen egynél több bizonyság, nincsen tehát ezek ellen elegendőképpen megbizonyítva semmi, amiért őket, mint véres verekedőket bűnpörbe idézni lehetne.
De tiszti fenyítő pört is csak az egy ifjú nemes Marton Ferenc érdemel. Ez ellen, noha verekedés meg nem mutattatik, a három első tanúnak vallása elegendően bébizonyítja azt, hogy ő volt egyik, ki Tima Istvánnak ajtaját béfeszíteni segítette; és így, mint erőszakos megtámadó a közbátorságot és csendességet felzavarta. Nemes Ferenczy Józsefről, Péter Ferencről és nemes Krajczár Györgyről egy, azokat az ajtónak befeszítéséről vádoló egyes tanúnak vallása csak gyaníttatja ezen cselekedetet, de ezeket puszta gyanúból a tiszti fenyítő pörnek megrendelése által megbüntetni nem lehet, büntetés volna pedig annak megrendelése is, mert az ezáltal nékiek okozott költségeket meg senki nem téríti, habár azok a perben ártatlanoknak találtatnak is. Azonkívül mind ezeknek, mind Ferenczy László többi társainak azon egyedül való hibájok, hogy ők Tima István lakására lármásan bérohantak, egyes földesúri jussnak lévén megsértése, a megsértetett azt törvényesen megbosszulni el nem mulasztja.
Nehogy azonban ezen hibát a nemes vármegye hallgatásával mintegy helybehagyni látszasson, az azt elkövetőnek kemény megfeddése szükséges.
43Az tehát az alólírtnak alázatos vélekedése, hogy nemes Ferenczy László és nemes Horváth Pál, mint véres verekedők bűnpörbe, nemes ifjú Marton Ferenc pedig, mint megháborítója a közcsendességnek, tiszti fenyítő pörbe idéztessenek, a többi pedig egy kiküldendő szolgabíró által keményen megfeddessék. Költ Kehidán november hónak 27én 1824. esztendőben.
Deák Ferenc
tekintetes nemes Zala vármegyei
tiszteletbeli tiszti alügyész
S.k.eredeti. ZML. Büntetőperek 1825. Fasc. 32. No. 112. (a per mellékletei között)
Zala megye 1825. július 4-i közgyűlése Deák indítványa nyomán elrendelte Ferenczy László és Horváth Pál ellen a büntetőpert, Marton Ferencet pedig tiszti fenyítő perbe idézte. Az 1825. szeptember 12-én megindított perekben szintén Deák Ferenc képviselte a vádat (lásd a 25. és 26. sz. iratokat!).54
ZML. kgy. jkv. 1825:1994.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem