I.
I.
A KK. és RR. 1833. aug. 1-sején tárgyalták a kerületi ülés által előterjesztett urbéri III. t. cz. javaslatát. Az «azokról, melyek a telek haszonvételén fölül a jobbágyok hasznai közé tartoznak» szóló javaslat bevezető szavai és 1. §-ának első pontja ezek voltak: «Azokra nézve, melyek a telek haszonvételén fölül a jobbágyok hasznai közé tartoznak, a következők határoztatnak: 1. §. A telek utáni állományba be nem számított minden irtásokat a jobbágyok addig, míg azok maga módja szerint vissza nem vétetnek, föld vagy haszonbérfizetés mellett a földesúrral kötendő szabad egyezés szerint fogják használni; mihelyt pedig azok visszaváltatnak, nyomban az uraság szabad rendelkezése alá jutnak.»
Deák Ferencz: Két fő kérdést lát ezen tárgyban. Egyik az, hogy milyen irtásokat lehet a földesúrnak visszaváltani; a másik az, hogy a visszaváltott irtásokat mennyire szabad uradalmi használatra fordítani. Az elsőre nézve kijelenti, bogy visszaválthatóknak tartja mindazon irtásokat, melyek valóságos jobbágytelki állománynyá nem változtak, habár azokhoz a mostani birtokos ingyen jutott is, habár azok a dicalis összeirásba bevétettek is, mert küldői ezen összeírásokat, mint csupán önkényeseket, törvényes alapul e részben elfogadni nem akarják. A mi pedig a visszaváltott irtásoknak uradalmi használatra leendő fordítását illeti, bátor ez iránt nézeteit a KK. és RR.-nek előadni. Nem hozta kétségbe a földesúraknak tulajdonosi jussait, tudván azt is, hogy eddigi törvényeink szerint ezen jusnál fogva hatalmában állana minden földesúrnak a visszaváltott irtásokat önhasználatára fordítani. Nem akarja meghatározott korlátolás nélkül felállítani azon elvet: «salus publica suprema lex est», mert eleven színekben állanak előtte a veszélyes következések, melyeket ezen elvnek önkényes magyarázatja szülhetne. Bizonyításokra e részben szüksége nincsen; elég legyen az 1790. esztendei XX. czikkelyt említeni, melynek egyetlen egy kifejezése egyoldalulag, önkényesen magyarázva, oly sok inséget hozott az országra és világos törvényeinken mély sérelmet ejtett. De vannak olyan környülállások a polgári életben, melyek minden jó hazafit felszólítanak arra, hogy az emberiségnek és polgári társai boldogságának tekintetéből legalább egy részt áldozzon a törvény által neki gazdagon engedett jussokból. Ilyen környülállások 24közt alkottatott az 1548: XXXIV. és XXXVI., az 1715: VIII. s az 1723: XVIII. törvényczikkely; ilyen környülállások miatt lett behozva és későbben elfogadva az urbarium, mely most talán törvényesítve is lesz, noha mindezek a földesúrnak tulajdonosi jussát korlátolták; ilyennek tekinti most az irtások kérdését, mert ez a jobbágyok nem csekély részének boldogságába mélyen belévág, pedig nem a pálcza és büntető hatalom, hanem a szánakozó szeretet és bizodalom tarthatják csak fel a jobbágy és földesúr között azon atyai és fiui kapcsolatot, melyet hazánk minden részeiben oly gyakran emlegetnek, de sokan csak emlegetnek. Hazánkban sok ezer háznép egyedül irtásokból veszi élelmét; vannak vidékek, melyeken irtáson kívül a jobbágynak úgy szólván semmi birtoka sincs; eddig a földesurak főbb parancsolatok által gátolva, nem tudták azoktól jobbágyaikat megfosztani, vagy a hol az irtások visszaváltattak is, nagy része azoknak új jobbágytelkekké változott, melyeken az előbbi birtokosok földet, lakást és biztos élelmet találhattak; de ha most ezen javaslott törvényt, úgy mint előttünk van, elfogadjuk, minden földesúr önhasználatára fordíthatja a visszaváltott irtásokat, és azon háznépek, melyek eddig azokból nyerték élelmöket, földönfutókká lesznek, ez pedig a haza boldogságára nézve is káros; mert ugyanazon polgár, kit csekély birtoka szorosan a hazához kötve, a közbátorság mindenkori védjévé tett, táplálása helyéből kikergetve, ugyanazon közbátorságnak dúló ellensége lehet. Nem védi azon főbb parancsolatokat, melyek törvényeink ellenére önkényesen sértették a sajátsági jusnak szentségét, sőt inkább ezeket tartja polgári szabadságunk legérzékenyebb sebeinek. Ugyanazért óhajtaná azt, hogy mindent világos törvény határozzon meg; de ezen törvények olyanok legyenek, melyek a jobbágyok sorsát rosszabbá ne tegyék. Eddig, ha a földesúr törvényes jussainál fogva magához kivánván venni az irtásokat, pört kezdett is jobbágyai ellen; ha itélőszékeink a törvények értelméhez képest a földesúrnak itélték is a kereset alá vett földeket: a kormány önkényes főbb parancsolatok mellett gyakran ellenkezőt rendelt, s ez által sértette ugyan a törvényt, de a jobbágy tovább is birtokban maradott, vagy új jobbágyűlést kapott. Ennek természetes következése lett az, hogy a jobbágy földesúra iránt, ki tőle csak adózást és engedelmességet kivánt mindenkor, ki őt még élelmi forrásától is megfosztaná, ha ebben a végrehajtó hatalom által nem gátoltatnék, idegenséggel, sőt gyakran gyűlölséggel viseltetett. Igaz ugyan, hogy itt a földesúr csak jussaival kivánt élni, a kormány pedig törvényt sértett, a gyűlölség tehát 25igazságtalan vala. De lehet-e bámulnunk azon, ha a nyomorúság örvényében küszködő nem igen fontolgat hideg vérrel; lehet-e bámulnunk, hogy az éhező utolsó falat kenyerétől megválni nem akar, és gyűlöli azt, a ki őt attól bármely jus és törvény mellett megfosztani igyekszik, kivált ha ez ellen a főbb hatalomnál talál csak pártolást. Vessünk tehát gátot a parancsolatok önkényének, enyhítsük, sőt töröljük el ezen gyűlölséget: ezt pedig csak úgy eszközölhetjük, ha világos törvény teljes mértékben nyujtja a jobbágynak mindazon oltalmat, melyet ő eddig csak a kormánytól nyerhetett. Bátor tehát a szóló a KK. és RR-et felszólítani, méltóztassanak a visszaváltott irtásoknak magános használatra lehető fordítását valamiképen megszorítani, mert a javaslott szerkezet a jobbágyok sorsát csak rosszabbá tenné, s annak szigorú igazsága keveseknek használva, sok ezerek nyugodalmát feldulná, sok ezerek keserü könnyeit vonná fejünkre; pedig ezen országgyűlésen, melytől a szegény adózó nép szívszakadva várja boldogságát, ilyen törvényt alkotni annyi volna, mint nyolcz millió embernek kebelében felébreszteni azon óhajtást: hogy vajha inkább a szigorú törvény helyett ismét a végrehajtó hatalomnak önkényes, de reájok nézve kegyesebb parancsolatai tennének intézetet. A mi végre ezen megszorítás módját tárgyazza, küldői tekintetbe vévén azt, hogy sok jobbágy egyedül irtásokból élvén, azok nélkül könnyen inségre juthatna, sok szorgalmatos háznép elpusztulna; de tekintetbe vévén másrészről a szegényebb földesúrak sorsát is: azt óhajtják, hogy a még nem regulázott vagy örökös szerződéssel nem biró helységekben a belső telkek, melyeken a jobbágyok házai vannak, továbbá is azoknak birtokában maradjanak; ezeken felül köteleztessék a földesúr a lakosok által birt irtásoknak egy negyedrészét minden esetre oly formán lakósira urbarialis szolgálat mellett kiosztani, hogy ha az irtások mennyisége nagy, a jobbágyok száma ellenben kisebb, és az irtások mennyisége reájok csak nagyobb mennyiségben volna felosztható, akkor az egy negyedrészből egy fertály telektől kezdve három egész helyig lehessen egy-egy jobbágyra kiszabni; ha pedig az egy negyedrészből egy fertály telkekre felosztva, minden lakosnak, kik vállalni akarnak, jobbágyhely nem jutna, akkor a másik negyedrésznek kimerítéséig, azoknak, kik vállalni akarnak, sessiók adassanak; sőt ha ez sem volna elég, és többeknek zselléreknek kellene maradni, minden ilyen zsellérnek az országgyűlésén meghatározandó adózás mellett egy hold külső szántóföld legyen adandó, s ezekhez képest mindenekelőtt regulatió alkalmával a kiosztandó negyed- vagy felerész, 26és a zselléreknek járandó hold szám lészen kimunkálandó, és így a mi ezeken felűl marad, úgy szintén a már törvényes úton vagy szerződés mellett regulázott helységekben valóságosan elvett irtások is a földesúré maradjanak. Úgy tekintik ezt küldői, mint embertársaik boldogságára tett áldozatot, és azt hiszik, hogy valamint a kormány önkénye által parancsolt áldozat a szolgaság bélyegét viseli, úgy ellenben az, melyet szabad nemzet szabad törvényhozó teste erőltetés nélkül önkényt nyújt, egyenesen a haza oltárára vagyon téve.
