III.
III.
A képviselőház szeptember 29-dikén tárgyalta a szőlők megváltásáról szóló törvényjavaslatot.
Az 1. §. a következő szerkezetben fogadtatott el: «Mindazon tartozások, melyeket a szőlőbirtokosok szőlőiktől s azok aljától és feljétől akár szőlőhegyben, akár szőlőkertekben a föld tulajdonosának szerződés (föladó levelek stb.) vagy gyakorlat szerint adni kötelesek, az alább körülirt megváltás mellett végképp megszüntettetnek. Mennyiben van kivételnek helye ez átalános szabály alól, a 32. §. határozza meg.»
A törvényjavaslat 2. §-a a központi bizottság szövegében így szólott: «A váltságtőkét az évi tartozás megállapított értékének húszszoros összege képezi, melyből azonban beszedési és kezelési költségek fejében egy hatod rész levonatik.»
A 3. §. megállapította, hogy az évi tartozás minő elvek szerint számíttatik ki.
Lónyay Gábor a 2. §-ra nézve indítványozta, hogy kivételes állásánál fogva Tokaj-Hegyaljára nézve a 21. §-ban említett választott biróság által a váltsági összeg akként állapíttassék meg, hogy az ott levő szőlők minőségökhöz képest öt osztályba soroztatván, katastralis holdankint 1830 frttól 60 frtig, a parlag-szőlők pedig 8 frttól 12 frtig terjedhető összeggel váltassanak meg.
Halász Boldizsár egyebek közt tekintettel arra is, hogy az 1848-diki pesti országgyűlés egyetértőleg elhatározta, hogy a dézsmás szőlőket illetőleg a megváltás alapjául ne a szolgálmányokkal fölérő tőke, mint ez az urbériekre nézve fölvétetett, hanem a föld becsára szolgáljon, a 2. §-nak következő módosítását indítványozta: «A váltság, illetőleg kisajátítás tőkéjét a szőlővel bizonyos szolgálmányok teljesítésének föltétele alatt beültetett földnek az alább megszabott módon becslés útján megállapítandó és törlesztendő örök ára teszi.»
Nyáry Pál nem tartotta lehetőnek, hogy a törvényjavaslat alapját képező 2. §. tárgyalásánál a törvényhozás ne vegye figyelembe azon szabad egyezkedés utján megállapított szerződéseket, a melyek a felek közt a megváltásra nézve eddig már létre jöttek, s azért a következő módosítványt terjesztette elő: «A váltságdíjt a 3. §. rendelete szerint megállapított évi átlagnak öt százalékkal számított tőkéje képezi, kivonva abból a beszedési és kezelési költségek fejében egy hatod részt. A váltság-tőke oly helyeken, hol a megváltás egy részben már ezelőtt történt, a jelenleg még meg nem váltott szőlőket illetőleg a többiekre a felek által szabad egyezkedés útján megállapított mennyiségre leszállítandó; ott pedig, hol helyben magánmegváltás eddig nem jött létre, a váltságdíj meghatározásánál a legközelebbi vidéken a felek által kötött magánszerződésekben megállapított ár is figyelembe vétessék.»
Deák Ferencz: T. ház! A most előadott módosítványok, hitem szerint, inkább a 3-dik szakaszhoz tartoztak volna, mint a 2-dikhoz, kivévén azt az eszmét, melyek többek között Lónyay Gábor képviselőtársunk előhozott, s némely mások is, hogy a föld vétessék becsű alá, és nem tudom minő számítás alapján váltassék meg.
Én ezen módot nem tartom igazságosnak, czélszerűnek és kivihetőnek.
Mindenekelőtt azon kérdést teszem, mit tesz a földet megbecsülni? A földnek becsára adatokból számíttatik ki, és ezen adatoknál az első és legfontosabb: tőkéje annak, a mit a föld hoz. Akármely utolsó földmívest kérdezünk meg valamely mezőről, kaszálóról, hogy mit ér? azt fogja mondani: «Uram, ennyit hoz, vagy ezért évenkint bérben kapni ennyit, tehát ennek tőkéjét éri meg.» Már pedig 19azon birtokoknál, azon földrészeknél, melyek szőlő alá adattak, constál az urbér, t. i. azon bér, a mely mellett az, a ki azt szőlővel beültette, a tulajdonostól bérbe kivette. A dézsmás szőlőket nem erőltették senkire, nem competentiába assignáltattak valakinek, mint az urbéri birtok, hanem szabad egyezség útján vették ki a szőlőt mívelni akarók a földet, és ettől bizonyos bért igértek. Ez a legbiztosabb számítás. A föld annyit ér, a mennyi jövedelmet hoz. Mi a megbecslés egyébkint? Ha ezt mellőzzük, miképp becsüljük meg? Ha elmegy valaki Liptóba, a meredek hegyeket megbecsülni, és ott kérdi valakitől, hogy az mennyit ér? a becsüs azt fogja felelni: «Legelőnek ennyit ér, uram, egyébre semmire nem való.» Ha Badacsonyra vagy Somlyóra megy az ember, és meg akarja becsülni, és így a Hegyalján is a meredek oldalakat: az más használatra nem alkalmas, buzatermelésre nem ér semmit, káposztás kertnek nem való, kaszálónak szintén nem alkalmazható, de bort jót terem. A helyzet, földkeverék olyan, hogy a legkitünőbb bort adja, annak tehát sokat ér. Hiszen éppen a tokaji vidékről szakértők azt állítják, hogy a világon nincs talaj, mely nemes bortermelésére oly alkalmatos volna. Ha ilyen szempontból veszszük a becslést, mit nyernek vele a szőlőbirtokosok? kétségkívül olcsóbbra nem becsüljük, mint a mostani jövedelmek tőkéjére.
A fölhozott mód tehát impractikus, kivihetetlen dolog volna, vagy pedig szóban volna oly játék, mit azon képviselőkről nem teszek föl, hogy t. i. ily becslést értenek: mit érne az a föld, ha nem szőlővel plántálnák be? Hát az bizony semmit sem érne.
A mi a kivételes állapotot illeti: ilyen helyzet nem csak a Hegyalján van, hanem van igen sok, és leginkább a nemes borokat termő helyeken.
A mi a föld becsét illeti, a földet mindig azon szempontból becsülik meg, mely szempontból az leghasznosabb. Téglagyárt állít valaki. A téglagyár mellett van, nem tudom, mennyi hold föld, téglának igen alkalmatos agyagu, azt bizonyosan drágábban veszik meg, mint azon agyagot, mely nem azon helyen van: mert annak, a ki téglát akar gyártani, azon arra alkalmas föld igen sokkal többet ér. Habát tehát amaz agyagföld szántás-vetés szempontjából tekintve, kevesebbet ér, mint pl. a bánsági, de a téglagyárosra nagyobb értékű.
Tévedés van a fogalomban. Azt mondják, ez kisajátítás. Bocsánatot kérek, nem kisajátítás ez. A kisajátítást igen ritkán használja az állam, mert coercitiv eszköz, a hol a törvény megengedi a kisajátítást. 20Nézzünk végig a gyakorlatban, minden ilyen kisajátításoknál kétszeres, háromszoros árát adják meg a földnek, mint a mit az más embernek érne. A vasuti kisajításoknál pl. megköszönnék a földbirtokosok, ha földjükért annyit kapnának, mennyi ugyanazon határbeli vagy éppen oly qualitású föld holdjáért adásvevés szerint adatnék másoknak.
Alapja ezen törvény eszméjének a kárpótlás, ez pedig nem új eszme, nem most állítottuk föl. (Helyeslés jobbról.)
Hivatkozott egyik képviselőtársunk az 1848-diki korszakra, és azt mondta, hogy akkor a kisajátítás volt alapja a határozatnak. Én kivontam azon határozatot az 1848-diki országgyűlési irományokból, és ime 86-dik szám alatt ez áll. (Közbeszólás: Miféle irományból?) A képviselőháznak 1848. évi szeptember 15-dikén tartott ülése jegyzőkönyvéből. (Olvassa:) «Közegyetértéssel határozatilag kimondatni rendeltetett, hogy addig is, míg a hübériség hátralevő maradványairól szóló törvényjavaslatok tüzetes tárgyalása befejeztetnék, a képviselőház határozatilag kinyilatkoztatja, hogy a szőlők után járó dézsma, vám és másnemű adózások a törvény által határozandó méltányos kárpótlás mellett teljesen megszüntettetni rendeltetnek, és e határozatnak kinyomatása is elrendeltetett.»
Tehát e törvénynek már akkor alapeszméje a méltányos kárpótlás volt; a méltányos kárpótlásnak pedig nincs más alapja, mint a valóságos, tiszta, kétségtelen, biztos jövedelem kiszámítása és az a szerint megállapítandó tőkemennyiség.
Hanem Nyáry képviselő úrnak nézetem szerint is igazsága van abban, hogy miután a szőlőváltságokra nézve az országnak majdnem minden vidékén történtek barátságos egyezségek, ugyanazért azon barátságos egyezség útján történt megváltásokat figyelmen kívül hagyni nem lehet: mert utóljára is ily egyezségek nagy útmutatásul szolgálnak arra nézve, hogy a két fél körülbelül mennyire becsül ily jövedelmet és mekkora tehernek tekinti az adózást.
Száraz, szoros kiszámítás szerint eljárni igen sok helyütt nagy igaztalanság volna. Én magam is voltam hegy-vámos és kilenczedes szőlőbirtokos. Bizony, kérem, el merem mondani, hogy a hegy-vámos szőlőknél, ha a kezelési költség fejében 1/10 levonatik, én akkor, mint birtokos, szivesen elengedtem volna az egy tizedet a víz fejében, a mi a must közé van keverve. (Átalános derültség.) Az a bor, melyet hegy-vámban behoztak, az ugyan messze volt attól, mit a szőlőmívelő magának megtartott. Lehetetlen az ár kiszámításánál azon 21árt fölvenni a hegyvám-borra nézve, melyen a határbeli szőlőbirtokosok a maguk borát eladják.
Valószinűleg olcsóbban történtek az eddigi megváltások, mint a szoros kiszámítás hozná magával: mert tudták a földtulajdonosok, hogy a hegy-vám, kilenczed és tized fejében nagyon silány bort kapnak, nem olyat, a milyet a szőlőbirtokosok a magok részére megtartottak; tehát ez minden esetre figyelembe veendő oly zsinórmértékül, hogy mindenütt e szerint történjék a számítás.
Vajjon azon határban vagy vidéken ilyen egyezség történt-e, azt nem szeretném megállapítani; különösen nem szeretném pedig a szőlőmívelők érdekében: mert minden vidéken van egy kiemelkedő, különösen jó minőségű szőlőhegy, ennek a megváltása sokkal drágább, mint a szomszéd hegyek kevés értékű boraira nézve lehet a megváltás. Öntapasztalásból tudom, hogy a badacsonyi hegyeknél az egyik hegysor szőlőinél a megváltási összeg sokkal nagyobb, mint a közel eső másik hegysor szőlőinél. Így a Badacsony egyik részén oly árakat adtak, melyek a másik részre nézve nagy igazságtalanságot foglalnának magokban, p. o. a korkoványi részén, melyet azért neveznek így, mert midőn a német megkóstolta, azt mondotta: «Gar ka Wein». (Derültség.)
A kivitelt illetőleg tehát a következő módosítványt ajánlom. (Olvassa:) Az első sorban e szavakat után: «Az évi tartozás» e szavak iktattassanak be:
«tekintettel a vidéken netalán létrejött egyezségben megállapított váltságdíjakra is.»
A biróság majd alkalmat talál ezt figyelembe venni és a számítást a szerint eszközölni; a hol pedig az oda nem illik, mint a badacsonyi és a szomszéd vidékeken, ezt figyelembe nem veheti. A többit a biróság eljárására biznám. (Helyeslés.)
A képviselőház a 2. §-t Deák Ferencz módosítványával fogadta el.
