A HADKÖTELEZETTSÉG NYOLCZ VAGY TÍZ ÉVIG TARTSON-E?

Teljes szövegű keresés

A HADKÖTELEZETTSÉG NYOLCZ VAGY TÍZ ÉVIG TARTSON-E?
A KK. és RR. 1840. ápril 30-án tartott országos űlésének napi rendjén volt: a kir. előadások 1-ső pontja iránt felterjesztett feliratra érkezett kir. válasz tárgyában kerületileg készűlt üzenet javaslata. Ő felsége kir. válaszában a katonáskodásra megszabott 8 esztendőt 10 esztendőre kivánta felemelni. A kerületbeli üzenet ellenben a 8 esztendő mellett maradt meg.
Deák Ferencz: Mikor a tárgy legelőször tanácskozásra került, előadta az okokat, melyek őt arra indították, hogy mennél kurtább időre szavazzon; azokhoz még csak azt adja, hogy a statusnak érdekében van, hogy a katonaság ne legyen olyan elkülönözött testület, mely egészen el legyen válva a haza többi polgáritól; hogy továbbá a statusnak érdekében van, hogy a katonai ismeretekben mennél többek legyenek jártasak, mert a veszedelem idejében annál többet állíthat ki a haza védelmére. Minthogy tehát a rövid capitulátió ideje alatt a katonaság a polgári élettől egészen el nem szokik, s ez egyszersmind azt is eszközli, hogy többen kitanulván a hadi ismereteket, ha a haza veszedelemben van, annak védelmére többen felkelhetnek: a rövidebb capitulátió idejét czélszerübbnek látja. Azon argumentum, hogy mivel az örökös tartományok nagyobb részében tíz esztendei capitulátió van, a politikai tekintet javalja, hogy mi is annyit állapítsunk meg, meg nem győző, mert az ausztriai katonaság fel tudta tartani hadi erejét akkor is, mikor a magyar örökös katona volt, ott pedig a capitulátió csak tizennégy esztendős volt. Midőn ajánlást teszünk a haza védelmére, azon kell lennünk, hogy ez a teher a lehetőségig igazságos arányban osztassék fel, már pedig minél rövidebb a szolgálat ideje, a teher aránya annál igazságosabb, mert annál többekre kerül a szolgálat. Az, ha a capitulátió ideje hosszabb, kevesebbé nyomja az egészet, tagadhatatlan; de az egyesekre nézve annál nyomasztóbb, mert a sorshuzást nem nagyon szerencsés játéknak tartja az, a kire a sors reá jön, mivel a ki katona akar lenni, 405ugy is beállhat. Nehogy tehát azok, kiket a sors ér, kik azért katonáskodnak, hogy a kik ide haza maradtak, földeiket békével művelhessék, aránytalanul terheltessenek: küldői nem is nyolcz, hanem csak hat esztendőt kivánnak határoztatni, és ő is, ha reménye volna, hogy elérhetné, ezt óhajtaná, de ehhez reménye nem lévén, nyolcz esztendőre szavaz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem