II.
II.
Bárczay József, Tornamegye követe, a következő szöveget ajánlotta: «a bennfekvő katonaság élelmezése jövőre megszüntetvén, az átutazó katonaság élelmezéséhez a nem nemes telkeket birtokló nemesek is tartoznak hozzájárulni a kir. kincstár által a folyó piaczi ár szerinti megtérítés mellett». Fáy András, Pestmegye követe, illőnek tartotta, hogy midőn a tárgyalt «törvényczikkelylyel sok ezer holdat toldunk az adózói fundushoz, s így szépen adunk vele a kormánynak, a kormány is viszont a deperditák tárgyában adjon nekünk». Marczibányi Antal a kerületi szerkezetet pártolta, mert elég 170igazságtalanul fizette már ekkoráig is a szegény nemtelen jobbágy az adót a telkeket biró nemesek helyett. «Ha azon számos megyék követei – így szólott – kik a nemeseket e teher alól fölszabadítani kivánják, meg tudnák mutatni, hogy megyéjükben csak egy földesúr is elengedte a nemes jobbágynak a robotot, tisztelném liberalismusunkat, de midőn csak a szegény adózó nép rovására kivánják fölszabadítani a telkes nemes embert az adó alól, ők pedig duplán is megveszik a robotot, sőt contributió alól kihúzván a telket, róla utoljára a szegény nemes embert elkergetik, s azt curiálizálják, akkor ezt nem liberalismusnak, de elnyomatásnak és erőszakos elfoglalásnak kell tekinteni. De még az sincs tudva, hogy az utasítások többsége a katonai táplálásnak tökéletes megszüntetését vagy megváltását fogja-e kivánni». Gyertyánffy Dávid, Torontálmegye követe, kivánatosnak tartotta a deperditák megszüntetését, az indítványozott föltételt azonban nem fogadhatta el, «mert vajjon megegyezik-e az igazsággal, hogy az esetre, ha a kormány szorgalmazásainkat nem teljesítendi, az adózó régi állapotában átalában meghagyatván, az úrbéri földeket használó nemest illető terhet ezentúl is viselje». Pfanschmied Zsedényi Ede, Szepesmegye követe, ki a Deák és Bárczy indítványa közti különbségre figyelmeztette a rendeket, a mennyiben az utóbbi a conditió sine qua non-t el nem fogadván, az alimentatió terhét mindjárt meg akarta szüntetni, visszásnak látta Fáy előadását, mert az úrbéri tanácskozások idején Pestmegye követe azok között volt, kik a nemtelen jobbágyoknak a földesúri tulajdon sértésével engedményt adván, ezen engedményekért semmi kedvező kárpótló választ nem kivántak, de most, a midőn nemes jobbágyokról van szó, ezen kárpótlást sürgeti. Az úrbér végrehajtását a módosítvány elfogadása által bizonytalan időre nem akarta elhalasztani.
