I.
I.
A hatvanhetes bizottság 1867. január 29-dikén tartott ülésében tárgyalás alá került az albizottság javaslatának 5-dik szakasza. Ez így szólt: «Ezelőtt Magyarországot illetőleg mindazokra nézve, mik az érintett viszonyokra, (azokra, melyek Magyarországot a közös fejedelem uralkodása alatt álló többi országokkal közösen érdeklik), vonatkoznak, a magyar országgyűlés s a magyar király közegyetértéssel intézkedtek, és ez intézkedések megállapításánál más ország befolyással nem birt, mert a magyar király, mint az uralkodása alatt álló többi országok absolut fejedelme, azon országoknak érdekeiről és teendőiről absolut hatalommal rendelkezett. Most azonban, a legmagasabb trónbeszéd szerint, lényegesen változott a helyzet az által, hogy ő felsége «alkotmányos jogokkal ruházta föl többi országait is», azokat tehát absolut hatalommal ezentúl nem képviselheti, s azok alkotmányos befolyását nem mellőzheti. Kijelentette jelen országgyűlésünk is a válaszföliratban, hogy ezt figyelembe veendi.»
Tisza Kálmán abból, hogy ő felsége többi országainak és tartományainak adott alkotmányt, nem azt következtette, hogy mi magunk többé nem intézkedhetünk a mi ügyeinkre nézve, hanem csak azt, hogy ő felsége többé ezen ügyekben azon tartományokra nézve sem intézkedhetik absolut hatalommal, s így őket is meg kell kérdeznie, s épp oly alkotmányosan kell kormányoznia ott, mint kellene nálunk. Az ellen volt tehát kifogása, hogy a többi népeknek adott alkotmány lehetetlenné tegye Magyarországnak, hogy ügyei fölött királyával úgy intézkedhessék, mint tette eddig.
Nyáry Pál egyetértett Tiszával, s minden félreértés és következtetés elmellőzése tekintetéből az egész motivatiót ki akarta hagyni.
Széll József fejtegette, hogy a lefolyt évszázadok véres küzdelmei Magyarország és Ausztria közt onnan eredtek, mert a Lajtán túl alkotmány nem lévén, a kormány Magyarországon is absolut hatalommal kivánta az ügyeket kezelni; de hogy most megváltozván a helyzet, a közös ügyekre nézve érintkezésbe kell lépni a többi országokkal.
229Jókai Mór erre azt felelte, hogy a legközelebb lefolyt sajnos és véres küzdelemnek nem az volt az oka, hogy az osztrák tartományoknak nem adatott alkotmány, hanem ellenkezőleg éppen az, hogy nekik 1849. márcz. 4-dikén a mienkkel ellenkező alkotmány adatott. Az országgyűlés és a bizottság első föladatának tartotta, hogy mindkét részen valóságos alkotmányos élet helyreállítása előzzön meg minden egyebet.
Deák Ferencz: Hogy azon zavarok, melyek 1849-ben történtek és azután következtek, mi forrásból eredtek, históriailag nem kutatom; annyit mindenesetre megjegyzek, hogy azon alkotmány, mely 1849-diki márczius 4-dikén adatott az osztrák tartományoknak, oly alkotmány volt, mely éppen úgy, mint a februári patens, a magyarországi alkotmányt is absorbeálta. Ha már most ily alkotmány adatnék az osztrák örökös tartományoknak, abba Magyarország éppen úgy nem egyeznék bele, mint nem egyezett a februári patensbe; vagyis arra nézve éppen úgy áll, a mi itt kimondatik, hogy azon szabályok vagy elvek, melyek ezen munkálatban fölállittatnak, csak akkor lépnek életbe, ha valóságos alkotmány adatik Ausztriának és a magyar alkotmány is helyreállíttatik. Ezen föltétel mellett lehetetlen, hogy az osztrák tartományoknak oly alkotmány adassék, mely a mienket absorbeálja, mert föltételül tűztük ki, hogy alkotmányunk helyreállíttassék.
Hogy milyen alkotmány adatik az örökös tartományoknak, azt nem kutatom; csak arra hivatkozom, hogy ezen munkában igen határozottan és világosan ki van fejezve, hogy mindezen szabályok, mindezen elvek csak akkor léphetnek életbe, csak akkor kötelezők az országra nézve, ha a magyar alkotmány tettleg visszaállíttatik, és itt is, ott is az alkotmányosság, a felelős miniszterium teljes mértékben elfogadtatik: ez pedig nagyon különbözik azon eszmétől, mely a márczius 4-diki alkotmányban foglaltatik.
A mi egyébiránt az ezen szakaszra tett észrevételt illeti, megjegyzem, hogy e szakasz körülbelül nem egyéb, mint históriai enarratio. Azt mondja t. i. ezen szakasz: «Ezelőtt Magyarországot illetőleg mindazokra nézve, mik az érintett viszonyokra vonatkoznak, a magyar országgyűlés és magyar király közegyetértéssel intézkedtek, s ez intézkedések megállapításánál más ország befolyással nem birt, mert a magyar király, mint az uralkodása alatt álló többi országok absolut fejedelme, azon országoknak érdekeiről és teendőiről absolut hatalommal rendelkezett.» Ez factum, és mint olyan van itt elősorolva. Sőt ez föliratainkban is ismételve ki van mondva: minket pedig fölirataink tartalma meglehetősen köt, s tartalmokon túl nem 230mehetünk. Egyébkint pedig szeretném tudni, mi kifogás lehetne a factumok elmondása ellen?
Ezután azt mondja e szakasz: «Most azonban a legmagasabb trónbeszéd szerint lényegesen változott a helyzet az által, hogy ő felsége alkotmányos jogokkal ruházta föl többi országait is; azokat tehát absolut hatalommal ezentúl nem képviselheti, s azok alkotmányos befolyását nem mellőzheti.» Ez ismét enerratiója annak, mi szóról-szóra a trónbeszédben foglaltatik; s azok kik e javaslatot velünk együtt kidolgozták, tudhatják, hogy e szavakat tisztán, változtatás nélkül a trónbeszédből irtuk ki.
«Kijelentette jelen országgyűlésünk is a válaszföliratban, hogy ezt figyelembe veendi.» Ez is factum, mert az országgyűlés ezt kijelentette.
Ha tehát a megtörtént dolgokat a föliratokból, a trónbeszédből, úgy szólván szóról-szóra kiirjuk, ez ellen kifogást tenni alig lehet.
A tett észrevételek inkább vonatkozhatnak a 6-dik szakaszra, melyben az albizottság azt mondja, hogy irányadóknak tekintette ezen szempontokat; a 6-dik szakasznál tehát lehet majd arról vitatkozni, vajjon irányadóknak tekintsük-e most a hatvanhetes bizottságban ezen szempontokat vagy ne; de az 5-dik szakasz tisztán enarratiót foglalván magában, azon észrevételt erre alkalmazni nem lehet.
