ORSZÁGGYŰLÉSI BESZÉD A SZÓLÁSSZABADSÁG SÉRELMÉRŐL Pozsony, 1835. augusztus 5. | Deák Ferenc munkái

118ORSZÁGGYŰLÉSI BESZÉD A SZÓLÁSSZABADSÁG SÉRELMÉRŐL
Pozsony, 1835. augusztus 5.

A kerületi izenetet, melyben eddigi felírásunk helyett közbenjárás javalltatik,1 el nem fogadhatom, míg a felírástól a világos többség határozata el nem vet. Küldőim a felírást és az abban kifejtett nézeteket állandóul pártolják2 , mert keserű érzéssel töltötte el kebleiket a kormánynak azon váratlan cselekedete, mellyel hazánk két polgárját a törvények ellenére hűtelenségi per alá vonta; de még súlyosabb fájdalmat fog bennök gerjeszteni az, hogy önpolgártársaink, a méltóságos főrendek, vetnek gátat ezen felírásnak, melyet a szólás törvényes szabadságának megsértett ügyében a királyi szék igazsága eleibe kívánunk terjeszteni. Sértve van igenis törvényeink szentsége, mert önkény gyakoroltatott, s a szólás szabadságát veszély fenyegeti. Szabad alkotmányú országban a polgárok természeti jussait csak világos törvény korlátolhatja, a szabad szólás pedig mind az egész nemzetnek, mind az egyes polgároknak természeti kétségtelen igazuk, s aki köztanácskozások folytában akár a törvényhozás, akár a közintézkedések tárgyairól szabadon kimondja véleményét, az önjussában a nemzet közös jussát gyakorolja; ha tehát abban törvényen kívül gátoltatik, vagy a mondott szóért törvény világos rendeletén kívül fenyíték alá vonatik, őbenne a nemzet közös jussa van megsértve. Törvényeink, melyekre a felírási javaslatban hivatkoztunk, kijelelik a szólhatásnak egyedüli korlátait, és világosan megszabják a büntetést azok ellen, kik e korlátokon netalán túlmennek; ezen korlátokat tehát törvényhozás útján kívül szaporítni nem lehet, a szólót más perbe, súlyosabb büntetés alá idézni annyi, mint törvényt szegni. Az 1723:9. cikkely3 nyilván meghatározott minden esetet, melyet hűtelenség büntetése követ, s ezen esetekhez még egy újat toldani nincs a kormánynak törvényes hatalmában; azt pedig, hogy e törvénycikkelynek ezen szavai: „evidenter semet erigentes et opponentes contra statum publicum sacrae coronae, regiae majestatis et regni”4 , akár betű szerinti magyarázat, akár egyéb hazai törvények értelmében a puszta és következés nélküli szóra, mégpedig köztanácskozások folytában a kormány ellen mondott szóra is, szinte hűtelenségi büntetést rendelve, kiterjedjenek, úgy hiszem, senki bébizonyítani nem fogja. Sőt még a gondos előrelátásnak s józan politikai fontolgatásnak ítélőszéke előtt sem helyesíthető a kormánynak cselekedete. Hány hazai lakos fogja magában elmélkedve kérdeni, honnan eredtek e törvénysértések? S annak, ki az egymást váltott esetek fonalán 119visszamegy, nem fog-e szemébe ötleni, hogy a beszéd, mely hűtelenségi per tárgyává tétetett, egy oly törvény mellett vala mondva, melyet a nemzetnek nem csekély része forrón óhajtva várt és kért tőlünk, s melynek elhalasztását is sok ezerek keserű könnyei kísérték? El fogják-e majd általában hinni, hogy azon polgár, ki a köztanácskozásokban nyilván emelte fel szavát a szegény adózó nép jobb sorsa mellett, melyet elhunyt fejedelmünk atyai gondoskodása is oly hathatósan szívünkre kötött; az a polgár, ki a törvényhozás rendes útján oly törvényt kívánt alkottatni, mely a birtok becsét és biztosságát emelve, a nemzeti szorgalmat és mívelődést kifejtve, földesúrra, jobbágyra s az egész hazára egyformán boldogító lett volna: akkor, midőn egy megyének törvényes gyülekezetében törvényes jussánál fogva e tárgy felett szólott, éppen ezen beszéde által fejedelme vagy hazája ellen feltámadni szándéka lett volna? El fogja-e hinni, hogy ezen polgár hazáját akarta elárulni? Fájt a nemzet nagy részének, hogy azon törvény, melyet képviselői a jobbágyok tartozásinak szabad megválthatása eránt javallatba hoztak, elfogadva nem lett,5 s végre a többség azért nyugodott meg a felsőbb akaraton is, mert erősen hitte, hogy a kormány csak a nemzet boldogságát óhajtja, s ami most meg nem adatott, az végképpen megtagadva nincs, csak elhalasztatott. Ez volt a népnek erős hiedelme és legszebb reménye. Most azonban, midőn ezen óhajtott törvénynek pártolásából hűtelenségi pert és a szárnyaló hírek szerint más kedvetlenségeket is vélnek származni sokan, nem fog-e sokakban ezen hiedelem s ezen reménység megcsökkenni, sőt elenyészni? Még inkább neveli a keserűséget a második eset.6 Mert midőn azt látja a nemzet, hogy még a törvényhozói állás sem nyújt biztosságot a nemzet képviselőinek; midőn látja, hogy azon követ, ki nyilván kijelentette, hogy azt, aki csak egy tűt emel is a státus ellen, szigorú büntetésre tartja érdemesnek, de a szólás szabadságának önkényes korlátozását sérelemnek véli, ugyanakkor szinte nehány következés nélküli szóért országháborítónak s a haza és fejedelem eránt hűtelennek mondatik, és hasonló per alá vonatik: lehetetlen a bizonytalan jövendő felett keserű aggodalomba nem merülnie. Hiszen a kormány csak a státus hatalmánál fogva, csak a státus nevében intézkedik: szükséges tehát, hogy a törvényhozás szabadon kimondja véleményét azeránt, ami a státus nevében történt; pedig ha a szólhatás korlátit a kormány maga kívánja kijelelni, sőt még ezt is nem előre, hanem a kimondott szó után, a szólót perbe vonva cselekszi; ha a beszélőnek feje felett cérnaszálon függ a hóhér pallosa, és még ezen cérnaszálat is elvágni egyedül annak van hatalmában, kinek tetteiről szólani kell: akkor megszűnt a köztanácskozás, megszűnt minden törvényhozás. Felelősségnek minden szabad nemzetnél kell divatozni.

deak-001-002-022-0011 A július 31-i kerületi ülés a főrendek harmadszori kedvezőtlen válaszüzenete után minimális többséggel leszavazta az újabb sérelmi felirat tervét, és Nagy Pál indítványára nádori közbenjárást kért a sérelmek ügyében.

deak-001-002-022-0022 124Deák 1835. június 29-i időszaki követjelentésében támogatást kért Zala megyétől Wesselényi és az ugyancsak perrel fenyegetett Balogh János ügyében. Zala megye július 16-i közgyűlése Deák kérésének megfelelően foglalt állást, és a sérelmek orvoslását pártoló pótutasítást küldött Pozsonyba.

deak-001-002-022-0033 Az 1723:9. tc. a hűtlenségi bűnt magukban foglaló eseteket taglalta.

deak-001-002-022-0044 Nyíltan a királyi felség és az ország szent koronájának közállapota ellen támadnak és ellenszegülnek.

deak-001-002-022-0055 Az uralkodó 1834. augusztus 28-i leirata elutasította az örökváltság tervét, melyet azután az alsótábla december 10-i ülése is leszavazott.

deak-001-002-022-0066 Balogh János (1796–1872), Bars megye alispánja és követe az országgyűlésen Wesselényi védelmében beszédet mondott, amiért őt is hűtlenségi perbe idézték.

120Nem szólok én itt a felelősségnek azon részéről, mely a kormánynak tagjait, ha azok törvényt s nemzeti jusst sértenek, büntetés alá vonja; szólottunk erről máshol,7 és szólani fogunk még; de azon még fontosabb morális felelősség, mely alatt minden kormány van, midőn tetteinek, intézkedéseinek s javallatinak helyes vagy helytelen volta felett szabadon és nyíltan szólanak a nemzet képviselői, a nemzeti törvényhozástól nálunk is, úgy mint máshol, elválaszthatatlan, s azzal mindenkor együtt gyakoroltatott. Ez a felelősség nyújt biztosságot a fejedelemnek, hogy tisztjei s tanácsosai az ő érdekét a nemzet érdekétől, mellyel az szorosan össze van szőve, el nem szakasztották, hanem e közös érdekre, igazságra és törvényre figyelmezve, pontosan teljesíték kötelességöket. Csak ezáltal tudja meg tisztán a fejedelem a nemzet méltó panaszait, hogy azokat orvosolhassa; csak ez ösmérteti meg vele a nemzetnek közóhajtását, hogy azt királyi tiszte szerint bétölthesse. Csak ez nyújt a nemzetnek is biztosságot, hogy törvényei, gyakran fejedelmének szándéka nélkül is, el nem tapodtatnak. Pedig ez a felelősség is semmivé lenne, ha a kormánynak önkényes hatalmában állana valamely köztanácskozási szabad szót, ha netalán az neki kedvetlen, hűtelenségi per alá vonni. De egyébiránt is, mi lehet a kormánynak célja ezen lépésnél? Tudom én azt, hogy ártatlan véráldozatokat nem kíván, és hiszem azt, hogy ítélőszékeink az ártatlant kárhoztatni sohasem fogják, s épp ezért nem értem, bosszulni akart-e a kormány, vagy félelmet gerjeszteni? Hiszen egyes polgárok ellen, kik a nép boldogításért s a nemzet ügyében szólottak, céljok tehát éppen csak az vala, minél egyebet a kormány sem akarhat, tudniillik a haza boldogsága; egyedül azért, mert véleményben a kormánytól különbözve, annak intézkedéseit talán keményebben gáncsolták, a végrehajtó hatalomnak legsúlyosabb bosszúját használni akarni, talán magára a kormányra nézve sem egészen hasznos; mert gyakran ugyanazon szó, mely egyébként hatás nélkül hangzott volna el, ugyanazon előadás, melyet hideg egykedvűséggel hallgatott a sokaság, épp azáltal nyer fontosságot, ha a szóló üldözés tárgyává tétetik; az üldözött hőse lesz a közvéleménynek, s az ilyen eszköz nem célra, hanem céltól vezet. Puszta szótól a kormány soha ne tartson, mert a valóságos elégedetlenség csak tettekből eredhet, s a szónak is csak akkor lehet hatása, midőn halmozott igazságtalanság és törvénysértések a népnek kebelét előre elkészítették; hogy pedig ez soha ne történjék, a kormánynak erőszak nélkül is hatalmában van, mert a nemzet boldogságát eszközlő célirányos intézkedésekkel minden vádat tettleg megcáfolhat. Rettegést gerjeszteni s félelem által korlátolni a köztanácskozásokban fennlévő szólás szabadságát, alkotványos országban még helytelenebb módja lenne a kormányzásnak; mert azokban, kik erős lelkűek, 121s a félelmet nem ösmerik, minden fenyegető veszély inkább egzaltációt8 szül, az egzaltáció pedig jeles, sőt szükséges tulajdonság ugyan, midőn a hazáért s közügyért vívni kell, de a törvényhozásnál, hol csendes nyugalom és hideg megfontolás szükséges, az egzaltáció nem mindenkor célirányos. Azok ellenben, kiket félelem foglal el, még kevésbé vannak oly állapotban, hogy törvényhozói kötelességöket teljesíthessék; s valóban egy oly törvényhozás, melynek egy része retteg a végrehajtó hatalomtul, más részét éppen annak

deak-001-002-022-0077 Az alsótábla 1835. július 20-i kerületi ülésén több ellenzéki követ (így Kubinyi Ferenc, Rudics József és Klauzál Gábor) is hivatkozott az 1507:7. törvénycikkre, mely úgy rendelkezett, hogy azt a tanácsost, aki a királynak törvényellenes és kártékony tanácsot ad, az országgyűlés büntesse meg.

deak-001-002-022-0088 Lelkesedést, elragadtatást, szenvedélyességet.

fenyegetései egzaltálták: furcsa organikus9 törvényeket készítene a haza és király közjavára. De az ilyen félelemnek még rosszabb következése, hogy a kormány iránti közbizodalmat és jó véleményt egészen elfojtja, mert bizodalom és rettegés együtt meg nem állhatnak. Azeránt, ki hatalmának egész súlyával akarja gátolni, hogy minket és sorsunkat érdeklő tettekről nyíltan és szabadon szólhassunk, még a magános élet viszonyaiban is hamar csökkenik bizodalmunk, s a kétkedést szeretetlenség szokta követni; még inkább lehető pedig és még veszedelmesebb ez a fejedelem és nemzet közötti viszonyokban. Egyes ember a magános élet ösvényén könnyebben megelégedhetik, ha önmeggyőződésében és lelkiösméretben megnyugtatást talál; de a kormánynak ez elég nem lehet: neki a közbizodalom és közvélemény legnagyobb kincsei, s hatalmának ezek a legbiztosb támaszai. Mert csak akkor képes magas feladását, a közboldogság eszközlését teljesíteni, ha a nemzet bizodalma s a közvélemény kísérik lépéseit; s a történetek10 évkönyvei számos példákat mutatnak, hogy a legjobb szándék, a legcélerányosabb intézkedés, a leghasznosabb törvény sikertelenek, midőn a kormány elvesztette a közbizodalmat, s hogy a legerősb hatalom idővel összeroskad, ha azt a nemzet bizodalma elhagyta. Rómának hatalmas szenátusa11 világot hódított, míg Róma népének bizodalmát bírta; de amint ezt elvesztette, ő is, a nép is a cézárok12 rabszolgái lettek. A hierarchiának13 egykor határtalan hatalma csak addig állott fenn, míg azt a közvélemény s a nemzetek bizodalma támogatta. Míg a népek áhítatos buzgósággal hitték, hogy csak az egyházi rendnél találnak mindenkor igazságot, segédet és oltalmat, a hierarchiának egy szava trónusokat rázkódtatott, országokat osztogatott, és császárokat büntetett. De későbbi félrelépések elenyésztették ezen közvéleményt, elölték a népek bizodalmát, s vélök együtt a határtalan hatalom is elenyészett. Napóleont, kinek nagyságát a késő maradék is bámulni fogja, az idegen hatalom csak akkor vala képes megbuktatni, midőn a nemzet bizodalma csökkenni kezdett eránta, s a szövetségesek diadalmas zászlói a franciák fővárosában14 soha nem lobogtak volna, ha Párizs, ha Franciaország azon lelkesedéssel védette volna császárját, mellyel őt a főhatalomra emelte. Őrizni kell tehát minden kormánynak a 122nemzet közbizodalmát mint legfőbb kincsét, melynek elveszténél nagyobb csapás nem érheti. Azt fogja talán valaki mondani, hogy a kormánynak célja e lépéseknél a fejedelmi jussok erősítése vagy talán terjesztése lehetett. De megvallom, nem szeretem a nemzetet és fejedelmet úgy tekinteni, mint egymás ellenében álló s egymás kárával önhatalmukat nevelni törekvő feleket, mert ha ez így volna, akkor a polgári társaság fő célja csakugyan el lenne tévesztve. Én konstitucionális monarchiában15 e kettőnek érdekét egymástól elválasztani nem tudom, s el merem mondani, hogy minden új fejedelmi juss, még a határtalan uralkodói hatalom is, drága áron volna a fejedelem részére megvásárolva, ha érette a nemzeti közbizodalomnak enyészni kellene. Nekünk is szívünkön fekszik a kölcsönös bizodalom fenntartása, mert azon alapul közboldogságunk. S midőn képviselői állásunkban a nemzet nevében szabadon szólva, őszinte egyenességgel felfedezzük, hogy mi kockáztathatná ezen közbizodalmat, s mi által lehet csökkenésének elejét venni, sőt azt még inkább erősíteni, legszentebb kötelességünket teljesítjük, s magának a fejedelemnek is hasznosabb szolgálatot teszünk, mint azon tanácsosa, ki talán a királyi jussok eránti buzgóságból azok terjesztését a közbizodalom gyengítésével is hajlandó volna eszközölni. Bizodalombul eredett azon felírás is, melyet a szólás szabadsága ügyében javallatba hoztunk. Azon törvényhozás kíván e felírás által fejedelmével nyílt egyenességgel szabadon szólani, mely e három év alatt többször megbizonyította, hogy fejedelmének atyai gondoskodásában teljes bizodalmat helyheztet, midőn önhasznának feláldozásával is kész volt az adózó népen segíteni, melynek sorsát rokonérzés, kötelesség és fejedelmének királyi szava kötötték szívére; s azon fejedelemhez kíván szólani, kinek esküje és ismételt nyilatkozása törvényeinknek és törvényes igazinknak megtartását biztosította. Ezen bizodalom kiömlését akarják-e tehát a főrendek gátolni? Azt kívánják-e, hogy az égető fájdalmat keblünkbe rejtve hallgassunk, s az aggodalomnak maró férge királyunk eránti forró érzéseinket s bizodalmunkat lappangva eméssze? Azt akarják-e, hogy panaszainkat az előtt, kitől orvoslást reménylünk, ki ne önthessük, csak azért, mert nekik – mint mondják – panaszaik nincsenek? Azt kívánják-e velünk elhitetni, hogy nekünk sincs aggodalmunk, vagy azt akarják, hogy mivel ők nem aggódnak, mi se óhajtsuk, mi se kérjük súlyos aggodalmunk megszüntetését? Ők mindezt nem akarhatják, mert ők is e hazának polgárai, s az ő jövendő sorsok is össze van kötve a mi sorsunkkal. Azt mondják a főrendek, hogy e jelen esetekben sérelem nincs, mert törvényeink szerint is a végrehajtó hatalomnak jussaihoz, sőt kötelességéhez tartozik a közbátorságra felügyelni, s a vétkek megbüntetését eszközleni; e két esetben pedig az egész dolog rendes bíróság előtt van, s annak kell, sőt csak annak lehet ítélni felette.

deak-001-002-022-0099 Szerves, szervesen összetartozó.

deak-001-002-022-01010 Értsd: a történelem.

deak-001-002-022-01111 A szenátus a köztársaságkori Róma legfőbb, mintegy 600 tagú kormányzati testülete volt. A Római Birodalom kiépítése, a Földközi-tenger medencéjének meghódítása már a köztársaság korában megkezdődött (i. e. 265–i. e. 31.).

deak-001-002-022-01212 A caesarok vagy császárok kora Rómában az i. e. 31-ben zajlott actiumi csata után egyeduralomra szert tevő Octavianus (Augustus) császársága idején kezdődött.

deak-001-002-022-01313 Főpapoknak, egyháznak.

deak-001-002-022-01414 A porosz–orosz–svéd–angol–osztrák–dán szövetséges haderő csapatai 1814. március 31-én vonultak be Párizsba.

deak-001-002-022-01515 Alkotmányos királyságban – amilyennek Deák a magyar királyságot is szerette volna látni.

123De éppen azért, mert a közbátorság feltartása a végrehajtó hatalomnak jussa, sőt kötelessége, méltán megkívánjuk, hogy e kötelességet a törvények szerint teljesítse. Azáltal pedig, ha valamely polgárt világos törvény rendeletén kívül ily súlyos közfenyítéki perrel megtámad, s ekképpen a polgárok nyugodalmát és bátorságát ő maga, kinek azt oltalmazni kellene, önkényesen háborgatja, nem a törvények értelmében teljesítette kötelességét, s ez valóságos sérelem, mert ily módon ugyanazon hatalom sérti a közbátorságot, melytől annak hív megőrzését várja a nemzet. Sérelem az is, midőn a kormány oly esetet, mely, ha elkövettetett is, a királyi fiskus16 közfenyítéki keresetének törvényeink szerint tárgya nem lehet, s melyre, ha bébizonyíttatik is, hűtelenségi büntetést semmi világos törvény nem szab; olyan esetet, mely egy közös nemzeti jussnak, a szabad szólás jussának gyakorlásából eredett, s mely felett csak azon tanácskozó gyülekezet, hol a beszéd mondva volt, hozhat ítéletet: hűtelenségi per útján terjeszt a rendes bíróság elébe, s ezáltal az ítélőszékeket mintegy kényszeríti, hogy oly tárgyaknak vizsgálgatásába ereszkedjenek, melyek felett ítélni hatóságuk nincs. Mert azt csakugyan senki sem tagadja, hogy a szólás szabadságának korlátit, melyeket csak a törvényhozás határozhat meg, kiszabni, vagy bármely nemzeti juss felett bíráskodni, az ítélőszékeknek hatalmához nem tartozhatik. De meg van mindezekre bőven felelve izenetinkben; csak még azon állításaikra, melyeket a kormányról és fejedelem személyéről felhoztak a főrendek, kívánok tenni rövid megjegyzést. A fejedelem feje a státusnak, s személye szent és sérthetetlen. A kormány a státus minden tisztségeinek összessége, s reá a fejedelmi személynek sérthetetlensége ki nem terjedhet. Európa történeteinek bizonyítása szerint valamikor és valahol általános elv gyanánt felállíttatott, hogy a kormány és fejedelem személye mindenben egy, s amit a kormány tesz, az teljesen és egyenesen a fejedelem személyétől ered, s ami a kormányról mondatik, az a fejedelem személyéről van mondva: mindannyiszor és mindenhol rettenetes anarchia következett. Ezen elv vagy abszolutizmusra, vagy még hamarébb anarchiára vezet; mivel pedig meg vagyok győződve, hogy a méltóságos főrendek sem egyikét, sem másikát nem akarják, hiszem azt, hogy ezen elvet felállítani magok sem óhajtják. Végre, mivel azt vélem, hogy a kormány e törvénysértéseket csak azért követte el, mert a dolog fejedelmünk előtt tökéletesen kifejtve nem vala, szükségesnek hiszem ezt a felírás által teljesítenünk. Ugyanazért a felírásra szavazok.

deak-001-002-022-01616 Királyi jogügyek igazgatója.

Országgyűlési Tudósítások 1832/1836. 4. köt. 631–636. p. Közli Kónyi Manó 1. köt. 183–190. p.