III.
III.
Beust találkozásáról Deákkal Orczy Béla b. naplójában ezeket irja:
Deczember 20. Beust ma reggel megjött Mailáthtal. Egy és négy óra közt Apponyit, Czirákyt, Eötvöst látogatta meg. Andrássy Gyulát nem találta hon. Sennyeynél lakott, hol ebédre hivatalosak voltak Apponyi György, Andrássy Gyula, Lónyay Menyhért, Somssich, Eötvös, Szécsen és Széchenyi Imre. Ebéd közben nem politizáltak, de utána Andrássy, Eötvös, Somssich, Lónyay Beusttal szivarozás közt beszéltek. 1/2 9-kor Beust Mailáthtal Deákhoz ment, s ott maradt 1/2 11-ig.
Deczember 21. Andrássy Gyula nem hiszi, hogy Beust valami jó határozat szándékával jött; inkább csak tájékozódni akart. Hogy az ujonczok 151megajánlásának jogát ellenzi, előre volt látható. Már a nyáron mondta a császár Andrássynak: In dieser Frage werden Sie mich unerbittlich finden. Gyula minap anonym levelet kapott Párisból. (Napoleon herczeg.) Ösmerősnek mondja magát, a ki Gyulát a párisi szalonokban látta. Azért ir neki, mert hallja, hogy egy kilátásban levő magyar miniszteriumban neki kiváló hely jutand. Figyelmezteti arra, hogy Francziaországra nézve a szövetkezés Ausztriával csak akkor értékes, ha ez népei kielégítése által ezeknek támogatására számíthat, s így külactióra képessé válik. Ezen reményben Francziaország eddig tartózkodott más szövetség kötésétől. Mert a poroszokkal való kiegyezés csak affaire de prix; ha azonban Ausztria, önhatalmának megszilárdítása által, nem nyujthat szövetségi garantiát, akkor Francziaország sem lesz oly difficilis az árra nézve.
Deáknál voltam. Beust kezdetben tartózkodó volt, csak átalános phrasisokban szólt, s azért Deák is eleinte így tartotta magát. Mikor aztán látta, hogy Beust az ő véleményét keresi, nyiltan beszélt. Beust csodálkozott, hogy a rescriptumot nem fogadtuk jól. Deák erre azt felelte, hogy, ha a tizenötös bizottság a rescriptumhoz idomította volna munkálatát, ez a hatvanhetes bizottságban egy szavazatot sem kapott volna. Beust az okot nem bírta megérteni, miért ellenzi az országgyűlés az új védelmi rendszert, mely az ujonczok megszavazásainak jogát már nem teszi oly nélkülözhetetlen alkotmányos garantiává; Magyarország máskor sem maradt el e kérdésben a többi országok mögött. Deák ezt avval fejtette meg, hogy igaz, az ország nem maradt el ebben, s az állandó seregre nézve, majd később a conscriptio, és a tíz évi capitulatio iránt kész volt törvényeiben módosítást behozni, mindezt azonban mindig csak a törvényhozás útján tette. Ha a védelmi rendszer lényeges változtatására van szükség, most sem fogunk elmaradni a minket környező hatalmaktól; de ezt csak akkor tehetjük, ha törvényt hozhatunk. Most alkotmányon kívül állunk. Beust kérdezte, mily garantiákat adhat az ország, ha teljes alkotmányát átveszi, arra nézve, hogy a birodalmi kapcsolatot sértetlenül föntartja. Deák erre azt felelte, hogy Beust maga elismeri, hogy Magyarország ragaszkodása a pragmatica sanctio épentartásához dicséretesen nyilatkozott, s hogy elhiszi, hogy az ország annak föntartását a maga érdekében levőnek tartja. Hogyan teheti tehát föl, hogy az ország ne tegye meg mindazt, a mi azt garantirozza? Ha a pragmatica sanctio az ország érdekében van, védelmezni is fogja; már ebben magában megvan a garantia, hogy megteszi. De ő a kérdést megfordítja. Nem tőlünk, hanem az örökös tartományoktól kell biztosítékot kérni, hogy föntartják a birodalmi kapcsolatot. A német elem a nagy 152Németország felé húz, a szlávok meg másfelé; ellenben minket törvény és önföntartási nemzeti érdekeink a birodalomhoz és a dynastiához kötnek. Az örökös tartományok érdeke másutt kereshet kielégítést, inkább ő rajtuk állana tehát, hogy nekünk adjanak garanciát, hogy, ha az ő érdekük úgy hozza magával, a kapcsot önmaguk nem oldják föl. Beust: Meg kell nyugtatni az örökös tartományok képviseletét; de ha teljesítik a magyar országgyűlés kivánságait, hogyan lépjen a kormány az örökös tartományok gyűlése elé? Deák: S ha nem elégítik ki Magyarországot, mivel nyugtatjuk meg az örökös tartományokat? Megvan-e már a biztos forma, a mely a németeket, cseheket, lengyeleket, ruthéneket egyiránt kielégíti? Beust: Diese Form ist noch zu finden. Deák: Ha tehát azt még nem találták meg, ildomosabb legalább az egyik félt teljesen kielégíteni, mint itt is ott is a viszálykodást folytatni. A mi alkotmányunk nem áll annak útjában, hogy az örökös tartományok alkotmányos kielégítést nyerhessenek, s ha itt a viszonyok rendezettek, könnyebb lesz ott is megállapodásra találni, mintha tovább is az egész monarchiában experimentálni kellene. Beust visszaemlékezett az 1848-diki veszélyekre. Deák: Nem e törvények szülték a veszélyeket, hanem azoknak ármányai, a kik e törvények által elvesztették illetéktelen befolyásukat kormányunkra, s kik vissza akarták nyerni ezen hatalmukat. Emlékezetbe hozott néhány példát. A magyar miniszterium már ki volt nevezve, s még csak a forma szerinti sanctio hiányzott, midőn az utolsó napon, a melyen még miniszteri ellenjegyzés nélkül lehetett kinevezést tenni, Jellasics bánnak neveztetett ki. Ennek nézetei ismeretesek voltak, s tudták azt is, hogy nem fogja magát alá rendelni a magyar miniszteriumnak, így tehát a törvény ellen emelték föl hatalmukat azok, a kiknek a törvényeket tisztelni kellett volna. Később, midőn a horvát és szerb izgatás napfényre jutott, Deák panaszt tett Latournál, s ez avval mentegetődzött, hogy ha néhány ember a fejedelem környezetéből eltávolíttatnék, a béke azonnal helyreállana. Wessenberg hasonló panaszra azt válaszolta, hogy két miniszterium van, egy látható, a melynek én is tagja vagyok, s egy láthatatlan, mely az udvari körökben működik, s ettől származtak a horvát és szerb izgatások, de ezekre a mi hatalmunk nem terjed ki. Ezen ármányok és azoknak cselszövényei, a kik minden áron vissza akarták szerezni elvesztett hatalmukat, idézték elő a bizalmatlanságot, az elkeseredést, majd a polgárháborut. Beust az 1849 ápril 14-dikét említette. Deák erre egyszerűen azt felelte, hogy az ápril 14-dike nem önálló és természetes származású tény volt, ezt szülte a márczius 4-diki patens, mely a magyar alkotmányt és Magyarország önállását egy tollvonással eltörölte; e nélkül az sohasem történt volna.
153Kérdeztem Deáktól, milyen modorú ember Beust? Finom diplomata, felelte Deák. Beust nem nyilatkozott ugyan róla, de Deák észrevette rajta, hogy meglepte némely felelet, pl. a Latourra és a Wessenbergre vonatkozó, valamint az, a mit az örökös tartományok részéről adandó garantiáról mondott. Az orra hegyén látta, hogy nem tetszettek neki. Deák átalában úgy vette ki, hogy Beust a magyar alkotmány helyreállításából eredhető veszélyeknek akart csupán figyelmet adni, de semmi chance-nak nem adott helyt, hogy a helyreállítás jó eredményt is szülhet.
Deák ezen elbeszélésénél jelen voltak: Tomcsányi József, Eötvös, Kandó, Gorove; később eljött Andrássy Gyula. Az ő suppositiójának, hogy Beust csak azt jött keresni, melyik praetextus lesz a legplausibilisebb az ország kivánatának megtagadására, Deák nem akart egészen hitelt adni, noha meglátszott rajta, hogy tisztában van magával, hogy az alkotmányt nem állítják helyre.
