II.
37II.
Madarász László Széchenyi István gr. és Deák Ferencz előadására azt felelte, hogy «nem tudja, mily alakban hozathatott itt elő a tegnapi esemény, hogy t. i. a nemzetőrség némely tagjai dúlást vittek végbe. Ha ez miniszteri plakát, nem itt a helye azt fölfüggeszteni.» Zsedényit ismételten «menthetetlen bűnösnek mondotta, mentse bár őt a pyramisoknál is magasabban álló hazafi». «A dolgot itt fölhozni fölösleges volt, s arról határozni sem a közlekedési miniszternek, sem a táblának nem föladata.»
Deák Ferencz: Az előtte szólott miniszteri plakátról tett említést. Tudtára eddig csak egy miniszter van, és ez gróf Batthyány Lajos, a többi ekkorig csak miniszteri jelölt. A szóló még nem miniszter, s isten kezében van, lesz-e miniszter? őt tehát Somogy követének a miniszteri önkény elleni kifakadása nem éri. Egyébiránt az önkénynek sok neme van, s önkény az is, ha egyik követ a másiknak felszólalási jogát kétségbe veszi. Az említett esetet nem miniszterek, hanem Mosony és Zala követei hozták elő, kiknek épen olyan joguk van itt szólani, mint Somogy követének. Míg nem miniszter, addig semmi felelősséget el nem vállal, s a mit mond, úgy mondja, mint Zala követe; azon joga, hogy felszólaljon, kétségbevonhatatlan; czáfolja meg előadását, a kinek tetszik; de oly visszautasítást, hogy előadása nem volt helyén, soha el nem ismer. (Helyeslés.) Azon joggal szólok mint akárki, – mond hévvel – s a szabadság és a rend érdekében szólani fogok, míg össze nem roskadok. (Hosszas éljenzés.)
Az ügy Széchenyi István gr. ama kérésének nyilvánításával ért véget: «legyen béke közöttünk és egyetértés, béküljünk ki, s bocsássák meg nekem, hogy őszintén kimondtam, a mit keblem istene sugalt!»
«A mai kerületi ülésben –írja 1848. márczius 30-dikán Lónyay Menyhért Lónyay Albertnek – Széchenyi, Deák a tegnap Meskónénál történt kihágások miatt megrótták az ifjuságot. Kossuth – így folytatja – a képviseleti rendszert oly alapokra kivánja fektetni, hogy a suffrage universel-től nem messze áll. Csudálom Batthyányt és többi minisztertársát. Meg kell neki adni, Kossuth hatalmas ember, ki e nemzetet vagy függetlenné vagy nyomorulttá teszi, vagy szabadságot teremt vagy az országot vérbe borítja és a nemzetet végmegsemmisüléséhez közel vezeti. Pedig most állunk a forduló ponton. Staféta által fölhívták ma a miniszteriumot Bécsbe. Eötvöstől hallám, ki lélekszakadva ment készülni. Andrássy Gyulával sétáltam, ki épen a választói kis qualificatió ellen heveskedett, midőn Deákkal találkoztunk, a ki jót a fölhivásból sehogy sem tud magának kimagyarázni; ő csak azt látja, hogy ezen dieta nem mint dieta fog végződni. József főherczeget az éjjel 38Bécsbe vitték; ez is egyik adat arra, a mit én a lehetőségek határai közt látok, hogy Istvánt le sem bocsátják többé, ha a concessiókat nem akarják megoldani. Ez – úgy hiszem – egyedűl a küldolgoktól függ. Oly állapotban vagyok, hogy nem is merek gondolkozni; ágyban fekve nem birok elaludni. Ha Ausztria akarja, nemzetiségek háborúja támad hazánkra.»
