AZ ORSZÁGGYŰLÉSI TANÁCSKOZÁSOK NYELVÉRŐL, S A KÖZTÖRVÉNYHATÓSÁGOK VISSZAÁLLÍTÁSÁRÓL.
AZ ORSZÁGGYŰLÉSI TANÁCSKOZÁSOK NYELVÉRŐL, S A KÖZTÖRVÉNYHATÓSÁGOK VISSZAÁLLÍTÁSÁRÓL.
A képviselőház 1867. márczius 7-dikén tartott ülésének napirendjén volt a miniszterium előterjesztése a köztörvényhatóságok visszaállítása tárgyában. «A felelős miniszterium – így szólott a bevezetés – a köztörvényhatóságok alkotmányos hatáskörének mielőbbi visszaállítását fő kötelességei közé számítja. Azonban a megyei hatóságokat illetőleg az 1848-diki törvényeket betű szerint végrehajtani nem lehet: mert a XVI. t. cz.-ben nincs kimondva a megyének azon joga, hogy a megyei bizottmányokat újra választhassa, sőt még az időközben elhalt vagy kilépett tagok pótlása sincs megengedve; a tisztikarra nézve pedig a XVII. t. cz. nem átalános tisztújításról, hanem csak a támadt hézagok pótlásáról szól. Ezen ideiglenes törvényeket azon biztos reményben alkotta az országgyűlés, hogy a legközelebbi törvényhozás által – tehát igen rövid idő alatt – a megyék véglegesen fognak rendeztetni. Azonban 18 év folyt le azóta, s közbejöttek az 1861-dik évi események is. Ha tehát a miniszterium csak az 1848-ban megválasztott megyei bizottmányi tagokat akarná összehívni, sok helyütt nem volna képes a megyei bizottmányt kellő számban megalakítani. Ezen kívűl fontos és figyelmet igénylő körülmény az is, hogy ez esetben azok, kik 3681848-ban még teljeskoruak nem voltak, s így mindazok, kiknek életkora ma a 42-dik évet túl nem haladja, a megyei bizottmányokból kizárva maradnának. Ugyanazért fölhatalmazást kér a miniszterium az iránt:
1. hogy e részben a törvény betűitől némileg eltérve, az 1861-dik évben alakított bizottmányoknak még meglevő tagjait hívhassa össze, ezek gyakorolván a megyék végleges rendezéseig mindazon jogokat, melyeket az 1847/8: XVI. t. cz. a megyei bizottmányokra ruházott;
2. elrendelhesse továbbá a miniszterium, hogy az 1861-dik évi megyei bizottmányok az egész tiszti kart, a főispán kijelölése mellett, szabadon választhassák.»
Sztratimirovics György nem értett egyett a móddal, a melyen a kormány az alkotmányos közigazgatást vissza akarta állítani. Az 1861-dik évi megyei bizottságok egynémelyike ugyanis «a hon több vegyes nemzetiségű fiai jogegyenlőségének mély sérelmére», «a magyar és német ajkú polgároknak minden alapot nélkülöző kiemelésével alakult meg». Statisztikai adatokkal igyekezett kimutatni, hogy «az 1861-diki bizottságok föltétlen és kivételes megalakulása a jogegyenlőség kiáltó megsértése és lábbal tiprása». «Az 1861-diki bizottságok elfogadása, mint a melyeket törvénytelen kormány teremtett, már magában véve is a törvény szigoru betűitől való elpártolás.»
Miletics Szvetozár czélszerűbbnek tartotta volna, ha a kormány a megyéknek ideiglenes rendezését képviseleti alapon terjeszti elő, mindenesetre pedig ha új bizottságok választását rendeli el. Támadta a főispánoknak kizárólagos kijelölési jogát is. Biztosította a kormányt, hogy sem a szerbeket, sem az ország többi «nemzeteit» nem elégíti ki előterjesztésének 7-dik pontjával, mely így szólott: «Az 1847/8: XVI. t. cz. e) pontja annyiból, a mennyiben a megyei bizottmányok köztanácskozási nyelvéül kizárólag a magyart rendeli, a törvényhozás további intézkedéseig fölfüggesztessék». Ezzel az engedménynyel nem elégednek meg a szerbek, kiknek a koronázott királyok privilegiumai nemzeti jogaikat és saját hatóságaikat biztosítják, kiknek ő felsége nemcsak 1848-ban, hanem 1861-ben is a szűkebb Magyarország integritásának restitutiójánál királyi szavát irásban adta, hogy nemzeti jogaik, nyelvök és nemzetiségük államjogilag biztosítva lesz. Midőn a szerbek látják, hogy az országgyűlés a koronázás előtt annyiféle törvényhozási munkába vág, hogy az új pragmatica sanctio még a koronázás előtt fog az országgyűlésen átmenni, hogy már tárgyaltatott az adó és az ujonczozás ügye, hogy változások tétetnek a municipiumok 369szerkezetében, s hogy a legitimitás és a jogfolytonosság legállandóbb férfia, Deák, az adót törvényesnek és alkotmányosnak mondotta, mihelyt koronázás előtt is az országgyűlés jóváhagyja: senki sem veheti tőlük rossz néven, hogy hasonló eljárást vártak a nemzetiségi kérdés irányában, s hogy ennek megtagadásában oly szándékot látnak, «melynél fogva az ügy addig halasztassék, míg a hatalom egészen meg nem szilárdul, s az erőhatalom, a sajtótörvény és a többi a magáét meg nem teszi».
Macellariu Illés oláh nyelven kezdett beszélni, mire az elnök fölszólitotta, hogy tartsa tiszteletben a törvényt, mely szerint az országgyűlési tanácskozások nyelve a magyar. Macellariu magyarul folytatván beszédét, kijelentette, hogy midőn anyanyelvén kezdett szólani, nem hitte, hogy ingerültséget és visszatetszést fog okozni. Ilyen fogadásra nem volt elkészülve, s ezért eláll a szótól, «föntartván jogát, hogy irásban adja elő nézeteit».
Deák Ferencz: T. ház! Minden hazafi, legyen az magyar, román, szerb vagy szláv, a szabadságnak azon első szabályát okvetetlenül tudja, hogy tiszteletben kell tartani azon állam törvényét, a melyhez tartozunk és a melyben élünk. (Helyeslés.) Nagyon szomorú volna, ha most, midőn alkotmányunk visszaállíttatott, elsőben is mindjárt azon kezdenők, hogy a még fönnálló és meg nem változtatott törvényt tettleg magunk szegnők meg. A törvény világos; mennyire lesz szükséges továbbra is föntartani, az a ház bölcseségétől függ; hanem míg fönnáll, addig ahhoz kell alkalmazkodnunk.
Több jeles hazafiak vannak itt, több nemzetiséghez tartozók; mindenki szereti a maga nemzetiségét, szereti a maga nyelvét; de egyedül a törvény iránti tiszteletből még eddig nem kisérlé senki itt a ház előtt más nyelven szólani, mint a melyet a törvény kiszabott. Maga a t. képviselő bizonyosan egyenesen a törvény iránti tiszteletből állott el attól, a mit elkezdett, t. i. a más nyelven fölszólalástól.
Egyébiránt bizonyossá teszem a t. képviselőt, hogy fölszólalása se ingerültséget, se keserűséget nem okozott. (Helyeslés.) Szomorú volna, ha az indulatosság, a keserűség és az ingerültség e teremben is lábra kapna. A nemzetiségi törekvések korunkban épp oly korszerűeknek látszanak, mint egykor a vallási viszályok voltak; de remélem Istentől, hogy valamint vagy elértük, vagy közel vagyunk azon időhöz, a hol az ember becsét nem a katekizmus szerint itélik meg, úgy eljön azon idő is, midőn az ember becsét, értékét, alkalmas voltát 370nem a grammatika és a szótár szerint birálják meg. (Helyeslés.) Várjuk be ezen időt, és addig is legyünk egymás iránt méltányosak és türelmesek: ingerültség nélkül sokkal könnyebben fogjuk megoldani azon kérdést, mely előttünk van, mint az ingerültségnek messze ragadó áradatával, mely czélhoz nem, sőt attól inkább elvezet. (Tetszés.)
Én tehát arra kérem a tisztelt képviselőházat is, tekintsük ezen dolgot ez alkalommal bevégzettnek; ne mozdítson bennünket el semmi azon szándéktól, melyet föliratainkban annyiszor kifejeztünk, hogy t. i. a rendes törvényhozás útján szándékozunk a haza minden nyelvű, ajku és vallásu polgárai iránt teljes mértékben igazságosak és méltányosak lenni.
A fönforgó tárgyra nézve, éppen azért, mert azok, a mik itt előadattak, inkább a részletekre vonatkoznak, nem kivánok most az átalános discussio folyamában szólani; hiszen mindezen észrevételek, a melyek egyik vagy másik szónok által most előadattak, a részletes vitánál is elő fognak fordulni. Csak egy megjegyzést teszek, a mi talán némileg az átalánosságra is vonatkozik.
Senki sem tagadja, hogy az 1861-diki bizottságok megválasztása igen sok helyt éppen nem volt correct, nem történt a törvény betüje szerint, sőt sok helyütt, valljuk meg, indulatossággal és ingerültséggel járt. Meglehet, sőt valószínű is, hogy egyik vagy másik osztály, egyik vagy másik nemzetiség aránytalanságról panaszkodhatik; de ezen most igen bajos volna segíteni. Ha egyik vagy másik nemzetiség ki volt rekesztve a bizottság megválasztásánál választási jogának gyakorlatából, ez hiba volt; de ha gyakorolhatta e jogát, és a többség máskint választott, ez ellen nem tehetünk, mert a legnagyobb zsarnokság volna a többség akarata fölött határozni akarni. (Helyeslés.) Az 1861-diki bizottságok ideiglenes megtartását nem azért fogadom én el, mintha szerelmes volnék a választás azon módjába, melylyel e bizottságok sok helyt alakultak. A bizottsági tagok száma némely megyében szerfölött nagy volt, a megyék között e részben arány nem tartatott; az 1848-diki bizottságok közül több jeles egyén 1861-ben tettleg, csupán izgatottságból, kitöröltetett, pedig minden alapos ok nélkül, holott a megyének 1861-ben nem is lett volna joga törvény szerint 1848-diki tagokat újra választani vagy kitörölni; szóval az 1861-diki választások sok helyütt se a módra, se az eredményre nézve nem voltak kielégítők. De mind a mellett kénytelenek vagyunk a megyéknek halasztást nem szenvedő visszaállításánál ideiglen az 1861-diki bizottságokat 371tartani meg. Az 1848-diki bizottságokra visszamenni most már nem lehet, mint a miniszteri előterjesztés okokkal támogatva kifejtette; új bizottságokat választani pedig, s e miatt országszerte új választógyűléseket tartani nem tartanám czélszerűnek, egy részről azért, mert éppen a jelen pillanatban az ország minden részeiben egyszerre ily választógyűlések összehívása nem volna az ország érdekében, más részről pedig azért, mert a hon polgárai nagyon óhajtva várják, s elmondhatni, már alig várják a megyei hatóságok mielőbbi visszaállítását, már pedig az új választások, a választógyűlések összehívása és mindaz, mi ezzel kapcsolatban van, sok időt kíván, s ez által a megyék tettleges helyreállítása ismét elhalasztatnék.
Én tehát a miniszteri előterjesztés alapeszméjét egész átalánosságban elfogadom, a részletekre nézve pedig fentartom magamnak, hogy tárgyalásuknál nézeteimet előadhassam, s a már eddig is némelyektől megérintett ellenvetésekre felelhessek.
A képviselőház átalánosságban elfogadta a miniszteri előterjesztést.
