BESZÉD AZ ORSZÁGBÍRÓI ÉRTEKEZLETEN A POLGÁRI TÖRVÉNYKEZÉS TÁRGYÁBAN Pest, 1861. február 25. | Deák Ferenc munkái

BESZÉD AZ ORSZÁGBÍRÓI ÉRTEKEZLETEN A POLGÁRI TÖRVÉNYKEZÉS TÁRGYÁBAN
Pest, 1861. február 25.

Engedje meg a nagyméltóságú értekezlet, hogy elmondhassam egyszer mindenkorra nyíltan és tartózkodás nélkül nézeteimet azok felett, mik tanácskozásaink folyamában régi törvényeink visszaállítására s az octroyrozásra, a mi helyzetünkre s különösen a közhangulatra vonatkozólag ma is, a múlt napokban is átalánosságban felhozattak.

Az októberi diploma tért nyitott a magyar alkotmányosság isméti életbe léptetésére, s a köztörvényhatóságok alkotmányszerű autonómiájának viszszaállítását kimondotta. A köztörvényhatóságok elfoglalták e tért, szervezték magukat, s követelték, hogy mivel a törvénykezés az alkotmányszerű autonómiának egyik alkatrésze, a magyar bíróságok is haladék nélkül visszaállíttassanak, s a régi magyar törvény ismét életbe lépjen.

Az 1848. évi törvények hazánk institutióinak1 új alakot adtak, más szellem, más kiindulási pont volt, mely azok alkotásában alapul szolgált, s ezen új alak teljesen és tökéletesen demokrácián alapul. A közbejött események meggátolták a részletes kifejlődést. Következett a szomorú emlékű tizenkét év, mely alatt idegen hatalom nélkülünk rendezte azon viszonyokat, miket az 1848-i alapon magunknak kellett volna rendezni; nem csoda tehát, ha minden, mi ekképpen támadott, gyűlöletes lőn, még azon részében is, mit talán mi magunk 45sem intéztünk volna másképp, gyűlöletes a hatalom miatt, mely azt behozta, s a mód miatt, mellyel a hatalom eljárt.

deak-002-002-006-0011 51Intézményeinek.

De a tizenkét év folytán az abszolút hatalom által behozott törvények alatt számtalan magánjogviszonyok keletkeztek, miket mellőzni nem lehet, s keletkeztek oly intézetek, mik felett csak a legnagyobb óvatossággal lehet rendelkezni.

Ámbár tehát minden magyar teljes joggal azt kívánta, hogy az önkényszabta törvények helyett az országgyűlésileg alkotott régi törvények lépjenek ismét életbe, azt csakugyan senki nem akarta, de józanon nem is akarhatta, hogy a magánjogviszonyok megzavartassanak, vagy a törvénykezésben átalános anarchia támadjon.

Az alapeszme tehát régi törvényeinknek visszaállítása. De ezen eszmének valósításánál a fő szabály az, hogy a magánjogviszonyok meg ne zavartassanak.

Ezt akarta, úgy hiszem, őfelsége is, midőn az országbírói értekezletnek összehívását megrendelte. Ezt tartottuk szemeink előtt mi is tanácskozásaink folytában. De a magánviszonyok méltányos és óvatos figyelembevételén felül van még egy elv, mit én magamra nézve szintúgy kötelezőnek tartok, az tudniillik, hogy semmi oly javaslatot ne tegyünk, mi az 1848. évi törvények demokratikus szellemét ismét felforgatná, a törvény előtti egyenlőséget megsemmisítené, az osztályok közötti gyűlölt különbséget ismét visszaállítaná, egyszóval habár ideiglenesen is, menthetetlen visszalépést foglalna magában, s meghiúsítaná a nemzetnek 1848-ban tettleg nyilvánított azon törekvését, hogy a magyar nemzet a törvény előtti egyenlőség által is az európai művelt nemzetek színvonalára emelkedjék. Ne tegyünk ily javaslatot még akkor se, ha azt valamely részben régi törvényeink visszaállítása hozná magával.

Miután régi törvényeink visszaállítása volt az alapeszme, első kérdésnek annak kellett volna lenni: vajon a régi törvények teljesen, tökéletesen, úgy, mint azok 1849 előtt fönnállottak, minden változtatás, minden hézagpótlás nélkül ismét életbe léphetnek-e a magánjogviszonyok megzavarása nélkül.

Ezen kérdésre tagadó lőn a válasz még azok részéről is, kik minden változtatást a lehetőségig elleneztek. Elismerték ők is, hogy a lefolyt tizenkét év alatt behozott telekkönyvek képezik jelenleg birtokviszonyainknak s hitelünknek alapját; elismerték, hogy a telekkönyveket félrelökni nem volna tanácsos; elismerték, hogy azok rendes folytatását még csak felfüggeszteni sem lehet, mert azok vezetésében a szakadatlan folytonosság szükséges. Nem tagadták, hogy van régi törvényeink között oly rendelkezés is, mely újabb törvény által megszüntetve ugyan nem lőn, de miután alapja megszűnt, azt 46tovább is fenntartani igazságtalanság volna, minő például az 1848. évi 9. törvénycikkely, mely az úrbériséget vesztett földesurak kölcsönből eredett adóssági tartozásait felmondhatatlanoknak rendeli mindaddig, míg a törvény másképp nem rendelkezik. Mert e törvénynek egyedüli alapja az úrbéri veszteség volt, de minthogy e veszteségért a lefolyt időkben a kárpótlást már fel is vették a földesurak, a fel nem mondhatás nem volna többé motiválva. Nem hozták kétségbe, hogy a büntetőgyakorlat és régi büntetőtörvények azon rendeletei, mik a befogatásra, büntetések nemeire, föllebbvitelre nézve nemes és nem nemes között lényeges különbséget tettek, még csak ideiglenesen sem volnának többé visszahozhatók. És vannak effélék polgári s hiteltörvényeinkben is.

De ha a régi törvényeket minden változtatás nélkül, teljesen, tökéletesen ismét visszahozni nem lehet, ha vannak hézagok, miket pótolni kell, vannak oly rendelések, miket mint lehetetleneket változtatni szükséges, föladatunk egyéb nem lehet, mint gondosan megvizsgálni az anyagi s alaki törvényeknek minden egyes részénél, ha a régi törvényeknek arra vonatkozó rendeléseit életbe lehet-e ismét léptetni anélkül, hogy a magánjogviszonyok megzavartassanak, s anélkül, hogy demokratikus institutióink szellemének fölforgatásával az osztályok közötti gyűlöletes különbség, habár csak ideiglenesen is, visszahozassék.

Midőn tehát közöttünk valamely kérdésnél véleménykülönbség merül föl, ez nem származik egyrészről a német törvény iránti előszeretetből, másrészről azon törekvésből, hogy a régi törvények minden részben s mindenáron, még a magánjogviszonyok megzavarásának s a demokratikus institutiók fölforgatásának árán is visszaállíttassanak, hanem származik azon különböző nézetből, hogy midőn egyik fél a fönnforgó kérdésben a régi törvény visszaállítását a magánjogviszonyok megzavarása nélkül hiszi lehetőnek, a másik ugyanazon kérdésben ezt lehetlennek tartja.

Ismételve hallottam fölhozatni azon nézetet, hogy a régi törvények minden változtatása s minden új szabály octroyrozás, az ilyen változtatásnak vagy pótlásnak szakaszonkinti formulázása kodifikálás, nekünk pedig sem octroyrozást javaslani, sem kodifikálásba bocsátkozni nem szabad. Ezen nézetet én nem értem, vagy legalább ily átalánosságban nem osztom. Mert ha igaz az, hogy a régi törvényeket teljesen, minden változtatás, minden hiánypótlás nélkül életbe léptetni nem lehet, ezt pedig senki nem tagadta, miként lehet a múlhatatlanul szükséges változtatást vagy pótlást eszközölni? Azt sem akarhatjuk, hogy a hézagok pótolatlanul, a múlhatatlanul megváltoztatandók változatlanul maradjanak; mert ha ezt akarnánk is, miután a társas életben a magánjogviszonyokat szabályozó törvényekre mindennap szükség van, a szükség 47kényszerítené a törvényhatóságokat, hogy a hiányt pótolják, s ők octroyroznának, csakhogy egymástól különbözőleg teljesítenék ezt, s a törvénykezésben szükséges egyformaságot sokszínű tarkaság váltaná föl.

Meg volt itt említve gyakrabban a közhangulat izgatottsága, mely annyira ragaszkodik a régi törvényekhez, hogy semmi lényeges változtatást el nem fogad, előttem szólott tagtársunk2 pedig visszautasítva a captatio benevolentiae3 vádját, azt mondja, hogy ő a nemzet véleményét figyelemben tartandónak hiszi mindenkor. Használta-e valaki azon szót: captatio benevolentiae, azt nem tudom. Én a múlt napokban nem azon szóval éltem, hanem azt mondottam, hogy ezen értekezlet is részben a közhangulat izgatottságának pressziója4 alatt áll, és ezt, ha visszatekintünk a lefolyt négy hétre, úgy hiszem, tagadni senki nem fogja. Én a presszió szót használtam, mit egy másik tagtársunk csak imént pietásnak5 nevezett, de amit én igaz néven most is csak pressziónak nevezhetek.

deak-002-002-006-0022 Széher Mihály ügyvéd, érdemeiért 1877-ben nemesi címet kapott.

deak-002-002-006-0033 A jóakarat felkeltése, a hallgatóság megnyerése.

deak-002-002-006-0044 Nyomása.

deak-002-002-006-0055 Kegyeletnek.

Midőn őfelsége nevében ezen értekezletre összehívattunk, nem azt kérdezték tőlünk, az osztrák törvények tartassanak-e meg, vagy a régi magyar törvények állíttassanak vissza; mert az alapeszme nálunk is, úgy hiszem, őfelségénél is a magyar törvények visszaállítása volt; hanem azt kérdezték, hogy a régi magyar törvényeket mennyiben és miképpen lehet ismét életbe léptetni anélkül, hogy a magánjogviszonyok megzavartassanak. És erre vonatkozólag ismét nem azt kérdezték, hogy minőnek hisszük a hangulatot az országban, hanem hogy mi a mi saját nézetünk s meggyőződésünk. Midőn tehát e kérdésre felelek, én sem szabhatom envéleményemet, melyet nyilvánítok, egyik vagy másik törvényhatóság nézetéhez, sokaknak vagy keveseknek meggyőződéséhez, hanem saját meggyőződésemet kell követnem. Nyitva áll kebelem a capacitatiónak6 , származzék az sokaktól vagy kevesektől, de végre a meggyőződést, melyre jutottam, kötelességem határozottan kijelenteni, hacsak hazudni nem akarok, véleményem gyanánt adva elő azt, mi másoknak az enyémtől eltérő, sőt azzal ellenkező véleménye volt.

deak-002-002-006-0066 Meggyőzésnek.

Tiszteletben tartom én is a közvéleményt, elismerem fontosságát még az izgatottság közepette is. Tudom, hogy a közjogi törvények gyakran a közhangulat izgatottságának pressziója alatt születnek. De calamitásnak7 tartom, ha a magánjogviszonyok ily izgatottság pressziója alatt intéztetnek el. Ilyenkor a jogtalanul károsodott magánpolgárnak szava gyengébb, semhogy az izgatottság zaján felülemelkedjék, de azért az egyesek szenvednek, jogtalanul, gyakran igazságtalanul, s a haza sem nyer ez által.

deak-002-002-006-0077 Csapásnak.

Valamint kimondottuk véleményünket aziránt, hogy a régi törvényeknek változtatás és hiánypótlás nélküli teljes visszaállítása lehetetlen, nem kérdezve, 48tetszik-e véleményünk másoknak, úgy minden egyes tárgynál ki fogom mondani nézetemet azon kérdésre, ha azon tárgyra vonatkozó része a magyar törvényeknek visszaállítható-e a magánjogok megzavarása vagy demokratikus institutióink felforgatása nélkül; kimondom, ha nézetemet mások kárhoztatják is, kimondom, ha egyedül állok is, sajnálva ez elszigeteltséget, de egyedül ez által meg nem ingatva meggyőződésemben. Dacolni senkivel nem szeretek, legkevésbé a közvéleménnyel, de nyomorultul jártam volna el eddigi politikai pályámon, ha meg nem tanultam volna, hogy akkor, midőn egyrészről a közhangulat, másrészről önlelkiismeretem között kell választanom, s egyikkel vagy másikkal ellenkezésbe kell jönnöm, inkább tűrjem a közvélemény gáncsait, mint önlelkiismeretemét.

Ismétlem, hogy előttem is, valamint, úgy hiszem, az egész értekezlet előtt alapeszme a régi magyar törvények visszaállítása; de ahol s amely tárgyban azok visszaállításából a jogviszonyok megzavarását vagy institutióink demokratikus szellemének fölforgatását hiszem bekövetkezőnek, ott kétkedés nélkül ellene szólok, s nem tartóztat az, hogy több vagy kevesebb tartatik-e meg az által az osztrák törvénykönyvből. Engem gyűlölet nem vezethet. Tudom, hogy a közhangulatban is nagyrészt politikai okokból származik az ellenszenv, de midőn a régit kénytelen vagyok valamiben változtatni, mert a régi lehetetlen, nem subjective, hanem objective akarom tekinteni a teendő változtatást, s nem tartom helyesnek, hogy az idegen hatalom műve iránti gyűlöletből saját polgártársainknak tegyek kárt.

Voltak esetek, midőn éppen én akartam a többség véleményével ellenkezőleg a régi magyar törvénynek egyes rendeletét visszaállítani, mint például csak nehány nap előtt is, midőn a csődtörvénynél a sorozatra nézve azt vitattam, hogy a közhivatali letéteményekre nézve a régi törvény állíttassék vissza. A többség e részben az osztrák törvényt tartotta meg, mert azt hitte, hogy a réginek visszaállítását a telekkönyv s közhitel fönntartása lehetetlenné teszi. Íme, egy alapeszménk volt, s az alkalmazásnál eltértek nézeteink.

Ami már a jelenleg fönnforgó örökösödési törvényeket illeti, erre nézve már tegnap kijelentettem véleményemet, s az egyes pontoknál később is elmondandom nézetemet. Egyet azonban nem hagyhatok szó nélkül. Több ízben fölhozatott, és most e kérdésnél is megemlíttetett, hogy ha a régi magyar törvények 1848. évtől fogva az osztrák törvény behozataláig, mi 1853-ban történt, s így öt évig fönnállhattak, miért nem lehetne azokat ismét életbe léptetni.

Ezen ellenvetésre már megjegyeztem, hogy éppen az osztrák törvények és a telekkönyveknek azóta történt behozatala által változtak és másképp alakultak 49a jogviszonyok, miket ignorálnunk nem lehet, és kétségtelenül sok lehetetlen most már, mi akkor még lehető lett volna. De ezenfelül megjegyzem azt is, hogy a fönnebbi állítás tévedésen alapul. Ugyanis 1848-ban a 15. törvény felfüggesztette azon pereket, melyek ősiségi viszonyból vették eredetüket, s az ilynemű perek megindítását eltiltotta, kivette azonban e tilalom alól az 1836. évi 14. cikkely8 eseteit. Az említett 14. cikkely pedig rendelkezik a valóságos ősiségi világos örökösödésekről is, említi a fi- és leányág közötti jogkülönbséget, említi a szabad rendelkezés megszorítását. Ellenben az osztrák kormány már 1849-ben hirdetett ki egy császári rendeletet november 3-áról, melynek 4. fejezete törvényszünet alá helyzi mindazon jogkérdéseket, mik az ősiségi viszonyokra vonatkoznak, s nem veszi ki az 1836. évi 14. cikknek eseteit sem.

deak-002-002-006-0088 A cikkely intézkedik a testvérek vagy unokatestvérek közötti osztatlan örökségek megosztásának módozatáról.

Oly világos örökösödési kereseteket tehát, melyeknél akár a fi- és leányág közötti jognak, akár a szabad rendelkezhetésnek kérdése fordul elő, már 1849. évtől fogva mozdítani nem lehet, s tudunk eseteket, melyekben az ily, egyébkint világos örökösödési keresetek a legfőbb bíróság által csakugyan fel is lőnek függesztve. Továbbá ugyanazon fejezet a nemesi javak elzálogosítását tárgyazó minden perek folytathatását felfüggesztette, pedig a zálogper gyakran nincs is kapcsolatban az ősiséggel, például ha valaki saját szerzett vagyonát zálogosította el, s utóbb, a zálogidő kiteltével vagy maga, vagy örököse azt ki akarja váltani.

Nem áll tehát, hogy 1852. vagy 53. évig a régi törvényeknek kivált az örökösödést tárgyazó része életben volt, mert a moratórium, melyet az osztrák kormány 1849-ben behozott, sokkal messzebb terjedett, mint az 1848. évi 15. törvénycikknek hasontartalmú megszorító rendelete.

Egyébiránt itt az örökösödési törvényeknél is egyszer mindenkorra egész átalánosságban kijelentem, hogy én az ősiséget, melyet az 1848. évi 15. törvény elvben eltörlött, visszaállítani egyátalán nem akarom. Politikai életem legnagyobb része folyt le azon küzdelemben, melyet elvtársaimmal együtt a régi feudalizmusnak káros maradványai ellen folytattunk. Ezek közé számítottuk az ősiséget is, melynek bilincseiből kiszabadítani a nemzetet legfőbb törekvésünk vala. Küzdöttünk, hogy e hazában is szabad legyen ember és föld: hogy ki-ki tulajdonát valóságos tulajdonának tekinthesse, s birtokát a lehetőségig biztosnak. És miután sok nehéz küzdés után 1848-ban célt értünk, ki fogja tőlem méltányosan követelhetni, hogy segítsem ismét lebilincselni a tulajdont, minek felszabadulását oly forrón óhajtottam? És tegyem ezt azért, mert időközben politikai szerencsétlenségek folytán egy jogtalan hatalom idegenszerű működése léptette életbe részletesen azt, mit mi magunk 50elvben elhatároztunk? S mert amit az 1848-i törvényhozás határozottan kimondott, hogy tudniillik az ősiség teljes és tökéletes eltörlésének alapján dolgoztassék ki a polgári törvénykönyv, azt a közbejött események miatt nem a magyar minisztérium, hanem a törvénytelen osztrák kormány hajtotta végre, én magát az 1848-ban kivívott elvet is ellökjem vagy feláldozzam? Ennyit a közhangulatnak, ha csakugyan közhangulat az, áldoznom lehetetlen; önmagamhoz s elveimhez hűtlen nem lehetek.

Csak egypár szót még a négy tagtársunk által benyújtott s tegnap bővebben megvitatott különvéleményre,9 melyet most előttem szólott tagtársunk ismét szóba hozott. Vannak e különvéleménynek némely elfogadható részei is, de azon ellenvetés, melyet tegnap annak 3. és 4. szakasza ellen felhoztam, eloszlatva vagy megcáfolva nincs. Az említett szakaszok egyike ugyanis az ősiekre, vagyis mint a különvélemény nevezi, az öröklött vagyonra nézve ott, hol leszármazók vannak, megköti, sőt eltiltja a végrendelet általi szabad rendelkezést, de a másik szakaszban megengedi az élők közötti szabad rendelkezést, még az ajándékozást is, éspedig köteles részt sem biztosít a gyermekeknek. Eszerint a javaslat egyik szakasza megköti a birtokot, a másik módot nyújt azon megkötő rendelet kijátszására vagy mellőzésére. Mert az anya, ha valamelyik gyermekét vagy bárkit mást egyenes utódainak csorbításával boldogítani akar, öröklött vagyonáról nem tesz végrendeletet, mert ez tiltva van, hanem ajándékul a vagyont arra átiratja, mert ez meg van engedve. Az osztrák törvény legalább a köteles részt biztosítja a gyermekeknek, ez a javaslat pedig azt sem teszi, mert a szerzeményekből szabad végrendelet általi rendelkezést s az ősiekből szabad ajándékozást enged, a köteles résznek figyelembevétele nélkül.

deak-002-002-006-0099 Az örökösödés kérdésében Horváth Balázs, Ledniczky Mihály, Rudnyánszky Béla és Tanhoffer Pál különvéleményt nyújtottak be.

Végre ami Zsivora György hétszemélynök úr indítványát10 illeti, én azt úgy értettem, hogy ő a fönnforgó fontos kérdések végleges elintézését nem hoszszú időre, csak pár napra kívánja elhalasztatni, s ezt azért kívánja, hogy az értekezlet több tagjai magánértekezletek útján önmagukkal is minél inkább tisztába jöhessenek a teendők felett. Én ugyan magamra nézve ily halasztást nem veszek igénybe, mert számoltam magammal, s tisztában vagyok nézeteimre nézve, ha azonban többen tagtársaink közől azt kívánják, nem látok okot annak ellenzésére, mert annyi figyelemmel s méltánylással csakugyan lehetünk egymás iránt. (Köztetszés.)

deak-002-002-006-01010 Zsivora György (1804–1883), Csanád megyei főispán, a hétszemélyes tábla tagja február 25-én javasolta, hogy egy nappal halasszák el a tanácskozás folytatását.

Az Országbírói Értekezlet a törvénykezés tárgyában. Közli Ráth György országbírói elnöki titkár és az értekezlet jegyzőkönyvvezetője. Pest, 1861, Landerer és Heckenast, 2. köt. 290–298. p. Közli Kónyi Manó 2. köt. 577–584. p.