III. A POLGÁRI TÖRVÉNYEK JAVALLATIRÓL | Deák Ferenc munkái

137III.
A POLGÁRI TÖRVÉNYEK JAVALLATIRÓL

Hazánk polgári törvényeinek a hajdankor lelkével egyező rendelései helyesek, és minden részben igazságosak, vagy legalább nemzeti jobblétünk eszközlésére célozók valának akkor, midőn azokat polgári törvénykönyvünkbe iktatták őseink; most azon-ban nemzeti csinoskodásunk haladásával változván az idő szelleme, sok régit el kell törleni, sok újat alkotni, sokat javítva változtatni, hogy törvénykezésünk folyamatát az ítélő bíráknak bizonytalan önkényétől felmentsük. De mivel az eddig tett alkuk és kötelezések, az eddig kötött szerződések fennálló törvényeink oltalma alatt készültek, nehogy a szerződő feleknek a törvény szentségében gyökerezett igazságos bizodalma megcsalódjék, s ezáltal a legzavartabb pereknek bő forrása megnyittatván, országunk közcsendessége szenvedjen csorbulást, világosan meg kell a törvényben jegyezni, hogy ami eddig történt, csak az eddigi törvények rendszabása szerint intéztessék el, s a megállapítandó változtatásoknak egyedül az ezután történendők lehessenek tárgyai.

Ezen előrebocsátott megjegyzés után az országos kirendeltségnek javallatira következő észrevételek tétetnek. Ugyanis

Az első cikkelyre. De donationibus regiis in genere.300

A királyi adományokról általában.

1-ször. Hazánk régiebb törvényei, különösen a Hármoskönyv első részének 13., 16., 22., 25., 26., 36., 64., és több más cikkelyei301 csak öt különböző címeket ismér-nek, melyekből legalább egyiken alapulni kellene minden királyi adománylevélnek, hogy az törvényesnek és teljes erejűnek tekintethessék, tudniillik a magvaszakadást, a felség- vagy hazasértést, az új adományt, a királyi helybenhagyást, s a királynak világos vagy elrejtett igazát; legújabb időkben azonban készültek oly királyi adománylevelek is, melyek egyedül a fegyver hatalmas foglalásának jussára utalván, az elszám-lált adományi címekről még csak említést sem tesznek, s ilyen a többek között az is, mely által báró Kraynak nemzetsége még 1800. esztendőben Topolya helységet nyer-te Bács vármegyében.

A Hármaskönyv első részének 13. címe általában rendelkezett a királyi adományokról és azok nemeiről. A 16. cím a hűtlenség vétke és a főbenjáró ítélet kapcsán, a 22. cím a magszakadást magyarázva, a 25. cím a királyi jog címén igazságtalanul felkért birtokokról szólva, a 26. cím a magvasza-kadás címén jószágot felkérők terheiről rendelkezve, a 36. cím a királyi új adományt rögzítve, a 64. cím pedig a királyi jóváhagyás meghatározásáról írva érintette a királyi adománylevelek jogcímeit.

Igaz ugyan, hogy országunk azon részei, melyek a hatalmas töröknek több mint százados birtokából vérrel és fegyverrel foglaltattak vissza, nagy részben a királyi kamara kezére kerültek, de ellenben igaz az is, hogy ezen javak törvény és igazság szerint azon nemzetségeket illették volna, melyek a töröknek pusztító foglalása által fosztattak 138meg azoknak bírásától, s a fejedelemnek mint magyar királynak csak any-nyiban volt ezen javakhoz törvényes jussa, amennyiben az említett nemzetségek, mag-vaszakadás, felségsértés, vagy árulás miatt elvesztették időközben hajdani jussaikat, mert a nemzeti vérrel kivívott fegyveres visszafoglalás sem a magánosoknak elnyomott törvényes igazát el nem ölte, sem a fejedelemnek újabb just nem adhatván, a nemzetségek régi gyökeres igazának visszaállításában akadályul nem lehet, – így tekintették hazánknak már előbb visszafoglalt részeit az 1715. esztendei országos gyűlésen egybegyűlt őseink, kik az udvar által már előbb kinevezett biztosok helyett a 10. cikkelyben302 különös válosztmányokat állítottak fel, melyek a magános nemzetsé-gek jussait megvizsgálják, és még inkább így tekintették azokat későbben az 1741. esztendőnek országos rendei, midőn a nemzetségi jussok sérthetetlenséginek tekintetéből minden vizsgálódó biztosságokat, mint nemzeti törvényeinkre nézve felette sérelmeseket a 21. cikkely303 által végképpen eltörölték, de sem ezek, sem amazok el nem ismérték soha fejedelmünknek azon jussát, hogy a visszafoglalt tartományokban lévő magános birtok egyedül a fegyvernek hatalmánál fogva királyi fiskust illethessen. Mivel pedig az 1791. esztendei 36.,304 és az 1792. esztendei 13. cikkelyek305 a későbben visszafoglalt vidékeken lévő javakat is jutalomra méltó hazafiaknak rendelik ajándékoz-tatni, hogy egyrészről ezen törvények is teljesedjenek, másrészről pedig egy egészen új, hajdan éppen isméretlen, és nem törvényes adományi címnek általános béhozása nem-zetünk egyes tagjainak régi gyökeres jussait, melyek szerint a visszafoglalt, és némely ezután netalán visszafoglalandó tartományokban hajdan jószágokat bírtak, tetemesen csorbítja, vagy azok visszaállítását (jus postliminii) törvény és igazság ellen gátolhassa, világos cikkely által kell meghatározni, hogy a fent elszámlált öt adományi címeken kívül soha semmi más nevezetek alatt teljes erővel bíró királyi adománylevelet kiadni szabad ne legyen.

Az 1715:10. tc. az újszerzeményi bizottság felállításáról rendelkezett.

Az 1741:21. tc. törölte el az újszerzeményi bizottságot.

Az 1790:36. tc. II. József császár és király adományairól, valamint a kamarai jószágok felosztásáról rendelkezett.

Az 1792:13. tc. az 1790:36. tc. végrehajtását szorgalmazta.

Továbbá 2-szor. Minthogy országunk legjelesebb törvénytudói között kétséges vetélkedések forognak fent azeránt, hogy a felség- vagy hazasértés címe alatt lehet-e királyi adomány által oly javakat is megnyerni, melyek csak jussal illetik a királyi fiscust, de mivel a felségsértő vagy hazaáruló ellen törvényes ítélet nem hozattatott, azok a királyi fiscusnak kezére valósággal még nem kerültek; minden bizontalanság eloszlatására világos törvény által kell meghatározni, hogy az említett cím alatt csak azon javakat lehessen elajándékozni, melyek a vétkes ellen hozott megmarasztó bírói ítélet által már valóságosan a királyi fiscusnak kezén vagynak, – mert az 1723. eszten-dei 1395. cikkely306 is azt rendeli, hogy a megmarasztás előtt igaz jussaiban senkit a királyi fiscus háborgatni ne merjen; ezen törvény pedig csakugyan ki lenne játszva, ha az adományt nyerő a meg nem marasztott birtokosnak javait az ajándékozó fiscusnak jussánál fogva kezére venni törekednék.

Az 1723:5. tc. a magyar nemesség különös kiváltságait erősítette meg.

Végre 3-szor. Ugyanitten lehetne még arról is említést tenni, hogy a királyi adományok, kivált az újabb időkben, sok isméretlen nevű méltatlanokra pazaroltattak, sőt hazánk tetemes sérelmével, világos törvényeink ellenére gyakran csupán pénzért a fekvő javakon felül magyar nemesség is ajándékoztatott, – holott ez csak az érdem-nek lehetne jutalma; mivel azonban az 1825. esztendei országgyűlésről az irományok 1056. lapján lévő felírás mellett nemzetünknek ezen sérelme már felterjesztetett, és az 1449. lapon látható kegyes királyi váloszban meg is ígérte már Őfelsége, hogy az ország ebbéli panaszára méltó tekintettel leend, újabb törvény e részben felesleges volna; ha mindazonáltal más megyék követei bé tudnának valamely azolta kiadott ha-sonló minéműségű királyi adománylevelet bizonyítani, akkor a panaszok ismételése mellett szükséges leend a hozandó törvényben régi törvényeink megsértett erejét hely-reállítani, sőt világosan azt rendelni, hogy a pénzért adománylevelet nyerőnek nemes-sége, ha csak érdemeit bébizonyítani nem képes, a legközelebbi országgyűlésen akár-mely vármegyének panaszára világos törvény által megszüntettessék. A kevert királyi adományokról a kereskedői munkában tett azon észrevétel, hogy az ilyen adományokért fizetet sommáknak egy része mindenkor a nemzeti közpénztárba folyjon, ezennel csak átalában ismételtetik.

A 2. cikkelyre, De consensu regio,307

A királyi beleegyezésről.

A 3. cikkelyre, De nova donatione,308 nincs semmi észrevétel.

Az új adományról.

A 4. cikkely, De donatione palatinali 309 hatalmat ád országunk nádorának az eddigi törvények szerint harminckét jobbágyülésnek elajándékozhatására, és megjegyzi vilá-gosan azt is, hogy az említett mennyiségben a pusztai vagy majorbéli birtok éppen nem foglaltatik.

A nádori adományról.

Hazánk törvényei több helyeken világos említést tesznek a sessiokról,310 gyakran arányul rendelik azokat a közterhek viselésében, egy sessionak valóságos mennyiségét azonban sehol meg nem határozzák, – maga is az országos kirendeltség munkájának folytában több helyeken a sessiok számát veszi fel szorosan megtartandó zsi-nórmértéknek, különösen a polgári törvények javallatinak 12. cikkelyében az ezután felállítandó nemzetségi hagyományok legnagyobb mennyisége csak 500 sessiokra ha-tároztatik, 140a Publico politicumokról311 készült munkájában pedig az országgyűlési követek költségeit fizetni segítő mágnások birtoka szinte sessiok szerint rendeltetik felszámláltatni, de sehol tökéletesen kifejtve nincsen az, hogy minden tekéntetben, mindennémű birtokhoz alkalmaztatva mit és mennyit kell egy sessionak tartani. Az, amit a kirendeltség ezen helyen a nádorispány adományának mennyiségéről határoz, hogy tudniillik a sessiók alatt mindenkor csak az egész jobbágyülések értetődvén, a pusztai vagy majorbéli birtokra semmi tekintet ne légyen, bizonyos, és mindenhol változhatatlan zsinórmérték gyanánt el nem fogadtathatik, mert a majorbéli vagy pusztai birtok holdszámra is becsesebb és hasznosabb lévén a legjobb vidékű jobbágyülésnél, ezen arány mellett a közterhek viselésében azok szenvednének leginkább, kik terjedett pusztáikat megnépesítvén, hazánknak a népesedés szaporodásá-ból eredő közjaváért magános ön hasznokat feláldozták. Nem felelne meg továbbá ezen határozás azon hasznos, sőt felette szükséges célnak, melyet az említett 12. cikkely jótevő rendelése kíván eszközleni, hogy tudniillik a netalán még felállítandó nemzetségi hagyományok javait bizonyos mennyiségre szoríttassanak, – mert ha a meghatározott 500 sessiók alatt csak az egész jobbágyülések értetnek, s a hagyományt alkotónak hatalom adatik, hogy ezen jobbágyüléseken kívül akármely nagy ki-terjedésű pusztákat vagy majorbéli birtokot kapcsolhasson még hagyományához, nem lesz a nemzetiségi hagyományok kiterjedése megszorítva, és nem lesz valóban lehetetlen hazánk termékeny, de néptelenebb vidékein oly nemzetségi hagyományokat ala-pítani, melyeknek kiterjedése némely német hercegségekkel vetélkedik, – az ilyen magyarázásból tehát az is következhetnék, hogy a legszebb, leghasznosabb birtokok nemzeti köziparkodásunk kárával egy-két hatalmas birtokában jutván, más kisebb nemzetségekre nézve holt kezekre kerülnének, sőt még idővel még azon nyilvánsá-gos kárt is szülhetne a kirendeltségnek ezen cikkelybéli tárgyról tett magyarázatja, hogy a nemzetségi hagyományt alapítani kívánó, vagy annak valóságos birtokosa ter-jedtebb pusztáiba sem telepítene gyarmatokat, mert félne, hogy jobbágyüléseinek szá-ma az ötszázra határozott mennyiséget meghaladja.

