III.

Teljes szövegű keresés

III.
A május 11-dikén tartott országos ülésben többen kijelentették, hogy az előbbi országos ülésben kimondott végzésnek nem tulajdoníthatnak más 11értelmet, mint a mely a lefolyt tanácskozásokból természetesen következik, s azért a határozatot, mely szerint a kereskedelmi munka a 4-dik helyre tüzetik ki, kötelező erejűnek csak akkor ismerik el, ha meggyőzetnek róla, hogy a többség így akarja. Mások az elnök fölfogása mellett nyilatkoztak, s midőn Deák Ferencz szólani akart, az elnök fölhívta a KK-at és RR-et, hogy mivel a többség által ismételve helybenhagyott végzés ellen a kérdést újra tárgyalni különben is sikertelen, a vitatásokkal annyival is inkább hagyjanak föl, mert senkiről föl nem teheti, hogy a többség szavára ne álljon és magát annak ellene szegezze.
Deák Ferencz: Ujabban is kinyilatkoztatja, a mit a tegnapi kerületi ülésben mondott, hogy annak, a mit a többség végez, magát örömest alája veti, s épen azért fájlalja, hogy fölkelését arra magyarázzák, mintha a végzésnek és a többség akaratának ellene menni és azt újabb tanácskozás alá vonni kivánná. Nem feszegeti ő itt, belefoglalta-e az előlülő az általa kimondott végzésbe mind a négy rendszeres munka sorozatát, avagy csak a törvénykezési tárgyra értette azt; egyedül azt jegyzi meg, hogy ő, a ki megbizói iránt hívséggel tartozik és a ki akkoron, midőn követnek választatván, utasítását általvette, abban küldőinek azon nyilvános akaratát találta, hogy mivel a commerciale már első nem lehet, nyerje a második helyet: küldőinek kivánságát és a végzésben meg nem nyugvását a naplókönyvbe betétetni bizonyára el nem mulasztotta volna. Most tehát világosan megértvén a kimondott végzést, a maga biztosítására följegyeztetni kéri, hogy mivel a kereskedési tárgy második helyet nem nyerhetett, azt a harmadik helyen kivánta tanácskozás alá vétetni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem