A VEGYES HÁZASSÁGOK TÁRGYÁBAN.
A VEGYES HÁZASSÁGOK TÁRGYÁBAN.
A KK. és RR. 1840. január 20-dikán tartott kerületi űlésökben tárgyalták a Lajcsák Ferencz nagyváradi és Szcitovszky János rozsnyói püspökök által a vegyes házasságok megakadályozására kiadott körlevelekből és egyházi rendeletekből eredt sérelmeket. Beöthy Ödön, Biharmegye követe, előadta, hogy Lajcsák Ferencz az elmult év márczius 15-ikén pásztori levelet bocsátott ki, melynek czélja a vegyes házasságok tökéletes megszorítása, a mennyiben a lelkipásztoroknak nyiltan meghagyatik, hogy intsék és figyelmeztessék hiveiket a vegyes házasságoktól való óvakodásra, azon elvből indulván ki, hogy ha az ekkép házasulni kivánó felek reversalisokat nem adnának gyermekeiknek a kath. vallásban leendő neveléséről, a lelkipásztorok tagadják meg hiveiktől az áldást. Ezen pásztori levél után adott ugyan a püspök Biharmegye rendeihez fölvilágosítást, de ez még tetézi a megbotránkozást, a mennyiben azt mondja: «most, midőn még huzamos évek alatt 347békesség uralkodik hazánkban, s egyezség létez a különböző felekezetű polgárok közt, most van ideje megtudnunk, mit adhatunk, mit várhatunk egymástól». Biharmegye rendei ezen pásztori levelet, mint a vallásbeli szabadságot biztosító 1790: XXVI. t.-cz. ellen elkövetett sérelmet, ő felsége elé már három rendbeli föliratukban fölterjesztették, de orvoslást nem nyervén, a törvényhozáshoz fordulnak. «Nem tekinthetik ezt Bihar rendei máskép, mint nyilvános attentatumot és erectiot contra statum publicum. Azt kivánják, hogy a püspök ilyetén merész tettéért megbüntettessék, pásztori levelét visszahuzni köteleztessék, s hogy az ezen levél kihirdetése óta kötöt vegyes házasságokra a papi áldás kiadassék, s ha az egyházi rend ezen megátalkodottságában továbbá is megmaradna, az 1790: XXVI. t.-cz. akkép módosíttassék, hogy a vegyes házasságokban az evang. papok köthessék össze a házas párokat, az innen születendő gyermekek pedig törvényesek legyenek». Szentmiklósy Viktor, Gömörmegye követe, hasonló panaszt adott elő Szcitovszky János rozsnyói püspök ellen, ki a papságot a püspök és nem a törvény rendeleteitől függőnek állítván, az 1769: XXVI. t.-cz. ellenére a vegyes házasságokat akadályoztatta, Szkalnik kanonok munkáját, melynek minden sora a protestánsok gunyjára van intézve, kinyomatta, s ezek által a polgárok nyugalmát annyira fölzavarta, hogy a megye a panaszoknak ebből kelt halmazát nem győzi elintézni.
Deák Ferencz: Azon panaszok, melyeket Bihar és Gömör megyéknek érdemes követei a nagyváradi és rozsnyói megyés püspökök ellen most előnkbe adtak, fontosak és a törvényhozás figyelmét méltán magukra vonják. Nem pártnak, nem vallási felekezetnek kérdése ez, hanem a nemzeté, melynek kötelessége mindazt, a mi a törvények iránti tiszteletet, a polgárok békés nyugalmát, s a népnek erkölcsiségét tárgyazza, komoly figyelemmel kisérni, s nekünk, a nemzet képviselőinek, indulat és keserüség nélkül, de azon komoly méltósággal kell e tárgy fölött tanácskoznunk, melyet annak gyöngédsége és fontossága megkiván. Feszült figyelemmel olvastam én is azon körleveleket és egyéb irományokat, melyeket a panaszló megyék érdemes követei a kerületileg elhatározott közleirás útján e tárgyra nézve velünk közlöttek. Meleg érzéssel, de keserűség és elfogultság nélkül vizsgáltam meg minden sort, jót és rosszat hasonló figyelemre méltatva, mert czélom az volt, hogy véleményem e tárgy fölött részrehajlás nélküli lehessen, s nyiltan megvallom, fájdalmasan hatott reám azoknak tartalma. Nem szavak, nem egyes kifejezések, hanem a fölállított és oktatásképen előadott elvek azok, a mikről szólani akarok, s ezekre is egyedül a törvényhozás szempontjából kiindulva teendem meg észrevételeimet. Körleveleikben, s nyilvános oktatásaikban 348arra tanítják hiveiket az említett főpásztorok, hogy a vegyes házasságok a lélekre nézve veszedelmesek, hogy azokat a róm. kath. szentegyház soha helyben nem hagyta, s azoktól mindig idegenkedett, most is idegenkedik, azokat ellenzi, kárhoztatja; hogy a vegyes házasságokat róm. kath. papnak megáldani sem szabad, hacsak a gyermekek neveléséről reversálisok nem adatnak, s az ilyen megáldások eddig is egyenesen visszaélések valának. Nem akarok én ezen tanítás fölött theologiai fejtegetésekbe bocsátkozni, mert ezek tisztem, hivatásom köréhez nem tartoznak, s jelen tanácskozásunk tárgyai nem lehetnek. De ha a polgári törvényhozás szempontjából tekintem is azt, olyannak találom, mit a vallásosságnak és erkölcsiségnek megrázkódtatása, a polgárok nyugodalmának megzavarása, s a törvények szentségének veszélyeztetése nélkül a status némán el nem nézhet. Minden politikai súlyosabb hiba századokon keresztül, s gyakran századok mulva boszulja meg magát iszonyu következéseiben. Ilyen politikai hibának tartom én azt, hogy a polgári törvényhozások legnagyobb része a vallások között polgári különböztetéseket is állított fel, s egyiknek a másik felett kedvezve, gyakran egyiket a másikért üldözve, s hol tiltva, hol parancsolva, sokkal mélyebben avatkoztak a vallások feletti rendelkezésbe, mint ezt a polgári társaság közérdeke megkivánta. Alig van nemzet a világon, mely ezen hibának súlyos és többnyire véres következéseit sok viszontagságok hosszú során keresztül ne érezte volna. Mindezek hihetőleg onnan eredtek, hogy a legtöbb polgári társaságoknál többet-kevesebbet theokratia volt első kezdetben az uralkodás formája. De már a hiba megtörtént, s nincs egyéb hátra, mint annak fájdalmas következéseit enyhíteni, s a rosszat, károsat javítani. Nem a vallást kell a statusnak védelmezni. Az isteni vallás emberi védelemre nem szorult. Hanem a tiszta vallásosságot kell emelni és terjeszteni, mert ez a nép erkölcsiségének, s ez által a nemzet boldogságának legerősebb támasza. A vallást tekintve, két súlyos csapás sújthatja a polgári társaságot: egyik a fanatismus, a másik a vallástalanság. A fanatismus borzasztóan hibás felfogása a vallás szelid lelkének és tiszta tanításának, mert hogy a hitet terjeszsze, a szeretetet gyilkolja meg. Jaj azon nemzetnek, melynél a nép tömegét, vagy a hatalmasok kebelét fanatismus foglalta el; dúlva van ott a nemzet boldogsága, gyűlölség a jelszó, s az üldözőknek léptein vérnyomok támadnak. A népnek vallástalansága pedig lassan, de halálosan maró féreg, mely a polgári társaság erkölcsi életének gyökerén rágódik, földúlja mindazon erős de szelid kötelékeket, 349melyekkel a vallás az erkölcsiséghez kapcsolja a népet; megfosztja a polgári társaságot a törvények szentségének titkos, de legbiztosabb őrétől: a tiszta és nem egyedül formákban mutatkozó, hanem a szívben gyökerezett vallásnak és lelkiismeretnek intő szavától. De szívünkbe öntötte a mindenható legszebb áldását, a szelid szeretetnek meleg érzését, s ez azon vezércsillag, mely a két törvény között biztosan vezeti a jó embert. A ki az emberek kebelében a szelid szeretetnek szent érzését elnyomni vagy gyengíteni akarja, átkot szór az emberiségre, s átok kiséri emlékezetét. Krisztus isteni vallásának legszebb alapja a szeretet, s a kinek kebelében Isten és emberek iránt lángoló forró szeretet nem lakik, az Krisztusnak isteni vallását csak külső formákban gyakorolja, de szíve vallást nem ismer. A vallás tiszteletet parancsol a polgári törvények iránt, s a ki ezen tiszteletet példájával és oktatásával sérti vagy gyöngíti, az nem az isteni vallás szelid értelmében cselekszik. A vallás csak a lelkiismeret fölött uralkodik, a vallás csak a bűnt kárhoztatja, s a mire kimondja kárhoztató itéletét, azt bűnnek tartja. Midőn tehát a nagyváradi és rozsnyói püspökök egyházi rendeleteikben és körleveleikben a vegyes házasságokról a vallás nevében szigorúan és kárhoztatólag szólanak, más alakban csak azt tanítják, hogy azokat a vallás bűnnek tartja. Törvényeink pedig, különösen az 1790. esztendei XXVI. t.-cz. a vegyes házasságokat nem csak nem tiltják, sőt határozottan pártolják, mert azt rendelik, hogy azok soha semmi szín alatt ne gátoltassanak s azt parancsolják, hogy róm. kath. plébánosok előtt köttessenek. Félszázad folyt már le ezen törvény alkotása óta, s fél századig a vegyes házasságokat vallásunk papjai és főpásztorai nem kárhoztatták, sőt azokat maguk megáldották, dispensatiókkal és egyéb hozzájárulásukkal maguk elősegítették. Sem az iskolákban, sem az egyházi nyilvános oktatásokban közönségesen nem taníttatott, hogy vallásunk a vegyes házasságokat ellenzi és kárhoztatja. S ezen fél század alatt számos polgár, meg levén győződve, hogy a mit a törvény pártol, az bűn nem lehet, tiszta lélekkel vegyes házasságokat kötött, s ime fél század mulva föllép hazánkban két főpásztor, s azt, a mit polgári törvényeink határozottan pártolnak, a vallás nevében kárhoztatva, bűnnek bélyegét nyomja törvényeink rendeletére, fölzavarja sok ezer háznépnek lelki nyugodalmát, kétkedésnek, aggodalomnak, sőt gyűlölségnek magvait szórja el hivei között. A róm. kath. vallásnak új dogmái nem támadhatnak, mert fő elve: dogmáinak változhatatlansága, s a mi azelőtt dogma nem volt, az dogma most 350sem lehet. Ha tehát dogma volna az, mit a két főpásztor a vegyes házasságokról tanít, akkor borzasztó vétek volt a magyar egyházi rendtől, arról fél századig hallgatni, s hallgatása, sőt hozzájárulása által eszközölni azt, a mit már most bűn gyanánt kárhoztat. Ha pedig ez nem dogma, hanem kétség és vitatás alatt levő theologiai kérdés, akkor iszonyú volt vitatási buzgóságból annyi szeretetet, annyi nyugalmat és boldogságot földúlni. Minő lelki állapotba helyezték ezen főpásztorok körleveleik által vegyes házasságban élő hiveiket? Azok, kik vallásos buzgósággal hiszik a főpásztor szavát, elborzadnak attól, hogy éltöknek azon szakaszát, melyet boldognak és ártatlannak véltek, bűnben töltötték el; iszonyodva tekintenek házastársukra, kivel eddig az élet gondjait és örömeit hiven osztva nyugalomban, szeretetben éltek, s ártatlan gyermekeiket bűn magzatinak, bűn tanuinak fogják nézni; keserű átkokat fognak szórni a törvényre, mely a bűnt pártolta, s átkozni fogják azon egyházat, mely őket a vallás ágazataira oly rosszul tanította, s azon egyházi férfiat, kik házasságukat megáldotta. S midőn a természet legszentebb kötelékei széttépetnek, miután a szeretet és a törvények iránti tisztelet keblükben így meggyilkoltatott, a vélt bűntől még visszalépniök, házastársukat elhagyniok, s a házassági összeköttetést fölbontaniok sem lehet, s a bűnnek nyomasztó érzetével lesznek kénytelenek a bűnt folytatni: mert hogy azt akarják, azt merjék ezen főpásztorok tanácsolni, hogy minden vegyes házasság most azonnal fölbomoljék, azt szívökről, szelid érzéseikről hinni nem fogom. Azon hivek ellenben, kik a főpásztorok ezen tanításán kételkednek, vagy azt épen nem hiszik, idegenkedni fognak azon egyháztól, mely ma már bűn gyanánt kárhoztatja, a mit ez előtt fél századon keresztül megengedett, sőt hozzájárulásával előmozdított; idegenkedni fognak azon főpaptól, ki polgári törvényeink szentségét a vallás nevében lealacsonyítja; ki mindazon polgárok fölött, kik vegyes házasságban élnek, s kik között számos nagy tekintetű, jeles és erkölcsös férfiak vannak, mindazon egyháziak felett, kik eddig a vegyes házasságokat megáldották, öntársai fölött, kik vele még eddig egy értelemben nem voltak, egy szóval az egész magyar anyaszentegyház fölött, melyet visszaéléssel vádol, szeretet és kimélés nélkül töri el a kárhoztatás pálczáját. Ezen idegenkedés meghűti a vallásos érzelmeket, s így az említett körlevelek szeretet és kimélés nélkül kárhoztatva, törvényt és törvények iránti tiszteletet megrontva, sok polgárnak lelki nyugalmát fölzavarva, sok háznépnél a szeretet szelid kötelékeit eltépve: áldás 351helyett átkot hoznak a hívekre, mert egy részről a fanatismusnak őrjöngő vad lelkét költik föl, más részről a vallástalanság magvait szórják el. Meg vagyok én győződve, hogy az említett főpásztorok a vallásos buzgóságnak helytelen hevében felejték minden oldalról megfontolni rendeleteiknek és tanításaiknak erkölcsi következéseit, mert ha ezt tették volna, ugyanazon vallás, mely, úgy hiszem, szivükben él, isteni alapítójának szelid példájával több szeretetre, több kimélő tartózkodásra intette vona őket. Polgári tekintetben különös figyelmet érdemel az, hogy az 1790: XXVI. t.-czikknek azon rendeletét, miszerint a vegyes házasságokat soha semmi szín alatt gátolni nem szabad, s azoknak a róm. kath. plébánusok előtt kell mindig köttetni, a törvény alkotásától fogva maga az egyházi rend is hazánkban mind ez ideig oly értelemben teljesítette, hogy az egyházi áldást a vegyes házasságokra is elmondotta: s most mégis az említett két főpásztor a törvényt önkényesen és egyoldalulag ellenkezőképen magyarázza, tiltják papjaiknak a vegyes házasságok megáldását, holott azt tagadni csakugyan nem lehet, hogy ezen tilalom által a törvények rendelete sikeretlen leend, mert az áldás megtagadása is a buzgó népre nézve súlyos gátat foglal magában. Fájdalmas valóban, midőn a polgári törvények iránti tiszteletet oly férfiak csökkentik, kik polgári állásuknál fogva is kötelesek volnának a törvények buzgó és hatalmas őrjei lenni; fájdalmas, midőn azon hatalom, mely a világi fényt, tekintetet és nagyobb hatást az államtól nyerte, hivatalos befolyásával törekedik a polgári törvények rendeleteit a vallás parancsolatival egyenes ellenkezésbe hozni. Hazánkban a fejedelemnek úgy is mint apostoli királynak placetumi joga van, s az ő királyi engedelme nélkül a római szentszéknek rendeleteit sem szabad az országban kihirdetni, s ime most mégis két főpásztor a törvény ellen, a törvény értelmében eddig követett gyakorlat ellen, önhatalmával hirdet és rendelkezik a vegyes házasságokról. A polgári törvényeket tiszteletben tartani, s azoknak engedelmeskedni az egyházi rend is köteles, s annak sincsen hatalmában a törvény értelmét önkényesen magyarázgatni. A ki hivatalának törvényszabta kötelességeit önlelki meggyőződésével megegyeztetni nem tudja, mondjon le inkább arról; de hivatalának hatalmát a törvény sérelmére, s a törvények iránti tisztelet csorbítására használnia nem szabad, s ha ezt cselekedné, az államnak szoros kötelessége a félrelépőt a törvény korlátai közé utasítani. A felhozott tekintetekből tehát sérelmesnek, sőt erkölcsi következéseikre nézve fölötte károsaknak is tartván az említett 352főpásztorok egyházi rendeleteit, s fölhozott körleveleit, azok iránt fölirat útján orvoslást eszközölni szükségesnek látom. De büntetést, kivált a közállomány elleni föltámadásnak büntetését, melyet némely érdemes követek említettek, föliratunkban kérni jónak nem vélném. Higyjük inkább azt, hogy az említett főpásztoroknak menthetetlen lépései vallási buzgalom helytelen hevéből származtak, de közállomány elleni támadás vétke szándékuk tisztaságától távol volt. Higyjük inkább a súlyos hibát, s ne keressünk szántszándékos vétket. A közállomány elleni támadásnak iszonyú vádjával csak félve, s fölötte vigyázva kell előállani. Hiszen most is azért folynak még sajgó keblünk fájdalmának keserű könyei, hogy rokonink, barátink, polgártársaink ellen azon iszonyú vád alap nélkül oly pazar kézzel szóratott. Nem büntetést kivánok tehát most sürgetni, hanem azt óhajtom, hogy föliratunkban panaszainkat előadván, sérelmeinket kifejtvén, ő felségét kérjük meg, méltóztassék törvényeinknek a vegyes házasságokról szóló rendeletét teljes kiterjedésében szorosan megtartatni, az említett főpásztoroknak törvényt sértő rendeleteit úgy is mint apostoli fejedelem legfőbb hatalmával megsemmisíteni, s őket szigorúan oda utasítani, hogy a törvényeknek s a törvények iránti tiszteletnek sérelmével kiadott körleveleiket visszavegyék, s ez által a polgárok megzavart lelki nyugalmát helyreállítsák, jövendőre pedig a törvénynek minden efféle tettleg egyoldalu és önkényes magyarázatától tartózkodjanak. Én tehát feliratra és pedig ily értelemben készítendő feliratra szavazok.
