I.
I.
A KK. és RR. 1834. deczember 10-dikén tartott országos ülésének napi rendjén volt: a főrendeknek az úrbér tárgyában készült viszonüzenete. Ebben az V.-t. cz.-re nézve azt javasolták, hogy az urbéri örökös kiváltási kötéseknek «a fölhalmazott munkálatok tekintetéből» általuk egyszer már elfogadott megengedése, most, a kir. leirat kivánságával megegyezőleg, a törvényből hagyassék ki.
Az elnök hosszasan fejtegette, hogy a KK. és RR. javaslata a nemesi birtokok veszélyeztetésére, az ősiség és örökösödés törvényeinek megsemmisítésére vezetne, s azért a kir. válasz elfogadását ajánlotta. Nagy Pál az elnöknek azon figyelmeztetésére, hogy «a kérdésben forgó szakasz következésében a jobbágy ennek utána magának a nemesi tulajdonhoz tökéletesen hasonló birtokot lesz képes szerezni», azt kérdezte: «vajjon hogy lehet a nemesi birtokot, melynek jövedelmeit kiki maga tetszése szerint önszükségeire vagy gyönyörűségére használhatja, összehasonlítani egy oly nyomorult jobbágyi telek birtokával, melyen nem csak első atyánknak azon átka fekszik, hogy tulajdonosa véres verejtékben kényteleníttetik birtokát művelni, hanem még azon szinte súlyosabb teher, hogy terhes fáradságának gyümölcseit nem önhasznára, hanem nagyobb részben adózásainak lerovására kénytelen fordítani»? Csepcsányi Tamás, Békésmegye követe, kiemlte a veszélyt, mely abból ered, hogy a kormány befoly a megyék utasításainak készítésébe, a minek az az eredménye, hogy «némely megyéknek lelkes követei majd két esztendeig állhatatosan védelmezték azt fehérnek, a mit most feketének kénytelenek előadni». Fribeisz Imre, Esztergommegye 2-dik követe, úgy találta, hogy a tárgyalt javaslat «a maga természetes meztelenségében annyit tesz: Jobbágy! megveheted a telek tulajdonát oly drága 102pénzen, a mint azt a földesúr neked eladni szándékozik», s ennélfogva csodálkozott rajta, hogy azt sokan az országgyűlés legmagasabb föladatának, s a benne foglalt engedményt «az egész úrbéri tárgy lefolyta alatt történt engedményeket fölülhaladónak» tekintik. A közvéleményre való hivatkozásra azt felelte, hogy «az vagy épen nem divatoz, vagy ha divatoz, egy költői kifejezés, a melynek határait senki sem tudja kijegyezni». Közönségesen véve közvélemény nincs; de ha lehetne a közvéleményre hivatkozni, ha ezen hivatkozás a törvényhozás egész testéhez illenék is, akkor a nemzet többsége a javaslat ellen nyilatkozik és nem mellette. A mi pedig a késő maradék itéletére való hivatkozást illeti, azt tapasztalta, hogy «a mi 25 év előtt őseink által szépnek, jónak, nagynak és dicsőségesnek tartatott, az most – de hála a magyarok istenének, igen kevesek által – gyakran nevetséges köntösben jelenik meg», s a mit dicső alkotmányunk alapítói, a mit ezen szent ereklyénk lelkes védői ki nem kerülhettek, a most élők sem fogják kikerülni. «A késő maradék itéletére, a melynek hozását azok, kik erre hivatkoznak, úgy sem érik el, ne hivatkozzunk». Nagy Pálnak a jobbágytelkek nyomorult voltáról tett állítását ellentétben látta Deák Ferencz egyik beszédével, melyben azt mondotta, hogy a muraközi megváltott jobbágyok határában oly drága egy hold föld, hogy 200–300 frtot is adnak érte, holott a szomszéd nemesi birtok egy holdjáért 40 frtnál többet nem kaphatni. Ebből azt következtette, hogy még azok is, kik ugyanazt az egy törvényjavaslatot védik, egymással nagyon eltérő véleményben vannak.
Deák Ferencz: Minden rosszat reá fogtak már ezen kérdés alatti törvényjavaslatra; minden névvel illették már azt az ellenvélemény pártolói. Sokan demokratiai czélzatúnak s az aristokratia jussait és tulajodnát eltapodónak állították; némelyek az országháborítónak is nevezték, s még ez sem volt elég, mert ime Esztergom követe még azt is kétségbe hozza, hogy ezen javaslat magára a népre nézve is hasznos volna. Meglepett engem a követ úrnak ezen váratlan állítása, és még inkább meglepett azon ok, melylyel állítását támogatta, hogy t. i. ez oly engedmény, mely szerint a földesúr önkényesen felcsigázott áron adja el jobbágyának az úrbéri tartozásokat, s így a jobbágy ezen megvehetés jussával semmit sem nyer. Készültem már ezen ellenvetésre annak megemlítésével, hogy ez eladás és megvásárlás nem egyoldalú önkényes felcsigázástól, hanem kölcsönös alkútól fog függni; elő akartam hozni, hogy a tulajdonnak és szabadságnak varázserejű hatása van az iparkodásra; el akartam számlálni mindazon hasznos következéseket, melyek az örök megváltások által felszabadult községekre a tulajdonnak és szabadságnak boldogító forrásából áradtak. De mindezektől Esztergom követének 103folytatott előadása engem fölmentett, mert önellenvetését helyettem önmaga megczáfolta. Ugyanis előadása folytában felfogta Sopron követének azon szavait, hogy az egész birtok, melyet mi a jobbágyoknak ezen törvényczikkely által készülünk adni, nem valóságos tiszta tulajdon, hanem csak nyomorult birtok, melyen a közterhek kirekesztőleg feküsznek. S ezen állítást czáfolgatva, azt is előhozta, hogy mivel az én multkori előadásom szerint Muraköznek némely ekképen megváltott helységeiben egy hold szántóföldet két, sőt három száz pengő frton is megvesznek, holott a szomszéd vidéken még a nemesi birtok ára sem nagyobb 40–50 pengő frtnál, a soproni állítás a tapasztalással ellenkezik, s azt vitatá, hogy ezen gyakorlati példa az ilyen birtokot nyomorult birtoknak épen nem mutatja. Ezen saját megczáfolása s a gyakorlat, melyen az alapult, szolgáljon tehát részemről is Esztergom követének válaszul; mert a ki elismerte, hogy az így megváltott birtok épen nem nyomorult birtok, nem fogja helyesen vitathatni, hogy annak megszerezhetésére a népnek just adni magának a népnek is kárára volna. Nehezen türte azt Esztergom követe, hogy sokan a közvéleményre, sokan a jövendő korra hivatkoztanak. Én pedig azt hiszem, hogy ezen hivatkozás épen nem helytelen, mert erősen hiszem, hogy a törvények alkotásánál mind a józan közvéleményre, mind a jövendő korra figyelmezni kell. A köztársaságnak főczélja a közboldogság, a törvényhozásnak tehát főkötelessége olyan törvényeket alkotni, melyek minden polgárt boldogítsanak. És habár az emberi véges erő nem képes is a tökéletesség culminatióját elérni, minthogy minden, a mi halandóknak a műve, magán hordja már a tökéletlenség bélyegét, annyi csakugyan igaz hogy azon törvényhozás felel meg leginkább kötelességének, mely a főczélhoz leginkább közelít, s azon törvények legjobbak, melyek a nélkül, hogy valakinek sérthetetlen természeti jussait feldulnák, legtöbb polgárt boldogítanak. Pedig csak a tiszta és józan közvélemény mutatja meg, hol hiányos, hol igazságtalan a törvény, s hol kell a pótolás, javítás és változtatás. Azt kell tehát megkérdenünk; mert nem lehet a boldogságot száraz okoskodásokkal senkire reá beszélni, és nevezze bár akárki míveletlennek a néptümeget, tudja és érzi ezen nép is, mi az, a mi őt nyomja; tudja és érzi a fájdalmat, a melyet enyhíteni kellene, és bármely javaslat, ha az a legfényesebb theoriai okoskodások után egyébkint jónak látszik is, csak akkor fogja kielégíteni a nemzetet, ha annak szükségeivel és kivánataival megegyez. Ilyen hatalma van a közvéleménynek mindenhol; mennyivel 104nagyobb tehát annak fontossága e jelen javaslatra nézve, mely a legtisztább igazságon alapul, s a nép közóhajtásinak is megfelelve, senkit nem sértve, annyi polgárt boldogítana. Még azon fejedelmek is, kiknek uralkodói hatalmát semmi törvény, semmi kötések nem korlátolták, ha népeik iránt jótévő gondos atyák kivántak lenni, megkérdezték előbb a közvéleményt, megtudták mi az, a mit orvosolni kellene? kilesték népeiknek kivánatit, s oly törvények által, melyek legtöbb polgárt valának boldogítandók, az egyébkint súlyos hatalmat áldás és közboldogság forrásává változtatták. Ők magok tűzték ki magoknak korlátul a józan közvéleményt; mennyivel inkább kell tehát arra egy szabad nemzet szabad törvényhozásának figyelmezni! De nem is első a magyar törvényhozásnál ezen hivatkozás, mert több üzenetekben, sőt, ugy hiszem, föliratokban is szólottunk már a közvéleménynek itéletéről. A mi a jövendő kort illeti, nehéz igenis ennek itélete előtt mindenben megállani, és sokat kárhoztatni fog az előrehaladott jövendőség, a mi most nekünk jónak látszik. De ha őseink a jövendő korra nem is figyelmezve, mindig csak önmagokról gondoskodtak volna, nyomorultabb volna most nemzetünk, s atyáink bölcseségét, melyet a követ úr is dicsérve említett, nehezen áldanánk. Hiszen a jövendőre is épít a törvényhozás, mert a nemzeti mívelődésnek s a haza boldogságának most elszórt magjai jövendőben fognak gyümölcsözni. Mik csekély éltünknek kurta napjai? hogy egyedül azokra kivánjuk szorítani gondosságunkat! Hiszen a haza nagyságának s a nép szorgalmának kifejtése legszebb kötelességünk: ez pedig jövendőben virágozhatik csak; minden alkalom, melyet erre használni elmulasztunk, minden pillanat, melyben ezt eszközölni késünk, visszahozhatatlanul elmerül az örökkévalóság tengerébe, s minden helytelen halasztgatás valóságos tolvajság, melylyel a haza szent ügyét meglopjuk. Én előttem legalább a tiszta és józan közvélemény s a jövendő kornak igazságos itélete minden hozandó törvényre nézve szent tekintetek maradnak.
Sok kárhoztató és védő szót hallottam e tanácskozások folytában arról is, hogy a főispánok és más hatalmasok a megyék utasításaira, és a közgyülések tanácskozásaira különféle befolyást gyakorolnak; de véleményem e részben a mondottaktól valamennyire különbözik. Minő volt ezen befolyás? azt én nem tudom, mert nyilvános adatim nincsenek; de ha törvényes és helyes volt, akkor nincs mit szólanom; ha pedig törvénytelen, alacsony és alattomos útakon gyakoroltatott, akkor ez is, mint minden alacsonyság, önmagában 105rejti már büntetését. El lehet ugyan gonoszság és alacsony eszközök által az igaz ügyet is nyomni egy időre; de végre csakugyan hatalmas erővel feltámad az igazság mindenkor és elnyomóit rettentően bünteti. Ha tehát találkoznék is oly alávaló, ki hivatalának fényét, hatalmát és tekintetét, vagy a közbizodalmat alacsony eszközül használni képes volna, és ezek által egy megyének rendeit elcsábítva, hazánk közjavának ellene dolgozni merészlene, bizonyosan eljönne még az idő, midőn az elcsábított többségnek önkárán megnyilnának szemei, s a nyomorult csábítónak minden bizodalom elvesztése, sőt közmegvetés lenne büntetése. Nekem ugyan nincs okom megyémet mentegetni, mert küldőim e tárgyra nézve is hívek maradának meggyőződésükhöz; de szentül hiszem azt, hogy nálok legalább ez lenne minden alacsony csábítgatónak jutalma. Végre a mi a praesidialisokat illeti, lehet még ez országgyülésen oly idő és alkalom, melyben azokról bővebben fogunk szólani. Már egy megye (Ungh) úgy is panaszolkodva lépett fel e tárgyban, és ha netalán még ezután valamely alapos panaszok hozatnának fel, ha netalán előnkbe adatnék egy oly praesidialis, mely az 1790: X. t.-czikkelylyel ellenkezve, a törvényhatóságok függetlenségét földúlni, a megyék törvényes hatalmát franczia praefecturák módjára megrontani készül, s ez által polgári szerkezetünk alaptörvényeit sérti, akkor hallgatni nem fogunk; föl fognak szólalni akkoron a t. RR., mert fölszólalni kötelességük leend, s az ellen, ki hatalmát vagy tekintetét törvényeinknek, a haza jussainak és nemzeti szabadságunk szentségének sértésére merte használni, a megsértett polgári szabadság nevében a hazaárulásnak súlyos büntetését fogják sürgetni.
