I.
I.
Az országgyűlésnek 1848. márczius 29-dikén tartott elegyes ülésében fölolvastatott a márczius 28-dikán kelt és ő felsége nevében Zsedényi Eduárd által aláirt kir. válasz a független felelős miniszterium alakítása iránt készült törvényjavaslatra. A válasz azt kivánta, hogy «az 1. §. e szavakkal: «ő felségének a királynak személye szent és sérthetetlen» fejeztessék be, úgy mint melynek csak első része tartozik a jelen törvény köréhez, mely ő felségének az országgyűlés iránti jogaira nem terjeszkedhet.» E szerint elejtését akarta e szavaknak: «az országgyűlésen hozandó törvényeknek szentesítése egyedül őt illeti.» A törvényjavaslat 2. §-a ez volt: «2. §. Ő felségének az országbóli távollétében a nádor és királyi helytartó, az országban és ahhoz kapcsolt részekben, a korona egységének s a birodalom kapcsolatának épségében tartása mellett, a végrehajtó hatalmat a törvény s alkotmány ösvényén teljes hatalommal gyakorolja s személye ez esetben hasonlóképen sérthetetlen.» A kir. válasz e §.-t így kivánta szerkeszteni: «ő felségének az országbóli távollétében a mostani nádor és királyi helytartó főherczeg István az országban és ahhoz kapcsolt részekben stb.» Az 5. §.-hoz pedig, mely szerint a miniszterium székhelye Budapest, azt kivánta világosan hozzátétetni: «miszerint ő felsége, tanácskozás végett, a miniszterek akármelyikét, bármikor maga eleibe hívni, magának fentartja.» A törvényjavaslat 3. 6. és 7. §§. így szólottak. «3. §. Ő felsége, s az ő távollétében a nádor s királyi helytartó, a végrehajtó hatalmat a törvények értelmében független magyar miniszterium által gyakorolják, s bármely rendeleteik, parancsolataik, határozataik, kinevezéseik csak úgy érvényesek, ha a miniszterek egyike által is aláiratnak. 6. §. Mindazon tárgyakban, melyek eddig a m. kir. udvari kanczelláriának, a kir. helytartótanácsnak s a kir. kincstárnak, ide értve a bányászatot is, köréhez tartoztak, vagy azokhoz tartozniok kellett volna, s általában minden polgári és egyházi, kincstári, katonai tárgyakban ő felsége a végrehajtó hatalmat ezentúl kizárólag csak a magyar miniszterium által fogja gyakorolni. 7. §. Azon tárgyak, melyek a 6. §-ban említett kormánytestületek által végelhatározás végett ő felségéhez szoktak felterjesztetni, ő felségének az országbóli távollétében a miniszterium által a nádor s kir. helytartó elhatározása alá terjesztendők.» Ezekről a kir. válasz így nyilatkozott: «Mi a 3-ik, 6-ik és 7-ik szakaszokat illeti, melyek egymássali szoros összefüggésben állanak: legfőbb királyi tisztével járó kötelességei s fejedelmi jussainak és az álladalom épségének fentartása, úgyszinte a rögtönzés veszélyes következéseinek 33mellőzése végett kegyesen figyelmezteti az országos KK. és RR.-et: hogy azon tárgyak, melyek – az eddig kezelt egyéb közigazgatásiakon kívül – jelenleg a magyar kir. udvari kanczellária köréhez tartoznak, háromfélék legyenek. Az első rendüek ugyanis azok, melyek az egyházi és világi méltóságok, érsekek, püspökök és egyéb főpapok, úgy az ország zászlósainak nevezését s a királyi adományozásokat illetik. Ezek iránt ő felségének kegyelmes elhatározása abban pontosul, hogy az illető miniszternek előterjesztésére, s illetőleg meghallgatásával, e kinevezések s adományozások továbbá is mindenkor egyenesen a koronás fejedelmet illessék, azonban a király elhatározása az illető miniszter által irattassék alá. A másik rendbeli tárgyak a kegyelmezés jogának gyakorlatára, a nemességnek, czímeknek és rendeknek adására (mikre nézve az illető minisztereknek fenmarad előterjesztéseket tenni), továbbá az itt tartózkodó honfiaknak magánjogi törvényes viszonyaikra és a magyar udvari kanczelláriát, mint törvényes hitelességű helyet illető mindennemű tárgyalásokra vonatkoznak; melyek iránt ugyanezt – figyelmezve az 1687-iki 8-ik törv.-czikkre – maga törvényes hatóságában továbbá is megtartatni kivánja. A 3-ik rendbelieket a magánperlekedésekben formák hiánya miatt kívánt orvoslatok s a visszahelyeztetési perek képezik; melyekre nézve azt a legközelebbi országgyűlésen jelen törvényjavaslat 17-ik szakasza értelmében teendő további törvényes rendelkezésig, szinte a mostani gyakorlatban hagyatni kivánja. A királyi kincstár tekintetében végre a királyi udvar fentartására szükséges s az öszves álladalmi költségeknek, melyek az egész birodalom, tehát Magyarország és az ahhoz tartozó részek érdekében is tétetnek, Magyarországot illető arányos részének fedezése iránt ő felsége a KK. és RR.-nek nyilváníttatni rendelte: hogy az e végre Magyarországból jelenleg befolyt s kellőleg kimutatandó jövedelmek a birodalom középponti pénztárába továbbá is beszolgáltassanak, ezeknek minden felebbemelése ellenben országgyűlési egyezkedésnek tárgya legyen; minden vám és pénznemi s kereskedelmi intézkedések pedig az illető német örökös tartományi közigazgatósági organumokkali kölcsönös értekezés útján történjenek. Mikhez képest e szakaszok újabban szerkezendők lesznek.» Ezután így folytatta a kir. válasz: «A 12-ik szakasznak f. alatti pontja a fentebbiek szerint levén módosítandó, a honvédelmi miniszteriumra nézve kegyesen megjegyeztetni rendelte ő felsége, hogy e miniszterium hatáskörének, mindenek előtt az országosan egybegyűlt KK. és RR. által is kedveltnek tartott ama legszorosb kapocsnak kellő méltánylásától, mely a pragmatica sanctio által egyesült örökös tartományok közt létezik, – különösen pedig ő felségének, mind a pragmatica sanctio fentartására, mind a fegyveres seregnek törvényszerű alkalmazása s a katonai hivatalokrai nevezésekre vonatkozó jussától – melyet ő felsége magának továbbá is fenntart – kell szükségképen feltételezve lennie, úgy mint melyekhez ő felsége nemcsak jussainak szentségénél fogva, hanem kedvelt Magyarországa s annak részei bátorsága s boldogítására törekedő atyai szándokához képest is királyi tiszte s kötelessége szerint 34állandóan ragaszkodik. A 14. §-hoz, mely így szólott: «A keblébeni ügykezelés módját a miniszterium maga határozandja meg», a kir. válasz hozzáteendőnek kivánta: «a nádor jóváhagyása mellett». A törvényjavaslat 18. §-át: «A külügyeknek ő felsége személye körül leendő minisztere mellé a kivántató hivatalos személyzettel két állodalmi tanács rendeltetik, kik jelenleg a magy. kir. udv. cancellária előadó tanácsosai közül fognak az illető miniszter előterjesztésére neveztetni», a kir. válasz ekként kivánta befejezni: «az illető miniszter előterjesztésére ő felsége által neveztetnek ki». Végül a 35. §-t akkint kivánta módosítani, hogy a miniszterium tagjainak hivatalbeli fizetéseit, a törvényhozás további rendelkezéseig, a fenséges főherczeg nádor s kir. helytartó javaslatára, ő felsége határozandja meg».
Batthyány Lajos gr. miniszterelnök a kir. válasz fölolvasása után úgy nyilatkozott, hogy az sem a nemzet törvényes igényeinek, sem az országos rendek méltányos várakozásának eleget nem tesz. Ezért arra kérte a nádort, eszközölje átalakítását, mert ha ez nem történik, sem ő, sem társai a felelős miniszterséget elvállalni nem képesek. A nádor erre kijelentette: «Ünnepélyesen szavamat adom, hogy azon észrevételeket, melyeket a felelős miniszterek nekem e tárgyban átadni fognak, ő felségénél nem csak előterjeszteni, de átvinni is fogom, és ettől, ha kell, állásunkat is függővé teszem».
«Mindenek előtt szükséges lévén az országgyűlést bevégezni, – irja Lónyay Menyhért 1848. márczius 29-dikén Lónyay Albertnek – a mult hét végével fölmentek Bécsbe a nádor, Batthyány és Deák, kivált azért, hogy a felelős miniszteriumról szóló törvényjavaslat szentesítését kieszközöljék; azonban sokáig fönnmaradván, itt igen nagy nyugtalanság támadt, míg végre tegnap megérkezett a két miniszter. Deákkal beszéltünk mindnyájan. Ő azt mondá, hogy első akadály volt azon kívánság, vállaljuk el a státusadósságok egy részét. Ez iránt capacitálta őket, s arra reáállottak, hogy az udvartartás és közös monarchiai költségek fejében fogjuk az előbbi jövedelmeket követelni – vagy talán ennél is kevesebbet. A hadi miniszteriumot egyenesen ki akarták hagyatni; azonban ebben is engedtek. A fölség fönn akarta magának tartani nehány hivatal kinevezését. Deák egyébiránt azt mondá, hogy a mi a leiratban kiegyenlíteni való lesz, ki lehet egyenlíteni; ha a nádor ki nem vihetné, egy fölirás által meglesz. Igy állottak a dolgok tegnap estve. Egy férfiún kívül mindenki örvendett, hogy így alakulnak ügyeink. Ma reggel a nádor Bécsből megérkezett. Nem sokára köztudomású lett, mit hozott, s azonnal megkezdték az agitatiót az ifjuság között. 1 órakor volt az elegyes ülés. Már 12 órakor tömve volt a terem. A hallgatóság nagy izgatottságot mutatott, minek lecsillapítására Teleki nyilvánította, hogy a nádor ki fogja egyenlíteni a dolgot, s ehhez köti állását; ennél fogva őt nagy éljenekkel fogadták, holott ellenkezőleg talán lepisszegik. Fölolvastatván nagy mozgás közt a leirat, Batthyány társai nevében leköszönt; a nádor megtette ígéretét. Én azok után, miket Deák mondott, nem igen reménylettem más leiratot.»
35Az elegyes ülés után márczius 29-dikén tartott kerületi ülésben Madarász László, Somogy vármegye követe, hevesen megtámadta Zsedényit és őt, mint rossz tanácsost, Ulászló törvénye szerint kivánta büntettetni. A kerületi gyűlés azonban elmellőzte a Zsedényi perbefogatása iránt tett indítványt. Az nap estve egy tömeg ifju – köztük nemzetőrök – Pozsonyban a piaczon elégette a kir. válasz egyik példányát, s ezután megrohanta b. Meskóné szállását, mert azt hitte, hogy ott találja Zsedényi Eduárdot. Széchenyi István gr., Mosony vármegye követe, szóba hozta e kicsapongást a márczius 30-dikán tartott kerületi ülésben, s keményen megrótta. Szavait a követeknek és a hallgatóságnak nagy része méltánylással fogadta, de pisszegés is hallatszott. Utána Deák Ferencz emelt szót.
Deák Ferencz: Nem akarja elhinni, hogy az érintett esemény valami egyébből, mint túláradó hazafiui buzgóságból származott, mert óhajtja, hogy csak abból származott legyen. Legyen reform, legyen ennél több, a mit teszünk: mindez csak az által lehet gyűlöletessé, ha a rendet mi magunk bontjuk meg. Francziaországban rövid idő alatt két revolutió volt, melyek elseje dynastiát, másodika kormányformát is változtatott. És hallottunk-e oly eljárásról, hogy magánlakokba törtek, s egyes személyeket is üldöztek volna a francziák? És mi becsüljük őket, mert ők becsülni tudták a személy- és tulajdonbiztosságot. A legutóbbi februári napokan még a napszámosok is engedelmet kértek ott a véletlen utczai lökésekért. Ha hinnie kellene, hogy a mi történt, rendbontó szándékból történt, ezt Magyarország jövendje halálának tartaná, mert ez oly veszélyes jel volna, mely a dolgok új fordulatától mindenkit elriasztana. Isten látja lelkemet, – úgymond – gyermekkoromtól fogva epedtem a dolgok átalakulása után; de ha ez anarchiával jár, elfordulnék tőle. Tudom, hogy az újjáalakulás sok convulsióval jár; de a személy- és vagyonbiztosság oly szentségek, melyek minden kormányforma mellett főczélok, s melyeket minden körülmények között tisztelni kell. S a legbotorabb eljárás volna, ha ugyanakkor, midőn a rossz kormányformát megváltoztatjuk, önmagunk rontanók le a korlátokat, melyek körülveszik a személy- és vagyonbátorságot, melynek épentartása a jó kormányformának első föladata. A ki tehát az említett esetet helyeselhetné vagy a nem helyeslést gyávaságból s félelemből elhallgatná, vétene a haza ellen. Nem oly időben élünk, hogy meg kellene szaggatni az újjászületett nemzet testét; sőt azokat is, kik a jelen átalakulásnak nem barátai, igyekeznünk kell barátaivá tennünk; csak kezet fogva érhetünk czélt, s ha a magunk közt összebomlunk, nem is 36kell külső ellenség, mert az ország maga teszi magát semmivé. Pedig ha ez ország a legvirágzóbb, a legfényesebb ország lesz is, de nem lesz Magyarország: nekem nem lesz benne örömöm; már pedig minden megszakadás egyenesen ide vezet. Ne menjünk hát a régi idők ösvényén, midőn egyes pártok s egyes személyek valának gyűlölség tárgyai, s a pártokat demonstratiókkal s egyes személyek üldözésével szoktuk gyöngíteni. Ha a szabadság ily védelemre szorul, hogy miatta egyes, kevéssé fontos egyéneket veszünk üldözőbe; ha a szabadság iránt egész lelkesedésünk csak ebben van: úgy menjünk inkább haza kertünk fáinak árnyékába, úgy reánk nem lehet bízni a haza javát. Kerüljünk mindent, mi szakadást okozhat; most egyek vagyunk, s párt közöttünk nincs; az erőt pedig, melyet keblünkben érezünk, tartsuk fel nagyobb dolgokra. Mi tette oly nagyszerüvé a franczia eseményeket? Nem az, hogy párt párt ellen küzdött, s az egyik párt győzedelmeskedett, mert ez már sokszor történt; hanem az, hogy midőn a demokratia győzedelme kivívatott, a különböző pártok képviselői mindnyájan egyesültek annak zászlója alatt, s Odilon-Barrot és a St. Germaini töredék egyaránt felajánlák szolgálatukat azon új kormányformának, melytől remélék a béke és szabadság megszilárdítását. Ez tette nagygyá a francia revolutiót, s ily emberekben bízhatik a haza. Francziaországban nem hallánk személyes üldözésekről; a felelős miniszterek megtámadtattak ugyan, de nem személyes megrohanás, hanem per útján, a charta értelmében. Ezután eszmekapcsolatnál fogva Somogy követének tegnapi nyilatkozatára tért ki. Ulászló törvényeit, az elavult corpus juris-t, melyet a változott körülmények fordulata egészen félretett, épen nem tartá alkalmatos fegyvernek a nemzet új átalakulásában. Ki akarna most ily elavult fegyverekkel harczolni, s lehet-e azokkal élni különösen az új rendszer emberének? A nézetek tévedhetnek; de a ki e körülmények közt egyenetlenség magvát szórja e hazában, feleletterhet vesz magára isten, a haza s az összes civilizált világ előtt. Egyes személyekkel vesződni ily nagy dolgok közepette, kicsinykedés. Reméli, hogy mindenki, ki hazáját szereti, legyen bár nemzetőr vagy nem, őre lesz a személy- és vagyonbátorságnak. Ha feláll a felelős miniszterium, teljesíttessék rajta a törvény; de akkor sem tettleg, s a törvényhozó és birói hatalom elmellőzésével. E tábla tegnap nem mondta ki azon határozatot, hogy bizonyos tanácsosok büntetés alá vonassanak, s ha kimondta volna, bizonyosan tudta volna azt végrehajtani is.
