A TANULÓKNAK AZ ISKOLÁBÓL VALÓ KITILTÁSÁRÓL.

Teljes szövegű keresés

A TANULÓKNAK AZ ISKOLÁBÓL VALÓ KITILTÁSÁRÓL.
A KK. és RR. 1839. deczember 17-dikén tartott kerületi űlésökben tárgyalták Somogymegye kivánságát, hogy alkottassék törvény, mely szerint a tanuló ifjaknak az iskolából való kitiltása jövendőre szabad ne legyen, 346hanem vétségök büntetésére az egyetemeknek és lyceumoknak hatósági köre szélesíttessék, vagy a nagyobb kihágásokat a törvényszékek büntessék.
Deák Ferencz: Az indítvány mellett ezek voltak erősségei: Először törvényphilosophiai tekintetben helytelen az olyan büntetés, mely nem a bünöst, hanem az ártatlant sújtja, az ily kirekesztéseknél pedig épen ez történik, mert a tanulni nem szerető ifjú különben sem lesz büntetve az iskolából való kizáratás által, hanem büntetve lesznek leginkább a szegényebb sorsú szülők, a gazdagoknak elég módjuk lévén kitiltott gyermekeiket nevelőik által taníttatni, pedig az állam épen a szegény szülők kedvéért állította fel a nyilvános iskolákat. Másodszor helytelen a kitiltási rendszer állami tekintetből. Ugyanis az iskolát az állam alapítván, természetes, hogy az mindennel közös. Mi következése van pedig az örökös kizárásnak? Az, a mint már mondatott, hogy sok különben jeles elme míveletlen marad, a szív ki nem képeztethetik, ennek pedig káros befolyása van az államra. A szóló nem azon főokát látja az örökös kitiltásoknak, melyet Borsod követe mondott, ne hogy t. i. a kitiltandó a többieket elrontsa; inkább Tolna követekint a tanítók kényelmében kell ennek okát keresni, mert ez a legkönnyebb mód attól szabadulni, a kivel egy kissé nehezebb bánni; de nem azért húzza a tanító fizetését az államtól, hogy a maga kényelmének föláldozza az ifjú jövendőjét, hanem kötelessége inkább vezetni, mint elhanyagolni vagy örökre elfojtani az ifjú szívnek lángjait. Szükséges olykor a büntetés, de ez ne érje az ártatlant.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem