A TEMESVÁRI FAKÉRDÉSRŐL.
A TEMESVÁRI FAKÉRDÉSRŐL.
A képviselőház 1868. junius 17-dikén tartott ülésében Nikolics Sándor a következő interpellatiót intézte a pénzügyminiszterhez: «1. Igaz-e, hogy a temesmegyei kincstári fausztató-csatorna, az ezen szállítandó fával együtt, két bécsi kereskedőnek tíz évre visszavonhatlanul bérbe adatott? 2. Mi indította a pénzügyminiszteriumot arra, hogy ezen fontos és messzeható szerződést minden előleges kihirdetés és árverés nélkül megkösse? 3. Ha valóban visszavonhatlanul megköttetett e haszonbéri szerződés, miképp gondoskodott a pénzügyminiszterium, hogy Temesvár városának, Temes- és Torontálmegyék nagy részének lakói nélkülözhetetlen tüzifájokra nézve a haszonbérlők nyerészkedő egyedáruskodása ellen megóvassanak?»
Lónyay Menyhért pénzügyminiszter válaszában előadta, hogy midőn átvette a kincstári uradalmakat, azt tapasztalta, hogy, nem számítva ide a határőrvidéki erdőségeket, a több mint két millió holdra menő roppant terjedelmű erdőségek az eddigi öt évi átlag szerint katasztrális holdankint 3414 1/2 krajczárnál többet nem hoznak, s az összes tiszta jövedelem csak 291,000 frtot tesz. A Nikolicstól szóba hozott bégamenti erdőségnél, mely a kincstári összes erdőségeknek 1/5 része, a most kötött szerződésnél fogva ezentúl évi 157,000 frt jövedelmeszaporulat áll elő, mi az összes magyar kincstári erdőség jövedelméhez arányosítva, ennek 54%-át teszi. A vállalkozók teljes biztosságot nyujtanak, s a szerződés szerint még több más kedvező föltételre állottak rá, s ő ennélfogva ajánlatukat nem utasíthatta vissza. Minthogy Lónyay úgy látta, hogy az interpellatio egész súlya arra van fektetve, hogy a kevés gonddal folytatott erdei gazdálkodás következtében egy bizonyos vidéktől eddig a piaczi árakon alul élvezett faárak előnye ezen vidéknek továbbra is biztosíttassék, kiemelte a pénzügyminiszternek abbeli kötelességét, hogy az államvagyonból a lehető legnagyobb jövedelmet igyekezzék elérni, hogy így az összes adózók terhén könnyitsen. De e mellett figyelemmel volt Temesvár érdekére is. Eddig a város összes fogyasztása kincstári fából évenkint 18,000 ölet tett, a Béga mentében elterülő vidéké pedig 692 ölet, s a kincstár nem értékesíthetett annyi fát, a mennyi vágás alá kerülhetett volna, mert ezen erdőségeknek évenkinti termőképessége legalább 70,000 öl fára tehető. A vállalkozók biztosították az államot, hogy évenkint legalább 50,000 öl fát, s ezenkívül a vágásokban levő épület- és haszonfát is át fogják venni, s e mellett nagyobb árt fizetnek, mint a melyet az utóbbi években el lehetett érni. A szerződés gondoskodik arról, hogy évenkint 18,000 öl fa adassék el Temesvárra. Továbbá, a temesvári piaczot nemcsak kincstári fával lehet ellátni, mert a közellevő csákovai alapítványi uradalom is évenkint 15,000 öl fát képes előállítani, s vannak közelben más nagy erdőségek is, arról nem is szólva, hogy Temesváron az oraviczai kőszénnek mázsája 60–70 krajczárért kapható.
Midőn Temesvár városa értesült, hogy a faeladási szerződés már pontozva van és a pénzügyminiszternek jóváhagyása alá van terjesztve, küldöttséget menesztett hozzá. E küldöttségnek ő fölajánlotta, hogy az általa jóváhagyni szándékolt szerződést kellő biztosítás mellett vegye át maga Temesvár városa, a küldöttség azonban ezen ajánlatot visszautasította. 18,000 öl fának átvételére hajlandónak nyilatkozott ugyan; de a ki az erdei kezeléssel ismeretes, tudja, hogy az erdő értékesítésénél nem az a föladat, hogy az évi termelés egy része biztosan eladassék, hanem a jövedelem csak akkor érhető el teljes mértékben, ha az összes évi termelés biztosan eladható.
Megkötötte tehát a szerződést a vállalkozókkal, még pedig azért, mert úgy találta, hogy az állam érdekében cselekszik, s megkötötte visszavonhatatlanul.
35Az árverést azért is mellőzte, mert midőn oly tárgy iranti szerződésről van szó, a melynél verseny nem igen van, összejátszástól lehet tartani. Ezen kérdés a felelősség és a bizalom kérdése, s a míg a ház többségének bizalma lesz hozzá, mindig azon utat fogja választani, a melyet az állam érdekében a legczélszerűbbnek tart.
Nikolics Sándor nem tartotta az állam föladatának, hogy primæ necessitatis czikkeket oly szerződéssel adjon bérbe, a mely mellett az állam haszna igen csekély, a vállalkozóké roppant nagy, a vidék kára pedig igen jelentékeny. A csákovai alapítványi uradalmak erdei nem versenyezhetnek az államkincstár erdeivel, mert ezek csatornán úsztatnak fát Temesvárra, azok pedig tengelyen. A pénzügyminiszter azt mondotta, hogy a temesváriak tudták, mikor köttetett a szerződés, s erre nézve nem tettek semmit. Az ő értesülése szerint másként áll a dolog. A vállalkozókkal a szerződés ápril 12-dikén köttetett. Temesvár városa ápril 15-dikén tartott közgyűlést, s azonnal táviratot indított a miniszterhez, a melyet, hallomás szerint, a miniszter nem kapott meg; a küldöttség 16-dikán volt a miniszternél, mikor a szerződés már meg volt kötve.
Hogy nyilvános árverés mellett a kincstárra nagyobb haszon és a vidékre kevesebb kár háramlott volna, kitünik a következőből: Azóta összeállott Temesvártt tekintélyes pénzemberekből és kereskedőkből álló consortium, mely bizonyára szintannyi biztosítékot adhat, mint a mennyit a bécsi kereskedők nyujtanak. E consortium a pénzügyminiszter úrnak a következő ajánlatot tette: ők készek a bécsi vállalkozóknak 30,000 frtot adni, ha a szerződéstől elállanak; azonkívül kötelezik magokat azon szerződést elfogadni, azon különbséggel, hogy az ölfa árát 5%-kal fogják drágábban fizetni, mint ezek, az épületfa árát pedig 15%-kal; e fölött arra is kötelezik magokat, hogy Temesvártt a fát 10%-kal drágábban soha sem fogják árulni, mint a hogy a kincstártól megveszik.
Mindezek következtében az volt a véleménye, hogy vagy föl kell bontani a szerződést, s jövőben is házilag kezelni az erdőt; vagy pedig oly társulatnak adni bérbe, mely meghatározza a maximumot, melyen fölül a fát nem fogja árulni. Föntartotta magának a jogot, hogy e tárgyban indítványt terjeszszen elő.
A képviselőház a napirendre tért át.
Nikolics Sándor szeptember 25-dikén a következő indítványt terjesztette a ház elé: «Miután a fausztató Béga-csatorna és a krassó- és temesmegyei 36kincstári erdők bérbeadását tartalmazó, a kir. pénzügyminiszterium és Baiersdorf s Biach bécsi kereskedők közt folyó évi április 12-dikén tíz évre kötött szerződés, a kincstári javak bérbeadása módját megállapító rendszeres szabályok ellenére, a nyilvánosság kizárásával, árverés vagy zárt ajánlatok beküldésére fölszólító hirdetés nélkül köttetett; miután ezen szerződés ellen, mely véleményem szerint az államra nézve nem hasznot, de tetemes kárt eredményezend, Temes- és Torontálmegyék és Temesvár városa az összes miniszteriumhoz, Krassómegye pedig a képviselőházhoz fölterjesztést intéztek: indítványozom, szólítsa föl a képviselőház a pénzügyminiszter urat, hogy a fönidézett szerződésre vonatkozó minden hivatalos iratokat, megvizsgálás végett, a képviselőház elé terjeszsze.»
A képviselőház október 1-sején tárgyalta az indítványt.
Nikolics Sándor a pénzügyminiszter érdekének is mondotta, hogy a homályos ügyben világosság legyen.
Lónyay Menyhért hosszabb beszédben világította meg az ügyet. Április 16-dikán bárkit megkinálhatott a szerződés átvételével, nemcsak azért, mert ekkor a vállalkozóknak irott szerződés még másolatban sem volt birtokukban, hanem azért is, mert itt még adott szó se forgott fönn, minthogy a vállalkozókat nem is látta, s őket csakis a hivatalos tárgyalásokból ismerte. Az iratokat Nikolics bármikor megtekintheti.
Pulszky Ferencz indítványozta, hogy mivel Lónyay fölvilágosításaival meggyőzött mindenkit, hogy eljárása az ország háztartásának javára volt, mondja ki a ház, hogy megelégedve a miniszter nyilatkozatával, a további tárgyalást mellőzi és a napirendre tér át.
Vukovics Sebő azt tartotta, hogy ha Magyarországon a parlamentális kormányformák tökéletesen ki volnának fejlődve, a fölvetett kérdésben egyátalában helye sem volna a legkisebb tanácskozásnak sem: mert valamint joga van minden egyes követnek kérdést intézni akármelyikhez a miniszter urak közül, a mit nálunk interpellatiónak szoktak nevezni, úgy joga van minden képviselőnek bármily tárgyban az iratok előmutatását követelni és e követelésének másképpen egyik miniszter sem állhat ellent, ha csak az állam érdekében álló titokkal nem igazolja annak visszatartását. Hogy egyszeri hallásra képes legyen azt mondani, hogy a miniszter szóbeli előterjesztése által a tárgy tökéletesen föl van derítve, és már 37teljesen bevégzettnek tekintendő, ezt a parlamentális formákkal merőben összeütközőnek tartotta. Ha így volna a dolog, akkor a mi parlamentális formánk nem egyéb, mint szójáték. Míg az iratokat nem olvassa, a pénzügyminiszter előterjesztését nem tekinti olyannak, a mi fölött legkisebb véleményt mondhatna.
Missics János előadta, hogy a temesvári küldöttség legelőször is Graenzenstein osztályfőnökkel értekezett, s tőle azt hallotta, hogy a város elkésett, mert a szerződés már meg van kötve. A szónoknak azon megjegyzésére, hogy a város táviratot is küldött, Graenzenstein azt felelte, hogy ez is elkésve érkezett volna, mivel a szerződés akkor már meg volt kötve. A miniszter is azt mondotta a küldöttségnek, hogy följövetelével megkésett, mert a szerződés már meg van kötve, sőt ezen a nyert fölvilágosítások után sajnálkozását fejezte ki, mert ha, mint mondotta, a tényállást tudta volna, a szerződést nem kötötte volna meg. Midőn a küldöttség megemlítette, hogy a város távirata nem érkezett meg, a miniszter azt jegyezte meg, hogy ha megérkezett volna, sem használt volna, mert a szerződés akkor már meg volt kötve. A szónok bizonyítgatta, hogy a szerződés 16-ik pontja szerint a szerződés, a mint alá van irva, azonnal jogerőre lép, már pedig a szerződés április 12-dikén a miniszter által aláiratott. A miniszternek magának van érdekében, hogy az iratok a ház elé terjesztessenek.
Deák Ferencz: T. ház! Arról van a kérdés, hogy tárgyalásába ereszkedjünk-e az indítványnak, vagy ne ereszkedjünk? A házszabályok szerint mindenekelőtt e felett kell döntenünk.
Én nem tartom szükségesnek az indítvány tárgyalásába bocsátkozni.
Még azon nézet sem változtatja meg véleményemet, melyet Vukovics képviselő úr felhozott, midőn azt mondta, hogy akkor nincs parlamentalismus, ha a követ kivánatára az iratok elő nem terjesztetnek. Lehet, hogy ez külföldön így van, nálunk nem így van. És ha ilyenkor nincs parlamentalismus, akkor annak nem mi vagyunk az oka, hanem az 1848-diki törvény. Olvassuk az 1848-diki törvényeknek erre vonatkozó szakaszát: «A miniszterek hivatalos irataikat az országgyűlés mindenik táblájának kivánatára magának a táblának, vagy a tábla által kinevezett küldöttségnek megvizsgálása alá bocsátani köteleztetnek.» Tehát nem az egyes követ kivánatára, hanem magának a táblának kivánatára; és éppen e felett foly most a tanácskozás: 38mert az a kérdés, kivánjuk-e ezen ügyeket tárgyaltatni, vagy nem? Ha nem kivánjuk tárgyaltatni, akkor a ház nem kiván ezzel a jogával élni, és nem kivánja az iratokat a ház asztalára tétetni.
Ehhez a ház többségének van joga, s ennek mindenki hódolni tartozik. Sokszor van valaki azon helyzetben, hogy nincs eléggé tisztában, hogy valami dolog fölött szavazhasson; ez szerencsétlensége annak, a ki nem tudja elhatározni magát, mire szavazzon (Tetszés jobbról), de csak a háznak, a ház többségének van joga valamely tárgy felől az iratok előterjesztését követelni. (Úgy van! jobb felől.)
Megmondom, miért nem kivánom ezen dolgot tárgyalás alá vétetni. (Halljuk!)
Éppen azoknál fogva, a mik eddig itt előadattak, én úgy tekintem a dolgot, hogy mindenekelőtt legalább magamnak azon kérdést tettem fel, ha mindazon tények, melyeket Nicolics és Missics képviselő urak előadtak, betüszerint úgy vannak is, van-e ok e felől akár az iratokat előterjesztetni, akár a kérdésbe bővebben beereszkedni? Én nem ereszkedem, mondom, abba, úgy van-e, nem úgy van-e a dolog, az ő dátumaik alaposak-e, vagy a miniszter úréi helyesek? Azok helyesek-e, vagy ezek? ez most hozzám nem tartozik, minthogy azon meggyőződésben vagyok, hogy ha mind úgy van is, a mint előadattak, még sincs oka a háznak ezen indítványt tárgyalni és elfogadni, mert a vád még úgy is teljesen, tökéletesen alaptalan (Helyeslés jobb felől); alaptalan pedig azért – ha úgy van is, a mint ők mondják – mert sehol nincs megirva az, hogy a miniszter licitálni tartozik az eladásokat, sehol sincs kimondva az, hogy az általa kiadott szabályok alól nem tehet kivételt, hogy egyik terménynek eladásánál licitálni tartozik, a másiknál pedig nem. Ez eddig is gyakorlatban volt. Hisz különben nevetségig jutnánk, mert akkor minden mérő gabonát, minden akó bort licitálni kellene, a mi senkinek eszében nincs; tehát az nem áll, hogy a miniszter köteles lett volna Temesvár lakosait vagy bárkit megkinálni. (Helyeslés jobb felől.) Tette-e, nem tette-e? nem ide tartozik; ha nem tette is, élt jogával. (Helyeslés jobb felől.)
A másik meg az, hogy a miniszter, mint a ki meg van bízva ő felsége által és az ország hozzájárulásával arra, hogy az ország pénzügyeit és az államjószágokat kezelje úgy, a hogy legjobb lelkiismerete szerint hasznosnak hiszi, midőn szerződést kötött, kimutatta, hogy ez előnyösebb, mint az előbbeni állapot. Ily szerződések megitélésénél nevetséges volna azon szempontból kiindulni, hogy még 39előnyösebbet is köthetett volna. (Tetszés.) Ez átalában nem is állíttatik, mert mindazokból, miket én itt előadatni hallottam, legfölebb 18,000 öl fáról volt szó, nem az 50,000 ölről és azonkívül a szerszámfa és üzleti fáról.
Azt hiszem tehát, hogy a miniszter úr nem ment túl hatalma körén, midőn termékről, mire joga volt, kötött szerződést, és kötött avval, a kinél biztossága volt, és kötött olyant, mely több hasznot nyujtott, mint az eddigi eljárás, s azt, hogy megkinálta-e a temesváriakat vagy nem, nem keresi a ház.
Az egész kérdés, a mint itt fölhozatott, igen kellemetlen színű, és pedig azért kellemetlen, mert nagyon közel áll a gyanusításokhoz, azokat pedig kerüljük el, mert én éppen úgy nem szeretem alap nélkül a miniszteriumot, mint távol van tőlem azon két képviselő urat, vagy azokat, kiknek nevében beszéltek, valami magánérdek-vadászatról gyanusítani, mert azt rólok feltenni nem szabad.
Ne ereszkedjünk a tárgyba. Ha az illető irományok előterjesztetnek, megtekinthetjük mindnyájan; de én e kellemetlen discussiót se tanácsosnak, se szükségesnek nem látom, és azért óhajtom, hogy a ház mondja ki többséggel, hogy a tárgyalásba nem ereszkedik. (Élénk helyeslés.)
Nyáry Pál megemlékezett Julius Cæsarról, a ki midőn feleségétől elvált, azaz őt magától eltaszította, okul azt hozta fel, hogy Julius Cæsar feleségének gyanuba esni sem szabad. Alkalmazta ezt magára a nemzetre. A kik a nemzet nevében működnek, azoknak oly tisztáknak kell lenni, hogy gyanu alá ne essenek. Távol volt tőle, hogy a miniszter előadása iránt kétségben legyen; de éppen azért meg nem foghatta, hogy miért nem vetett véget ezen discussiónak a miniszter azzal, hogy az iratokat a ház asztalára leteszi. Ha ezt teszi a miniszter, itt többé nem lehet senkinek szava: mert bár a miniszter személyében ő is bízik, tökéletesen azon véleményben van, mint Vukovics, hogy itt nem személyről, hanem az ügyről van szó. A gyanakodás nem éppen erénye az emberi természetnek; de a gyanakodás ösztöne vele születik az emberrel, és ezen gyanakodás eloszlatása csak egy úton történhetik: az igazság földerítésével. Az igazságot földeríteni magok a tárgyalási irományok fogják, és az indítványnak ez lévén tárgya: pártolta azt.
Elnök: A kérdés az, kiván-e a t. ház a házszabályok 35. §-a értelmében a napirendre átmenni, vagy nem? (Zajos ellenmondás a bal oldalon.)
40Halász Boldizsár: Az elnöknek ezen kérdést akkor kellett volna tennie, midőn az indítványozó kifejtette indítványát, mert a házszabályok 35. §-a azt mondja, hogy ha az indítvány napirendje elérkezett, az indítványozó kifejti azt, és akkor a ház szavaz a fölött: tárgyaltassék-e az indítvány, vagy ne? De az indítványozón kívül a tárgy érdekébe belebocsátkozott a miniszter, belebocsátkozott Missics, Deák Ferencz és Nyáry Pál. Most már nem az a kérdés, hogy a miniszter eljárása helyes-e, vagy nem? hanem, mint Nyáry Pál mondotta, csak arról van kérdés, hogy az indítvány azon része, mely az irományoknak a ház asztalára tételét kivánja, elfogadtassék-e, vagy ne? És szavazásra ezen kérdést kell kitüzni.
Az elnök azt tartotta, hogy mivel a vélemények kétfelé oszlanak a fölteendő kérdésre nézve, mindenekelőtt a fölött kell szavazni: kiván-e a ház áttérni a napirendre, vagy nem?
Deák Ferencz: Ha valaki a mi tanácskozásainkat hallaná a dolog teljes ismerete nélkül, azt gondolhatná, hogy itt két párt áll egymás ellenében, mely a kérdés föltevésével akar többséget szerezni magának. Pedig azt hiszem, ez minden becsületes embertől távol van. Az eredmény az lesz, ha akár így, akár úgy tétetik fel a kérdés, csak tisztán lehessen felelni.
Menjünk a logika rendjében. Indítvány tétetett: az első kérdés tehát az lett volna, hogy az indítványt akarjuk-e tárgyalni? E fölött kellett volna szavazni. De már tárgyaltuk azon indítványt, melyben az irományok előmutatása kéretett; tárgyalni pedig kénytelenek voltunk, mert egy vádra a miniszter úr felelni akart; ehhez mások is hozzá szólottak. Tehát nem magát a vád meritumát tárgyaltuk, hanem tárgyaltuk azon indítványt, hogy előmutattassanak-e az illető irományok, vagy ne? Most a tárgyalás, úgy látszik, be van fejezve, a kérdés tehát az: kivánja-e a ház többsége az iratok előterjesztését, vagy nem? (Helyeslés. Úgy van!)
Én előbb is azt mondtam, hogy nem kivánom, és megmondtam okát is. (Helyeslés.)
Az elnök így tette föl a kérdést: Kivánja-e a ház az irományok előterjesztését vagy nem? A ház többsége nem kivánta az irományok előterjesztését.
Lónyay Menyhért ezután kijelentette, hogy, miként már beszédében 41is érintette, az ezen ügyre vonatkozó irományokat megtekintés végett a képviselők közül bárkinek is felajánlja, részletesebb fölvilágosításra is készen van, s ennek bebizonyítására az irományokat az elnökség kezébe leteszi. Azon kéréssel járult az elnökséghez, hogy azokat az elnöki szobában, vagy bárhol kitegye, hogy bárki is az irományokat megtekinthesse, s ő minden fölvilágosítást bárkinek, a ki fölvilágosítást kiván, szívesen megad.
Ivánka Imre: Kár volt előbb meg nem tenni.
Lónyay Menyhért megtette volna előbb, de az indítványban az is volt, hogy «vizsgálat végett», tehát föltételezve volt, hogy oly dolog történt a miniszterium részéről, mely vizsgálat tárgyát képezheti. Egyedül ez tartóztatta. Minthogy azonban a ház többsége az indítványt elvetette, kötelességének tartotta az irományok előterjesztését.
Vukovics Sebő kijelentette, hogy, ha Lónyay nem azért nyujtotta be az iratokat, hogy azok kinyomassanak, ő a miniszter leereszkedésével élni nem fog, és az irományokba bele sem fog tekinteni.
Az elnök kimondotta, hogy a pénzügyminisztertől neki átadott irományok az irodában le lesznek téve: a kik akarják, megtekinthetik.
Bónis Sámuel: A ház többsége az előterjesztett indítványt nem fogadta el, azaz az iratok előmutatását nem kivánta. Ez a ház határozata, és ennyi mondathatik ki az elnöki székből. A többi, a mit a miniszter önszántából tett, magándolog, az a ház határozatára nem tartozik, és az elnök azt ki sem jelentheti.
Elnök: Ennélfogva ez a ház magántudomására szolgál.
