KÉPVISELŐHÁZI BESZÉD AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS REFORMJÁRÓL Pest, 1869. július 1.
579KÉPVISELŐHÁZI BESZÉD AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS REFORMJÁRÓL
Pest, 1869. július 1.
Pest, 1869. július 1.
Tisztelt Ház!
Tudjuk s érezzük valamennyien, hogy belrendezésünk minden ágában sok a hiba, melyeket javítanunk kell, sok a lényeges hiány, melyeknek pótlása múlhatlanul szükséges.
Nehéz a munka, mely reánk vár, és nem halasztható, mert minden halasztás az ország tetemes kárával jár.
Eltérők lehetnek a vélemények arra nézve, hogy a közigazgatásnak melyik ágát szükséges mindenekelőtt javítani s átalakítani.
Mind fontosak s múlhatatlanul szükségesek a közigazgatás különféle ágaiban a javítások, de valamennyit ugyanazon egy időben, egyszerre nem tárgyalhatjuk, s véleményem szerint a sok szükséges közt legszükségesebb és legsürgetősebb az igazságszolgáltatásnak célszerűbb átalakítása, mert közigazgatásunk egyik ága sincs oly zilált állapotban, mint éppen az igazságszolgáltatás. (Helyeslés a jobb oldalon.) Büntető törvénykönyvünk nincs, nagy részben a gyakorlat szerint járnak el bíráink. Polgári magántörvénykönyvünk nincs, ideiglenesek azon szabályok, melyek törvény gyanánt szolgálnak. Sok más egyes törvény vagy éppen hiányzik, vagy változtatást igényel. Bíróságaink rendezése a régi korból reánk maradt alakjában az igazságszolgáltatás gyors és biztos eszköze nem lehet.
Pedig az államélet legaggasztóbb kórjele a zilált igazságszolgáltatás, és amely állam nem tud vagy nem akar akként intézkedni, hogy mindenkinek, aki személyére vagy vagyonára nézve a törvény oltalmát veszi igénybe, a bírói hatalom törvényszerűen, gyorsan és pontosan szolgáltassa ki az igazságot, azon állam ne számítson benső fejlődésre, ne számítson arra, hogy hitele mások előtt meg fog szilárdulni, ne számítson a polgárok jólétének biztonságára. (Tetszés.)
Az igazságszolgáltatásra vonatkozó törvényjavaslatok egyike, mely a bírói hatalom gyakorlásáról szól, íme előttünk van. Legfontosabb s legelső része ez a törvénykezés rendezésének, legnagyobb figyelmet s óvatosságot kíván, mert a bírói hatalom nagy hatalom, véglegesen intézkedik a polgárok személye és vagyona fölött; szükséges tehát, hogy a polgároknak a törvény is, de a bíró személye is nyújtson e részben garanciát, s ezért fontos azon kérdés, hogy kitől függjön a bírák kinevezése.
580Ezen kérdésről mondom el elsőbben is véleményemet, mert ez a legfőbb és legfontosabb elv az egész törvényjavaslatban. (Halljuk! Halljuk!)
Két mód áll előttünk, mely egymással némileg ellenkező: egyik a választás, mely némely bíróságokra nézve, különösen a megyéknél és városoknál eddig gyakorlatban volt; a másik a királyi kinevezés, melyet az igazságügy-miniszter úr hoz javaslatba.
Meghatározhatja a törvény azon kellékeket, melyek a bíróban szükségesek, gondoskodhatik annak törvényes függetlenségéről, körülírhatja, szigorúan megszabhatja a szakképzettségnek posztulátumait, megállapíthatja a módot, mellyel e szakképzettség bebizonyítandó, de a törvény ezen rendeleteinek csak a gyakorlati alkalmazás ad életet. Ismerek egyéneket, pedig nem keveset, kik azt képesek bebizonyítani, hogy az ügyvédi vizsgát letették, s jó lélekkel mégsem merném kezökbe tenni a bírói hatalmat, éppen a szakképzettség hiánya miatt.
Tévedések, csalódások mindig lesznek, akár úgy neveztessenek a bírák, akár úgy választassanak. Csak az a kérdés, melyik mód nyújt több reményt, hogy az ily tévedések, csalódások elkerültetnek.
Akik a választást tartják célszerűbbnek, azt állítják, hogy a választók jobban ismerhetik a köztük élők személyeit, mint a minisztérium az országban szerte lakó százakat vagy ezreket.
Ha biztosan lehetne remélni, hogy a választók mindig lelkiismeretesen, saját meggyőződésük szerint s annálfogva, mert a bírói hivatalba lépni akarót mint alkalmast ismerik, fognak választani, nem volna fontosság nélküli az említett ok; ámbár még akkor is igaz, hogy azon sok száz választó közől, kik egy megyében vannak, sokan, igen sokan egyet sem ismernek azon tagok közől, akikre szavaznak, sokan azok valóságos képességét megítélni sem tudják. (Úgy van! Jobb felől.)
De azonfölül tudjuk, hogy a választások egyes nagyobb befolyással bírók által vezettetnek, s a választók azok szava után indulnak, és könnyen hibásan indulnak. (Úgy van! Jobb felől.)
A tévedésen kívül szándékosan is történhetik valamely nem alkalmas bírónak megválasztása.
Ha mi biztosak volnánk, hogy a választásoknál ily szándékosság nem fordul elő, talán nem szólanánk oly határozottan a választások ellen, valamint ha az ellenkező véleményűek nem tartanák lehetőnek, hogy a miniszter – nem a személyről, hanem a hivatalról van itt szó – egyszer vagy másszor pártérdekből vagy bármi más tekintetekből szándékosan is tehet a kinevezés alá oly előterjesztést, melyben azután nem lesz köszönet, ők is kevésbé támadnák meg a törvényjavaslat eme pontját.
581De midőn óvatosság szükséges, az ily hibákat s emberi gyengeséget, önérdeket és szenvedélyeket nem lehet kihagyni a számításból. Tekintsük tehát, hol fordulhatnak elő könnyebben és számosabban az efféle visszaélések. (Halljuk! Halljuk!)
A választótestületek megyékben és városokban rendesen nagyobb számúak, azok között sokan találkoznak, kiknek érdekükben fekszik oly bírót választani, aki az ő érdekeiknek kedvezni fog. Gyakran éppen azok, kik legnagyobb befolyással bírnak a választásokra, vannak ily esetben, s az ő befolyásuk alatt könnyen megtörténhetik a hibás választás. Példákat tudnék felhozni, tudnék eseteket említeni, melyekben egy hatalmas, gazdag földesúr, kinek tetemes úrbéri pere volt folyamatban, nemcsak a szolgabírónak, hanem a törvényszéki tagoknak megválasztására is nagy összegeket költött, hogy ily módon ügyének kedvező s e részben nem független bírót válasszon. Tudok ellenkező esetet is, hogy számos község nagy fontosságú úrbéri pereinek érdekében azok által, kik közülök a megyei bizottságban voltak, részrehajló befolyást gyakorolt a bíróválasztásra. Ez – fájdalom – így volt, s a választások mellett így lenne jövendőben is.
Ellenben a miniszternek nincs érdekében rossz bírót neveztetni ki, nemcsak azért, mert felelős, de azért is, mert kiválólag becsületébe vág, hogy a bírák alkalmas tagokból alakíttassanak. (Helyeslés a jobb oldalon.) És ha talán valaki azt mondaná, hogy a miniszternek is lehet pere, erre egyszerű feleletem az, hogy még ha ily esetben eltérne is kötelessége ösvényéről a miniszter, ez sajnálatos, de csak egy eset volna azon sok száz esettel szemben, melyek ily módon a megyei és városi választásoknál előfordulhatnak.
Állítják némelyek, hogy a bírák választása biztosabb garanciája az egyéni s az alkotmányos szabadságnak, mint a kinevezés. Vonjunk párhuzamot a két mód között. (Halljuk!)
A bíróságok peres tárgyak fölött ítélnek.
E perek vagy személyre vonatkoznak, mint különösen a bűnvádiak, vagy értéket tárgyaznak.
Bűnvádi esetekben, úgy hiszem, hogy jövőre hazánkban is esküdtszékek fognak ítélni. A miniszter tehát, ha szándéka volna is valakit bosszúból vagy pártérdekből üldözőbe venni, ezt bűnvádi úton nem tehetné. Egyébiránt ily üldözések legkönnyebben fordulhatnak elő politikai bűntettek eseteinél, de ezekre nézve biztosan reménylem, hogy a minisztérium mielőbb törvényjavaslatot fog elénk terjeszteni egy állambíróság alakításáról, melynek fele részét az országgyűlés válassza meg, másik fele részét pedig őfelsége nevezze ki, s minden politikai bűntett és vétség felett ez a bíróság legyen hivatva 582ítéletet mondani. Így azután sem a politikai, sem egyéb bűnvádi esetekben nincs mit tartani a többi bíróságoknak őfelsége által leendő kinevezésétől. (Élénk helyeslés a jobb oldalon.)
Ami pedig a vagyoni kérdéseket s a polgári pereket illeti, mi érdeke volna a minisztériumnak már előre részrehajló bírákat nevezni ki, hogy azok az ő befolyása alatt helytelenül ítéljenek magánszemélyek között fönnforgó vagyoni kérdések fölött, oly kérdések fölött, melyek most még nem is léteznek, vagy legalább a miniszter előtt tudva nem lehetnek? Másrészről azonban a választóknál s azok vezetőinél sokkal könnyebben feltehető az ilyen érdek és tekintet. Egyébiránt hazánkban némely bíróságok választás útján töltettek be ugyan eddig, de a legfőbb bíróságok mindig kinevezéstől függtek, és a választás elvének pártolói most sem akarják a választást a legfőbb bíróságokra is kiterjeszteni. Ha már volna is garancia a megyei bíróságok választásában, minő sikertelen volna az, ha a választott első bíróságok ítéletét a kinevezett felsőbb és legfelsőbb bíróságok megváltoztathatják? (Helyeslés a jobb oldalon.)
A választás tehát az egyéni szabadságnak semmivel nem nyújt több garanciát, mint a kinevezett bíró, sőt a mondottak szerint sokkal kevesebbet.
Alkotmányos garanciát is keresnek némelyek az első bíróságok választásában, de én abban ilyen garanciát éppen nem látok, nemcsak az imént említett föllebbvitel miatt, hanem azért sem, mert nem látom át, mennyivel volna több oka a kinevezett bírónak az alkotmányt gyöngíteni, mint a választott bírónak. (Helyeslés a jobb oldalon.)
Fölhozzák, hogy a kinevezett bíró nem független, mert a minisztérium által a törvény szabta esetekben elmozdíttathatik, s megérdemlett előmozdításában mellőztethetik. De az elmozdítás csak visszaélések, hivatalos vétségek folytán s csak törvényes úton történhetik, ennek pedig még akkor is fönn kellene állni, ha az első bíróságok tagjai választatnának, mert azt csak nem akarhatja senki, hogy az ily bírák még bűntett vagy vétség vagy hivatalos visszaélések esetében se legyenek elmozdíthatók. (Helyeslés.) Úgyszintén, ha az alsó bíróságok választatnak, a felsőbbek kineveztetnek, előmenetelükben a minisztériumtól függnek, és szintúgy mellőztethetnek. Ez az egész ellenvetés tehát egyik módra nézve csak annyit nyom, mint a másikra. (Élénk helyeslés a jobb oldalon.)
Azt állítják némelyek, hogy a bíróságok választása a megyéknek jogához s autonómiájához tartozik. (Halljuk!)
Én az önkormányzatot nagy fontosságúnak tartom, fönn kívánom tartani azt a megyéknél, sőt óhajtom kiterjeszteni törvény szabta korlátok között a községekre is, amennyiben ez a parlamentáris rendszerrel összeegyeztethető. 583De nézetem szerint a megyék nem koordinált testületek a státushatalom1 irányában, (Élénk helyeslés a jobb oldalon) hanem oly testületek, melyek az összes kormányzati rendszernek alkatrészét képezik, melyeknek az állam a kormányzat célszerűsége tekintetéből is autonómiát adott. A megye jogokkal s hatalommal bír egyes polgárok irányában, jogokkal bír a kormány irányában, de az állam irányában jogokat nem érvényesíthet. (Hosszas élénk helyeslés a jobb oldalon.) A megyék nem föderatív részei az összes államnak, s nem bírhatnak az államtól elkülönzött vagy azzal éppen ellenkező jogokkal. (Élénk helyeslés a jobb oldalon.)
deak-002-005-004-0011 Államhatalom.
