AZ ELNÖK MINT ILYEN A TÁRGY ÉRDEMÉHEZ NEM SZÓLHAT.

Teljes szövegű keresés

497AZ ELNÖK MINT ILYEN A TÁRGY ÉRDEMÉHEZ NEM SZÓLHAT.
A képviselőház 1866. junius 14-dikén tartott ülésében Csanády Sándor az inség tárgyáról mondott beszédében Deák Ferencz indítványát alkotmánysértőnek és törvényellenesnek nyilvánította, «mert az a segélyzésre megkivántató kölcsönösszegek fölötti intézkedést egy absolut kormányra kivánja bízni». Beszéde befejezte után Szentiványi Károly elnök figyelmeztette, hogy «kölcsönt kötni csakis a két tényezőnek, t. i. ő felségének és a nemzetnek áll szabadságában; ha tehát arról volt volna szó, hogy kölcsönképen segítsünk az inség ügyében, akkor a képviselő úrnak tökéletes igaza volna; eddig azonban erről szó nem volt és úgy vagyok meggyőződve, hogy ha az inség tárgyában kölcsön útján kell segíteni, akkor ez az országgyűlés beleegyezése nélkül nem fog megtörténni». Erre Kállay Ödön, Csanády Sándor és Madarász József nagy zaj közben fejtegették, hogy ha az elnök a napi rend tárgyához akar szólni, előbb helyét másnak kell átadnia.
Deák Ferencz: T. ház! Nem oly állapotban van az ország akár politikai, akár anyagi tekintetben, hogy még magunk között is keserüséget idézzünk elő, (Igaz! Igaz!) midőn szegény hazánknak mindnyájunk egyesült erejére van szüksége, hogy Isten kedvezéséből szerencsésen kievezhessünk abból a sok bajból, a melyek közé a hullámok vetettek. Tisztelt elnökünk egy észrevételt tett, melyet nem akarok czáfolatnak tekinteni, mert arra joga nem volt, hanem úgy, mint egyesnek ejtett észrevételét. Ne akadjunk meg rajta; minden egyes ember elmondja észrevételét; és így azt hiszem, menjünk tovább. Meg vagyunk győződve, hogy a t. elnök úr legjobban tiszteli a ház és minden egyes képviselő jogát, és ő bizonyára senkit sem akar gátolni előadásában; annál kevésbbé akarta tehát jelenleg is, mint elnök, valaki észrevételeit czáfolgatni. Véleményem tehát az, ejtsük el e dolgot és szóljunk magához a tárgyhoz. (Átalános helyeslés.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem