ELŐRE KIMONDJA-E A HÁZ, HOGY JÖVŐRE A SÓ ÁRA MINDENÜTT AZ ORSZÁGBAN EGYFORMA LEGYEN?
ELŐRE KIMONDJA-E A HÁZ, HOGY JÖVŐRE A SÓ ÁRA MINDENÜTT AZ ORSZÁGBAN EGYFORMA LEGYEN?
A képviselőház 1868. junius 18-dikán tartott ülésének napirendjén volt a sójövedékről szóló törvényjavaslat. A 4. §. tárgyalásakor Bónis 379Sámuel az Ausztriával kötött vám- és kereskedelmi szerződés káros következéseit fejtegette, mert míg a szerződés tart, az országnak bizonyos tárgyakban nincs meg független, szabad határozati joga. Így lehetetlen a só árára nézve most mindjárt azon elvet életbe léptetni, a melyet ő egyedül üdvösnek tart, mert ilynemű indítvány elfogadása a vámszerződésnél fogva újabb egyezkedéseket tenne szükségesekké, s így elhalasztatnék a mégis könnyebbségeket nyujtó törvényjavaslatnak törvénynyé válása. Jövőre nézve azonban, a IX. osztály véleményével megegyezőleg, azon kivánságát fejezte ki, hogy a só ára mindenütt az országban egyforma legyen, s óhajtotta: mondja ki a ház végzésileg, hogy a miniszterium ezt az elvet tartsa szeme előtt.
Deák Ferencz: T. ház! Az én nézetem Bónis Sámuel barátom nézetétől e részben eltér. (Halljuk!)
Először is megjegyzem, hogy azon kapcsolat, melyben Ausztriával e részben vagyunk, a vám- és kereskedelmi szerződésnek következése; még pedig következése azon eszmének, hogy közbenső vámok nincsenek, mert kereskedelmi szerződésre léptünk. Jobb volna-e közbenső vámokat fölállítani? ez igen nagyfontosságú kérdés. Akkor, mikor a kereskedelmi szerződés tárgyaltatott, a ház többsége azon véleményben volt, hogy jobb a kereskedelmi szerződés, mint a közbenső vám. E részben lehetnek különfélék a vélemények; azok taglalásába nincs sem okom, sem szándékom ereszkedni. Nagyon világosnak tartom, hogy akkor, ha közbenső vámok vannak, mind ezek fölött határozhatunk; holott, midőn közbenső vámok nincsenek, egyik állam sem állhat rá, hogy közbenső vámok és kereskedelmi szerződés nélkül egyiknek is, a másiknak is kezébe adassék oly hatalom, oly mód, oly jog, melynél fogva nemcsak maga határában, hanem a szomszéd határában is az állam bizonyos jövedelmét semmivé tehesse.
Nagyon hiszem, hogy ha ma fölállítanók a közbenső vámokat, és így kereskedelmünkre és mindezen czikkekre nézve szabadon rendelkezhetnénk, az ország igen rövid idő mulva ismét kívánni fogná azon vámok lerontását, (Élénk helyeslés) nemcsak azért, mert a vám nagyon sok költségbe kerül, hanem azért is, mert nekünk, termelő országnak, igen nagy féket vetne kereskedelmünkben, rájok nézve kedvező körülmények közt pedig, vagyis oly időben, midőn Isten mindenhol jó termést ad, nyakunkon maradna a termés, mert tudjuk, hogy a mostani közlekedési gyors eszközök mellett csak néhány 380krajczár is képes valamely terményt az idegen piaczról leszorítani. De ebbe nem ereszkedem.
A kereskedelmi szerződést az országgyűlés szükségesnek tartotta; az országgyűlés nem akarta a közbenső vámok fölállítását: s éppen ezen alapon köttetett ezen egyesség. Lemondottunk-e jogainkról? Minden kereskedelmi szerződés természete az, hogy: do ut des, facio ut facias; mindenik fél lemond valamely jogáról. (Úgy van!)
A mi pedig azt illeti, hogy mondjuk ki előre, hogy ezentúl az egész országban minden egyes helyen ugyanaz legyen a só ára, akármennyi a szállítási költség: meglehet, ha e tárgy tanácskozás alá kerül, ezen véleményben leszek, meglehet, hogy másban, mert tudnom kell az indokokat, melyek mellett ez ajánltatik; hanem azt nem tartom czélszerűnek, hogy ad vocem sóár most mellékesen ily elvi kérdést külön megvitatás nélkül előre kimondjunk. A törvényhozásnak teljes jogában van törvényt szabni jelen időre, van joga törvényt szabni arra nézve, mi történjék és hogyan történjék most, és ezen törvény álljon fönn addig, míg meg nem változtatják, vagy bizonyos ideig; de nem tartom egészen helyes fogalomnak azt, hogy a törvényhozás most szabjon módot, hogy egy jövő törvényhozás micsoda törvényt hozzon. (Élénk helyeslés.) Azon törvényhozás fogja azt megitélni, és otiosus is az ily végzés: mert ha ez azon törvényhozásnak nem tetszik, mégis más törvényt fog alkotni.
Továbbá elvileg az a kérdés, vajjon igazságos volna-e, hogy az országban mindenütt egyforma ára legyen a sónak? Az állam mit csinál? Az állam kénytelen monopoliumnak, vagy illetéknek, vagy államjövedelemnek tekinteni a sót. Az állam tehát a termelés helyén meghatározza az árt. Mert azt mondja: hogy én az állam költségeit fedezhessem, ezen illetéket föntartom; és ezen illetéknek ennyit kell jövedelmeznie; nem jövedelmez pedig annyit, ha ezen czikknek, p. o. a sónak azon helyen, hol termeltetik, ilyen árt nem szabok. Már most hogyan lehet egyenlő árú az ország minden részében? Úgy, ha az állam a fuvar költségeit egyenlőre szabja.
Akármennyibe kerül például a szállítás Máramarosból Turóczba, vagy nem tudom hova, azért az ár mindig egyenlő. Ez legalább a suppositum. Ebből az a következés, hogy az állam egyenlősítvén a fuvarbér hozzászámítását, s egyformára szabván a só árát: vagy azon vidékek, melyek közelebb esnek a sótermelés helyéhez, fizetik meg azon fuvart is, melyet a távolabb lakóknak kellene fizetniök; vagy pedig az állam fizeti meg és ennélfogva annyival kevesebbet vesz be.
381Induljunk ki tehát abból a szempontból, melyből az indítvány tétetett: az egyenlősítés szempontjából. A szatmári ember az állam jövedelméhez járul azon só árával, melyet ő ott a bányánál öt frttal fizet, és a fuvarbérrel! Minő fuvarbérrel? Máramarostól Szatmárig? Igen, de a zalai vagy turóczi ember is ugyan úgy fizeti a sót; mivel pedig az állam a fuvarbérre nézve odáig többet fizet, mint Szatmárig, a zalai vagy turóczi ember ezen fuvarbérmennyiséggel kevesebbet fizet: következőképp nincs teheregyenlőség. (Igaz!)
Én igen egyszerűnek tartom a dolgot; meglehet, hogy tévedek.
Például öt forint a só ára Máramarosban; szállítása pedig Máramarosból Ugocsába, vagy valamely szomszéd megyébe mázsánkint öt vagy tíz krajczárba kerül; de a szállítás Zalába, Sopronba vagy Vasba, Turóczba kerül mázsánkint 1 frt 50 krba: mégis az ugocsai ember éppen úgy fizeti a sót az indítvány szerint, mint fizeti a zalai, soproni vagy turóczi ember. Az államnak tehát vagy nem marad meg az öt forintja, mert abból kell pótolni a fuvarbért; vagy oly fuvarbért kell vetnie, a mely megfelel az összes fuvarbérmennyiségnek. Az első esetben az állam fizetvén a fuvarbért Sopronig, abból, mi Sopronban elfogyasztatik, sokkal kevesebb jövedelme lenne, mint az Ugocsában fogyasztottból. Ha pedig a fuvarbért kivetné az állam és így egyenlősítené az árakat: akkor természetesen a fuvarbért Sopronig az ugocsai ember is fizetné, mi pedig éppen a teherviselés egyenlőségének elvével meg nem egyeztethető.
Meglehet, hogy ez ellen fontos czáfolatokat lehet fölhozni, s hogy e számítást más okkal ellensúlyozhatni. Éppen azért a dolgot ex professo kell tárgyalni és nemcsak az indítvány szerint és most megkötni a jövő törvényhozást, hogy miként intézkedjék. Ezt mindig idő előttinek tartom, és azt hiszem, nem cselekszik a törvényhozás czélszerűen, ha előre megmondja, hogy a jövő törvényhozás ilyféle törvényt fog alkotni, ezen elvekből fog kiindulni: mert, ha ez nem tartja jónak, úgy sem követi azon elveket.
Én tehát ezen indítványt nem pártolom. (Élénk helyeslés.)
A képviselőház nem fogadta el az indítványt.
