I.
I.
A «Deák-kör» 1867. január 10-dikén tárgyalta a baloldali kör üzenetét, melyben pártolását kérte ama határozati javaslatának, mely szerint, a képviselőház függetlensége megőrzése tekintetéből, a határozati javaslatban megnevezett négy képviselő, ki megbizása ideje alatt hivatalnokká kineveztetett és a hivatalt elfogadta: az 1649-dik évi 44. t.-cz. értelmében képviselői állását elveszítse, napidíja és lakbére vonassék el tőle, s az illető központi választmányok új képviselők választására utasíttassanak.
Ghyczy Kálmán hátrahagyott irásai között megvan az üzenet, a melynek kiséretében a baloldali kör határozati javaslatát a Deák-körnek megküldötte:
«A baloldali kör óhajtja, hogy azon tényből, hogy némely képviselő az országgyűlés folyama alatt hivatalt vállalt, oly praecedens ne keletkezhessék, mely, ha most elnézetik, jövőben például szolgáland. E czélból az átadott határozati javaslatot tervezte, s azt, mivel a tárgy a képviselőház 180függetlenségét és így az egész képviselőházat érdekli, a másik szabadelvű körrel, a Deák-körrel, előlegesen közli, kijelentvén, hogy más, kiméletesebb módot is hajlandó elfogadni, ha ez által eléretik, hogy jövőben hasonló esetek, hivatkozással a jelen példára is, ne történhessenek.»
Deák Ferencz: Az ilyes törvény az európai közjogban «incompatibilitas» név alatt szokott előfordulni, és az sok mai constitutióban is megvan. Az ily törvény rendesen a körülmények pressiója alatt jő létre, az emberek meg akarnak szabadulni attól, a mi nekik fáj, s ha megszabadultak, változik nézetük, a miből következik aztán, hogy a törvény hatályát néha több, néha kevesebb hivatalnokra terjesztik ki. Én ugyan részemről úgy tudom, hogy az idézett 1649-diki törvény 44. czikke azon kitétében: «munera dantes et accipientes» a «munus» alatt nem hivatalt, hanem ajándékot, megvesztegetést értettek apáink. Kimagyarázza ezt bővebben az ehhez legközelebb, 1655-ben tartott országgyűlésnek azon rendelete, hogy procuratores és tricesim arii, tehát éppen azok, kik az 1649: 44. t.-czikk második pontjában megneveztetnek, követekül ne választassanak. A procuratores czím alatt pedig a törvény nem az ügyvédeket érti, hanem azon egyéneket, kik egyesek ügyeit az országgyűlésen szokták promoveálni. Már ha azon 44. czikk a «munus» alatt csakugyan hivatalt értett, akkor az országgyűlés két nevezetes jogától, a nádor- és koronaőr-választástól, melyet az országgyűlésen kívül megnyerni sem lehetett, elesett volna; ezenkívül maguk a követek, ha az országgyűlés alatt tartott tisztujitásokban tisztviselőkké választattak, megválasztatásuk által magukat az ország gyűléséből kirekesztették, s a mondott nota infamiae-ba estek volna. De különben is Magyarországon a legfőbb méltóságok mindig a korona kinevezésétől függvén, a magyar királynak 1649-ben is volt annyi tekintélye, hogy az általa kiosztott méltóságok megbecstelenítéseknek ne czímeztessenek.
Én, ismétlem, e törvényczikket így fogom fel, de ellenem szól egy igen nagy tekintély, az 1790-diki országgyűlés. A rendek tiltakoztak az országbiró és személynök ellen, kik méltóságukat nem törvényes kézből nyerték. Első volt Széchenyi Ferencz, ki ez állítás törvényességét beismerve, hivataláról leköszönt. Később a rendek az illetők hazafiui érzelmeit tekintve, belenyugodtak, s az elnökletök alatti gyűlésekben megjelentek. Az országgyűlés függetlenségének megőrzése tekintetéből azonban egy esküformát hoztak, melyet ők, s a tekintetes első táblának, a hogy a felső házat nevezték, sok tagja 181is letett, s a mely esküben az is áll, hogy: «sem hivatalt, sem ajándékot, sem kitüntetési jeleket az országgyűlés folyama alatt el nem fogadok, így parancsolván ezt már az 1649:44-dik törvényczikk». Ezek szerint az 1790-diki országgyűlés a munus alatt csakugyan hivatalt értett volna; azonban csodálatos, hogy maga az országgyűlés, mely közjogi tekintetben legféltékenyebb vala, törvényjavaslatot, mindamellett, hogy oly sok javaslatot készített, az incompatibilitásra nézve nem csak nem hozott, de annak mind felső-, mind alsótáblai tagjai közül sokan már az országgyűlés alatt kormányhivatalt vállaltak, a nélkül, hogy valakinek eszébe jutott volna az 1649: 44-dik t.-czikkre hivatkozva, ezt az ország alkotmányára nézve sérelmesnek, törvényellenesnek nyilvánítani.
Nem látom tehát eléggé világos alapnak az 1649:44-dik t.-czikket arra, hogy mi e tekintetben határozatot hozhassunk oly alakban és tartalommal, mint a minőre baloldali képviselőtársainktól felszóllíttatunk, hanem igenis kimondhatjuk azt: hogy ha majd azon állásban leszünk, hogy törvényeket alkothassunk, ha akár a másik oldalról, akár általunk egy ily «incompatibilitási» törvényjavaslat benyujtatik, azt pártolni fogjuk; addig pedig, ha netalán ez ügy országgyűlési tanácskozás tárgyául tétetnék, kimondhatjuk határozottan azt, hogy a képviselőház megvárja minden tagjától, hogy ha netalán az országgyűlés folyama alatt hivatalnokká kineveztetnék, s az állást el is fogadná, mivel ez által az a qualificatio, mely mellett képviselővé választatott, megváltozott, képviselői állomását önként leteendi, s magát új választás alá bocsátja.
A kör magáévá tette Deák Ferencz véleményét.
