LEVÉL SZÉCHENYI ISTVÁN GRÓFHOZ Kehida, 1841. március 20.
319LEVÉL SZÉCHENYI ISTVÁN GRÓFHOZ
Kehida, 1841. március 20.
Kehida, 1841. március 20.
Kehidán, március 20-án 1841.
Igen tisztelt barátom!
Későn válaszolok,1 mert postán, hol a kormány őrködik a pecsét szentsége felett, írni nem akartam, s noha veszélyteljes titkaim nincsenek, mégis inkább biztos alkalmat vártam.
deak-001-005-003-0011 Válasz Széchenyi István Deákhoz 1841. február 1-jén írott levelére. Széchenyi levelét közli Bártfai Szabó László: Adatok gróf Széchenyi István és kora történetéhez 1808–1860. Budapest, 1943. 1. köt. 371, 372. p.
A Pesti Hírlap sokkal újabb még, semhogy felette máris határozottan és szigorúan ítélhessek. Mi magyarok sokáig aludtunk. Százados harcokban s az irigység szülte visszavonásnak véres csapásai között kifáradva, Mária Teréziának szenderítő kormánya alatt szunnyadtunk el: azon egész időt, míg Európa újjászületett, csendesen elaludtuk, s Józsefnek2 hatalom-szava sem vala képes felrázni bennünket, mert akkor éppen első álomban valánk. Alvásunk mély volt, és nehéz; nem olyan, mint a munka után pihenőé, mert ezt a múltnak és jövőnek tarka álomképei lengik körül; nékünk pedig népnek s nemzetnek életét tekintve, nem sok fénypontjaink vannak a múltban, jövendőnkről pedig még álmodni is restek valánk; hanem olyan, mint a borznak téli alvása, mely álmok nélkül, tompán és érzéketlenül alszik tavaszig, s azalatt testét önzsírjából táplálja. Felriasztott végre nehéz alvásunkból a Hitel és Világ írója.3 Ő volt az, ki első ébredésünkkor alakot adott sejtéseinknek, és szavakat gondolatinknak. Az észnek és igazságnak égi szikrájánál gyújtotta meg fáklyáját, és mi az ő fáklyájánál gyújtottuk meg apró mécseinket. Fényesen lobogott a fáklya világa, de a tér nagy volt, és sűrű volt a setétség, mely a tér felett elterült, s a fáklya nem vala képes a nagy tért egészen megvilágítani. Sok apró mécs gyúlt meg azonban a fáklyának lángjától, azok ismét más mécseket gyújtogattak meg, s mindezek a nagy téren elszórva, mindenik a maga kis körében egy kis tért világított meg, s így kezdett oszlani a setétség. Most már láttunk, s örültünk az életnek és a világosságnak. De láttuk a sok rosszat is, mit századok igazságtalansága rendszerünkben s törvényeinkben öszvehalmozott, s a számtalan hiányt, mit századok tespedése okozott. Láttuk, hogy mások messze elhaladtak, míg mi csak aludtunk, és erős lőn bennünk a határozat „javítani és haladni”. Küzdöttünk azokkal, kik a világosság előtt makacsul szemet hunyva, nem akarták felemelni zsibbadt tagjaikat a henyeségnek puha párnájáról, lerántottuk az óságnak és megszokásnak leplét sok igazságtalanságról; s kérve és dorgálva, kedvezve és gúnyolva buzdítottuk a magyart, hogy javítson és haladjon.
deak-001-005-003-0022 József (1741–1790), 1765-től német-római császár, 1780-tól magyar király.
deak-001-005-003-0033 Azaz a levél címzettje, Széchenyi István gróf.
320De mindezek csak készületek valának még a szükséges javítások nehéz munkájához. Eddig csak józan értelem kellett, hogy a rosszat megismerjük, és igazság érzete, hogy a közérdeknek magányérdekeinket is feláldozzuk. Lelkesedésre volt leginkább szükségünk, hogy mi is lelkesíthessünk, s gyakran az érzésnek és indulatoknak buzdító hangján is kellett szólanunk azokhoz, kik a hideg észnek komolyan intő szavát nem értették vagy megvetették. Most azonban itt van már a cselekvésnek ideje; mert érzi már a nemzet, hogy sok, amint eddig volt, nem jól volt, érzi, hogy mindez másképpen is lehetne, és meg van győződve, hogy soknak minél elébb másképpen kell lenni. Nem az már a napnak fő kérdése, ha javítsunk-e, hanem inkább az, hogy mit és miképpen javítsunk.
Sok rossz, mit gyökerestül ki kell irtanunk, hogy a célszerű javítások ösvényén haladhassunk, keresztül van szőve polgári viszonyainknak legtöbb ágain: mindent felforgatnunk pedig nem lehet, és nem is akarunk, mert vannak rendszerünknek olyan kincsei, miket, ha nem volnának, most igyekeznénk létrehozni. És éppen ezért nehéz a feladás, ami reánk vár. Gondosan kell kímélnünk a már fennálló jót és célszerűt, és ügyes kézzel kell, irtogatnunk a jóval öszveszőtt rosszat, hogy az egész öszve ne roskadjon, hanem fokonként változzék jobbra, és haladásunknak egyik célszerű lépése készítsen utat a következőre. De mindezekhez nemcsak józan értelem kell, és igazság érzete, hanem alapos tudomány és szorgalom és kitűrni tudás. Nincs nemzet a művelt világon, mely annyi teendőt tűzött volna ki magának, mint a magyar, s valóban szüksége is vagyon reá; és ismét nincs nemzet, melynél a teendők részleteit tárgyazó alapos ismeretek annyira hiányzanának, mint nálunk; s ez nagy részben nevelésünk hibája, és rendszerünké, mely inkább a hiúságot olcsó áron kielégítő nyilvános szónoklatra szoktat bennünket, mint az alapos ismereteknek sok munkát és szorgalmat kívánó megszerzésére. Más nemzeteknél a napnak kérdései a közértelmességnek nyilvános és szigorú bírálatán mennek elébb keresztül, s azután a közvélemény mindenható ereje ád azoknak életet; nálunk azonban mindezt még előbb teremteni kell. Honunkban a közértelmesség számra és terjedelemre még igen szűk korlátok közé szorult, a közvélemény pedig csak most kezd ébredni, s még igen gyakran és igen sokáig lesz az indulatok izgató szavának ingatag játéka.
Ezen hiányok pótlását, a nap kérdéseit tárgyazó alapos ismeretek részletes fejtegetéseit, s a közértelmességnek terjesztését, és egy szilárdabb, terjedtebb és tisztább közvélemény létrehozását várom én leginkább hírlapjainktól. Lehet, hogy éppen a hírlapok fogják néha zavarba s tévedésbe hozni a közvéleményt, de inkább tévedjen az néha, mintsem hogy ismét álomba merüljön, 321mert midőn téved is, erősül, és utóbb ritkábban csalódik, de midőn alszik, nem él. Szorítók ugyan még most is a sajtónak súlyos bilincsei, csak a láncok hosszabbak, mint eddig valának; de már ezáltal is élénkebb lőn sajtónknak mozgása, s én ezen mozgásnak is örülök, mert a mozgás élet, s ellentéte a tespedésnek, ami nékünk halál; ámbár azt hiszem, hogy a láncok ha hosszúk is, csak láncok maradnak mindenkor, s az önkény engedte nagyobb tér csak nyomorult pótléka még a méltán követelt szabadságnak. Minden hírlapunk élénkebb most, mint eddig volt, hazai dolgokról s a napnak kérdéseiről mindenik többet és szabadabban ír; a közönség naponként nagyobb részvéttel fogadja ezeket, többet olvas, többet gondolkodik, és ez mindenesetre nagy nyereség. A Pesti Hírlap irányul a haladást tűzte ki magának, s feladásul a kor szükségeinek s a nap kérdéseinek minden oldalú kifejtését. Iránya szent, és az még eddig tévesztve nincsen, feladása fontos és nehéz, s annak megoldásához idő kell, és egyesült erő. Lapjainak tartalma még eddig nagy részben általános. Felveti haladásunk élet-kérdéseit; de azokat részletesen nem fejtegeti, a hibát szigorúan megrója, figyelmeztet a hiányokra; de keveset szól arról, hogy a fennálló rossz helyett mi volna jobb és célszerűbb, s miképpen lehetne azt létrehozni. Ezen általánosság mellett én a részletes fejtegetéseket szeretném, s valóban óhajtom, hogy azokra Kossuth minél előbb általtérjen. Szeretném, ha már nemcsak arról szólanánk, hogy az ősiség például egyik legnagyobb akadálya nemzeti szorgalmunknak, hanem arról is, hogy annak megszűntével miképpen alakuljanak sokféle jogviszonyaink, s miképpen módosíttassanak számos törvényeink, melyekben az ősiségnek kártékony elve le van téve? Szeretném, ha kifejtenék: lehet-e az esküdtszékeket honunkban is megállapítani? S minő alakban és mily kiterjedésben? Szeretném, ha részletesen írnának a nemzeti kölcsönnek hasznairól és kárairól, különösen pedig arról, ha vajon nálunk, hol annyi a tennivaló, s oly kevés a vállalkozási szellem, tanácsos volna-e nemzeti hitelünket használni, s a nagy nemzeti gazdaságot kölcsönvett pénzzel tespedéséből kiemelni? De sok volna még ilyen, mit nemcsak odavetni, hanem részletesen fejtegetni hasznos, sőt szükséges volna, mert csak így támadnának oly vitatások, mik az egész nemzetet felvilágosítanák, a közértelmességet terjesztenék, s a törvényhozásnak élő munkálatul szolgálnának; s így lenne a hírlap valóságos raktára azon kincseknek, miket egyesek szorgalma gyűjtögetett; s így lennének azok nyilvánosság által a nemzetnek közkincsei. De amint említém, ezekhez idő kell, és sok egyesült erő; a Pesti Hírlap pedig csak néhány hét óta van még folyamatban. Keletkezése váratlan volt, váratlan még szerkesztőjére nézve is, sőt keletkezésének első eszméje is alig van évnegyedes. Kossuth előre nem készülhetett, s ily rövid 322idő alatt részletes dolgozásra ideje nem volt. Hiszem azonban, hogy még ez is megtörténik, és csak akkor jut e hírlap azon pontra, hol állnia kell, hogy reményeinket igazolja.
A modor, melyet Ön, tisztelt barátom, e hírlapban leginkább helytelenít, kemény, az igaz, sőt néhol keserű, de annak oly igen kártékony következéseitől nem tartok. Szokatlan még eddig nálunk a sajtónak ezen élénkebb mozgása, és azért vala leginkább feltűnő a szabadabb s keményebb hang, mely e hírlapnak némely cikkeiben uralkodik. De megszűnik ezen keserűség is, mihelyest e hírlap részletes fejtegetésekbe megy által. Az általános felszólalás mindég inkább szól az indulat hangján, mint a részletes fejtegetés, mert ennél a tárgy és annak kifejtése, az okok és azoknak szabályszerű öszverakása foglalja el az elmét, itt a hideg ész dolgozik, s a hideg észnek ritkán van ideje és oka keserűn szólani; midőn ellenben valamiről csak általában szólunk, s azt általában dicsérjük vagy kárhoztatjuk, a tárgynak szabályszerű boncolása nem foglalja el lelkünket, és a szárazabb, de komolyabb okoskodás helyett gyakran deklamációt4 használunk. Midőn valamit részletesen fejtegetünk, csak véleményünket mondjuk el, és véleményünk okait, készek elfogadni a jobbat, mi ugyanazon célra vezet. S már képzeletünkben is azokhoz szólunk, kik velünk az elvre nézve megegyeznek, kik ugyanazt akarják, s tőlünk legfeljebb a módban különböznek; de midőn elvet vitatunk, mit magunk igaznak, sőt szentnek tartunk, s midőn azon elvnek igazságáról általánosan szólunk, akkor már határozott meggyőződésünket akarjuk másra kötni, kiről azt hisszük, hogy elvben tőlünk különbözik, s azon vágy, hogy őtet megtérítsük, azon titkos és gyakran nem is sejtett bosszúság, hogy van ember, ki azon elvnek igazságán kételkedik, több melegséget, sőt néha keserűséget ád szavainknak. Meg vagyok győződve, hogy a következés igazolni fogja ezen nézetemet, s ha majd a Pesti Hírlapban több részletes fejtegetések lesznek, számosabbak lesznek ugyanakkor a vitatások és cáfolatok, de kevesebb a keserűség, s meg vagyok győződve, hogy ezen hírlap folyvást ily általános nem maradhat, mert valamint eddig természetes volt a napnak kérdéseit felvetni, s ezáltal tért és alkalmat nyitni az intelligenciának, hogy azon kérdéseket minden oldalról vitatás alá vegye, úgy azoknak kifejtés nélküli puszta és általános ismétlése idővel unalmassá lenne.
deak-001-005-003-0044 Szónoklatot.
Egyébaránt, én a Pesti Hírlapot úgy tekintem, mint a nemzet tulajdonát, mely minden jónak, szépnek nyitva áll. Ha tehát a modor, melyben ezen hírlap eddig írva volt, keserű és azok előtt kedvetlen, kik a hírlap irányát helyeslik, s attól jótékony hatást vártak, más alakot lehet annak adni azáltal, ha több jeles fő leteszi abban a nap kérdéseit tárgyazó remekebb dolgozásait; akkor 323ezen dolgozások s a részletek feletti vitatások foglalják el a figyelmet, a hírlap is inkább megfelel kitűzött feladásának, s a részletesen fejtegetett tárgyokról az általános cikkelyek megszűnnek, mert feleslegesek lesznek. De harcot kezdeni a modor miatt egy oly hírlap ellen, mely még csak néhány hetes, éspedig harcot kezdeni ugyanazoknak, kik a hírlapnak fő elveiben szinte megegyeznek, helyzetünket tekintve, károsnak tartanám. Ha félni lehet attól, hogy a kormány a sajtót e hírlap miatt ismét megszorítja, hamarébb meg fog ez történni, ha mi magunk kiáltjuk ki azt a szabadelvűségben túlságosnak, sőt veszélyesnek. Én azonban azt hiszem, hogy az ausztriai kormánynak belső politikája állandó és egyforma soha nem volt. Nem a körülmények határozták el azt, és nem is az idő kívánati, hanem azon egyeseknek érdekei s nézetei, kik hivatalos hatalomra léptek. Lehet, hogy a kormány egykor ismét visszaesik előbbi fonák és szigorú politikájára, de sem mi, sem Kossuth nem leszünk ennek okai, hanem a kormány embereinek vagy azok nézeteinek változása. Az ily váratlan változások nálunk nem szokatlanok. Gyakran visszaugrott már a kormány a józan engedékenységnek elkezdett ösvényéről, s ez ismét megtörténhetik, de amit már előreléptünk a haladás ösvényén, azt visszalépni többé nem fogjuk; s nemzeti kifejlődésünket örökre meggátolni, a korszerű haladásnak már kifejlett ösztönét bennünk elfojtani sem ármány, sem hatalom többé nem képesek, s habár egy időre nehezítik is lépteinket, visszatérni többé nem fogunk, sőt megállani sem, mert a haladás mélyen érzett nemzeti közszükséggé vált. Sőt meg vagyok arról is győződve, hogy kifejlődésünket inkább elősegíteni volna érdekében Ausztriának, mert csak kifejlett nemzetiségünk és azon erkölcsi erő, melyet a kifejlődés ad nemzetünknek, lesz képes egykor megóvni Ausztriát éjszaknak óriási hatalmától; s amely pillanatban mi megszűnnénk nemzet, éspedig magyar nemzet lenni, azon pillanatban Ausztriának önállása mások kegyelmétől függ. Sejtem én, hogy Bécsben is ébrednek erre nézve régi álmaikból, mert alig hiszem, hogy a kormánynak jelen politikáját annak köszönhetnénk, mintha Ausztriának kebelét az erántunki vonzódásnak valamely eddig nem ismert buzgó érzete szállotta volna meg.
De különösen sajnálnám, ha éppen Ön kelne harcra ezen hírlap ellen, mert azt hiszem, hogy Ön és Kossuth oly két morális erő, miknek egyesülve kellene inkább dolgozni a hon javára, és nem egymás ellen keserűen küzdve egymást rontaniok. Ha ezen harc csak véleményharc volna, melyet egyedül az okoknak nemesebb fegyverével küzd végig két kitűnő elme, akkor aggodalmam nem volna – de képzeletben látom, hogy a harcnak első kezdetén Széchenyi Kossuthot sansculotti5 szellemmel, Kossuth Széchenyit álszabadelműséggel 324vádolná. Ekkor a küzdés nem elvekért és nem okokkal, hanem csak nevekért és jelszavakkal folyna. Párt alakulna mindenik mellett, mert Ön sokat tett, Kossuth sokat szenvedett a közügyért. Önnek hálával tartozik a nemzet, Kossuthot a szenvedés emléke lengi körül, s ez néki lelkesült részvétet biztosít. Keserű volna e két párt küzdése, mert nincs dühösebb harc, mint amelyet jelszavakkal küzdenek, ott az okok elnémulnak a jelszó előtt, a személyesség a jelszónak alá van rendelve, sőt magát a tárgyat is felejtik a jelszó mellett. A hatalmas francia nemzet éppen e jelen időben a cselszövények játéka lett. Önmaga gúnyolja törvényhozását, mint a kormánynak vak eszközét, önmaga hirdeti, hogy nemzeti becsülete sértve van, s legszentebb érdekei elárultattak; és nincs, aki e nemzetet megmentené, mert jelesebb fiai egymást koptatták el keserű véleményharcokban, és most nincs oly kitűnő polgár, ki a nemzetnek véleményét bírná, s kinek hatása a nemzet erkölcsi erejét egyesíthetné. Alkotmányos országban szüksége van a nemzetnek arra, hogy lelkesebb fiainak közhitele sértetlen maradjon, s aki azt személyes harcokban feldúlja, az csakugyan a nemzet közkincsét dúlta fel, mert midőn eljönnek a vésznek csapásai és a szenvedésnek keserű órái, akkor a köztiszteletben álló név lelki tehetséggel párosulva sokkal, igen sokkal többet tehet, mint bármi hatalom, és bármi tehetség, név nélkül és bizodalom nélkül. És nem volna-e vétek, ha most a modorért, melyben egyik hírlap írva van, Kossuth és Széchenyi egymást vádolva, egymás hitelét rontanák a nemzet előtt? Nálunk a jelesek száma nem oly nagy, hogy ekkora veszteséget súlyos csapásnak ne tekintsünk. Azonban hiszem azt, hogy a Hitel és Világ írója ily harcot nem küzdhet. Annak, ki az alvókat felébresztette, váratlan nem lehet, hogy azok kik egyformán aludtak, felébredve nem mind egyformán nyúlnak a munkás élet komoly foglalatosságaihoz, habár egy célra törekednek is.
deak-001-005-003-0055 A nagy francia forradalom térdnadrágos híveihez hasonló.
Izgatással telve a Pesti Hírlap (ezt írja Ön, tisztelt barátom). De hiszen izgatás most minden hírlapjainkban van. S ez természetes következése a nap kérdéseinek és a sajtó élénkebb mozgásának. Nem is ezen izgatás volt az, mitől én tartottam, hanem a megyei gyűléseken történhető helytelen és cél elleni izgatás. Gyűléseken az izgatás többet árthat, és könnyebben, mint a hírlapokban, mert ott a szónak elragadó hatalma elnémítja a hideg észnek komoly tanácsát, a szót azonnal törvényes erejű határozat követi, s ez már egy lépés a haladás ösvényén, mi ha helytelenül van téve, zavart és kárt okozhat, visszalépni pedig mindenkor nehéz. Az ilyen lépés mindég positiva quantitas6 a politika számolásában, és egy bizonyos meghatározott része az egész nemzet akaratjának. A hírlapok ellenben csak véleményeket mondanak ki, mit határozat nem követ, az elámult hideg észnek van ideje levonni a leplet, 325miben a tárgy talán burkolva volt, s az igazságot vizsgálgatni. Sőt felszólal egy másik író, kifejti ellenkező nézeteit; s a minden oldalról megvitatott tárgy felett ki-ki elfogultság nélkül ítélhet, mielőtt iránta határozni kellene. A hírlapok izgatása csak felszólítás, mely által a hazának egész intelligenciája meghívatik, hogy a nép kérdéseit fejtegesse, és az igazságot nyomozza, s gyakran éppen ezen hírlapi izgatás teszi sükeretlenné a gyűléseken rosszat szülhető helytelen izgatást, mert azon tárgy, mit a hírlapok már előbb megvitattak, az újságnak rejtélyes ingere által senkit el nem ragad, nem idegen a közönség előtt, nem készületlenek az ellenvéleményűek, egyszóval, mielőtt a közönség a tárgy felett határoz, a hírlapi vitatások következésében is többet és komolyabban gondolkodott arról, és így határozata biztosabb alapon nyugszik, s nem olyan múlékony, mint az, mit valamely új tárgyban, az újság ingere s a szónoklat elragadó hatalma hozott létre, de az ingernek és lelkesedésnek múltával elenyészik, és ezen ingatagság által tévedésbe jön kormány és nemzet a közvéleménynek valóságos állása felett. Én tehát hírlapjaink izgatásán nem aggódom, s elmondhatom, hogy a Pesti Hírlapot nálunk is igen sokan s nagy figyelemmel olvassák, szeretik azt, de izgató hatást még senkire nem tett olyant, miben megütközni lehetne. Sőt még olyanok sem neheztelnek
deak-001-005-003-0066 Tényleges mennyiség.
érette, kik nem baráti a sebesebb haladásnak. Néha ugyan egyik vagy másik cikkely némelyeknek nem tetszik, s voltam én is úgy, hogy némely cikket nem találtam jónak, de hiszen ez minden hírlapnál így van. Azt, hogy a nép félreértve talán e hírlapnak némely szavait, izgatva legyen általa, én valóban nem féltem. Sőt inkább óhajtanám, hogy népünk oly fokán volna már a műveltségnek, hogy hírlapok által is hathatnánk reá, úgy legalább közelébb állanánk hozzá és kifejlődésünkhez; de amely nép még azt is vakon elhiszi, hogy az országgyűlésén megajánlott újoncokat a fejedelem az orosz udvarnak adja el lovakért, azt még hírlapok nem izgatják. Attól pedig, hogy majd a hírlapok által felizgatva, talán felettébb is gyorsan halad a törvényhozás, és minden fennállót felforgat, úgy hiszem, éppen nálunk félni senki nem fog; mert a hírlapok vitatásaitól a megyei határozásokig az út felette hosszú, s az ellenkező érdek felette sok, úgyhogy addig, míg törvény lesz belőle, alig marad valami abból, mitől a hírlapokban némely jólelkű magyar talán el is ijedett. Azonban ismerkednünk kell az eszmékkel, ha még kivihetők nem volnának is, azt, amit a nemzet többsége még most nem óhajt, az idő megérleli, s a mindinkább fejlődő közértelmesség utóbb tisztába hozza.
De bocsánatot, hogy felette hosszú voltam untató fecsegésemmel, sokat nem azért írtam, mert azt hittem, hogy Önnek újat mondok; hanem azért, mert véleményemről s annak okairól számot adni rövidebben nem tudtam. 326Ön ugyan megjárta vélem, mert szíves soraira későn is felelek, és oly hosszún, hogy magam is elijedtem tőle.
Kossuth is írt, s kérdezte véleményemet a hírlap eránt, e napokban írok néki7 – s megírom, hogy a nap kérdéseinek részletes fejtegetését várjuk tőle leginkább.
deak-001-005-003-0077 Deák Kossuthhoz írt levelét nem ismerjük.
Isten áldja, tisztelt barátom! Ígéretére számolok, hogy még ez évben megnézi Zalát és zalai barátit! Isten áldja még egyszer!
Deák
S. k. eredeti. MTAK Kt. K 203/88. Közli Viszota Gyula: A Kelet népe történetéhez. In Budapesti Szemle. 116. köt. 178–187. p.
deak-001-005-003-0011 Válasz Széchenyi István Deákhoz 1841. február 1-jén írott levelére. Széchenyi levelét közli Bártfai Szabó László: Adatok gróf Széchenyi István és kora történetéhez 1808–1860. Budapest, 1943. 1. köt. 371, 372. p.
deak-001-005-003-0022 József (1741–1790), 1765-től német-római császár, 1780-tól magyar király.
deak-001-005-003-0033 Azaz a levél címzettje, Széchenyi István gróf.
deak-001-005-003-0044 Szónoklatot.
deak-001-005-003-0055 A nagy francia forradalom térdnadrágos híveihez hasonló.
deak-001-005-003-0066 Tényleges mennyiség.
deak-001-005-003-0077 Deák Kossuthhoz írt levelét nem ismerjük.
