A SZÓLÁS SZABADSÁGÁN EJTETT SÉRELMEKNEK AZ ADÓ MEGAJÁNLÁSA ELŐTT VALÓ ORVOSLÁSÁRÓL.

Teljes szövegű keresés

A SZÓLÁS SZABADSÁGÁN EJTETT SÉRELMEKNEK AZ ADÓ MEGAJÁNLÁSA ELŐTT VALÓ ORVOSLÁSÁRÓL.
A KK. és RR. 18840. ápril 8-dikán tartott kerületi űlésökben Deák F. indítványa ellenében, hogy mindaddig, míg a szólás szabadságán ejtett sérelmek nem orvosoltatnak, nem bocsátkoznak az adó megajánlásába, elfogadták Andrássy Józsefnek indítványát, hogy az adó tárgya tanácskozás alá vétessék. Az ápril 9-dikén tartott kerületi űlésben Zsedényi Ede az adó mennyiségéről és az ajánlás föltételeiről kivánt szavazást. Az adózó nép terheire való tekintetből az adót most leszállítani nem tartotta szükségesnek, mert – így szólott – 1764-től fogva, midőn az adó mennyisége megajánltatott, nem tapasztalni a nép adózó erejének az újabb időkben lett csökkenését.
Deák Ferencz: Szepes követének azon tanácsát nem követhetem, hogy e tárgy egyszerüsége miatt mindjárt szavazni kellene az általa feltett kérdésekre, mert hiszen, midőn e teremben csak néhány ezerre menő ajánlatról is, melyet a nemesség fog viselni, néhány napig folytak a tanácskozások: az adózó nép szintén megérdemli, hogy az ő pénzéből teendő ajánlat fölött tanácskozzunk; különben úgy jönne ki, mintha tulajdon erszényünkről fukarul, a máséról pedig bőkezűleg kivánnánk rendelkezni. Az adó tárgya fölötti tanácskozások minden alkotmányos országban a legfontosabbak, azoknak kell lenni minálunk is. Vagy talán azért, mert az 1764-diki országos RR. ennyi adót ajánlottak, kötelesek vagyunk mi is mindenkor annyit ajánlani? Nemde azon országgyűlés volt az, mely a nemzet háláját meg nem érdemelheti? Nem akkor tétetett-e a magyar adózó sorsa törvénykívüli állásba, mert az országgyűlés még csak hallani sem 391akart az urbérről, s az adót igen könnyen megajánlaná, mert hiszen csak a jobbágyok erszényére volt megajánlva. Azonban megváltoztak azóta körülményeink; az állam jövedelmei tetemesen növekedtek; mert ha azt veszszük, hogy a só ára fölemeltetett s a fogyasztás nagyobbodott, lehet mondani, hogy az állam jövedelmei e részben is háromszor annyira szaporodtak, pedig ez a legkönnyebb bevehetésü jövedelem. A harminczadvámok igen fölemeltettek, holott ezt az államnak nem kellene mint jövedelmi czikket tekinteni, mert ez szüli a magyar kereskedés összeroskadását, s azért az ország rendei minden adó ajánláskor különösen kiemelték ezen nyomasztó állapotot, s ő felsége mindenkor megigérte, hogy kereskedésünkre tekintettel leend; de vajjon nincs-e még most is lenyomva kereskedésünk? Ez az, a mit különösen ki kell emelni föliratunkba, hogy ő felsége a kereskedést lenyomott állapotából kiemelni, s így a közipar és szorgalom előmozdításával az adózó nép tehetségét előre hozni méltóztassék. Azonban még akkor is, ha az vétetnék főelvül – a mit azonban semmikép sem ismerhetek el – hogy az adózó nép annyi terhet viseljen, a mennyit bir: még akkor is vigyáznunk kellene, ne hogy az adózónak szerfölötti adóztatása miatt végre a nemzetre háromoljék a teher. Még egyre figyelmeztetem a t. RR.-et, hogy mielőtt az adó mennyiségéről szólanánk, méltányolják azon megyék kivánságát, kik tegnap azt jelentették ki, hogy a míg a szólásszabadságbeli és más előleges sérelmek orvosolva nem lesznek, az adó ajánlásba nem bocsátkozhatnak. Előbb föltételekről kivánván szólni, az említett sérelmek orvoslását kivánnám az adóajánlás nélkülözhetetlen föltételévé tenni, s ha ettől elüttetem, fokról fokra fogom védelmezni a tért, melyen a nemzet részére valamit kikötni lehetne. Ez okból előbb azon kérdést kivánnám szavazással eldöntetni, ha akarják-e a RR. a szólás szabadságbeli sérelmek orvoslását nélkülözhetetlen föltételül kötni az adó megajánlásához?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem