III.
III.
A képviselőháznak 1849. január 13-dikán Debreczenben tartott II. ülését Palóczy László korelnök a következő szavakkal nyitotta meg: «Emlékezik a t. ház, hogy a Pesten deczember 31-dikén tartott országos vegyes ülésben öt tag küldetett ki az országgyűlés kebeléből azon határozattal, hogy a császári seregek főtábornokához menvén, ott mint a nemzet küldöttei jelentsék ki azt, hogy a magyar nemzet és annak képviselői a hazát csak védelmezvén, mindent el akarnak távoztatni, a mi ellenségeskedésre magyarázható, s annál fogva a nemzet oly békére, mely becsületével, jólétével és szabadságával nem ellenkezik, kész. A kitűzött helyre elutazott öt tag tegnap küldött az országgyűléshez hivatalos jelentést, melyet a jegyző úr föl fog olvasni.»
Ezután Irányi Dániel jegyző fölolvasta a küldöttségnek Deák Ferencz által szerkesztett következő jelentését:
«Magyarország gyűlésének.
Mult évi deczember hó 31-én történt kiküldetésünk következtében, f. évi január 1-ső napján délután Promontoriumba mentünk a főhadiszállásra. Onnan két tisztnek kiséretében Hamzsabékra értünk, 173hol az ottani katonai parancsnok Géczy huszárhadnagyot adta mellénk 12 legénynyel és egy trombitással katonai kiséretül, s a tisztnek meghagyta, hogy minket a császári tábor előőrségeig kísérjen. Mi Hamzsabékről megindultunk későn este, s mivel Martonvásáron sem tudták megmondani, hogy az érintett tábornak előőrsei mely tájon állanak, a kisérő tiszt nem tartotta czélszerűnek tovább menni s a sötétben bizonytalanra tévelyegni. Ott késtünk tehát néhány óráig, és reggel megindultunk Vál felé, mert értésünkre esett, hogy herczeg Windischgrätz főtábornokot hihetőleg Csákvár vagy Bicske táján fogjuk találni. Válban megtudtuk, hogy azon éjjel Verebre érkezett egy tetemesebb hadcsapat, általmentünk tehát azonnal Verebre, de mire odaértünk, onnan az egész cs. katonaság előnyomult Baracska felé. Verebről tehát elküldöttük a kísérő huszártisztet Baracska felé azon megbízással, hogy ott, hol az említett tábornak bármely részét találja, ittlétünket jelentse be s a parancsnokot szólítsa fel, hogy minket a szokott módon Windischgrätz herczeg főtábornok úrhoz kisértessen. A tiszt este visszaérkezett s a Baracskán talált tábor főparancsnokától, b. Jelasicstól, azon választ hozta, hogy mi a főtábornokot másnap délben már Bicskén találandjuk. Katonai kíséretet nem küldött, de kisérő huszártisztünknek adatott egy iratot, melyben Bicskéig háborítatlan utazás biztosíttatott. Mi tehát másnap január 3-án dél tájban kiséretünkkel együtt háborítlanul ide érkeztünk, s azonnal Majláth Antalt elküldöttük, hogy minket Windischgrätz főtábornok úrnál jelentsen.
Csakhamar értesíttettünk arról, hogy a herczeg főtábornok a küldöttségnek négy tagját elfogadja ugyan, de gróf Batthyány Lajost nem fogadhatja. Ezen izenetre, miután egyik társunk elfogadása megtagadtatott, mint országos küldöttség érdemileg ugyan nem működhettünk volna, nehogy azonban bármit elmulaszszunk a czél elérésére, s remélve azt is, hogy ha a herczeg főtábornok bölcs kiegyenlítésre czélzó küldetésünkről értesítve lesz, talán hajlandó leend az összes küldöttséggel érintkezésbe bocsátkozni, mi négyen, úgymint Majláth György, Lonovics József, Majláth Antal és Deák Ferencz a herczeg főtábornok előtt megjelentünk. Majláth György ország birája előadá, hogy mi a magyar országgyűlésnek küldöttei vagyunk, s erre a herczeg főtábornok azonnal azt felelte, hogy ő a magyar országgyűlést el nem ismeri, minthogy azt ő felsége eloszlatta. Elmondá mégis az ország birája békes kiegyenlítésre czélzó kiküldetésünket, de a herceg főtábornok határozottan azt válaszolá: hogy azok után, mik az országban történtek, sem fegyvernyugvásról, sem bármi egyéb egyezkedésekről 174szó sem lehet, hanem egyedül csak feltétlen alávetésről (unbedingte Unterwerfung). Ő az országot fegyverrel fogja elfoglalni, katonai kormányt hozand le, s majd akkor ő felsége fogja elhatározni a jövendőre teendőket. Most azonban ő felségéhez nem bocsát minket, mert őtet ő felsége teljhatalommal ruházta fel, s ő felsége sem adna egyéb feleletet. Ő tehát tanácsolja, hogy feltétlen alávetéssel igyekezzünk kegyelmet nyerni ő felségénél. A katonaság azonnal tegye le a fegyvert, s esküdjék hűséget ő felségének, az elfoglalt várak pedig haladék nélkül adassanak által.
Mi ezen válasz után látva, hogy miután az ország gyűlése sem ismertetnék el, s mi országos küldötteknek nem tekintetünk, s ő felségéhez sem bocsáttatunk, kérdést tevénk az iránt, hogy mikor és mi módon mehetünk vissza? s kérdésünkre az válaszoltatott, hogy mivel a herczeg főtábornoknak előrenyomuló seregei hadi munkálataikat már Buda közelében is megkezdették, visszamenetelünkre most intézkedések nem tétethetnek addig, míg azt a hadi munkálatok megengedik.
Eltávozván a herczeg főtábornoktól, azonnal szállás rendeltetett számunkra s gr. Batthyány Lajos is velünk együtt van. Ellátásunkról rendelkezések tétettek s a legillendőbben bánnak velünk. Kiséretünk, a huszártiszt és legényei, szintén nem levének visszabocsátva.
Ez volt küldetésünknek eddigi lefolyása, melyről sietünk az ország gyűlését előre tudosítani. A herczeg főtábornok ajánlotta, hogy tudosításunkat szokott katonai úton tovább juttatja.
Kelt Bicskén, 1849. január 4-én.
A kiküldött országos választmány.»
A jelentés kapcsán támadt vita közben Asztalos Pál indítványa ellen, «mondassék ki, hogy az elküldött követek békélési fölhatalmazása ezennel megszünt», fölszólalt Bezerédy István, ki azt kivánta, hogy «a küldöttség kisértsen meg tovább is mindent, mit a nemzet becsületének, jólétének és szabadságának alapján megkisérthet». E véleményt támogatta Kubinyi Ferencz Kossuth Lajos azonban azt fejtegette, hogy «békealkudozásról többé szólani sem kell», s hogy akár azt mondani, hivassék vissza a küldöttség, akár mást mondani «haszontalan beszéd». Nyáry Pálnak Bezerédy István és Hunfalvy Pál által támogatott következő indítványa pedig: «mondjuk ki, hogy mi erőszakkal voltunk a védelmi térre szorítva; hogy védjük magunkat, a meddig lehet, s föl nem adjuk a nemzet jogait; mindamellett a nemzet törvényes jogainak és függetlenségének alapján készek vagyunk minden pillanatban a békére», szintén Kossuth Lajos ellenzése következtében elejtetett.
175A képviselőház a következő határozatot hozta:
Miután a magyar nemzet nem valami új jogok megnyerése, hanem csupán királyi esküvel is biztosított, s most hitszegőleg fegyveresen megtámadott ezredéves országos létele, önállása és alkotmányossága megvédése végett kényszerült az önfenntartás természeti törvényénél fogva szinte fegyveresen ellenállani; s miután, hogy a további vérontást megszüntesse, az alkotmány biztosítása feltétele alatt maga részéről békeajánlatot tőn, s a helyett, hogy az elfogadtatott volna, az ausztriai császár teljhatalmú fővezére által a nemzet küldöttsége népjogellenesen letartóztatott, s föltétlen alávetés követeltetvén, az alkotmány megsemmisítésével az ország elfoglaltatni, s katonai kormány alá vettetni fenyegettetik; a képviselőház ezen feleletből teljesen s a legméltóbb indignatióval meggyőződvén, mikép az ausztriai ház, mely eddigi fennállásáért is annyi hálával tartozik ezen nemzetnek, oly fennhéjázó hangon, s oly zsarnok feltételeket nem átal szabni, minőket még tökéletesen megvert nemzet irányában sem szabad tennie, holott a magyar nemzet eddig nemcsak hogy leverve nincs, sőt seregeink száma és vitézsége, s a nép áldozatkészsége győzedelmet is igér, egy akarattal elhatározta: miszerint országos lételét, függetlenségét, alkotmányát és nemzetiségét utolsó emberig, utolsó csepp vérig tovább is védelmezni fogja.
Mely határozat sok ezer példányban kinyomatni, a nép és hadsereg közt mielőbb kiosztatni rendeltetett.
Kossuth Lajos kormányelnök indítványára minden egyes képviselő ünnepélyes igéretet tőn, s illetőleg a képviselőház elhatározta:
Hogy mindaddig egy sem fog eltávozni, és a képviselőház együtt maradand, míg a haza megmentve nem leend.
Ugyancsak a kormány elnöke további indítványaira még a következő határozatokban történt megállapodás:
1-ször. Miszerint ezen határozat kihirdetése napjától mindaz, ki a harczban gyáván megfutamlik, főkép a tisztek, mint hazaáruló fog büntettetni.
2-szor. Miszerint a kormány főbb gondjai közé számítsa, ügyelni, hogy a hadjáratok által a nép minél kevesebb terhet érezzen: minden zsarolás, bárki kövesse is el, szinte halálbüntetést huzandván maga után. Végre
3-szor. Hogy mindazt, mit a nép kiszolgáltat, a kormány vagy adóban elfogadja, vagy pedig készpénzben kifizesse, s mennyiben az álladalom pénzereje a tüsténti kifizetést itt-ott meg nem engedné: a képviselőház ezennel ünnepélyesen fogadja s ezen kötelezést a nemzeti becsület oltalma alá helyezi, hogy mihelyt a körülmények megengedik, az álladalom részére történt bárminemű kiszolgáltatás törvényes kamatokkal együtt fog megtéríttetni.
