EGY OKIRATNAK AZ IGAZSÁGÜGYMINISZTERIUM RENDELETÉRE TÖRTÉNT TÉVES KÉZBESÍTÉSÉRŐL.
EGY OKIRATNAK AZ IGAZSÁGÜGYMINISZTERIUM RENDELETÉRE TÖRTÉNT TÉVES KÉZBESÍTÉSÉRŐL.
A képviselőház 1873. május 20-dikán tartott ülésében Horánszky Nándor interpellatiót intézett az igazságügyminiszterhez a következő ügyben:
Bizonyos Khoner Márk budapesti lakós többeknek adósa lévén, hitelezői követelésök behajtása végett a törvényszékhez folyamodtak, és ellene, itéletet nyervén, első alkalommal a bécsi törvényszéknél végrehajtást intéztek, ez azonban az adós vagyontalansága miatt meghiusulván, vártak addig, míg tudomásokra jött, hogy Khonernek fia Havannában elhunyván, erről reá örökség néz, mire a hitelezők a végrehajtást megujították és kérték az illető törvényszéket, hogy Khoner ezen reménybeli követelését foglaltassa le, a mi iránt a végrehajtás végzésileg el is rendeltetvén, ez nemcsak a havannai consulatusnak, hanem a bécsi közös külügyminiszteriumnak, és, miként a nyilatozatokból kivehető, a magyar kir. igazságügyminiszteriumnak is kézbesíttetett.
A hagyaték Havannában letárgyaltatván, azon követelés, mely Khoner Márkra volt szállandó, a Rothschild házra intézett váltóban a közös külügyminiszteriumnak megküldetett, ez pedig azt azon értesitéssel, hogy ezen követelésre végrehajtás vezettetett, a magy. kir igazságügyminiszteriumhoz küldötte át.
Mielőtt ezen követelés az illetőknek kiadatott volna, reá több hitelező ismételten végrehajtást intézett, és ezek egyike a végrehajtási záradékot az ezen okmányhoz függesztett hosszabbítmányra rá is vezette, az igazságügyminiszterium azonban, daczára annak, hogy ezen követelés ekképp le volt foglalva, azt mégis Pest városa törvényhatóságához azzal a rendelettel küldte le, hogy azt az illetőnek szolgáltassa ki, megjegyeztetvén ezen rendeletben, hogy ezen követelés biróilag lefoglaltatott. Horánszky Pest városa törvényhatósága eljárása fölött is csodálkozott, mert tudomása szerint a törvényhatóságnak nemcsak joga, hanem kötelessége is repræsentálni mindenütt, a hol magából az iratokból bizonyos törvényellenes eljárás nyilvánvaló. Ez azonban nem történt, hanem Khoner váltója kiszolgáltatott és ő az arra esendő pénzt valamelyik bankárnál fölvette, és ezzel a hitelezőktől a kielégítési alap tényleg elvonatott.
371Pauler Tivadar igazságügyminiszter azt felelte, hogy ámbár az ügy 1871-ben adta magát elő, a mikor nem ő volt az igazságügyminiszter, tudomása van róla, mert a végrehajtást intézett hitelezők azon kéréssel fordultak hozzá, rendelje el fegyelmi uton követelésükre nézve a kártérítést, s ő ennek következtében az actákból informálódott mindenről, a mi a panaszra okot szolgáltatott.
Az igazságügyminiszterium – folytatta Pauler – a Khoner-féle követelésekről legelőször 1870. novemberben értesült a bécsi kereskedelmi törvényszék átiratából, melyben az volt mondva, hogy Zveigelt Hermina Khoner Márk ellen követelési joggal birván, a bécsi kereskedelmi törvényszék tudósìtja erről az igazságügyminiszteriumot és pedig, mint a végén mondja, tudomásvétel végett, azt adván hozzá, hogy a szükséges intézkedések a külügyminiszterium utján megtétettek. Ezen ügyirat, miután átalánosságban szólott, továbbá intézkedés nélkül az irattárba tétetett.
1871-ben augusztus havában csakugyan a külügyminiszterium többféle iratok közt váltót is küldött le, mely 9900 és néhány frankról szólt. Ez átiratában hivatkozott az előbb e tekintetben a bécsi kereskedelmi törvényszék által jelentett foglalási esetre, a nélkül, hogy a miniszteriumot határozottan arra szólította volna föl, hogy Zveigelt Hermina részére e foglalást foganatosítaná. Ez azon, nem lehet tagadni, téves fölfogásra szolgáltatott alkalmat, hogy az intézkedések már a bécsi törvényszék által megtétettek és hogy a netalán időközben befolyt összegből Zveigelt Hermina követeléseinek kielégítését vagy legalább biztosítását lelte. E fölfogásban történt augusztus 26- vagy 27-dikén azon kiadványozás, hogy a Khoner számára átküldött iratok, azok közt a váltó is, neki a pestvárosi törvényhatóság utján kézbesíttessenek. Előbb még, mint az expeditio valósággal megtörtént, Blau Lázár számára a pesti törvényszék részéről foglalás eszközöltetett. Ezen foglalás augusztus 29-dikén történvén, magára a váltóra, vagy inkább a váltóhoz pecsételt hosszabbítványra rávezettetett. Időközben a rendelet, mely Pest városához a kiadatás iránt intéztetett, kiadványoztatott, azaz leiratott és ki is adatott. Az ügydarabok sokaságánál fogva igen könnyen fölfogható, hogy azon főtisztviselő, ki akkor tájban a szervezéssel is el volt foglalva és néhány nappal előbb a kiadványozást aláirta, arról, hogy az visszavonassék, megfeledkezett. (Bal felől nyugtalanság.) Be kell vallani a tényállást úgy, a mint van, itt nincs leplezni való, nincs pedig azért, mert erős meggyőződésem szerint a tévedés elnézésből történt, és hogy mást nem lehet föltenni, ezt mutatják az acták, ezt mutatják az ügydarabok. (Balfelől nyugtalanság.)
Így történt a kiadványozás; egyszerűen azért, mert előbb már rá adatott 372az expediatur. Később egy ujabban érkezett váltóra nézve ez már nem történt, sőt letiltást is kivántak eszközölni Párisban, hogy ki ne fizettessék, és miután Khoner, kezébe kapván a váltót, a rá vezettetett lezárolást, a hosszabbítmányt leszakasztotta és a pénzt fölvette, ellene a bünvádi eljárás megindíttatott.
Ez a tényállás. Ez történt 1871-ben. Mult évi deczember havában panasz tétetett nálam, különösen pedig panasz tétetett azzal a kérelemmel, hogy az illető főtisztviselő, ki az expediaturt ráadta, kártérítésre fegyelmi uton szoríttassék. Én megvizsgáltam az ügyet, fölszólítottam az illetőket nyilatkozatra, és úgy mint most előadtam, elhagyva a kisebb részleteket, meggyőződtem az actákból a dolgok megtörténtéről. Hogy itt elnézés történt, sem én nem tagadom, de nem tagadják azok sem, kik abban részesek voltak. A ki ismeri az ügymenetet, a ki tudja, mennyi teendője van ily hivatalnak, az könnyen fölfoghatja, hogy ilyesmi megtörténhetik. (Fölkiáltások a baloldalon: Nem szabad!) Fegyelmi eljárás utján kártérítésre, fizetésre az illetőket szorítani: az én fölfogásom szerint nem lehet. (Többen a jobb oldalról: Helyes! Helyes! Nyugtalanság a bal oldalon!) Itt egy utja van annak, és ez a birói eljárás. (Helyeslés a jobb oldalon.) Ez fogja constatálni, kit illet és mennyiben illet a kártérítés kötelessége. Közigazgatási uton valakit pénzbeli kártérítésre szorítani, az én fölfogásom szerint, nem lehet. Egyébiránt ezen ügy már most is biróság, a polgári törvényszék előtt van; sőt ujabb folyamodás folytán közigazgatásilag is a miniszteri tanácsban fog tárgyaltatni.
Meg lehet győződve a tisztelt ház, hogy az igazságügyminiszterium minden tagja, én, ki jelenleg annak élén állok, de főképp azok, kik itt közvetlenül érdekelve vannak, ezen elnézést fölötte sajnálják és mélyen érzik, (Fölkiáltások bal felől: Nem elég!) és el nem fogják mulasztani azt megtenni, a mit e tekintetben az igazság és méltányosság megkiván.
A képviselőház nem vette tudomásúl az igazságügyminiszter válaszát és az ügyet a május 24-dikén tartott ülésében tárgyalta.
Horánszky Nándor ekkor a következő indítványt terjesztette elő: «Utasítsa a képviselőház az igazságügyminisztert, hogy az interpellatio tárgyát képező ügyre vonatkozó hivatalos iratokat megtekinthetés végett a ház asztalára tegye le.»
Pauler Tivadar igazságügyminiszter bebizonyítottnak látta, hogy nem forog fönn más, mint tévedés azon hivatalnok részéről, a ki a szervezéssel 373és más teendők halmazával volt elfoglalva és ezért kevesebb figyelmet fordíthatott a szóban levő ügyre, mint különben kellett volna. Rosszhiszeműségnek, hivatalos hatalommal való visszaélésnek a legkisebb nyomát sem találta, különben fenyítő eljárásnak lett volna a helye. Mellőzve azt, hogy itt oly tisztviselőről van szó, ki magasabban áll a miniszterium fegyelmi bizottságában résztvevő többi hivatalnoknál, a miniszter szükségét sem látta a fegyelmi eljárásnak, mert ő, kit utolsó forumban illet meg ily tárgyban az elintézés, megvizsgálván az iratokat, az ügyet olyannak találta, a mely hibásan intéztetett el, ezt beismerte az illető tisztviselő, s a miniszter is kimondotta, és ezzel az ügyet befejezettnek tekintette.
A mi pedig a vagyoni kérdést illeti, az illető hivatalnok letette a pénzt és a miniszter értesítette a váltótörvényszéket, hogy azt szolgáltassa ki azoknak, a kiknek reá igényök van. Az államtitkár ezen kötelezettségét soha nem is tagadta, s csak azt kivánta, hogy előbb tisztáztassék becsülete kérdése.
E szerint a személyes kérdést, a mely a tisztviselő felelősségére vonatkozik, elintézte, mint erre hivatott közeg, a miniszter, a vagyoni kérdést meg a váltótörvényszék fogja az illető felekre nézve elintézni.
Zsedényi Ede a következő napirendet indítványozta: «Kitünvén az igazságügyminiszter által előadott fölvilágosításokból, hogy a kérdéses váltó kiadása iránt követett hibás eljárás a miniszter által tett vizsgálat utján nem szándékos visszaélésnek, de a miniszter részéről is helytelenített tévedésnek bizonyult be, a kártérítés pedig az által megtörténvén, hogy az illető összeg birói kézbe tétetett le: a ház tudomásul veszi a miniszter válaszát és a napirendre tér át.»
Deák Ferencz: Tisztelt ház! Bocsánatot kérek, hogy egészségi állapotom miatt gyöngébb hangon vagyok kénytelen szólani. (Halljuk! Halljuk!)
Az előttünk levő igen fontos tárgy két részre oszlik, melyeket egymástól lényegesen meg kell különböztetni. Egyik a vádlott tisztviselőnek helytelen cselekvése, a másik e helytelen cselekvés következése, mely magánegyéneknek kárt okozott, a miért a károsítottak kárpótlást követeltek. A dolog a jelenlegi miniszter úrnak hivatalba lépése előtt történt; ő akkor, midőn a dolog előtte megfordult, saját előadása szerint is, teljesítette azt, a mit kötelességének vélt. A tisztviselő felelőssége, a melyet kétségbe vonni nem lehet, magában foglalja azt is, hogy ha a hivatalnok hibát, vagy vétséget követ el: 374vagy fegyelmi, vagy bűnvádi eljárás alá vonandó, a szerint, a mint cselekvése csupán kisebb vagy nagyobb fokú fegyelmi vétséget vagy valóságos bűntényt foglal magában. A bűntény megitélése és megbüntetése a törvényszékek köréhez tartozik.
A mi az úgynevezett fegyelmi eljárást illeti, e részben törvényünk gondoskodott a felelősségről és a fegyelmi eljárásról a birósági személyekre nézve, meghatározván a fegyelmi eljárás tárgyait, a büntetést és a biróságot; de gondoskodott a törvény a köztörvényhatósági tisztviselőkre vonatkozólag is a fegyelmi eljárásról, sőt még a megyei és törvényhatósági bizottsági tagokat is bizonyos esetekben fegyelmi eljárás alá helyezte, meghatározván az ez esetekben intézkedő biróságot és ezen biróság eljárásának módját; de a törvény nem rendelkezett sem a biróságról, sem az eljárás módjáról a miniszteri hivatalnokokra nézve. Oka ennek abban van, hogy a biróságok tagjai személyökre nézve teljesen függetlenek lévén, őket a miniszter sem el nem bocsáthatja, sem meg nem fenyítheti, sem meg nem dorgálhatja. Azért kellett hatalomról gondoskodni, a mely ezt megtehesse mind a magánosok, mind a status irányában, és ezek a biróságok. A megyei tisztviselők, bizottsági tagok nem a miniszter propositiójára neveztetvén ki, ők is e részben külön biróságok alá tartoznak.
Az administrativ tisztviselők, a miniszterium hivatalnokai egyenesen a miniszter előterjesztésére, részben maga a miniszter által neveztetnek ki. A felelősség eszméje szerint minden hibáért, melyet e tisztviselők elkövetnek, in prima linea természetesen a miniszter felelős; hanem ezt a felelősséget nem lehet arra magyarázni, hogy a miniszter felelős azért is, a mi abból következett, hogy az illető tisztviselő helytelenül adta elő a tényálladékot, mert itt in prima linea azon hibázó tisztviselő a felelős. Fegyelmi eljárásra azonban itt is van szükség. Mivel a miniszter felelős, mivel ő nevezi ki a tisztviselőt, vagy az ő előterjesztésére nevezik ki, igen természetes, hogy a fegyelmi hatalmat a tisztviselők fölött maga a miniszter gyakorolja.
Micsoda formákat szab magának a miniszterium, azt én részletesen nem tudom; hanem elég az hozzá, hogy a miniszterium kötelessége a tisztviselő iránt mindazon esetekben, a melyek fegyelmi eljárás alá tartoznának, a fegyelmi eljárást teljesíteni.
A miniszter úr előadásából látjuk, hogy ő maga megvizsgálta az ügyet, kihallgatta az illetőt, s azon meggyőződésre jutott, hogy szándékosság nem fordult elő, annál kevésbbé forog fönn pedig bűnösség, mert hisz ezt egyenesen a birósághoz kellett volna utasítani; 375hanem fordult elő hiba, mulasztás, melynek súlyos következése lett; és e meggyőződésre jutván, mint a miniszter úr előadja, azon módját használta a fegyelmi eljárásnak, vagy, hogy úgy nevezzem, büntetésnek, a mely még birósági személyek iránt is a törvényben ki van mondva: helytelenítette, rosszalta a hiba elkövetését.
A kártérítést illetőleg, mivel ezt nem fegyelmi, hanem birói úton itélik meg, az ügyet a birósághoz utasította.
Az én nézetem szerint tehát a miniszter helyesen járt el; azt tette, a mit tenni hatalmában és kötelességében állott.
A dolog újabb stadiuma annyiban különbözik az előbbitől, hogy a pört ugyan legalább egy részről megindították; hanem a vádlott tisztviselő, letevén az összeget, a mely kérdésben forog, a miniszteriumnál, és erről értesíttetvén az illető törvényszék: a kártérítés megtörtént és megtörténhetik, az egyes feleknek a pénz átadathatik, és mivel úgy értettem, hogy több a követelő és a követelés is sokkal nagyobb, mint az egész összeg, a melyről itt szó van: a prioritas jöhet kérdésbe, a melyet elintézni a törvényszék dolga.
