I.
I.
A KK. és RR. 1836. február 3-dikán tartott kerületi űlésökben tanácskozták a főrendeknek a budapesti álló hid tárgyában kelt 3-dik viszonüzenetéről. Ebben a főrendek kijelentik, hogy – kész lévén Pest városa a hid tulajdonára nézve egyességre lépni – a kisajátítás kérdésébe nem bocsátkoznak. Vay János, Szabolcsmegye követe, indítványt tett, mondassék ki törvényben, hogy ha elismert közérdekü vállalatok végett a hazának valaki vagyonára szüksége van, s ez iránt egyesség nem eszközöltethetnék, tartozzék a tulajdonos vagyonát illő kárpótlás mellett átengedni.
Deák Ferencz: Részletes előterjesztéssel mutogatá, hogy a kereskedési közlekedés könnyítéséről gondoskodnunk már nem annyira hazánk jó volta felemelésének tekintete int, mint inkább a fenyegető veszély megelőzésének, s annálfogva lételünk fentartásának kötelessége kényszerít. Nem kiván ezen tételnek bizonyításául mélyen beereszkedni mindazokba, miket kereskedési előmenetel, s azzal összekötött termesztési virágzás tekintetéből az olcsó és sebes közlekedési eszközök szükségéről mondani lehetne, s a mik különben is közönségesen ismeretesek; azt sem akarja bővebben taglalgatni, hogy azon élénk mozgás, mely a jelen pillanatban Közép-Európának 187csatornák és vasutak által való összecsatolására nézve oly mértékben mutatkozik, hogy az ujságlapok majd minden nap egy-egy új vállalat keletkezését adják értésünkre, hogy – mondja – ezen élénk, egyesült törekvés minő sorvasztó, sőt elölő hatással fenyegeti mindazon tartományokat, melyek az időnek komoly intéseire nem figyelmezvén, a semmit nem tevés állapotjában tespednek; csupán a Szabolcs követe által is említett példának közvetlen hatását, s az abból hazánkra eredendő következéseket kivánja némileg kifejteni. Tudják a RR., hogy a Lemberget Bécscsel összekötendő vasútnak építése már kétséget nem szenved, s e nagyszerű vállalat rövid időn végrehajtva lesz. Hogy Lengyelország gabonatermesztés tekintetében a legtermékenyebb országok egyike, s bőségre nézve akármely világkereskedési piaczot ellátni, s különösen hazánkkal is a concurrentiát kiállani képes, az közismeretű dolog, s azért e részben csak annyit említ, hogy Galicziában a gabona ára most is felényivel olcsóbb, mint magyar hazánknak legtermékenyebb vidékén. Itt tehát a kereskedési mérleg már úgyis ellenünk áll, s hogy ennek kiegyenlítésére, még hasonló körülmények közt is, az örökös tartományok fölött a kormánytól valamely különös kereskedési kedvezéseket várnunk lehetne, ily ábrándozásokkal nem hiszi, hogy hazánkban magát csak egy ember is éltetné. Vegyék fel már most a RR., hogy mindezen, már magokban is eléggé kedvetlen körülmények után, a galicziai gabona, a felállíttatni czélzott vasút segedelmével, annyira olcsó áron fog Bécsbe szállíttatni, hogy egy mázsányi teher egész Bécsig csak 6 pengő krba kerül; tekintsék más oldalról, mennyibe kerül a bécsi búzának Gönyőig víz elleni felvontatása, onnan pedig Bécsig tengelyen szállítása, és lehetetlen, hogy mindenki meg ne győződjék, hogy a bécsi piacz, s vele egész Ausztria hazánkra nézve tökéletesen elvész, hazánk legtermékenyebb része, a gazdag Tiszamelléke, a Bánát s Bács vármegye egészen tönkre van téve, mi saját földünk kövérségében megfulunk; s e tekinteteknél már többé nem az forog kérdésben: akarjuk-e hazánk virágzását emeli? hanem ha akarunk-e létezni tovább, vagy egészen elveszni? És ha meggondolják a RR., hogy a kereskedési világban megelőztetni szerfelett nagy baj, mert az elkésést helyrehozni, s azon utat, melyet a kereskedés egyszer vett magának, megváltoztatni, kimondhatlan nehéz: lehetetlen nem hinnie, hogy az egész ország egy szívvel lélekkel elismeri, hogy könnyebb közlekedési eszközökre, s különösen vasutakra minekünk is okvetetlen szükségünk van, s a dolgot kipótolhatlan kár nélkül úgy szólván 188már tovább halasztanunk sem lehet. A közszükség tehát tagadhatatlan alaptételnek vétetvén fel, természetes, hogy a czélt akarva, az eszközökről is gondoskodnunk kell. Mennyire tanácsos, sőt mennyire lehetséges e részben az ország közerejéhez folyamodni, s a szükséges vasutakat, canalisokat, országos erővel létesíteni? arról ez úttal szólani csak azért is felesleges, mert publicus fundusunk nincs, s a kereskedési munkálat rendszerébe tartozó statusgazdálkodási tárgyakat e diaetán már fel sem vehetjük. De egyébiránt is a statustudomány adataira, s az egész világ gyakorlati példájára támaszkodva, alkalmasint minden hosszabb mutogatás nélkül axiomakint felállíthatjuk, hogyha arra várakozunk, míg p. o. az ország építtet vasutat a hajókázható Dunától a szomszéd Ausztria fővárosáig, erre a mai viszonyok között alkalmasint hiában várakozunk. Ilyes vállalatok, minden valószinüség szerint, csak magános egyesületek útján létesülhetnek: ezeket kell tehát lehetőkké tenni, ha a közjót akarjuk. S a szónok úgy hiszi, hogy e részben a budapesti hidra nézve felvett ösvényt lehetne követni. A vámtól való mentségek nehézséget alkalmasint nem tesznek, mert miután vasutaknál, canalisoknál, nem oly közönséges communicatiónalis mód forog fenn, melylyel élni valaki kényszeríttetnék, hanem csak magános költségen eszközlött fuvarkönnyítés: alkalmasint nincsen ember, a ki privilegiális helyzetének oly furcsa magyarázatot adna, hogy más ember vasutat építsen tömérdek költséggel, azon egy vagy másnemű szekereket tartson, ő pedig felüljön a szekérre, s ingyen utazzék rajta vagy ingyen szállítsa buzáját. Erről tehát szólani sem kelletvén, csak az a kérdés, hogy a kisajátítás elve, a statusnak eme tagadhatatlan jussa, s az ily vállalatoknak mulhatatlan feltétele, miként alkalmaztassék? Angliában, hol a parliament minden esztendőn együtt ül, be lehet várni, míg ilynemű közhasznú vállalat végett társaság létesül, s magát bejelenti, hogy részére a kisajátítás elrendeltethessék; nálunk a dolog máskép áll, és már feljebb megemlíttetett, hogy ilyes tárgyakat halasztgatni annyit tesz, mint eltemetni. Valamint tehát a budapesti hidra nézve, még mielőtt társaság jelentette volna magát, mind a vállalat szüksége, mind pedig a kisajátítás alkalmazása kimondatott, úgy azt egyebekre is már e diaetán előlegesen ki lehet mondani, annyival inkább pedig, mert a szónok bizonyosan meri gyanítani, hogy e tárgyban minden követnek utasítása van. Ugyanis a commercialében, nevezetesen az V. szakasz motivatiója c) pontjában, s az annak következésében de utilibus operibus per societates, vel privatos struendis 189javaslott törvényczikkelyben, az országos küldöttség javaslatba tette, hogyha valamely társaság vagy magános vállalkozó a főkereskedési ductusokban hidat, vagy pedig a fundus publicusból, s részint a törvényhatóságok által építendőkön kívül, a kereskedés könnyítése, s az ország lakosainak kényelme végett, utakat, csatornákat, vasutakat, vel aliud simile cum reali publica utilitate conjunctum opus propriis impensis stuere vellet, annak bizonyos évekig különbség nélkül mindenkitől taxát szedni megengedtessék, s részére kárpótlás mellett a szükséges kisajátítás is elrendeltessék. Az országos küldöttségnek ezen javaslata – mely ellen nota bene semmi votum separatumot sem látunk – a törvényhatóságokkal közölve lévén, arra minden követnek utasítás adatott. Mindezeknek folytában kettő az, a mit tenni lehet. 1. Vagy ki kell törvény által mondani, hogy p. o. oly vasútra, vagy illetőleg canalisra nézve, mely Bécs városát Dunánk hajókázható részével, vagy Pestet a török határszélekkel, vagy – a sérelmek sorában tett végzés szerint is – a tiszai részeket p. o. Szolnoktól vagy Szegedtől véve Pest városával, vagy pedig magát Debreczent Pesttel összeköti – vagy a mi mást még a RR. jónak találnak, s ha úgy tetszik, megemlítvén mindazon ductusokat, melyek a kereskedési munkálat de viarum structura et conservatione javaslott törvényczikkelyében foglaltatnak – ha valamely társaság ilyennek építését magára vállalni akarná, s a vonal magánosok birtokán menne keresztül, és ez iránt a birtokosokkal meg nem alkudhatnék, részére kisajátítás elrendeltetik, s a kárpótlási summáknak elitélése végett a budapesti hid iránt kirendelt országos küldöttség birói hatalommal felruháztatik. Vagy pedig 2. lehet az országos küldöttség törvényjavaslatát – némely módosításokkal, p. o. hogy az engedelemadás ne a kormánytól függjön – elfogadni, s átalában kimondani, hogy ha közhasznú vasutat, hidat vagy csatornát akar valaki építeni, nem sikerülhetvén az egyezség, kisajátításnak lesz helye s az országos biztosság biráskodik. Melyiket fogadják el a RR.? az a többségnek bölcs itéletétől függ; de ismétli, hogyha, nem mondja hazánk virágzását, de csak existentiáját is szívünkön viseljük, hallgatva nem vesztegethetünk, sem pedig időtlen félszeg temporisáló rendszabásokhoz nem nyulhatunk.
