AZ ÁLLAMJEGYEKBŐL ÁLLÓ FÜGGŐ ADÓSSÁG MENNYISÉGÉNEK MEGHATÁROZÁSÁRÓL.
AZ ÁLLAMJEGYEKBŐL ÁLLÓ FÜGGŐ ADÓSSÁG MENNYISÉGÉNEK MEGHATÁROZÁSÁRÓL.
A képviselőház 1867. deczember 16-dikán tartott űlésének napirendjén volt az államadóssági törvényjavaslat részletes tárgyalása.
A 8. §. a központi bizottság javaslata szerint így szólott: «Az államjegyekből álló függő adósság mindkét fél közös jótállása alá helyeztetik. Az ezen adósság szaporítására, valamint jövőben a megállapítására (Fundirung) szolgáló rendszabályok csak a két miniszterium kölcsönös beleegyezésével, s a két törvényhozás (birodalmi tanács és országgyűlés) jóváhagyása mellet jöhetnek létre.»
Simonyi Lajos báró előadta, hogy Magyarország ezen §. alapján az eddig kibocsátott papirpénz irányában, s ennek következtében a függőadósságokért közös jótállást vállal. De e §-ban a kibocsátott papirpénz mennyisége nincs meghatározva. Már pedig ez szükséges, mert megtörtént, «hogy éppen egy önkéntes kölcsön alkalmával, melyet erőszakkal irattak alá, s még nagyobb erőszakkal hajtottak be, csak 500 millió volt meghatározva, később pedig kitünt, hogy az 100 meg néhány millióval többre ment». Igaz, hogy éppen a 8. §. szerint a szóban levő adósság szaporítása 337csak a kormány és az ország beleegyezésével jöhet létre; de – kérdezte – «miképp fogjuk meghatározhatni, hogy valami szaporíttatik, a minek öszszegét nem ismerjük». Indítványozta tehát az összeg meghatározását.
Lónyay Menyhért pénzügyminiszter hivatkozott a leszámoló vegyes bizottság jelentésére, a melynek alaposságáról ő személyesen is meggyőződött. E jelentés szerint a forgalomban levő összes államjegyek tesznek 300 milliót, a tízkrajczáros jegyek pedig 12 milliót. Mivel a függő adósság hátralevő része kamatozó és nem államjegyekből áll, s így a javasolt egyezményből folyó terhes kötelezettség az említett összegnél többre nem terjedhet, Lónyay fölöslegesnek tartotta a szerkezet megváltoztatását. Aggodalomra nincs ok, mivel a jelenben kibocsátott államjegyek összege iránt kétség nem lehet, a jövőre nézve pedig az életbeléptetendő ellenőrzés a szabályellenes szaporítás ellen teljes biztosságot nyujt.
Tisza László és Jókai Mór Simonyi báró indítványát támogatták.
Deák Ferencz: Tisztelt képviselőház! Én ugyan nem tarthatok attól a veszélytől, mely az önkéntes kölcsön jegyeinek megszaporításánál történt; nem tartok pedig azért, mert akkor absolut hatalom uralkodott, és az senki előtt nem fedezte föl terveit, dolgait, és azokba senki bele nem szólhatott. Jelenleg másképp áll a dolog. Bizony szaporításokat a kormány ma már nem tehet saját szerivel, mert ott is felelős kormány lesz, és az ilyen dolgok titokban nem maradhatnak.
Ha nem volna constatálva, mennyi azon papiros pénz összege, akkor természetesen azt kellene mondani, hogy mindenek előtt azt ki kell tisztázni. Hanem ez összeg határozottan meg van állapítva a leszámítás szerint, a mint maga a miniszter úr is előadta, és háromszáz milliót tesz forintosokban és nagyobb papirpénzekben, tizenkét milliót tízkrajczárosokban. Ez tehát positiv szám, mely hivatalosan constatálva van.
De hogy minden aggodalmat elenyésztessünk, – minthogy a világ mai napon gyanakszik, sőt nemcsak gyanakszik, hanem gyanúsít is – tegyük azt, hogy a jegyzőkönyvben mondjuk meg, hogy mennyi ezen összeg.
Én részemről arra is ráállok, hogy miután ez összeg constatálva van; miután a leszámolás megtörtént: mondjuk meg, hogy ez összeg a leszámolás szerint jelenleg 300 millió ilyen pénzben és 12 millió 338ilyen pénzben. (Helyeslés.) Igaz, hogy ez némi kis gyakorlati nehézségekkel jár, mivel a lajtántúliak már szóról-szóra elfogadták ezen törvényjavaslatokat. De azt hiszem, ez nem áthághatatlan akadály, és elhárítható úgy, hogy a magyar miniszterium fölszólítja a tulsó miniszteriumot, a tulsó miniszterium pedig a birodalmi tanácsban legközelebb előterjeszti, hogy a magyar országgyűlés ezt ki akarja mondani. Mivel pedig ők is csak ennyit akarnak, mert hiszen önön magok terjesztették elő a számokat, okvetlenül el is fogják fogadni.
Nem azért vélem ezt helyesnek, mert magára a dolog lényegére nézve szükségesnek látom, de mert sokak megnyugtatására fontosnak tartom. Méltóztassanak fölvenni, hogy az ország közvéleménye oly emberekből alakul, kik a financialis tudományokban nem annyira jártasak, hogy mindjárt a dolog fenekére néznének. Nem akadna-e igen sok ember, ki azt mondaná: «Ime mindegyik rész, a miniszter is, a jobb oldal, de a másik oldal is azt mondotta, hogy ez összeg 300 milliót és 12 milliót tesz; az egyik rész sürgette, hogy ez beletétessék a törvénybe, a másik még sem akarta beletétetni: ez alatt lappang valami!» (Élénk derültség.) És az ily gyanusításoknak sokkal rosszabb következései vannak. Itt a miniszterium őszintén járt el, nyiltan előadta a dolgot, és a tulsó oldali küldöttségek is nyiltan, őszintén cselekedtek. Tegyük meg tehát még ezt a lépést is; úgy hiszem, kárt nem teszünk vele, sok nehézséget pedig elhárítunk. (Élénk helyeslés.)
Lónyay Menyhért pénzügyminiszter kijelentette, hogy a miniszterium a kivánságot mentől előbb közölni fogja a másik miniszteriummal, «és igyekezni fog, kieszközölni, hogy a birodalmi tanács által megállapított szerkezet ily értelemben módosíttassék». Remélte, hogy «a mennyiben ez akadálylyal találkoznék, ez elháríthatatlan nem lesz, minthogy ezen összeget a birodalmi tanács is tudja».
A képviselőház Simonyi Lajos bárónak a 8. §. kezdő szavaira nézve tett módosítványát a következő szövegben fogadta el: «Az eddig kibocsátott, s a tízkrajczáros váltópénzzel együtt jelenleg 312 millió forintot tevő államjegyekből álló függő adósság mindkét fél közös jótállása alá helyeztetik».