Elég legyen erre egy példát felhoznom. 1848 előtt joga volt minden megyének két követet választani, s azokat utasítással ellátni, és így némileg egyenes befolyást gyakorolni a törvényhozásra. Ezt a jogot éppen az 1848-i törvény törlötte el. A megyének mint megyének nincs többé határozó befolyása magára a törvényhozásra, utasítást nem adhat, s a választási jog nem a megyét, hanem külön kerületekben az egyes polgárokat illeti. És miért határozott így az 1848. évi országgyűlés? Mert az állam közérdeke ily határozatot kívánt. Csorbult-e ezáltal alkotmányunk, s panaszkodhattak-e emiatt a megyék jogsérelemről? (Élénk helyeslés a jobb oldalon.)
A bíróságok miként alakításánál első és fő tekintetnek tartom az igazságszolgáltatás érdekeit, s e tekintetet semmi más tekintetnek vagy régibb gyakorlatnak alárendelni nem lehet. (Hosszas helyeslés a jobb oldalon.) Ha valaki azt mondja, hogy a választást az igazságszolgáltatás érdekében tartja célszerűbbnek, s ezt okokkal támogatja, meghajlok azon joga előtt, hogy e részben meggyőződését kövesse, s talán fontosaknak is tekinthetem érveinek egyikét vagy másikát; de azt, ha valaki érv gyanánt nem az igazságszolgáltatás érdekeire, hanem a megyéknek jogára hivatkozik, nem tartom sem helyesnek, sem alkotmányosnak. (Hosszas helyeslés a jobb oldalon.)
Másik fő elv az előttünk fekvő törvényjavaslatban az, hogy az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttessék. Ezen elvet is egész terjedelmében helyeslem.
Hajdan, midőn a megyei bíróságok választása részint törvény, részint gyakorlat által érvényre jutott, a perlekedők száma nagyon csekély volt, akkor ugyanazon tisztviselők, kik a politikai közigazgatást vitték, a bíráskodást is könnyen teljesíthették. Még ifjabb koromban is, midőn a megyében éltem, a száz négyszögmértföld területű Zala vármegyében, melynek kétszáznyolcvanezer lakosa van, évenkint négyszer s mindenkor csak két hétig tartottak a törvényszékek, s képesek voltak ellátni az odatartozó elsőbírósági és föllebbviteli pereket, tehát nyolc hét alatt egy esztendőben. De most a népesedés 584szaporodása, a növekedő ipar és forgalom, a kereskedés, az élénkebb mozgás annyira megszaporította a pereket, hogy egész évi folytonos működés mellett is alig képesek a bíróságok az igazságszolgáltatást kellően ellátni. A politikai közigazgatás annyi munkát ad, hogy a politikai tisztviselőknek egész idejét, erejét elfoglalja. Hogyan lehetne azoknál még ezentúl is meghagyni a bíráskodást?
Míg az igazságszolgáltatás a politikai közigazgatástól el nem választatik, Magyarországban a jó igazságszolgáltatás lehetetlen. (Hosszas helyeslés a jobb oldalon.)
Azt hozzák fel némelyek ellenvetésül, hogy szükséges elhatározni, miszerint az egyes polgárok a politikai tisztviselőket azon károkért és sérelmekért, melyeket helytelen vagy jogtalan eljárásuk által nekik okoznak, a bíróság előtt perbe foghassák, s ezáltal a bírói hatalomnál oltalmat találjanak, ez pedig nem volna lehető, ha a politikai közigazgatás és igazságszolgáltatás egymástól teljesen elválasztatnék. Véleményem szerint a megyék és törvényhatóságok rendezéséhez tartozik elhatározni, mi úton szerezzen magának kárpótlást vagy elégtételt az egyes polgár a politikai tisztviselők visszaélései ellen. Erről tehát akkor szólhatunk tüzetesen, de ezt az említett elválasztás nem gátolhatja; mert hiszen ha ez a jog megadatik is az egyes polgárnak, az a bírósághoz úgy fordul mint bírósághoz, ez pedig úgy jár el mint bíróság, nem mint politikai testület.
Miután tehát az előttünk fekvő törvényjavaslat alapelvei nézetemmel megegyeznek, egyéb tartalmára nézve pedig a részletes tárgyaláskor tehetjük meg észrevételeinket, én e törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom.
Egyes állítások cáfolásába nem bocsátkozom. Tudnék talán ellenokokat fölhozni azok ellen, de sem a ház, sem az ország nem nyerne vele annyit, mint amennyit nyer, ha megkíméljük az időt, melyet erre fordítanék. Csak egypárt szükséges még fölemlítenem. (Halljuk! Halljuk!)
A külföld példájára hivatkoznak némelyek. Nézetem szerint az ily példákat mindig óvatosan s nagy megfontolással lehet csak felhasználni, mert minden államnak külön helyzete van, és különbözők viszonyai, népének géniusza, miket figyelem nélkül hagyni nem lehet. (Helyeslés.)
Felhozták a választás elvére nézve Svájcot és Amerikát, de megjegyzem, hogy Svájc és Amerika föderatív államok. A föderáció tagjai egészen másként állanak az összes állam irányában, mint nálunk a megyék, melyek nem kantonok, nem külön államok, hanem teljesen és minden tekintetben bele vannak olvadva az országba. (Élénk helyeslés a jobb oldalon.)
585Sokat emlegetik Anglia példáját, de az nem a választások elve mellett szól, mert Angliában a bírák nem választatnak, hanem neveztetnek. (Úgy van! A jobb oldalon.)
Némelyek az előttem szólottak közől nem egyenesen a kinevezés elve ellen szólaltak fel, mint inkább annak módját bizonyos szabályokhoz kívánják kötni, s azok által talán némi korlátokat óhajtanak megállapíttatni. De nézetem szerint a módozatok s efféle szabályok a részletes tárgyaláshoz tartoznak. Magam is óhajtom, hogy törvény által mondassék ki, miszerint a kinevezés előtt a bírói kinevezésre pályázók vagy jelöltek fölött az állambíróság lesz hivatva az igazságügy-miniszternek véleményt adni. Ez az állambíróság kihallgathat másokat, kérhet véleményt az illető megyéktől. De amint mondám, ezek és ilyfélék a részletes tárgyaláshoz tartoznak, s nézetemet én is akkor fogom elmondani.
Azon állítást sem hagyhatom szó nélkül, hogy az igazságszolgáltatásnak a közigazgatástól lett elkülönzése nem a szabadság, hanem az abszolutizmus érdekében történt, a szabadság ellen. Ezt én nem értem, vagy legalább a motívumot föl nem fogom, mert nem látom be, hogy minő szüksége lett volna az abszolút hatalomnak ilyen elkülönzésre. Hiszen az abszolút hatalom a közigazgatás felett is korlátlanul rendelkezett, még könnyebben rendelkezett, mint a bírák felett. Az elkülönzés az igazságszolgáltatás érdekében történt, s nem az abszolút hatalom érdekében. (Élénk helyeslés a jobb oldalon.)
Végre azon állítást illetőleg, hogy a minisztert a bírói hivatalok betöltésekor a denunciánsok2 egész serege fogja megrohanni, egyszerűen azt jegyzem meg, hogy puszta denunciációkra a miniszter sem fog hallgatni. Egyébiránt pedig oly számos rágalmazást és mocskos denunciációt sehol nem tapasztaltam, mint a választásoknál. (Élénk helyeslés a jobb oldalon.) A megyei életben gyakran volt alkalmam látni, hogy egyesek ellen azok előtt, kik a választásokra túlnyomó befolyással bírtak, minő titkos vádak, rágalmak és epés kifakadások szórattak. A denunciációk mérge tehát ha nem veszélyesebb, de legalább éppoly veszélyes lehet a választásoknál, mint a kinevezésnél. (Hosszas helyeslés a jobb oldalon.)
deak-002-005-004-0022 Besúgók, följelentők.
De nem akarom bővebb fejtegetésekkel tölteni az időt, s egyszerűen ismétlem, hogy az előttünk levő törvényjavaslatot átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Hosszas élénk éljenzés a jobb oldalon.)
Képviselőházi napló 1869–1872. 2. köt. 247–250. p. Közli Kónyi Manó 6. köt. 211–218. p.
deak-002-005-004-0011 Államhatalom.
deak-002-005-004-0022 Besúgók, följelentők.
