LÓNYAY KÖZLI DEÁKKAL A BÉCSI MEGÁLLAPODÁSOKAT.
LÓNYAY KÖZLI DEÁKKAL A BÉCSI MEGÁLLAPODÁSOKAT.
(Lónyay Menyhért naplójából.)
Én Bécsből január 11-dikén indultam el az esteli vonattal. Deáknak irt Andrássy 8-dikán. Széchenyi Ödön vitte a levelet. Én 10-dikén irtam neki. Ezen felül szükségesnek tartám, hogy Deákot jövetelemről táviratilag értesítsem, s tőle órát kérjek a közlések megtétele végett, de azért is, hogy ő így megtudván lejövetelemet, a feliratot a hadkiegészítési patens tárgyában, ha lehet, szelidítse, vagy talán az ülést is elhalaszsza.
Egyenesen neki nem akartam táviratozni, mert tartottam attól, hogy későn küldhetvén csak el a telegrammot, éjjel felverik. Telegrafáltam tehát Kandó Kálmánnak.
Pestre érkeztem 12-dikén reggel. Másszor a legjobban tudtam aludni a vasúton, s mindamellett, hogy Bécsben azon éjszakákon, a melyeket ott tölték, alig aludtam pár órát, – mindig későn feküdtünk, a conferentiák után még együtt conferáltunk, aztán jegyzeteket tettem a végzettekről, s mert a fontos tárgyalásokon járt mindig az eszem, rendesen csak reggel 4 óra felé birtam elaludni – a vasúton ugyanez történt velem.
12-dikén reggel megérkezvén Pestre, a pályaháznál találtam Kandót úti bundában. Eljött velem a szállásomra, itt elmondám neki a történteket, együtt reggeliztünk, s abban állapodtunk meg, hogy mivel az öreg úrral 191való értekezés sok időt követel, csak a képviselőház ülése után megyek el hozzá. De arra is kértem Kandót, vegye reá az öreg urat, hogy ma teendő nyilatkozatában legyen szelid, minthogy éppen most határoz a császár megállapodásaink fölött. Kandó, mint később elbeszélé, erre reá is birta az öreg urat, a ki alig mondott pár szónál többet indítványa előterjesztése alkalmával.
11 óra volt, midőn hozzámentem; ült szokása szerint kanapéján; mikor beléptem, intett, csuknám be az ajtót. Én egész hidegséggel és komolysággal egyszerűen adám elő chronologikus rendben a dolgokat.
Legelőbb felolvastam neki a kormány dolgozatát, készakarva megnyomva és kiemelve azon részeket, a melyek neki nem tetszhettek. Erre elbeszélém, miért nem fogadhattuk el ezt a munkálatot a tanácskozás alapjául, valamint a módot, a melylyel kivittük, hogy a tizenötös bizottság dolgozatára ők voltak kénytelenek megtenni észrevételeiket.
Kivette fiókjából a tizenötös bizottságnak kék makulaturába kötött munkálatát.
Midőn az első változtatáshoz értem, kissé indulatosan mondá, hisz ezt a kereskedelmi szerződés határozza el. A későbbi változtatásra ezt mondá: hisz ez stiláris, kár volt ilyekkel foglalkozni. Midőn a 13-dik pontra jöttem s olvastam, mondá: olvasd még egyszer, aztán kihúzta sebesen fiókját, kivette irónját s mondá: diktáld; én diktáltam neki. Meg volt nyerve a dolog; azután minden csekélységet felirt. Midőn végére értem, kérdé «Hát nincsen több?» Ekkor láttam, mennyire meg van elégedve az eredménynyel. Lediktáltatta magának az első elhagyott módosításokat is.
Elmondám neki az átmeneti korszakra vonatkozó észrevételeket is, sőt felolvasám a szeptemberi tanácskozás eredményét is, mely velem volt. Úgy az 1848-diki törvény két pontjának módosítását is. Midőn előadám neki az ujoncz-megszavazási nehézséget, egy ideig mély gondolkozásba merült. Aztán maga mondá: szívesen megszavazzuk; a feltételeket majd úgy szabjuk meg, hogy az idei ujonczok beleilljenek az új rendszerbe.
Aztán szólott a kivitel módjáról. Azon véleményét nyilvánítá, hogy legjobb lenne, ha ti mint már miniszterek kivánnátok ezen módosításokat, így könnyebben kivihető az egész. Természetesen, gondolám, így nem neki leend ez dolga, hanem nekünk.
Aztán igen elevenen accentuálta, hogy Andrássy nem való Bécsbe, neki elnöknek kell lenni, ki Bécs és Pest között járjon, még pedig portefeuille nélkül; természetesen, hogy eszünkbe ne jusson őt – Deákot – ezen állás elfoglalására felszólítani. Külügyre Erdődy Sándort szánta. Belügyre Wenckheim Bélát említem: ő ellenzé. Gorovéról szólott. Szóval, belement 192a miniszteri combinatiókba. Végre ismét visszatért a kivitel módjára, hozzám fordult: «Mondd meg, ki fogja a módosításokat indítványozni?» Felelém, hogy a pénz- és kereskedésügyre vonatkozókat magamra vállalom, annyival könnyebben, minthogy a módosítások megegyeznek meggyőződésemmel; megtettem volna még az esetben is, ha ezen conferentiák meg sem is tartatnak. Az értekezletem vele tartott 3/4 2-ig, a midőn együtt mentünk ebédelni. Kifogyhatatlan volt anekdotákban, kedve brilliáns volt.
Eötvös megjött délután; én hozzája mentem. Beszéli az utolsó conferentiát, én pedig a Deákkal valót; mondám, ne szóljon az első nap az öreggel, hadd legyen 24 órája a dolog meggondolására.
Andrássy 11 óra felé eljött hozzám. Estve a gyorsvonattal érkezett és éjfélutánig beszélgettünk.
Ezen nap a körbe nem mentem, sőt senkivel sem akartam találkozni.
