I.
I.
A képviselőház 1848. szeptember 23-dikán tartott ülésében fölolvastatott ő felségének a nádorhoz intézett, s ez által Batthyány Lajos gr. miniszterelnöknek megküldött, Schönbrunnban szeptember 19-dikén kelt, német nyelven írt, ellenjegyzés nélkül való levele, melyben a nádor fölszólíttatik, 142hogy miután az ausztriai miniszterium előterjesztésére hozzá leküldött úgynevezett státusirat folytán mindekkoráig semmi lépések nem történtek, ezeknek megtétele végett a netaláni akadályokat hovahamarább elhárítani igyekezzék.
A nádornak a miniszterelnökhöz intézett levele így szólott: «Az ausztriai miniszterium által a magyar miniszteriummal már közölt emlékiratra vonatkozólag újabban legf. kézirat érkezett hozzám, melyet oly megkereséssel teszek át Méltóságodhoz, hogy ezen tárgy iránt a képviselőháznak minél előbbi nyilatkozatát eszközölje».
Az elnök a képviselőház határozatakint kimondotta, hogy mielőtt ezen tárgy nyilvános ülésben fölvétetnék, a ház iránta bizottmányilag fog tanácskozni.
A képviselőház 1848. szeptember 24-dikén tartott ülésében Kossuth Lajos előadta, hogy a miniszterelnök formális megbizása következtében félóra mulva elindul Szolnok felé, fölemelendő szavát a nép között s a fölkelt tömeget Jelačić bitor hadára zúdítandó. Fölhívta egyúttal képviselőtársait, hogy példáját követve, kiki a mely vidéken hatással bír, minél előbb induljon oda. Ezzel az ülésből eltávozott. A képviselőház áttérvén a napi rendre, tárgyalta ő felségének a nádorhoz küldött kéziratát és a nádornak a miniszterelnökhöz intézett levelét. Madarász László úgy vélekedett, hogy «e családi közlést azon az úton kell visszaküldeni, a melyen jött». Tagadván, hogy Magyarország képviseletének joga volna az 1848. III. t.-czikkben a király által a nemzet szeme láttára aláírt és megerősített jogokat és szabadságot avagy csak tanácskozás alá is venni, nyilatkozatra szólította föl azokat, kik az államiratot elfogadják.
Deák Ferencz: Annyiszor hallottam már azon felszólítást, hogy álljanak fel, kik az államiratot el akarják fogadni, hogy valóban nem tudom, gúnynak tartsam-e azt ezen házra nézve, vagy pedig csak a magas paripára fellépésnek. Úgy hiszem, elég bizonyságát adta ezen ház annak, hogy senki sem akarja az államiratot elfogadni, és így minden ilyen felszólítás felesleges. Nekem a dolog oeconomiájára nézve van más nézetem. Én sem úgy tekintem a kéziratot, mint mely az országgyűléshez lett volna intézve. Az országgyűlés sem a kéziratra, sem az államiratra nem felelhet. A német miniszterium ő felségének bemutatta a státusiratot, melyben elmondja, miképen kívánja a magyarországi viszonyokat kiegyenlíteni. Ő felsége elküldötte azt a nádorhoz, és azon kéziratban, mely mellett megküldötte, a magyar miniszterium van felszólítva a kiegyenlítésre. A magyar miniszterium pedig a nádor által az utolsó napokban ismételve 143fel levén szólítva, hogy a háznak jelentse be a dolgot, a miniszterelnök azt a háznak előadta, megtudni óhajtván, mit akar a ház. Ezen dolognak természetes folyama az, hogy ne a bécsi miniszteriumnak feleljünk, hanem határozatot hozzunk, a miniszteriumot kötelezőt, és azt mondjuk: a miniszter urak mindazon kérdések kiegyenlítésében, melyek közöttünk és Ausztria között fennforognak, szorosan tartsák magokat az alkotmányhoz, a törvényekhez, jelesen az 1848-ik évi III. törvényczikkhez, és az ő felsége által szentesített ezen törvénynek rendeletétől egy hajszálnyira se távozzanak. (Helyes!) Nem tartom szükségesnek sem a kéziratra, sem a nádor kisérő levelére felelni; mert ez úton a fejedelemtől a házhoz rendelet nem jöhet. Hanem a miniszterelnök határozatot kérvén, mondja ki a ház: hogy e kérdéseket csak a törvények korlátai között egyenlítheti ki a miniszterium, következve a törvényektől elállania nem szabad, nem lehet. Tehát ezen tárgyban nem a nádornak adandó valamely feleletet kivánnék, hanem egyenesen határozatot, azt magában foglalót, hogy az 1848: III. törvény és egyéb törvények rendeletétől egy hajszálnyit sem térhetünk el, s a miniszterium is ehhez tartsa magát.
