KÜLÖNVÉLEMÉNY A KIRÁLYI VÁROSOK BÜNTETŐBÍRÓSÁGAINAK MIKÉPPEN LEENDŐ VÁLASZTÁSA IRÁNT Pest, 1843. március 11. | Deák Ferenc munkái

359KÜLÖNVÉLEMÉNY A KIRÁLYI VÁROSOK BÜNTETŐBÍRÓSÁGAINAK MIKÉPPEN LEENDŐ VÁLASZTÁSA IRÁNT
Pest, 1843. március 11.

Mindazon elvek között, melyeken a magyar alkotmány mint alapjain nyugszik, nincs egy, melyet oly kiterjedésben s alkotmányos életünk hosszú korán keresztül oly következetességgel alkalmazva találnánk, mint a szabad választás elvét. S valamint a nádortól le a falusi bíróig a szabad választás annyi századon keresztül számos hivataloknak betöltésénél fenntartá magát: úgy még maiglan is törvényes szabadságának legerősebb pajzsát, alkotmányának biztosítását látja a nemzet azon jogban, melynek ily kiterjedésben való gyakorlatára nézve Európa alkotmányos népei között éppoly magányosan áll, mint arra nézve, hogy a kormánynak felelőssége, mely ezen jogot némikint pótolhatná, nálunk gyakorlatilag nem létezik.

Egy tekintet törvénykönyveinkbe vetve mindenkit meggyőzhet, hogy e választási szabadság hajdan a királyi városokban is létezett, s hogy a választott polgárságnak jelenleg gyakorlott jogai csak azon általános választási szabadság eltorzított képét viselik, mely honi törvényeink szellemében, jelesen a III. rész 8.1 s az 1715-i 36. cikkek2 szerint a városi polgárok összességét illeti, s melytől azok napjainkban csak az idők viszontagságai s önhanyagságuk által fosztattak meg.

deak-001-005-010-0011 A Hármaskönyv III. részének 8. címe a szabad királyi városokról az alábbiak szerint rendelkezett: „a város e nevet: civitas, mintegy a polgárok összességéről viseli”.

deak-001-005-010-0022 Az 1715:36. tc. főként a városi tisztviselők szabad választásával foglalkozott.

Alkotmányunk ezen vezérelvét a királyi városok büntetőhatóságának elrendezésénél sem vesztheté szemei elől az országos választmány3 ; s mivel azon rendszer, mely e részben jelenleg a királyi városokban fennáll, sem a szabad választás eszméjének meg nem felel, sem a polgárok biztosságára nézve elegendő kezességet nem nyújt, a városok polgári állásához pedig egészen méltatlan, s lehetetlenné teszi azoknak alkotmányos kifejlődését: az eddiginél célszerűbb választási rendszert kell annak helyébe felállítani. Szükséges volna ez még akkor is, ha a városok büntetőhatóságának köre az eddiginél szélesebbre nem terjesztetnék; mert azon biztosságot, mit szabad választás nyújthat, méltán igénylik a törvényhozástól a városi polgárok is, méltán követelik vissza ők is azon jogok gyakorolhatását, mely őket alkotmányszerűleg illeti. De még sürgetőbb lett ezen szükség azáltal, hogy az országos választmány, közrend és közbátorság tekintetéből, a territoriális4 hatóságnak általános elfogadását, s minden polgárnak törvény előtti egyenlőségét, melyek nélkül a büntetőrendszer célját tévesztené, javaslatba hozta, s ekképpen 360a királyi városok büntetőhatóságát kiterjesztette a nemzetnek azon osztályára is, mely eddig nagy részben maga választott büntetőbíróságot.

deak-001-005-010-0033 A büntető- és javítórendszer kidolgozásával megbízott országos választmányt az 1840:5. törvénycikkben nevezték ki.

deak-001-005-010-0044 Területi.

Érezte ezt az országos választmány is, s az általa javaslatba hozott választótestületeknek elrendezése, melyre a bírák választása a szabad királyi városokban bízatott, s mely által a választók száma több városokban a mostani választópolgárok tízszeres számára emeltetett, legvilágosabban bizonyítja, menynyire szükségesnek tartá az országos választmány többsége, hogy a városi bírák választása az eddiginél sokkal szélesebb bázisra állíttassék, és így a városi bíróságoknak is azon bizodalom szereztessék meg, mely fontos hivataluknak teljesítésére szükséges, s melyet úgy az egész országnak, mint minden egyes polgárnak érdeke megkíván.

De mennyivel inkább osztjuk a választmány többségének véleményét azon általános elvekre nézve, melyek szerint a városi polgárok választás jogának kiterjesztését hozá javaslatba, mennyivel inkább meggyőződénk mi is, hogy azok, mostani szerkezetök mellett, magoknak soha azon bizodalmat kivívni nem fogják, mely fontos hivataluk teljesítésére szükséges; annyival inkább meggyőződénk arról is, hogy a választmány többsége által ajánlott azon mód, mely szerint a városi bíróságok választása minden városban kizárólag a legtöbb adót fizető polgároknak egy bizonyos számára bízassék, célhoz vezetni nem fog. Okaink erre következők.

Kétségen kívül nagy azon befolyás, melyet a választótestületeknek száma a közbizodalomra nézve gyakorolni szokott; s hasonló viszonyok között bizonyosan több megnyugvással követi a közönség oly testületeknek munkálódásait, melyeknek számos tagjai a közügynek hű kezelésére mintegy több garanciákat látszanak nyújtani. Azonban nézetünk szerint a szám maga e célnak elérésére még nem elégséges, s ha csakugyan az a törvénynek feladása, hogy már a bírák választása által is azon bizodalom alapíttassék meg, mely nélkül a bírói hivatal céljának meg nem felelhet, s ha már a jó rend tekintetéből az egyenes választási jog, mely törvényeink értelmében a városi polgárok egész közönségét illeti, minden egyénnek nem adathatik: szükséges, hogy legalább azon választótestületek, melyek a polgárok nevében e jog gyakorlatával felruháztatnak, úgy rendeztessenek el, hogy bennök minden érdek s osztály magát képviselve találja, s általok semmi polgár jogainak közvetett vagy közvetlen gyakorlatától magát kizárva ne érezze; szóval, hogy azok a polgároknak valóságos képviselői legyenek.

A választmány többsége által ajánlott választási mód azonban, nézetünk szerint, ezen kívánatoknak meg nem felel; sőt ellenkezőleg, aszerint minden választói hatalom csak a legtöbb adót fizetőkre bízatván, nemcsak városaink 361tiszteletre méltó műiparos osztályának, hanem a föld- és házbirtokosoknak is nevezetesen nagyobb része azon jogoknak gyakorlásából majdnem egészen kizáratik.

Mert ha ezen választótestületek elrendezésénél azon szám vétetnék is fel, mely a választmány többsége által javasoltatik, kétséget nem szenved, hogy például Pesten, hol a legtöbb adót fizető 1200 polgár fog csak választói joggal bírni, közel 4000 házbirtokos és ezeken kívül igen sokan, kik a város határában más ingatlan javakat bírnak, ki volnának zárva a választói testületből; s mindezek és nem csekély számú kereskedők s mesteremberek viselnék ugyan a közterheket, de polgári jogokat még közvetve sem gyakorolhatnának. Pedig ezek között nem kevesen vannak, kik akár a vagyonosságot, akár a személyes míveltséget tekintve bizonyosan alkalmatosak a polgári jogok gyakorlására, s elegendő biztosságot nyújtanak a közállománynak arra nézve, hogy ezen jogokat csak a köznek érdekében fogják használni. És ezen tekintetek éppen ily arányban állanak minden királyi városainkra nézve.

Miután tehát a királyi városokban eddig létezett választási rendszernek azon legfőbb hiánya, mely szerint minden jognak gyakorlata egy zártszámú testületre bízatik, a javaslott választási mód által megszüntetve nincsen: miután a javaslott mód szerint városi polgáraink legnagyobb része törvényes jogai gyakorlatától éppen úgy megfosztatnék, mint az jelenleg a választott polgárságok mostani rendszere mellett történik; mi ezen választótestületeknek ily módoni elrendezésében még akkor sem nyugodhatnánk meg, ha azon jogok, melyeknek gyakorlata reájok bízatik, nem volnának oly fontosak, mint az előttünk fekvő esetben.

De ha bármily polgári jogoknak egy elzárt körű osztályra való bízása minden polgári szabadsággal s városaink törvényes állásával ellenkezésben áll, s ha még akkor is, midőn tisztán municipális5 jogokról volna kérdés, ezen jogokat kizárólag a legtöbb adót fizetőknek határozott számú osztályára ruházni a többiek érdekeinek veszélyeztetése nélkül nem lehetne: még sokkal kevesebbé lehet azt oly jognak gyakorlatára nézve, mely az ország alkotmányos jogai közé tartozik, s melynek épségben tartása nemcsak az egyes városok polgárait, hanem az egész hazát egyenlőn érdekli, főképpen akkor, midőn a territoriális jurisdictiónak6 általános elfogadása által oly személyek vettetnek a városi bíróságoknak alája, kik eddig csak önválasztott bíráik által ítéltethettek; s kik készek ugyan a városok bíróskodásában megnyugodni, midőn ezt a polgári rend emelése s az ezzel összekötött közjó kívánja; de abban bizonyára megegyezni nem fognak, hogy oly bíróságok alávettessenek, melyeknek választói a közszabadságnak s rendnek még azon garanciákat sem 362nyújtandanák, melyek más országokban a választási cenzus7 meghatározása által szereztettek meg.

deak-001-005-010-0055 Városi törvényhatósági.

deak-001-005-010-0066 Területi igazságszolgáltatásnak.

deak-001-005-010-0077 A választójognak valamely feltételhez (vagyon, iskolázottság, vallás, nem stb.) kötése.

Igaz ugyan, hogy alig van alkotmányos monarchia, melyben a választói jognak gyakorlása egy meghatározott adómennyiséghez kötve nem volna; igaz, hogy Európa legszabadabb nemzetei kisebb vagy nagyobb választási cenzusban keresnek biztosságot aziránt, hogy olyanoknak kezeibe ne kerüljön a választói jog, kik azt vagy tudatlanságból, vagy rosszakaratból könnyen a közállomány kárára gyakorolhatnák: ennek azonban alapoka egyedül az, hogy a szükséges képességnek oly mérlegét, mely általános szabályul szolgálhasson, megállapítani lehetetlen lévén, azon szempontból indultak ki a törvényhozások, hogy aki bizonyos mennyiségű vagyonnal bír, annak módja is inkább van magát legalább némileg kimívelni, s érdeke is több van a közállománynak fenntartásán s a közjólétnek terjesztésén igyekezni. És így a választói cenzus csak pótléka ezen képesség mérlegének, s az általános polgári jogoknak oly megszorítása, mely csak annyiban menthető, amennyiben azt a közállomány biztossága múlhatatlanul szükségessé teszi; ugyanazért más nemzetek nem a választók számát, hanem választói cenzus gyanánt tekintendő adó mennyiségét határozták meg, s e választói jogot senkitől el nem vonták, ki a meghatározott mennyiségű adót fizeti. Az országos választmánynak javaslata tehát elvben és következéseiben különbözik minden más nemzetek választói cenzusától, sőt a cenzusnak fogalmával és alapokával sem egészen egyeztethető.

Minden választói cenzus természetéből foly, hogy a meghatározott adómennyiség, mely politikai jogok gyakorlatára feltételkint megkívántatik, egy bizonyos jövedelemmennyiséget képviseljen;

hogy a meghatározott adómennyiség ugyanazon osztálynak minden tagjára nézve hasonló legyen;

hogy minden polgár, amint a törvény által meghatározott adómennyiséget fizetők sorába lép, egyszersmind azon jogokban is részesüljön, melyeknek gyakorlatához a meghatározott adó feltételkint köttetett; s

hogy senki addig ezen jogoknak gyakorlásától ismét meg ne fosztassék, míg a választói cenzusképpen megállapított adómennyiséget fizeti.

Ha ezen kellékeket, melyek Európa minden törvényhozásai által a cenzusnak meghatározására nézve elfogadtatnak, a választmány többségének javaslatára alkalmazzuk, bővebb vizsgálat nélkül is kiviláglik, hogy az e kellékek egyikének sem felel meg.

Az elsőre nézve, tudva van mindenki előtt, aki városaink szerkezetét ismeri, hogy miután köztük a fizetendő adó tekintetében oly lényeges különbségek 363léteznek, s miután némelyekben, melyeknek a polgári adón kívül más jövedelmök alig van, a polgári birtok aránylag nagy adóval terheltetik, míg másokban, melyek falukat, pusztákat vagy egyéb közjövedelmeket bírván, közadójoknak nagy részét ezekből fedezik, a polgárokra kivetett adó felette csekély: az egyes polgárok által fizetett adónak mennyisége az aránylagos vagyonosságnak kulcsául a városokban nem szolgálhat.

Éppen oly kevéssé felel meg a választmány terve azon kelléknek, melyet a dolog természete s a világos igazság parancsol, hogy tudniillik ugyanazon adómennyiség egyik városban több jogokat ne adjon, mint a másikban; mert miután a választmány javaslatában nem adói minimum határoztatott meg, hanem a legtöbb adót fizetők határozott számára ruháztatik a választói képesség: természetes következés, hogy ott, hol a városok aránylagos adómennyisége, adóztatási kulcsa s a polgárok vagyonossága annyira különböző, mint nálunk, ugyanazon mennyiség, mely valamely polgárt egy városban a legtöbb adót fizetők s így a választók sorába emel, más városban a polgári jogoknak részesévé őt még nem teszi; s hogyha a dolog gyakorlati kivitelét tekintjük, ugyanazon birtok s vele összekötött adómennyiség, mely Budán a polgári jogokban részesítne, Pesten nem adna hasonló jogokat.

Szoros összeköttetésben van ezzel az is, hogy a választmány többségének javaslata szerint az egyes városok választóinak száma meg lévén határozva, senki, habár később ugyanannyi adót fizetne is, mennyi a jelen pillanatban, arra, hogy a választók közé soroztassék, megkívántatik, a választók sorába fel nem vétethetik mindaddig, még azok közül, kik nálánál több adót fizetnek, valaki el nem szegényedik, vagy más okokból a legtöbb adót fizetők kategóriájából ki nem lép; sőt megtörténhetik az alválasztmánynak8 javaslata szerint az is, hogy ugyanazon polgár, ki valamely városban már a legtöbb adót fizetőknek meghatározott számában van, s ennélfogva gyakorolja is a választói jogot, önvétke nélkül, s anélkül hogy értéke s adója megfogyott volna, ismét megfosztatnék választó jogaitól azáltal, hogy oly polgárok, kik előbb a legtöbb adót fizetők sorába nem tartoztak, időközben több adó alá való vagyont szerezvén, a legtöbb adót fizetők sorába lépnek, s ezáltal a választók határozott számából az előbbi választót kinyomják. És így a politikai jogoknak gyakorolhatása nem annyira függne attól, hogy mennyi adót fizet valaki, mint inkább attól, hogy mennyi adót fizetnek polgártársai; ezáltal pedig a cenzusnak minden alapelvei felforgattatnának.

deak-001-005-010-0088 Az országos választmány bűnöket és büntetőeljárást kodifikáló alválasztmánya, melynek Deák is tagja volt.

Mindazon okok tehát, melyek a meghatározott mennyiségű választócenzus mellett felhozathatnak, az országos választmány javaslatára éppen nem alkalmaztathatók.

364Legtöbb tekintet, mely miatt az országos választmány többsége a választási jognak gyakorolhatását kisebb számú külön választótestületekre akarja bízni, úgy látszik, azon aggodalom, hogy a közbátorságnak s jó rendnek fenntartására veszélyes volna, ha a városi polgárok egész összessége, mely némely városokban több ezerekre mehet, választaná a városok bíróságait. Lehetne ugyan ezen aggodalom ellen a gyakorlatból némely példákat felhozni, különösen pedig Pest városának példáját, hol a külvárosi bírákat a lakosok egész összessége választja évenkint, minden rendzavarás nélkül; de ha feltesszük is, hogy az aggodalom e részben nem egészen alaptalan, még azért nem kell a polgárok legnagyobb részét kizárni azon jogból, hogy legalább közvetve részt vehessen a bíróságok választásában; hanem a választást ekképpen kell elrendezni, hogy a közbátorságnak és rendnek veszélyeztetése nélkül a városnak minél több lakosa részesüljön azon jogban, mely törvényes és elidegeníthetetlen joga a polgárok összességének.

Mi ezen célnak elérésére legbiztosabb eszköznek véljük a kettős választást. Választassék tudniillik egy képviselői testület, s ennek választásában vehessen részt mindazon városi lakos, ki az alább elsorozandó kategóriákba esik. Ezen képviselő-testület tagjainak száma azon arány szerint határoztathatik meg, melyet az országos választmány követett javaslatában, sőt az ott megállapított számnál kisebb is lehet; időnkint azonban vagy egészen, vagy ami talán célszerűbb volna, csak egy részben, például minden három év alatt egy harmadában hasonló választás által megújítandó. Az ekképpen alakított képviselőtestület választaná azután a városi bíróságok tagjait. Következők lehetnének pedig azon kategóriák, melyek arra nézve, hogy valaki a képviselő-testület tagjainak választásában részt vehessen, törvény által megállapítandók volnának:

a)mindazok, akik legalább egy év óta városi házat vagy a városnak határában valamely ingatlan vagyont bírnak;

b)minden kereskedők, mesteremberek és gyárosok, kik magok kezére dolgoznak, ha legalább három év óta már a városban laknak;

c)a városnak köztisztviselői s minden vallásbeli lelkészei és segédlelkészei;

d)minden közoktatók.

Az ekképpen elrendezendő kettős választások mellett félni attól nem lehetne, hogy a választásokban oly emberek bírjanak túlnyomósággal, kiknek a város közjava érdekökben nincsen, mert kizárják ezeket a meghatározott kategóriák.

De a közbátorságnak és jó rendnek könnyen történhető megzavarásától sem lehetne tartani, mert a képviselői testületek tagjainak megválasztásánál aligha fog találkozni valaki, aki egyedül azért, hogy tagja lehessen azon testületnek, 365mely kivált nagyobb városokban több száz tagokból fog állani, s anyagi hasznokban éppen nem részesül, rendzavaráshoz és nagyszámú választóknak megvesztegetéséhez nyúlna. A bíróságok tagjainak megválasztása pedig, melynél a hivatalra vágyónak több érdeke lehetne felizgatni a választókat, a mi javaslatunk szerint is közvetetlenül kisebb számú testület által történnék, s abban a jó rendet fenntartani nehéz nem volna. Ezen testület valóságos képviselője volna a polgároknak, sokkal inkább bírná tehát azoknak bizodalmát, mint a legtöbb adót fizetőknek azon osztálya, melyet csak véletlen eset és nem a polgárok akaratja alakított össze képviselői testületté, s éppen ezért nyújtana több biztosságot aziránt, hogy a polgárok bizodalmából nyert hatalmat azoknak érdekében fogja gyakorolni. Szóval az általunk javaslatba hozott mód szerint a polgárok összességét illető választási jognak gyakorlásában legalább közvetve részesülnének mindazon városi lakosok, kik a városnak közterheit viselik; és csak azok volnának abból kizárva, kik a városban adót nem fizetnek, vagy kiknek kizáratását a közállomány biztosságának tekintete szükségképpen megkívánja; a pártoskodások pedig és a rendzavaró féketlenség bizonyosan megtörnének a kettős választáson.

Költ Pesten március 11-én 1843.9

deak-001-005-010-0099 A különvélemény aláírói (Deák Ferencen kívül): Pejachevich János gróf, Klauzál Gábor, Pulszky Ferenc, Zoltán János, Eötvös József báró, Wenckheim Béla báró, Bezerédj István, Hertelendy Miksa, Palóczy László, Olgyay Titusz, Pitroff János, Haáder Pál, Lengyel Pál, Foghtűy János, Fábry István, Pázmándy Dénes és Dubraviczky Simon.

Büntető törvénykönyv 1843. 6. melléklet. 98–101. p. Közli Fayer László 1. köt. 331–339. p.