AZ ADÓ MEDDIG SZAVAZTASSÉK MEG?

Teljes szövegű keresés

AZ ADÓ MEDDIG SZAVAZTASSÉK MEG?
A KK. és RR. 1840. ápril 9-dikén tartott kerületi űlésében elejtetvén Deák F. indítványa, hogy az adó megajánlása föltételéül a szólás szabadságán ejtett sérelmek orvoslása köttessék ki, Zsedényi Ede fölvetette a kérdést, hogy az adó megajánlásának határideje meghatároztassék-e, s mi történjék a fölajánlott adóval, ha a három esztendő elforgása alatt országgyűlés tartatnék.
392Deák Ferencz: Szepes követének kérdésére azt válaszolja, hogy az ajánlásnak határidejét szükséges naptól meghatározni; hogy ha a törvény értelmében három év alatt országgyűlés nem tartatnék, az adó mindjárt megszűnjék, ha pedig időközben tartatnék országgyűlés, az ország rendeinek szabadságukban álland az adóról rendelkezni. Egyébiránt a mult országgyűlések példájára a föliratba iktatni kivánja azt is, hogy a megajánlandó summának bevételéről sem a nemesség, sem egyik adózó a másikért jót állani nem tartozik, és végre ha a RR. kivánnák, a jelen országgyűlésnek a törvényen túl egy hónappal később lett tartása miatt az ezen egy hónapra eső adót az ajánlatból levonni, erre ugyan törvényes jogunk volna, azonban lehetne, úgy mond, csupán megemlítve is behozni azt a feliratba, hogy a rendek a jelen országgyűlésnek a törvényes időn túl egy hónappal lett elhalasztását sajnosan veszik, s jövendőre ez ellen ünnepélyes óvást tesznek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem