A TANÁCSKOZÓ TEREM AKUSZTIKÁJÁRÓL.

Teljes szövegű keresés

A TANÁCSKOZÓ TEREM AKUSZTIKÁJÁRÓL.
A képviselőház 1866. junius 15-dikén tartott ülésében tárgyalta Geduly Lajos indítványát, mely szerint a képviselőház tanácskozó terme akusztikai tekintetben oly minőségű lévén, hogy a szónokok előadásai alig 498hallhatók és érthetők, öt tagú bizottság küldessék ki, mely a hiányok elhárítására szolgáló változtatásokat hozzon javaslatba. Bónis Sámuel úgy vélekedett, hogy a bajon, míg a ház együtt ül, segíteni nem lehet, ennél fogva az indítványt időelőttinek tartotta.
Deák Ferencz: Azt tartom, az építészetnek legnehezebb föladata oly termet építeni, melynek minden pontjáról minden pontján meg lehessen érteni a szót. Ha nem csalódom, ebben a tudománynak szabályai még nincsenek, és a hol az akusztika el van találva, csak véletlenül találták el. Úgy emlékezem, az angol parlamentben már igen sok kísérletet tettek, bizonyára szakértő emberek, és mondják, hogy az akusztika most sem tökéletes.
Azt panaszolják, nem hallani a szót, és óhajtják, hogy segítsünk a bajon. Nem útasíthatjuk vissza e kérést; nem mondhatjuk, hogy e bajon nem akarunk segíteni. Segítsünk rajta, ha lehet. Azért akár egy, akár más bizottságnak adjuk át e tárgyat, azt mindenesetre csak oly utasítással adhatjuk, hogy szakértőkkel értekezve, adjon véleményt, hogy miként lehetne rövid idő alatt, és a nélkűl hogy az ülések tarthatása félbeszakasztatnék, a dolgon segíteni. Meglehet, találunk valami módot, hogy könnyebben és biztosabban lehessen hallani; de semmi esetre el ne útasítsuk a kérést, hanem adjuk át egy bizottságnak. Hiszen van egy nagy bizottságunk, a közintézetek tárgyában: ez hallgassa ki a szakértőket s adja be javaslatát. (Helyeslés.)
A képviselőház Deák Ferencz felszólalása értelmében határozott.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem