I.
I.
A KK. és RR. 1834. julius 12-én tartott kerületi ülésének napi rendjén volt: az 1827-ik évi országos választmány javaslata a majoratusokról és senioratusokról. A javaslat a majoratusok eltörlése mellett szóló okok fölsorolása után azt ajánlotta, hogy a szabad rendelkezés elvének, s némely nemzetségek föntartásának tekintetéből a hitrebizás joga továbbá is föntartassék ugyan, mindazáltal jövőre 500 telekre szoríttassék.
Deák Ferencz: A fidei commissumok kérdése oly fontos kérdés, hogy azt a nyilvánosság tekintetéből is szükséges minden oldalról kifejteni, mielőtt szavazáshoz kezdenénk. Hiszen, ha csupán azért, mert utasításaink vannak, a legnagyobb tárgyakat is minden részről való felvilágosítás nélkül puszta szavazás által akarjuk eldönteni, a nélkül eldönteni, hogy a hozandó törvénynek okait és alapját kifejtenénk, akkor valóban időnyerés tekintetéből jobb lenne utasításainkat asztalra rakni, s az előlülőket megkérni, hogy azokból a többséget számlálják ki. Az ily törvényhozás azonban szomorú törvényhozás volna. Hazánkban a nyilvánosságnak legbiztosb, sőt csaknem egyetlen egy eszköze az országgyűlési tanácskozás; az itt világosságra hozott igazság elterjed a hazának minden részeiben, s a tapasztalás bizonyítja, hogy mire a többség egyik országgyűlésen elhatározva nem vala, azt a másik országgyűlésen csaknem közakarat állapította meg; sőt nem egy példát hozhatnék fel, hogy a kerületi tanácskozásban előhozott okok és kifejtett körülmények országos űlésig sok megye vélekedését jobbra változtatták. Ily fontos tárgyat tehát puszta szavazás által kifejtés és megvizsgálás nélkül eldönteni annyi volna, mint a nyilvánosságot csorbítani. A mi már a tárgyat 77illeti, az országos küldöttség két okkal támogatja azon véleményt, hogy a fidei commissumok tovább is fentartassanak. Egyik: a szabad rendelkezés; a másik: némely nemzetségek fentartásának tekintete. A szabad rendelkezést én is nem csak fentartani, sőt tágítani óhajtom; de az oda nem terjedhet, hogy a rendelkező még a sirban is örök törvényt szabjon az élőknek, és századokon keresztül oly törvényt, mely az ő hiuságának a haza virágzását, az egész nemzet emelkedését, szóval a közboldogságot alája vesse. Már őseink szükségesnek látták a szabad rendelkezést a nemzet közügyének tekintetéből korlátolni, és midőn tapasztalák, hogy sok javak az egyházi rendnek és más moralis testületeknek kezére kerülnek, onnan pedig sem az ország lakósaira, sem a királyi fiscusra vissza nem jutnak, már I. Lajos alatt megalkoták az amortisatió törvényét, mely által leginkább a királyi fiscusnak örökösödése biztosíttatott. És vajjon a fidei commissumok nem szintén holt kezek-e a nemzetre nézve? s nem kötelességünk tehát azon intézetet, mely később idegen földről, hazánknak a tapasztalás bizonysága szerint naponkint súlyosodó kárával behozatott, törvényeinkből ismét kitörölni? A nemzetségek fentartásának tekintete sem ajánlhatja ezen káros intézetnek fenmaradását, mert a nemzet kincse nem a nemzetségek régi nevének megtartásából, nem az értéknek egynéhány kezekre halmozásából áll. Hazánk hajdani virágzásának korában fidei commissumok nem valának. 1687-ben I. Leopold hozta be azokat, a magyar oligarchianak ajándékul; a külföld feudalismusából eredett ezen intézetet adta főrendeinknek cserébe az aranybulla utolsó záradékáért, melyet mint veszedelmest akkor eltörlöttek. De a csere nemzetünkre nem sok hasznot hajtott, mert előbb belső háboruk, azóta ezen intézeteknek lassú mérge rontotta meg hazánk lehető virágzását. Hajdan, midőn a főurak banderiumai tették legnagyobb erejét a haza védelmére kiállított seregnek, mert azok közönségesen számosabbak és rendesebbek valának, mint a megyéknek hamarjában gyüjtött rendetlen seregei, meg talán menthetőbb volt arról gondoskodni, hogy az egyes nemzetségek fénye és halmozott értéke megmaradjon; de mióta hazánk védelmének rendszere megváltozott; mióta ezen védelem ereje nem egyesek felette nagy gazdagságán, hanem inkább azon alapszik, hogy a hazának minél több polgára legyen önérdekei által is a hon közügyeihez csatolva; mióta sok régi hatalmas nemességek gazdag örökösei a hazát védő harczok veszélyeit, a hazát emelő közmunkásságot kerűlve, hogy Berzsenyivel szóljak «sybaritismusba 78merült, letépte fényes nemzeti bélyegét s hazája feldúlt védfalából rak palotát heverő helyének»; mióta a hajdan kornak körülményeivel a fényes nemzetségek hajdani fontossága is elenyészett: nem látom okát, miért kelljen a puszta névnek hazánk kifejlődését, a nemzet belső ereje és élete emelkedését, a hitelt, a nemzeti közérdeket szükség nélkül feláldozni? s azért a természet rendével és igazsággal ellenkező, hazánkra káros fidei commissumok eltörlésére szavazok.