Deák Ferencz: A liberalismus elveiről vetélkedni senkivel sem szeret; átalában a gyakorlat mutaja azt ki, t. i. a törvényhozás ösvényén a vélekedések előadása és a voksolás, mert egyes emberek elveiről szó sincs. Azt hallja Pest vármegye követének szemére hányatni a szepesi követtől, hogy akkor, midőn földesuri jussokról volt a szó, nem kötötte hozzá semmi kárpótló válasz megnyerhetését, most azonban hozzá köt feltételeket, s jó királyi választ óhajt. De vajjon mi nemesebb? Mikor a földesurak hasznairól volt a szó, a pesti követ nem kivánt semmi concessiót, mert akkor maga volt kész adni; ellenben most, mikor leginkább az adózó terheltetéséről van a kérdés, akkor a kormánytól kiván concessiót. Nemde nemesebb ösvényen jár ezen követ, midőn részrehajlás s önhaszon vadászás gyanuja nélkül sürgeti annak könnyebbítését eszközöltetni? Habár óhajtja is a szóló indítványának pártolását, de alig remélheti, mivel 171tudja, hogy vannak a hazában oly megyék, melyek az eddigi alimentatióval s az eddigi mód által nyomást nem szenvednek, mert kebelökben tanyázó katonaság nincs. Azon okoskodás, melyet Trencsén vármegyének követe előhozott, nem egészen alkalmazható az indítványra, mert a katonai és sárosi követek vele nem azt mondották, ne adózzék a nemes ember, és csak egyedül az adózó nép viselje továbbra is a deperditák terhét, hanem az adóbeli terheknek tisztábahozására törekednek s annálfogva kivánják: hogy a kormány is a maga részéről hozzájárulván, a deperditák terhét, mely nem igazságos, nem törvényes, nem helyes, megszüntesse. Ez igen egyenes. Azon ellenvetésre, hogy ha a kormány e kivánatot el nem fogadja, mi lesz belőle, azt jegyzi meg, hogy ezen okoskodás, habár sokszor használtatik is, mindenkor valami morális gyengeségnek jele. Maga az ellenvetést tevő követ megegyez a deperditák megszüntetése eszközlésében, s nem teszi hozzá, «hogy ha a kormány el nem fogadja, annak mi káros leend következése»? Már a kettő közül mi sikerülhet inkább, akkor fogadja-e el a kormány az alimentatiónak megszüntetését, ha a mi kivánságunkhoz képest azt mint feltételt kimondjuk? mert ez oly dolog, mi a kormánynak is szívén fekszik egy jól elrendelt státusban; vagy akkor, ha ahhoz simpliciter semmi feltételt sem kötünk? Melyik esetben lehetőbb, hogy félre vesse azt, miután nemcsak a nemességnek, hanem átalában az adózó népnek sorsáról van szó? Vajjon melyik vélemény megy egyenesebben azon ösvényen, melyet a többség követett az urbéri munkálatnak felvétele kezdete óta, az e-, ha bizonytalan időre s minden feltétel nélkül halasztatik el a deperditák iránt az intézkedés, vagy ha oly feltételekkel köttetik össze, melyeknél fogva a kormány kénytelen alkudozásokba bocsátkozni? azt a szóló a KK. és RR. itéletére bizza. Azon észrevételre, hogy a küldők utasításai hiányzanak, azt feleli: épen azért tanácskozunk, mert azoknak hijával vagyunk; ha hogy beérkezendnek, azon esetben úgyis az fog történni, mit azoknak összehangzó többsége tart. Mi a szepesi követnek abbeli ellenvetését illeti, hogy az indítványnyal az úrbér behozatala elhalasztatik, erre azt feleli a szóló: hogy igenis; de kérdi, nem ugyanazon adózó nép javára-e, kinek javára kivántuk az úrbért alkotni? Midőn nem magunk hasznáért, hanem egyedül az adózó nép kedveért teszszük ezt, akkor tisztán áll a dolog isten és világ előtt, mert részrehajlás nélkül cselekszünk. Azon vádakozásra, ha nem sikerülend az indítvány, az adózón fogna maradni továbbra is az egész teher, azt viszonozza, hogy ugyanaz a czélzás és törekvés, 172hogy ne maradjon, s ép azért gondolja szükségesnek a jelen tárgy összeköttetését az urbáriummal, hogy annyival hiányosabb alkalma legyen a rendeknek a körülállások kivánata szerint czélirányosan intézkedni. Midőn erről egy külön törvény készítését hozá javaslatba, indító oka csak az volt, mert úgy vélekedett, hogy a nagy fontosságú tárgy felett bővebben kivánandnak tanácskozni a KK. és RR.; de minthogy javaslatának veleje csak az, a mi a tornaié, azt egészen elfogadja. Nem is áll Szepes vármegyének azon ellenvetése, hogy ebben nincs meg a conditio sine qua non, mivel tettleg már magában foglalja azt, a mit szóló kimondatni óhajtott; egyébiránt nevezze azt valaki liberalismusnak vagy másnak, ő meg van győződve, hogy semmi sem segít jobban az adózón, mint ezen deperditák kérdésében a tornai indítvány értelmében hozandó igazságos törvény.
