A TEENDŐKRŐL.

Teljes szövegű keresés

A TEENDŐKRŐL.
Zala vármegye 1845. január 7-dikén tartott közgyűlésében Kerkapoly István országgyűlési követ előadta jelentését a lefolyt országgyűlés működéséről. Kiemelte benne, hogy a követséget azért fogadta el: «mert egy nem csak maga a haza tisztelte, de külső nemzetek által is becsült és figyelemmel kisért nagy honfival és nagy követtel, kivel a t. KK. és RR. képviselőjüknek választani kegyeskedtek, képviselői állásban lenni mindenkinek, ki honját és nemzetét, s a törvényes alkotmányt szeretni megtanulta, édes foglalatosság lehet. És midőn a nagy férfiu, az egész haza által – noha mélyen fájlalva – helyeslett okokból a követséget nem fogadta el, hogy megyémet – mely iránt tartozó háladatosságomnak, hogy határa legyen, még csak nem is képzelem – a törvény elleni állásából kiemeljem, szomoruan ugyan, de mégis elhagyám a t. KK. és RR.-et, s megjelentem az országgyűlésen, hol minden ész és minden szív a nagy követet vizsga szemekkel keresé, s tőlem megértett elmaradását az egész képviselői kar mélyen fájlalá.» A követjelentésről megindult vitában ifj. Csuzy Pál csekélynek mondotta az elért eredményt azon 18 hónaphoz képest, a meddig az országgyűlés együtt volt, hallatlan idővesztésről szólott és ennek okát az alsó és felső táblában s a kormányban kereste. Csányi László szintén azt tartotta, hogy az országgyűlés eredménye nem felelt meg a nemzet várakozásának s ennek okát a kormányban és a felső táblában látta. Panaszkodott a felső tábla némely tagjának kasztszelleme ellen, mi mellett nehéz jövendőnk biztosítása. Az alsó tábláról is megemlékezvén, azon meggyőződését fejezte ki, hogy az ellenzék azért nem volt képes nagyobb erő kifejtésére, mert hiányzott nála az összpontosítás, nem volt vezére.
Deák Ferencz: A multról szólani czéliránytalannak tartá, s ha pálcza nem töretik felette, hallgat vala. Hibázik az, ki a jelen egy 533két szerencsés eredményeért a multakat felejti, de hibázik az is, ki a tettleg elért eredményeket, ha azok a reményeknek nem teljes mértékben feleltek meg, semmibe se veszi. Az országgyűlés folyama hosszas volt, igaz. De meg kell gondolnunk, hogy nálunk egyik országgyűléstől a másikig az időköz három évig tart. Míg más országokban a közszükségek rögtön nem változnak s a kezdettek fonalán a tovább haladás könnyebb, addig nálunk a közszükségek, a körülmények, az idő messzesége miatt nagyon sok változásnak vannak kitéve. Szónok a mult országgyűlésről a legkedvezőbben vélekedik, mert a boldogabb jövendőnek talpköve ekkor tétetett le. Azon szorgalomnak, melyet az intelligentia ezen az országgyűlésen bölcs munkálattal kifejtett, messzevágó morális hatását látja. Az absolutismus ellen meg van az alap vetve, az anrachiát kikerülni tőlünk függ. Az absolutismus fegyvere erőszak, mely ellen a mult országgyűlés uj garantiát szerzett. A jövő országgyűlések feladata a kezdetteket folytatni, melyekben kivánt sikerrel munkálkodni úgy lehet, ha a népszabadság, vallásszabadság, terhek egyenlősége, a népképviselet kivivatik. Ne felejtsük, hogy mi a százezerek a többi 10 millió lakos irányában ezen 10 milliónak 9 százados adósai vagyunk. Régi tartozást kell leróni, hogy azt mondhassa a nép, hála Isten! s testvéri karokkal ölelhessen bennünket. Tiszteletben tartja a szónok a régi rendszert, iránta keblében pietast érez, oly pietast, melylyel a régiségek szentsége iránt viseltetik, s ezen rendszert hiszi eszköznek arra, hogy valamint minket