Én tehát igenis hajlandó vagyok elfogadni a Zsedényi képviselő úr által beadott, a napirendre való áttérést kivánó indítványt s kimondani, hogy az újabban adott felvilágosítások folytán meggyőződvén arról, hogy a miniszter e részben teljesítette, a mit tennie kellett, szándékosság, bűntény pedig nem forogván fönn, másfelől pedig a kártérítés is megtörténvén: mi ebben a dologban megnyugszunk s átmegyünk a napirendre.
A mi az iratok előterjesztését illeti, kétséget nem szenved, hogy midőn a ház kivánja, a miniszterium tartozik az iratokat előterjeszteni. A legelső kérdés az: kivánja-e a ház az iratok előterjesztését; mert az egész háznak kell ezt kivánni, nem pedig egyeseknek; csak a ház mondhatja ki többsége által, hogy kivánja, vagy hogy nem tartja szükségesnek. Ez a dolog nincs is præcedens nélkül.
Ez a præcedens, ha nem csalódom, öreg ember vagyok, kinek az emlékezete gyenge, a temesvári fakérdésnél fordult elő, hol egy tisztviselő vádolva volt. Akkor a pénzügyminiszter úr előterjesztette a dolgot, az adatokat, szóval elmondotta a resultatumot. Ott is az egyik kérdés az lévén, hogy kivánja-e a ház az iratok előterjesztését, a ház többsége azt mondta, hogy nem kivánja. Akkor a miniszter ezt mint 376bizalmi nyilatkozatot megköszönvén, kijelenté, hogy ha azonban egyesek az ügyről bővebb fölvilágosítást kivánnának szerezni, az iratokat megtalálják az irattárban, hová azokat leteszi.
Ugyanez történhetik most is. Az iratoknak a ház elé terjesztését nem tartom szükségesnek azért, mert én teljesen elhiszem, és nincs okom kételkedni abban, hogy a miniszter úr a dolog állását hűen adta elő, vagyis úgy, a mint az a tényeknek megfelel. Én az ő szavainak hitelességében nem kételkedem, és nincs is ok rá, hogy kételkedjem. (Helyeslés jobb felől.)
A mi azt illeti, hogy helyesen itélt-e a miniszter úr a dologban, azaz, nem kellett volna-e nagyobb büntetést kiszabni a fegyelmi úton: ezen kérdést illetőleg mi nem vagyunk fölülvizsgáló hatóság. (Élénk helyeslés jobb felől.)
Valamint, ha a biróság itélne, és nézetünk szerint csekélyebb büntetést szabna valamely birói személyre, nekünk nem volna jogunk az itéletet megváltoztatni: úgy most, midőn a miniszter bír és egyedül ő bír azon joggal, hogy akár a büntetést, akár a megfenyítést, akár ennek bármi szelidebb nemét alkalmazza, mi nem birunk azon joggal, hogy ezen itélet helyességét fölülvizsgáljuk. (Igaz! jobb felől.)
Szóval, hogy a minszter úr előadása a tényekkel megegyez, azon nem kételkedem és nem is kételkedhetem, mivel nem látok okot, hogy miért kételkedjem; a fölött pedig, hogy az itélet szelidebb volt-e, avagy szigorúbb volt-e, mint kellett volna lennie, nem vagyunk fölülvizsgálatra jogosítva.
Kérdést sem szenved azonban, hogy a parlamentális élet nehézségei közé tartozik azon viszony, melyben a miniszter áll hivatalnokai irányában.
A miniszter felelős, tőle nem lehet megtagadni azon jogot, hogy, ha szükségesnek látja, a hivatalnokot el is bocsássa. Hanem e részben különböző gyakorlat van a parlamentális országokban. Így például Poroszországban, mint tudom, nem bír a miniszter azon joggal, hogy saját akarata és meggyőződése szerint a tisztviselőt bármikor elbocsássa. Angliában igenis megvan ez a joga; sőt Amerikában ezen jog annyira megy, hogy az elnök minden positiv bűntett, kihágás vagy hiba elkövetése nélkül is elbocsáthatja a tisztviselőket. Példa volt reá, hogy, nem tudom már melyik elnök megválasztatván, egyszerre 30,000 tisztviselőt bocsátott el, a kik egészen más politikai párthoz tartoztak, mint ő. Azt gondolom, hogy valamint egy részről nem lehet kivánni, hogy a miniszternek e részben legkisebb joga se 377legyen, másrészről éppen hazánkban az elbocsátásnak ezen korlátlan jogát még sem merném helyeselni, nem merném pedig helyeselni sok politikai ok mellett azért sem, mivel a hivatalok viselésével nyugdíj van összekötve és vagy ettől is megfosztaná a miniszter, csupán önkénye szerint, a többi évekig szolgált hivatalnokot, vagy pedig a pensio megmaradna az ilyen hivatalnoknak, és ezen esetben az állam nagy összegekkel terheltetnék. Ezen jövőben még segítenünk kell. A mi parlamentális életünkben még a tapasztalat mutat majd ki nem egy hiányt, melyet pótolni kell. Én tehát azt hiszem, hogy törvény által kell meghatározni azon viszonyt, úgyszintén a fegyelmi eljárást, ennek módját és a büntetést. Szóval, igen sok helyütt van fölállítva az administrativ igazságszolgáltatás tisztviselők irányában. Ez sok tekintetben kivánatos a miniszterre, kivánatos a tisztviselők, de kivánatos a magánosok biztosítására is, kik benne talán megnyugvást találnak. Én tehát reményemet fejezem ki az iránt, és talán nem fogok benne csalódni, hogy a miniszterium tanulmányozván a kérdést, törvényjavaslatot fog erre vonatkozólag előterjeszteni, a mi a jövőben cinosurául fog szolgálni.
A fönforgó esetben teljes megnyugvást találván a miniszter úr válaszában, meg lévén győződve, hogy a vádlott tisztviselő semmi gazságot, semmi bűntényt, semmi oly vétséget, melynél szándékosság forogna fönn, el nem követett, és meg lévén arról is győződve, hogy a miniszter, mint fegyelmi hatalommal biró feje azon miniszteriumnak, melyhez ama tisztviselő tartozik, helyesen járt el: elfogadom a Zsedényi által beadott, a napirendre való áttérésre vonatkozó indítványt, és azt hiszem, hogy ezuttal az iratok előterjesztése nem szükséges, s azért azt óhajtom, hogy a ház előterjesztésüket ne rendelje el. (Éljenzés a jobb oldalról.)
A képviselőház mellőzte Horánszky Nándor határozati javaslatát és Zsedényi Ede indítványát fogadta el.
Pauler Tivadar igazságügyminiszter ezután kijelentette, hogy azon képviselőknek, kik a szóban levő ügy iratait meg akarják tekinteni, erre módot ad.
Tisza Kálmán azt tartotta, hogy egyes ember köszönettel veheti a miniszter ilynemű nagy kegyességét, a képviselőháznak azonban ez méltóságán alól van.
378Deák Ferencz: Tisztelt ház! (Halljuk! Halljuk!) Én sem kegyességnek, sem a ház méltóságán alólinak nem tartom a miniszter úr ajánlatát. (Helyeslés jobb felől.) A ház nem kivánta, hogy az irományok a ház asztalára letétessenek; megnyugodott a miniszter úr előadásában. A miniszter úr most azt mondja, hogy ezen iratok bármelyikét, a ki akarja, megtekintheti, azok szolgálatára állanak. Ez sem nem kegyelem, sem a ház méltóságának megsértése. Nem egyszer történik itt is, más parlamentekben is, hogy a miniszter azt mondja: a ki egy vagy más tárgyban az iratokat meg akarja tekinteni, azokat ezen vagy ama helyen megtalálja. A ki meg akarja tekinteni, tekintse meg. (Helyeslés.)
