III.
III.
Ghyczy Kálmán kétségtelennek mondotta, hogy a honvédelmi rendszert egész Európában a kor igényeihez kell alakítani, de ebből nem következik, hogy Magyarország is honvédelmi rendszerét ne tökéletesíthesse, s nem következik, hogy ő felsége többi országaival egyetértőleges intézkedéseket sikeresen ne tehessen.
Arra, a mit Deák Tiszával szemben felhozott, Ghyczy azt felelte, hogy az a viszony, melyben Magyarország fejedelmével van, a personal-unio terén mozog, az oly viszony pedig, mely Magyarország és ő felségének többi országai között létezik, a real-unióra vezet. «És mivel itt ezen törvényes szempontnak tisztántartása van kérdésben, azért tétetett azon fontos észrevétel, a mely nem szójáték.»
Nem aggasztotta őt, hogy kárt vallhatnánk azért, mert ő felsége alkotmányt adván többi népeinek, ezek talán nem akarnak majd bennünket megvédeni: mert hiszen európailag elismert államjogi elv az, hogy az államhatalom által kötött szerződések az államhatalomnak következő képviselői által is teljesítendők. Ő felsége a pragmatica sanctióban velünk azon egyezségre lépett, hogy ő Magyarországot védeni fogja, s ha alkotmányos jogokba is lépnek a többi országok, ők ezen elvállalt kötelességet fejedelmök irányában tartoznak teljesíteni; de azért nem lesz közös azon viszony köztünk és ő felsége többi országai között, hanem Magyarországra nézve marad viszony Magyarország és fejedelme között.
Jókai Mór azt találta, hogy harmadik skrupulusára nem kapott feleletet, arra t. i. mi történik alkotmányunkkal akkor, ha a bécsi rendkívüli 239Reichsrath pl. a februári patenshez ragaszkodik, a mely pedig alkotmányunkat absorbeálja? Attól – így szólott – ő soha sem ijed vissza, hogy a két alkotmányos kormánynak egymásra és a két ország közös viszonyaira legyen befolyása; de azt tartja impracticabilisnak, hogy kormányt nélkülöző két országos testületnek legyen egymásra kölcsönös befolyása. Megnyugodnék, ha az 5. §. e pontja: «s (ő fölsége) azok (többi országai) alkotmányos befolyását nem mellőzheti» így szólna: «s azok alkotmányos kormányának befolyását nem mellőzheti». Fölvilágosítást kért tehát harmadik kérdésére.
Deák Ferencz: Az előttem szólott bizottsági tagtársam azt mondta, hogy elfelejtettem a harmadik interpellatióra felelni.
Az meg az én hibám, hogy én nem értem azt, a mit az érdemes képviselő úr mondott. Beszél ugyanis két alkotmányos testületről kormány nélkül. Hiszen jól tudjuk, hogy az előttünk levő munkálatban bennefoglaltatik, hogy a felelős miniszterium itt is, ott is helyreállíttassék; ez conditio sine qua non-ja javaslatunknak. Ha pedig ez helyreállíttatik, igen nehéz azt mondani, hogy «két kormány nélküli testület», mert mind Magyarországnak meglesz a maga felelős miniszteriuma, mind az örökös tartományoknak. (Fölkiáltás balról: Nincs!) Nincs! De hát ez már törvény? Ez javaslat. S nincs-e hozzá azon föltétel kötve, hogy csak akkor léphet életbe, ha mindazok megtörténnek, ha a két alkotmány meglesz, ha a két országnak felelős miniszteriuma lesz? Ez világosan ki van kötve.
Azt kérdi t. tagtársam: mi történik akkor, ha ezt az osztrákok el nem fogadják? Azt mondhatom rá, hogy miután mi ezen feltételeket kitűztük, ha az osztrákok ezeket el nem fogadják, körülbelül az történnék, a mi az előttem szólott és társai politikája szerint mindenesetre megtörténnék, hogy ha t. i. az ország okvetetlenül a mellett marad, hogy a változtatásokat, a közös ügyekre tett javaslatokat az említett feltételekhez köti, ezen feltételek pedig nem teljesülnek, marad az ország az eddigi alkotmányos állása mellett. Ha odaát lehetetlenné teszik a változtatásokat, semmivel sem történik se több, se kevesebb, mint a mit a t. képviselő úr politikája okvetetlenül maga után vonna. Itt még az a lehetőség is fenforog, hogy ha a feltételeket elfogadják, biztosabb lábon állunk; de az előttem szólott tagtársam politikája szerint semmi esetre sem állunk biztosabban. Azaz: a negatio politikája hatalmunkban marad akkor, ha a feltételek el nem fogadtatnának. Ha tehát ő felsége vagy pedig az osztrák tartományok 240azt mondják, hogy nem akarnak ily közösséget, ily miniszteriumot, és nem tudunk megegyezni: akkor igen szépen mindketten egy téren leszünk, a negatio terén; csakhogy a negatio terére addig nem szeretek menni, míg az affirmatio terén kis reményem van, hogy hasonló biztossággal jobb eredményeket vívhatok ki.
Nyáry Pál azt tartotta, hogy, ha igaz, a mit az 5. §. mond, ebből logice az következnék, hogy mindaz, a mi törvényeinkben Magyarország független önállóságáról és arról van, hogy más országnak vagy népnek nincs alája rendelve, tiszta illusio. Mert ha eddig csak azért nem folytak be a többi országok bizonyos ügyekbe, mivel nem volt alkotmányuk, s őket az absolut hatalom képviselte, ez azt jelenti, hogy Magyarország nem csupán alkotmányos királyával végezett, hanem egy harmadik személylyel is, tacite ott lévén mindig az örökös tartományokat képviselő absolut fejedelem is. És mivel most a fejedelem többi népeinek alkotmányt adott, ezentúl a közös viszonyok iránt csak az ő egyenes befolyásukkal lehetne érvényesen intézkedni. Ezzel szemben Nyáry hivatkozott az 1791:10-dik t.-czikkre, melyet úgy értelmezett, hogy Magyarország minden ügyeiben kivétel nélkül szabadon határozott; hogy a mit határozott, önállólag, minden másnak befolyása nélkül, határozta azt. Ha ellenben a többi népeknek, az absolut hatalomtól most rájuk ruházott alkotmányuknál fogva, befolyásuk volna Magyarország ügyeibe, ez romba döntené az ország intézkedéseinek függetlenségét, az ország önállását, s így alkotmányossága csupa fictióvá válnék. Ha pl. a két delegatio nem értene egyet és közöttük szavazásra kerülne a dolog, esetleg egy szavazattal erőnket meghaladó tehernek viselésére kényszeríttethetnénk, ez esetben pedig semmi értelme sem volna Magyarország törvény biztosította alkotmányos függetlenségének.
Zsedényi Ede figyelmeztette Nyáryt és azokat, kik az 1848-diki törvényeknek előleges helyreállítását követelték, hogy éppen az ezen törvények által megállapított parlamenti rendszer következtében többé nem mellőzhetni azon politikai tényezők befolyását, melyek a többi országokban a közös ügyek eldöntése által érdekelve vannak. Az 1848 előtti alkotmányos magyar fogalom ugyanis igen nagyon különbözik attól, melyet az 1848-diki törvények megállapítottak. A fejedelem 1848-ban több kétségtelen fejedelmi jogát megosztotta az országgyűléssel; így például a reservált királyi jogokat. Minthogy már most a fejedelem az 1848-diki törvények szerint a közös ügyekre egy krajczárt sem fordíthat az országgyűlés felajánlása és a miniszterium ellenjegyzése nélkül, módot kell reá 241adni, hogy a szükséges eszközöket a közös ügyekre alkotmányos úton megkaphassa. Mivel megváltozott a közös védelem módja, sőt természete, s a szükséges pénzeszközök megszerzése ezentúl nem függ a fejedelem hatalmától, többé nem lehet kizárni a lajtántúli alkotmányos tartományok befolyását. Ez nem csak azon jogokból következik, melyekkel e tartományok felruháztattak, hanem éppen az 1848-diki törvények által megállapított parlamentaris rendszer következtében megváltozott politikai állásunkból.
Nyáry Pál úgy fogta fel Zsedényi szavait, hogy az 1848-diki törvények megcsorbították a királyi jogokat, s ezeket a nemzet nyervén el, ezért kárpótlás jár. Zsedényi talán azt tartja megcsonkításnak, hogy 1848 után már oly jogoknak is felelősség mellett kellene kezeltetniök, a melyek azelőtt a nélkül kezeltettek. Nyáry csodálkozott, hogyan lehet az államháztartásba behozott felelősség elvének alkalmazásáért a fejedelem részére árt követelni, még pedig nemzet önállóságának csorbítását.
Tisza Kálmán azt felelte Deáknak, hogy 1848-ban is a miniszterium ő felségének oltalmáról szólott.
Zsedényivel szemben megjegyezte, hogy az 1848-diki törvényekben ő felsége oly jogokat, a melyekkel azelőtt törvényesen birt, nem osztott meg az országgal, hanem hogy azon törvények biztosították az országnak azon jogait, a melyekkel azelőtt az ország törvényesen birt, de a melyeket ő felsége gyakorolt a törvények mellőzésével.
A bizottság elfogadta az 5. §-t.
A bizottságnak 28-dikán és 29-dikén tartott üléseiről Lónyay Menyhért ezeket irta naplóba:
1867. január 28.
Megvolt tehát a hatvanhetes bizottság első ülése. Igen gyengék voltak elleneink; sophismák és gyanusítások voltak fegyvereik. Az öreg úr erősen védte magát és a felállított tactica sikert aratott. Miután az átalános vita gyorsan be volt fejezve, részünkről mentül kevesebb szót vesztegettünk. Maguk maguknak sokáig beszélni nem képesek. Tisza gyenge volt, Nyáry, Ghyczy még legjobban szólottak.
2421867. január 29.
Ma a második hatvanhetes ülésben Jókai lett volna a merész bajnok, de Deák szépen lehordá; megnevetteté a hallgatóságot, midőn Jókait kefélte.
Délután akadémiai ülés volt. Az estét az öreg úrral töltém, ki igen nyájas volt. Gorovét ma már kereskedelmi miniszternek ajánlá. Somssichról is szólott, kit nehéz lenne kihagyni, Festeticset Bécsbe ajánlá. Úgy látszik, Sennyeynek belügyminiszterségétől nem lenne idegen.