boldogított, úgy millióknak szintén boldogságot szerzend. A mi a főaristokratiát illeti, a főaristokratia a nemzeti testületnek kitünő csillaga, melynek nimbusa csak akkor homályosul el, ha kötelsségeit nem teljesíti; ezeknek legszentebb kötelességök, mert a sors nekik legtöbbet adott arra, hogy a népet az igéret földére vezethessék. Haladnunk kell, még pedig kétféle úton, a törvényhozás utján és socialis téren. Hogy a socialis téren is haladhatunk, egyik szerencsés eredménye a mult országgyűlésnek. Nemzetet törvény nem teremtett, hanem kifejtett; szükséges a szilárdság, kitürni tudás; de hosszas vagyok. (Fölkiáltások: Nem! Nem! Halljuk! Halljuk! Kérjük!) Hogy az országgyűlésen kevés végeztetett, oka az, hogy korán lett befejezve az országgyűlés. Elég 18 hónap, azt mondják sokan. Igen, elég akkor, ha folyama alatt mindaz el is végeztetik, a mi kezdeményeztetett. Csudálja a kormánynak azon sietségét, hogy midőn a legfontosabb, a legsürgősebb nemzeti bajok orvoslására intézett roppant munkálatok összetornyosultak, s midőn tőle várattak az 534orvosló segédkezek, akkor az országgyűlést rögtön szétoszlatá. A rendek szorgalommal dolgoztak és végezni is akartak. S mi ok szolgálhatott arra, hogy ép akkor, mikor a tárgyak befejezése az országgyűlés folytatását leginkább megkivánta volna, az országgyűlés eloszlassék? Más orvoslás a bajban nincs, mint az országgyűlésnek évenkinti megtartása. Három év utáni elkövetkezése, a nemzeti haladás irányában nagy veszteség. Ha a mostani nézeteket s a dolgoknak mostani folyamát és állását veszszük tekintetbe, egészen máskép áll adolog ma, mint a hogy három év lefolytával állhat és állani fog, mert ily hosszas idő haladtával a közszükségek, a körülmények változni fognak; a jövő országgyűlésen a követek se mind a multkoriak leendnek, kiknek mint ismeretleneknek, egymással ismerkedni kell, mely ismekedésben ismét sok idő eltelik, a mi az országgyűlésnek évenkinti tartásakor nem történnék, s már azzal is sok idő lenne meggazdálkodva. Követjelentésekben a teendők sorát kijelölni felesleges, mert az idő és közszükség kijelöli azt. Hallá a kormány felelősségét említeni, mely magában jó, de nem oly abstract eszme, mely magában állhatna, és panacaea lehetne. Francziaországnak voltak felelős ministerei, kik büntetés nélkül törvényt rontottak. A népképviselet a fő. Eljő a kor, melyben minden szükségeket megérlelend az idő hatalma, melyben az egyik szónok által említett védegylet is a maga hatását megteendi. Sokan irott kötelezéseket sem tartanak meg, de mit tesz a közvélemény hatalma, látjuk a védegyletben, melyet hivatalnokok is, kik alá sem irták, szentül megtartanak. Ez az a mező, melyen véleménykülönbség nincsen. Hogy az egyesülés, minden jogoknak a népre kiterjesztése, a királyi városoknak az alkotmány sánczaiba bevétele elmaradott és ezen roppant hazafisereg ellenünk maradt, szivéből sajnálja; de nem azt veszi fel, mi nem történt; a theoriákat az élet megczáfolja; hanem hálás köszönettel veszi a haladóknak fáradhatatlan szorgalommal teljesített munkálatát, melylyel a nép boldogabb jövendőjének alapját megvetették, és a népnek köszönetét méltán megérdemelék.
A követ urnak pedig, ki Zalának egy kritikus állapotában vett ellenkező utasítása mellett is önmeggyőződése ellenére a terhes követi pályát végig kiállotta, köszönetet szavaz és kivánja, hogy éljen.
A közgyűlés Deák Ferencz előadását helyesléssel fogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem