II.
II.
Ugyanebben a tárgyban fölszólalt a KK. és RR. 1835. augusztus 19-dikén tartott országos űlésében is. Napi renden volt: a föliratok czímzete dolgában kerületileg készült 8-dik üzenet javaslata, mely elfogadásra ajánlta az augusztus 12-dikén kelt kir. leiratban javasolt középútat, hogy a két tábla kölcsönös egyetértésével elfogadott föliratokat ő felsége elé minden boríték és borítéki czímzet nélkül a nádor terjeszsze föl. Marczibányi Antal nem fogadván el a javaslatot, nem félt azon fenyegetésektől, melyek a rescriptum mellőzéséből a kerületi ülésben jövendöltettek; «mert ha igaz lenne is, hogy a diaeta eloszlatik, dolgaink valóban oly szomorú karban állanak, hogy a ki hazánk javát igazán óhajtja, inkább kell az eloszlatást kivánnia, mintsem hogy így a hogy állunk, az országgyűlés tovább folytattassék». A mi pedig a provisorium bekövetkezhetését illeti, szenvedett – így szólott – már a nemzet provisoriumot 1764-ben és 1811-ben, s bármit tegyen is a kormány, csakugyan eljön végtére az idő, mely az ilyes törvénytelenségeknek örökre véget vet.
Deák Ferencz: Úgy hiszi, törvényes úton jártak a RR., midőn indítványba hozták, hogy ő felsége mint magyar király V. Ferdinand nevezettel éljen, a miből természetesen következett, hogy a RR. maguk is czímmel akartak élni, mert valóban igen csodálatosnak látszanék, ha magokkal annyira ellenkeznének, hogy a fejedelmet megkérjék, magok pedig ne tegyék, a mi hatalmukban van. Átfutja ezután a szónok az e tárgyban lefolyt értekezések rendjét. Előadja, hogy a főrendek ellenzésének következésében mindenféle középútak terjesztettek elő, a többi közt az is, hogy a nádor adja kezéhez ő felségének boríték és czím nélkül a feliratokat. A főrendek ellenkező okai azonban a RR.-et meg nem győzhették s ezen indítványnak is elfogadására nem birhatták. Végre érkezett egy királyi rescriptum, melyben teljességgel semmi sincs, a mi már itt előadva, okokkal meghányva, s igen nagy többséggel elvetve ne lenne. Mivel változott tehát a körűlmény a rescriptumban foglalt javaslat iránt? Csupán és egyedül az elébe vetett név méltóságával. Hát vajjon megtörténhetik-e, 161hogy a RR. a ki okoknak nem engedtek, egy puszta név, legyen bár a fejedelmi név, méltóságának engedjenek? Megegyezik-e ez a törvényhozás díszével s kötelességével, hol minden lépésnek okokra kell épülni? elvállalják-e RR. azon szemrehányást, hogy a mire okok nem valának képesek e táblát reábirni, azt egy elébe vetett név méltósága miatt elfogadták? Bizonysága lesz-e ez a nemzeti erőnek, mely nélkül nemzeti függetlenséget képzelni sem lehet? A szónok legalább önállása méltóságáról annyira meg nem feledkezhetik, törvényhozói kötelességét annyira nem mellőzheti, hogy a mire okok nem vezérelhették, a fejedelmi név méltósága által engedje magát vezéreltetni. Nem engedheti pedig annyival kevésbbé, mivel azon rescriptumban még ama csekély megnyugtatás sem adatott, melyet üdvözült királyunk 1806-ban, midőn fölvette az ausztriai császári méltóságot, önként adott az országnak, ámbár akkoron a császári névsor a magyar királyi névsor számától nem különbözött; sőt megnyugtatás helyett ismét egyedül császári nevével szól a fejedelem a magyar diaetához, kihez csak mint magyar királynak lehet szólania! Az említésbe hozott fenyegetődzésekre, hogy t. i., ha az ezen kir. levélben foglalt mód nem fogadtatik el, az országgyűlés el fog oszlatni, s az urbarium provisoriummal fog behozatni, a szónok mást felel, mint Trencsén követe. Nem mondja, hogy nem lenne súlyos a törvény nélküli eloszlatás és nem mondja, hogy a provisorium súlyos nem lenne. Hanem azt mondja, hogy a kormány nevében így fenyegetődzni azoknak, a kik fenyegetődznek, hatalmukban nincs, hatalmukban nem lehet; és azt mondja, hogy az ily lépés törvénytelen lenne, s hogy a törvénytelen lépés, mely egyszersmind impolitikus is volna, anarchiára vezethet. Azt sem állítja tehát, hogy a provisorium csapás nem lenne, hanem állítja azt, hogy a provisorium törvénysértés és így nem szabad. A mi pedig nem szabad, azt a fejedelemről, ki a törvényekre megesküdött, s ki a nemzet boldogságát esküje szerint a törvény ösvényén köteles eszközölni, fel sem teheti. A provisoriumot tehát, minthogy nem szabad, moralis lehetetlenségnek nyilatkoztatja.