Telkekről.

Közjogi tárgyakról.

Egy sessionak mennyisége hazánk történeteinek különböző szakaszaiban különbféle értelemben vétetett; Ulászló312 6. decretumának 3. cikkelyében313 a sessio vagy porta mind egynek állíttatik, 1546. esztendőben pedig az 5. cikkely314 szerint egy por-ta csak a népes és földdel bíró sessiohoz hasonlítatott; a királyi fiscus 1791. esztendőben az országgyűlés irományainak 451. lapján lévő kérelmében azt kívánta, hogy a 141sessionak neve alatt mindennémű jobbágyülés, akár egész, akár fél, akár csak egy fer-tály légyen is az, különbség nélkül értetődjék, – minden vármegyék a segedelempénzek és koronázási ajándékok fizetéseinél magok határoztak meg egy bizonyos meny-nyiségű birtokot vagy jövedelmet, mely a kivetésben arányul szolgáljon, s ezen meny-nyiséget sessionak nevezték, de az ilyen sessiok is semmi valóságos állandó alapon nem épülvén, változók és bizonytalanok valának, voltak némely törvénytudók, kik egy sessiot a Hármoskönyv első részének 133. cikkelyében315 magyarázott királyi mérték szerint kívánták felszámláltatni, ily módon azonban egy sessionak mennyisége közel hét egész jobbágyülésnek kiterjedésével felérne.

Jagelló Ulászló (1456-1516), 1490-től II. Ulászló néven magyar király.

II. Ulászló király 6. dekrétumának 3. cikkelyében (1507:3. tc.) nem esik szó sessióról vagy portáról (az a törvényszékek tartásáról rendelkezik).

Az 1546:5. tc. a király részére egy forint, a királyné részére pedig ötven dénár védelmi segély felajánlását rögzítette.

A Hármaskönyv első részének 133. címe az ingó és ingatlan javak becsűjéről rendelkezett.

Már ennyi sok habozó bizonytalanságok között csakugyan szükséges, hogy a törvény egy oly világos rendszabást hozzon, mely szerint egy sessionak mennyisége még a pusztai vagy majorbéli birtoknál is mindenkor bizonyos és meghatározott légyen. Az 1790. esztendei országos kirendeltség e részben azt javallja, hogy a pusztai vagy majorbéli birtokbul 50 egész hold 12 száz quadratöllel mérve tekéntessék egy sessionak; mivel azonban hazánk némely részein a jobbágyülésnek egész meny-nyisége csak 27 holdakból, más vidéken pedig 60 holdakból áll, a majorbéli birtokra mindenhol 50 holdot határozni, csak azért sem volna helyes és igazságos, mert a majorföldek hasonló mennyiségben is mindenkor több hasznot hajtanak tulajdonosaiknak, mint a legboldogabb helyheztetésű jobbágyülés; törvény által kell tehát meg-határozni, hogy a sessio név alatt mindenkor egy egész jobbágyülés, a majorbéli vagy pusztai birtokokból éppen annyi hold szántóföldek vagy rétek vétessenek fel egy ses-siora, amennyi ugyanazon helyen egy jobbágyüléshez kívántatik; a legelőt, szőlőt, er-dőt és királyi haszonvételeket ide nem értve, mert ezek a közterhek viselésénél tiszta jövedelmeik szerint jöhetnek számlálás alá. A javallott 4. cikkely tehát úgy módosít-tassék, hogy a nádorispányi adomány csak 32 sessiora terjedjen ugyan, de egy ses-sionak mennyisége a feljebb előadott határozás szerint számláltassék. Többnyire ezen cikkely ellen semmi észrevétel.

Az 5. cikkely, De statutione,316 helyes és elfogadható; mivel azonban a beiktató parancsolatokról, melyeknek különbségeit és hatások körét a Hármoskönyv első részének 34. cikkelye317 világosan említi, az országos kirendeltség munkájában szó sem téte-tik, nem volna felesleges itten megjegyezni azt, hogy azon beiktató parancsolatok, melyek „dicitur nobis”318 záradékkal adattak ki, habár a királyi adománylevél elő nem mutattatik is, a valóságos birtoknak védelmére mindaddig sikeresek legyenek, még a kereső felek bővebb ellenpróbákkal jussaiknak valóságát bé nem bizonyítják. Annyival inkább szükséges az új törvényben ezt világos meghatározással kifejezni, minthogy 142törvényeink, különösen a Hármoskönyv első részének fent említett 34. cikkelye min-den ilyen záradékkal kiadott iktató parancsolatoktól az adománylevelek előadása nél-kül a bizonyító erőt egyenesen megtagadja, a királyi curianak ítélete pedig (Plan. tab. de rad. jur. pag. 62. decis. 6.319) oly megkülönböztetést tesz, hogy az említett formájú parancsolatok más birtokának megnyerésére ugyan semmit ne érjenek, de a békességes birtoknak oltalmára mindenkor elegendők legyenek, – és mivel ezen különböztető magyarázat a természetes igazsággal a birtokbéli bátorság állandóságával, és az egyébként véget alig érő perek forrásainak elfojtására célozó törekedéssel tökéletesen egyező, helyes leend annak elfogadása.

Az iktatásról, bevezetésről.

A Hármaskönyv első részének 34. címe az adományok iktatóleveleinek különböző záradékairól szólt.

“Mondatik nékünk”, mondják nékünk.

Királyi kúriai döntvénytár. A gyökeres jogról. 6. döntvény 62. oldal.

Továbbá hasonlóul törvénnyé kell tenni az 1790. esztendei kirendeltségnek az 5. cikkely 6. §-ában előadott javallata szerint a királyi curianak azon ítéletét is (Plan. tab. et puritate stationis pag. 152-a dec. 1-a320) mely szerint a férfiak a leányágnak kezén és birtokában lévő javakra új adományt nyervén, a béiktatás tisztaságából keresetet nem formálhatnak a leányág ellen, habár az ellent nem mondott volna is, mert ily eset-ben a törvényekkel, különösen a Hármoskönyv első részének 37. cikkelyével321 egyező az, hogy a két ág jussainak mibenléte különös per útján határoztassék el.

Királyi kúriai döntvénytár. A beiktatás tisztaságáról. 1. döntvény 152. oldal

A Hármaskönyv első részének 37. címe az új adomány kétféle értelmét magyarázta.

A 6. cikkelyhez, De contradictione,322 hozzá kell még azt is adni, hogy azon adományleveleknél, melyek egyik vagy másik nemzetségnek felség- vagy hazasértésén ala-pulnak, nem elegendő a megajándékozottnak bébizonyítani azt, hogy azon nemzetségnek javaiból mások is hasonló címmel nyertek már, és bírnak királyi adományokat, hanem a haza- vagy felségsértés világos megmutatása szükséges, mert amint a királyi curia (Plan. tab. ad dandam, et recip. contrad. rationem pag. 72. de. 27.323) vi-lágosan és helyesen mondja, az adományleveleknek címeit bébizonyított valóságon, nem kétes gyanításokon kell alapítani.

Az ellentmondásról.

Királyi kúriai döntvénytár. Az ellentmondás okának adására és elfogadására. 27. döntvény 72. oldal.

Ugyan itten kell azt is világos törvénybe iktatni, ami eránt eddig némely bizonytalan kérdések forogtak fent, hogy tudniillik a megajándékozottnak nemessége mindenkor kétségtelen maradjon, habár királyi adománylevelének erejét az ellenmondók próbái semmivé tették is. Ugyanezen 6. cikkelynek 11. §-át az ügyészeknek adandó donatioról a választmánynak többsége324 helyesnek és az igazsággal egyezőnek találván, elfogadta. Némelyek325 azonban az 1619. esztendei 36.,326 és az 1655. esztendei 14332. cikkelyekhez327 képest azt kívánták, hogy mindazon ügyészek, teljes hatalmú kép-viselők és igazgatók, kik principalisaiknak328 pereit vezetik, azoknak javaira királyi vagy nádori ispányi adományt ne nyerhessenek, s habár ellenek bé nem bizonyítatnék is, hogy annak irományai kezeiken forogtak, kinek javaira adományt nyerének, s a kiren-deltség által javallott tisztító hit helyett ők, mint adományosok köteleztessenek bébi-zonyítani, hogy principalisaik gyengébb jussú javairól tudományokat nem azoknak irományaikból, hanem más valamely kútfőből vették.

Az ügyészeknek adandó donatioról a választmánynak többsége – Deák Ferenc s. k. javítása ebből: a kirendeltség.

Némelyek – Deák Ferenc s. k. javítása ebből: Méltóságos első alispány, Skublics Károly és Forintos József táblabíró urak.

Valójában az 1609:36. tc-ről van szó, amely kizárta az adományozásból az ügyvédek és titkárok bi-zonyos körét.

Az 1655:32. tc. az 1647:135. tc. rendelkezéseit a királyi és országos bizottságokra, az 1609:36. tc-t pedig a káptalanok és konventek titkáraira és jegyzőire, valamint az ügyvédekre is kiterjesztette.

Uraik.

A 7. cikkely, De aequalitate juris inter sexum et sexum,329 nincs semmi észrevétel.

A nemek közti jogegyenlőségről.

A 8. cikkely, De quartalitiis,330 a leányi negyednek közönséges böcsű (communis aestimatio) szerint leendő kiadását határozza meg, ezen közönséges böcsűre nézve pedig azt rendeli, hogy mivel Werbőczynek idejétől fogva minden vagyonnak ára te-temesen nevelkedett, a közönséges böcsű is ezen nevelkedés tekinteténél fogva mindenre nézve tízannyira emeltessék, mint amennyi Werbőczy Hármoskönyvének első részében, a 133. cikkelyben elszámláltatik; ezen felemelés azonban csak önkényes, és sem törvényes, sem valóságos gazdasági alapon nem épült, mert némely vagyonnak ára, a nevezett időtől fogva talán tízszernél többre is nevelkedett, midőn ellenben más érték hajdani böcsében nem sok nagyobbodást nyert, sőt talán vesztett is, mert a nemzeti csinosodás, az idő szelleme, s az ezzel járó közönséges ízlés nem tartott mindenre nézve tökéletes súly eránt, így példának okáért az említett 133. cikkely szerint Werbőczynek idejében egy közönséges kifolyó halastó, melynek különös re-keszei sem voltak, éppen annyira böcsültetett, mint egy királyi mértékű jó erdő, – a királyi mérték pedig az ezen cikkelyben feljegyzett arány szerint közel harmadfél száz holdot tett 1200 ölével számlálva, ugyanazon halastó többet ért akkor, mint a legjobb felülcsapó malom, melynek elegendő vize nyáron sem fogy meg soha; századunkban pedig úgy hisszük, kevés halastó vagyon, melyet ilyen csere mellett valaki magáévá ten-ni kívánna. Nem volna tehát igazságos a 133. cikkelyben elszámlált közönséges bö-csüt minden vagyonra nézve tízszeresen felemelni, de nem is szolgálhatna ezen fele-melt böcsü változhatatlan arányul, mert a vagyonnak érteke valamint eddig, úgy ezu-tán is a haza környülállásai szerint, időnként szállni vagy emelkedni fog. Sokkal helyesebb és igazságosabb leend tehát a közönséges böcsünek meghatározását nem puszta önkényen, hanem törvényes alapon építeni, melyen az már Werbőczynek ide-jében gyökerezett, és mivel az említett 133. cikkelynek 3. §-a szerint a közönséges 144böcsü a valóságos örökös böcsünek csak egytized része volt, új törvény által határoz-tassék meg, hogy ezentúl a közönséges böcsű ne a 133. cikkelyben elszámlált meny-nyiség szerint vétessék fel, hanem az örökös becsűnek egytized részét tegye mindenkor; így legalább bizonyos és igazságos lesz az, mert a vagyonnak böcsével hasonló arányban fog nevelkedni, és törvénytelen sem leend, mert azon állapotra vonatik vissza, melyben első törvényes rendeltetésének idejekor volt, – az így módosított kö-zönséges becsű szerint lesz tehát ezentúl a leányi negyed kifizetendő.

A leánynegyedről.

Ugyanezen cikkelyhez megjegyeztetik az is, hogy mivel az első szerző maga nemzetsége között végrendelése által szabadon határozást tehet, és azon javakat, melyeket egyedül fiágra nyert, adományban mind a két ágra szállíthatja, ilyen esetekben azonban a fiágnak kihaltával a királyi fiscus azon javakat igaz jussal kezére veszi, ne-hogy akkor a jószágtól eleső leányág, mely még a leányi negyedet meg nem kapta, ebbéli jussaiban csorbulást szenvedjen, világos törvény által határoztassék meg, hogy a királyi fiscus azon szín alatt, mintha a leányág az őtet nem illető javaknak több szá-zados bírásából úgy is elég hasznot nyert volna, vagy akármi más okból is a leányi ne-gyed törvényes kiadását meg ne tagadhassa, mert a királyi fiscusnak azon javak jövedelmeihez mindaddig semmi köze nem volt, míg a fiág egészen ki nem halt; de amúgy is a Hármoskönyv első részének 29. cikkelye331 szerint a királyi fiscus az ilyen javakat el nem foglalhatja, míg az özvegynek és leányoknak jussaikért eleget nem tesz.

A Hármaskönyv első részének 29. címe a magvaszakadás címén elnyert adomány esetére szolgáló eljárást szabályozta.

A 9. cikkely, De jure capillari 332 változtatás nélkül elfogadható.

A hajadoni jogról.

A 10. cikkely, De juribus viduarum,333 az özvegyi tartás, a jegypénz és az asszonyi ho-zomány eránt hasznos és helyes rendszabásokat javall. Az özvegyi tartás eránt igaz-ságos a kirendeltségnek azon javallata, hogy midőn az elhalálozott férjnek gyermekei maradnak, az özvegy akkor özvegyi tartás fejében csak annyi részt kívánhasson férjének javaiból, amennyi egyik gyermeknek fog jutni osztályába, – de a mag nélkül elhaló férjeknek özvegyei már egészen más tekintetet érdemelnek; meg kell itt azon özvegyeket, kiknek férjeik tetemesebb értékekkel bírtak, különböztetni a szegény sor-sú, csekély birtokú nemeseknek özvegyeitől, kik férjeiknek halála után gyámoltalan ínségre jutnának, ha őket a törvény özvegyi tartásaik nagy részétől megfosztaná, – nem lesz tehát igazságtalan az országos kirendeltségnek javallatát úgy módosítani, hogy ahol az elhalt férjnek elegendő értéke maradott, ott özvegyi tartás fejében az özvegy férjének csak fele értékét tarthassa meg; az olyan kis vagyonú nemeseknél pedig, kiknek minden vagyonaik alig voltak elegendők az élhetésre, kik szükségeiket nem annyira csekély javaiknak jövedelmeiből, hanem nagy részben szorgalmok által, szolgálatok vagy hivatalok rendes jövedelmeiből pótolták, s ugyanazért méltán tartani 145lehet, hogy elholtak után gyámoltalan özvegyeik kenyeret kereső férjeiktől megfosztva, ha még a javaknak felétől is elesnek, végső szükséggel fognak küszködni; az özvegy férjének minden javait tartása fejében kezénél megtarthassa, mert az asszony, ki életkorának virágában bizodalmát, egész boldogságát és ifjúságának legszebb reményeit férjének sorsához kötötte, ki jót és rosszat, szerencsét és nyomorúságot, ínséget és örömet mindenkor megosztott férjével, és életének legszebb éveit a közös kenyérkeresésben, a közös szükségek legyőzésében töltötte, méltán megkívánhatja, hogy elaggott korában férjének ősi vagyona legalább a végső ínségtől mentessé te-gye; és valóban a természetes igazság szerént is több jussal kívánhat az ilyen özvegy férjének javaiból illendő élelmet, mint azon mellékes atyafi, kinek minden érdeme csak abban áll, hogy a sorsnak vakon játszó kénye őtet a mag nélkül elholttal egy nemzetségből szármoztatta. Nehogy azonban egy ilyen kivétel az egész törvény jótévő rendelését sikeretlenné tegye, nehogy a történhető eseteknek ezen kivételhez leendő al-kalmaztatása csupán az illetőknek önkényétől, vagy a hosszas törvénykezés költséges útjától függjön, törvény által kell még azt is meghatározni, hogy midőn valamely cse-kély értékű szegény nemes ember mag nélkül elhalálozott, a javakhoz just tartó mellékes atyafiak kérelemlevél által a vármegyének közgyűléséhez folyamodván, egy ki-küldöttséget kívánjanak, mely az elhalálozottnak minden javait, és azok jövedelmét, a rajtok fekvő terheket, és minthogy az özvegynek élhetése tette szükségessé ezen kivé-telt, annak tulajdon értékét is vizsgálóra vévén, meghatározzák, ha ugyan az özvegy férje javainak feléből sorsához illendően élhet-e, vagy ezen kivétel jótéteménye néki elkerülhetetlenül szükséges, és ezen határozáshoz képest intézzék el azt is, hogy fér-jének javaiból mennyit tarthat meg özvegyi tartása fejében, mennyit köteles az illető örökösöknek kibocsátani; mely intézetek tüstént teljesítésbe vetessenek, – szabad lé-vén a meg nem elégedőnek vélt sérelmét törvényes úton orvosolni. Továbbá minthogy az országos kirendeltségnek munkájában semmi rendelés nem tétetik az olyan öz-vegynek tartásáról, kinek férje tulajdon testvéreivel is osztatlanul, vagy még a szülőknek életében halálozván el, semmi különös osztálbeli javakat nem bírt, melyek hitvesének özvegyi tartásul szolgálhatnának; nehogy ezen esetben az özvegynek tör-vényes jussai csak másnak kegyelmétől függjenek, meg kell törvény által határozni, hogy az ilyen özvegy férjének osztályosait ugyan mindenkor, annak életben lévő szü-lőit pedig akkor, midőn a házasság azoknak megegyezésével köttetett, az örökösödési pernek bírája előtt törvényes úton is kénszeríthesse, hogy az ősi javaknak egyéba-ránt férjét illetett részéből méltán követelt özvegyi jussai törvényes mennyiségben, haladék nélkül kiadhassanak; mert ha világos törvényeink, különösen a Hármoskönyv első részének 54. cikkelye334 magának a fiúnak is hatalmat ád arra, hogy szülői megegyezéssel elvett hitvesének táplálhatása tekéntetéből tulajdon édesatyját is szoríthassa 146néki járandó ősi osztály részének kiadására, sokkal inkább megkívánja az özvegyek gyámoltalan sorsának tekéntete, hogy jussaik bátorságára sikeres intézetek tétessenek. Sőt mivel a Hármoskönyv első részének 53. cikkelye335 még más esetekben is ád hatalmat a fiúnak, hogy atyját osztályra kénszeríthesse, nem volna helytelen az özvegyi tartás kiadásának említett kötelességét mindezen esetekre kiterjeszteni, és a hozan-dó törvényt úgy alkotni, hogy minden özvegy, kinek férje törvény szerint követelhet-te volna tulajdon szülőin is az ősi javakból osztály részét, férjének halála után az öz-vegyi tartásra nézve hasonló jussal bírjon. A jegypénzekre nézve szükséges megjegyez-ni azt, hogy mivel az országos kirendeltségnek helyes véleménye szerint a kötelezett jegypénz az ősi javakat nem terhelheti, a polgárokra és jobbágyokra nézve pedig ed-digi törvényeink semmi törvényes jegypénzről említést nem tesznek, világos törvény által rendeltessék az, hogy mind a polgároknak, mind a jobbágyoknak mérséklett mennyiségben kötelezett jegypénzei még az ősi javakból is kifizettessenek; de ha a jegypénznek mennyisége a javak értékéhez képest felette nagy volna, azt az illető örökösök az úriszék vagy városi tanács előtt mozdítandó per útján mérséklett meny-nyiségre leszállítathassák, – azt azonban világosan meg lehetne említeni, hogy a kötelezőnek díját meghaladó jegypénz az ősiekből soha ne fizettessék, de ezen díjnak egynegyed részénél kisebb se légyen az. Többnyire a javallott törvénynek egyéb rendszabásai a polgárok és jobbágyok hozamányára, s amennyire az illető földesurak iga-zaival egyezők, özvegyi tartásaikra is kiterjedjenek. Végre minthogy azon kérdés, ha vajon a férjénél előbb meghalálozó feleség jegypénzéről szabad rendelést tehet e, még most is kétes vitatások tárgya, és csak a királyi curiának (Plan. tab. de aquisit. mobil. pag. 312. dec. 7-a336) világos ítéletén alapul azon vélemény, hogy a törvényes jegypénz ilyen esetben is szabad rendelése alá tartozzék az asszonynak; e részben a heányossá-got elhatározó törvény által pótolni szükséges. Tekintetbe vévén azt, hogy a jegypénz törvényeink által az özvegyek sorsának javítására vagyon leginkább rendelve, a férje előtt elhalálozott asszonynak pedig efféle segedelemre szüksége nincsen, tekintetbe vévén továbbá még azt is, hogy az asszony hittel pecsételt kötelességénél fogva férjét, ki miatt szülőinek ápoló karjait, az atyai házat, és minden vérséget elhagyott, ki őtet táplálja és oltalmazza, mindenek felett tartozik szeretni, köteles tehát azzal is, amit férjének értékéből követelhetne, halálának esetére férjét boldogítani; oly értelmű törvényt kellene alkotni hogy midőn a férje előtt elhalálozó asszonynak azon fér-jétől gyermekei nincsenek, a törvényes jegypénzről atyjafiainak, vagy más idegennek javára szabad rendelést ne tehessen, hanem az férjének kétségtelen tulajdona maradjon, ha azonban említett férjétől gyermekei vagynak, a jegypénzt azoknak, vagy azok közül egyiknek szabadon hagyhassa, mert ilyen esetben cselekedete az anyai 147szeretetnek legtisztább forrásából eredett, és az atya is köteles gyermekeinek boldogítására törekedni, sőt megeshetik az is, hogy az életben maradott férj ismét megházasodván, második hitvesével is gyermekeket fog nemzeni, az pedig csakugyan nem volna igazságos, hogy a második asszonynak gyermekei az első hitest illető jegypénzből részesüljenek, midőn az ő édesanyjok, ki férjét eltemette, az őtet illető jegypénzt közosztály alá nem ereszti. Egyébaránt ily módosítások mellett az egész cikkely elfogadható.

Az özvegyek jogairól.

A Hármaskönyv első részének 54. címe a fiút anyai jogon illető birtokokról rendelkezett.

A Hármaskönyv első részének 53. címe az apa és a fiú osztozásának eseteit sorolta el.

Királyi kúriai döntvénytár. Az ingó javaknak, hozománynak, hitbérnek és jegyajándéknak megszerzésére indított perekről. 7. döntvény 312. oldal.

A 11. cikkely, De testamentis337 helyes és elfogadható rendszabásokat foglal magában, de mivel ezen cikkely az egyházi rendnek végrendeléseiről még csak említést sem tesz, e tárgy pedig a törvényhozó hatalomnak különös figyelmét csak azért is megkívánja, mert a most fennálló szokás nagy részben csak magános szerződésen, és önkényből eredett főbb parancsolatokon alapul, ezen hiánosság pótolására különös megjegyzés szükséges.

A végrendeletekről.

Nem ismérnek nemzetünk régiebb törvényei semmi megszorítást, mely a magyar főpapoknak a természetes igazságban, és országunk alapos törvényeiben gyökerezett szabad rendelhetési jussát valóságos szerzeményeikre nézve csak legkevesebbet is gá-tolná, sőt III. András alatt az 1298. esztendei 28. cikkely338 világosan azt rendeli, hogy a püspökök önnön szerzeményeikről mindenkor szabad tetszésök szerint tehes-senek határozást. Későbben azonban, a 16. és 17. századokban számos vetélkedések támadtak a királyi fiscus és a főpapság között; sok megszorító királyi parancsolatok adattak ki, s ezek ellen a jussaik sérelmét nehezen szenvedő egyházi rend sok panaszokat terjesztett elő, míg végre Kollonich Leopold cardinalis339 és esztergomi érsek a magyar főpapok nevében azok végrendelései eránt 1702. esztendőben december 10-én a királyi kamarával örökös szerződésre lépett. Nem vala Kollonich a magyar egyházi rend által ezen alkura meghatalmazva, s noha mint országunk prímása, feje volt is az egyházi rendnek, hatalma mégsem terjedhetett annyira, hogy akarata minden egyéb főpapoknak, és későbbi követőiknek örökösen kötelező arányul szolgáljon. Nem is hallgatták el Kollonich önkényes tettét hazánk főpapjai, s nemcsak magános ellentmondásokban, hanem az országgyűlésen is nyilván panaszolkodott az egyházi rend ezen szerződésnek némely sérelmes pontjai ellen, mint az 1715. esztendei 16. cikkely bizonyítja. Ez volt az oka, hogy Kollonichnak alkuja egész kiterjedésében tör-vénykönyvünkbe sohasem iktattatott, hanem az említett 16. cikkelyben arról csak rö-vid említést tétetik, s az egyházi rend számos panaszainak megbírálása különös választ-mányra 148bízattatik, addig pedig, míg ezen válosztmány munkáját béfejezi, a szerződés tartalma általában, de csak ideiglen elfogadtatik. Mivel azonban az említett választmány soha semmi munkát közhírré nem tett, az ideiglen elfogadott szerződés némely változtatásokkal egész mostanig zsinórmértékül szolgált.

Az 1298:28. tc. értelmében a püspökök korlátozás nélkül, szabadon végrendelkezhettek saját tulajdonaikról.

Kollonich Lipót gróf (1631-1707), 1686-tól bíboros, 1692-től a bécsi udvari kamara, 1694-től a tit-kos tanács elnöke, majd egy évvel később a király esztergomi érsekké nevezte ki. Ezt a méltóságát haláláig viselte.

De habár Kollonichnak teljes hatalma lett volna is kötelezése által egy oly örökös és változhatatlan törvényt szabni, melyet követőinek elmellőzni vagy megszegni sza-bad nem volna, elvesztette mindazonáltal már ezen alku szerződésbéli kötelező természetét azon önkényes választások miatt, melyeket az egyik szerződő fél a királyi fiscus a papságnak megegyezése nélkül utóbb ezen alkura nézve főbb parancsolatok mellett eszközlött. Ugyanis Kollonich szerződésének 4. és 6. pontjai világosan azt rendelik, hogy a végrendelés nélkül elhalálozott főpap szerzeményeinek azon egy harmadrésze, melyről királyi megegyezés nélkül is szabadon rendelést tehetett volna, mindenkor az elhalálozottnak atyjafiait illesse, ha pedig atyjafiai nem volnának, akkor ezen harmad rész is, valamint szinte a megüresült egyházi javaknak jövedelme is az egyház és királyi fiscus között legyen felosztandó; ezen szerződésbéli határozást azonban Mária Teréziának 1776. esztendőben februarius 13-án kiadott parancsolata végképpen eltörlötte, és mind a szerzeményeknek harmad részét, midőn atyafiaik nincsenek, mind a megüresült egyházi főbb hivatalok egész jövedelmét a királyi fis-cus számára elfoglaltatni rendeltette. Ugyanezen főbb parancsolat zsinórmértéket szab a végrendelés nélkül elhalálozott kisebb egyházi rendbélieknek szerzeményeire nézve is, pedig ezekre Kollonichnak szerződése kiterjesztve nincsen.

Ezek szerint Kollonichnak szerződése már első alkotásakor törvénytelen lévén, a magyar egyházi rendnek országgyűlésén előadott panasza és ellenmondása által is meg vagyon sebesítve, szoros és örökös kötelezést tehát nem vonhat maga után; az 1715. esztendei 16. cikkely, mely annak rendszabásait ideiglen elfogadta, csak azon bizodalmon alapította határozását hogy az evégre rendelt választmány minden panaszokat megvizsgál, eloszlat minden nehézséget, azt, ami netalán törvénytelen, megorvosolja, s általában a szerződésnek minden helytelenségeit módosítja; ezen alapul szolgáló bizodalmat azonban megcsalta a következés, mert a választmány mindezekből semmit nem cselekedett, sőt az óhajtott orvoslás helyett a királyi fiscusnak későbben tett önkényes változtatásai még újabb sérelmeket okoztak, – most tehát csak-ugyan kötelessége lesz a törvényhozó hatalomnak minden magános szerződések el-törlésével ez érdemben is világos törvényt alkotni; mert helytelen, sőt veszedelmes az, midőn a szabad polgári szerkesztetéssel bíró hazában a polgárok egy részének jussait nem világos törvények, hanem alaptalan szerződések, vagy önkény szerént változható parancsolatok szorítják meg, és nem a törvény, hanem bizonytalan habozású rendszabások szolgálnak zsinórmértékül.

A magyar főpapok szabad rendelhetésének egyébként éppen nem igazságos megszorítását Kollonichnak idejében is csak azon egy tekintet javasolta, hogy gazdag szerzeményeiből a magyar anyaszentegyház is gyarapodjék, hazánk pedig a vad ellenség 149pusztításaiból eredő véghetetlen nyomorúságában segédet és enyhülést nyerhessen. Ha mindazonáltal vizsgálóra vesszük országunk azon főpapjainak tetteit, kik Kol-lonich alkujának előtte viselték az egyházi főbb hivatalokat, ha többeket elmellőzve, csak Pázmánynak, Lippaynak, Szelepcsényinek és Széchenyi Györgynek340 közhasznú jeles intézeteit és hagyományait öszvehasonlítjuk a későbben élt főpapok minden áldozatival, ha végre figyelmező tekéntetet vetünk magának az alkut kötő Kollonich-nak élete folytára, ki nemcsak főpap társainak jussait csorbította meg, hanem a törté-neti bizonyítások szerint országunknak több századok olta szabad polgári szerkesztetését is felforgatni tanácsolta, és ezért polgártársainak tiszteletét, sőt a fontolatlan tanács káros következései miatt fejedelmének kegyelmét is elvesztvén, mindenektől megvettetve, a hazájának pedig, és a magyar anyaszentegyháznak keveset használva vé-gezte életét, kénytelen leszünk megvallani, hogy a megszorításnak óhajtott célja csak-nem egészen eltévesztetett, s a magyar egyházi rend jussainak ezen sérelme hazánk közügyére nem sok hasznot, nem sok fényt derített. Igazságos tehát az egyházi rend-nek eddig elnyomott jussait világos törvény által helyreállítani. Ugyanazért a hozandó törvénynek az legyen tartalma, hogy minden egyházi személy, akár főpap légyen is az, akár kisebb egyházi hivatalt viseljen (a szerzeteseket ide nem értve) valóságos szerze-ményeiről minden különös királyi helybenhagyás nélkül, szabadon tehessen végren-delést, s ezen végrendelések eránt támadható minden kérdések az ország közönséges törvényei szerint intéztessenek el. Midőn azonban valamely egyházi személy végrendelés nélkül halálozott el, annak szerzeménye papi hivatalának a fejedelemtől nyert javainak az emberiségnek, és a közjónak tekintetéből a kereskedői munkára tett észrevételhez képest négy egyenlő részre osztassék fel, melyből egy rész a nemzeti közpénztáré, egy rész az egyházé, egy rész az atyafiaké, végre a 4. rész a főpapoknál a királyi fiscusé, a kisebb egyháziaknál pedig szegényeké legyen, és midőn az elhalálo-zottnak semmi atyjafia nincsen, akkor az egyébként ezeket illető rész is a nemzeti közpénztárt illesse; megjegyeztessék végre még az is, hogy az egyházi személyeknek olyan ingatlan vagyoni, melyeket uradalmi törvényhatóság alatt bírnak, úgymint sző-lők, házak, szabad adású szántóföldek, rétek és irtások, minthogy ezekben az örökösödés törvény és igazság szerint a földesúrnak jussaihoz tartozik, az említett felosztás alá soha ne kerüljenek.

Az említett főpapok mindegyike az esztergomi érsekségig jutott. Pázmány Péter 1616-1637, Lippay György 1642-1666, Szelepcsényi György 1666-1685, Széchényi György 1685-1695 között viselte ezt méltóságot.

Ezen cikkelyhez megjegyzésképpen hozzáadatik még az, hogy mivel törvényeink értelme szerint senki valóságos szerzőnek nem tekintethetik addig, még elidegenített ősi vagyonai vissza nem pótoltatnak, vagy az általa tett adósságok kifizetve nincsenek, ha hogy valaki ősi javait nagyobb adósságokkal terhelvén, vásárlott vagyonáról mégis végrendelést tesz, nehogy végrendelésbéli örökösei a nékiek hagyott értéket 150kezekre vegyék és elpazarolják, az adósságok pedig a meglévő ősieken maradván, ezáltal a törvényes örökösök károsodjanak, az illető törvényhatóságok kötelessége légyen, mihelyest a károsodást távoztatni akaró fél ezeránt próbákkal gyámolítva fo-lyamodott, a másik félnek meghallgatása mellett minden ilyen javakat törvényes zár alá venni, mely azonban tüstént megszűnjék, ha a folyamodó három holnapok alatt a végrendelésnek egész vagy részes megrontására mozdítandó perét folyamotba nem tette.

A 12. cikkely, De senioratu et jure primogeniturae,341 a törvénykezés elrendelésének 30. szakaszára, az 515. §-ra és a polgári törvények javallatinál a 4. cikkelynél tett meg-jegyzésekhez alkalmaztatva helybenhagyható.

Az idősebb és az elsőszülöttségi jogról (a hitbizományról).

A 13. cikkelyre, De divisione inter fratres in casu planae successionis suscipienda,342 világosabb kifejtés végett megjegyeztetik, hogy az osztály teljesítésének itten javallott rövidebb módja csak akkor vétethessék eszközlésbe, midőn az örökséget követelőnek, és az elhalálozottnak szármozási öszvefüggések köztudomány szerint tökéletesen világos, mert akkor, midőn ezen atyafiságos öszvefüggésnek bébizonyítása bővebb próbákat kíván, úgy szinte midőn az örökséget tartóztató valóságos birtokos vagy zálog levelet, vagy örökbe vallást hoz elő birtokának védelmére, a kiküldöttség semmi jus-sok és próbák vizsgálgatásába nem ereszkedhetvén, munkálódását azonnal megszün-tetni, s a követelő feleket törvényes útra igazítani leend köteles. Tartozzék továbbá a követelést formáló örökös azon naptól kezdve, melyen az örökösödés reá nézve va-lósággal megnyílott, egy esztendő alatt folyamadását ez érdemben a közgyűlésre bémutatni, ellenkezőleg pedig örökségének megnyerhetését ezen rövid úton többé ne eszközölhesse. Aki azonban az örökösödésnek megnyílásakor hazánknak határain kívül tartózkodott, vagy az örökséget tartóztatónak gyámsága alatt volt, arra nézve megtérésének vagy a gyámság alól lett felszabadulásának napjától kezdve számláltas-sék a megkívánt egy esztendő.

Az atyafiak közti osztályról világos örökség átvétele esetén.

Végre ezen cikkelyhez hozzáadatik, hogy midőn az osztozó testvéreknek egyike már előbb eltávozván, holléte nem tudatik, ha csak annak haláláról bizonyos és tökéletes próba elöl nem adatik, az osztoztató bíróság annak részére esendő osztályrészt különösen kimunkálván, kimetszvén, csak ideiglen adja a többinek birtokába, és azt mindenesetre különös bírói letiltás alá vegye, ha pedig az eltávozott 32 esztendők lefolyta alatt visszatérne, és testvéri öszveköttetése ellen a javak birtokosai által semmi kérdések nem támasztatnának, osztályrésze néki az illető törvényhatóság ha-talmával, rövid úton, per nélkül kiadassék, – de ha a kérdéses testvérnek visszatérte 32 esztendőnél utóbb történnék meg, örökösödését csak törvényes úton követelhesse.

151A 14. cikkely, De successione ab intestato,343 nem tesz említést a jobbágyok örökösödésének rendéről, mivel azonban köztapasztalás bizonyítja, hogy e tárgyra nézve hazánk minden vidékein, minden helységben, sőt némelykor ugyanazon egy helységben is az egyik és másik földesúrnak jobbágyai között egészen különböző szokás uralkodik, gyakran ezen szokás változó bizonytalan és önmagával is ellenkező, mert semmi talpkövön nem épült, s ugyanazért a kétséges kérdések megítélésében igazságos arányul nem szolgálhat, – de valóban meg sem férhet az egy jól elrendelt polgári szerkesztetésnek törvényes rendszerével, hogy akármely esetben is, különösen pedig egy oly fontos, oly gyakran előforduló, s majdnem minden polgárt érdeklő kérdésnél, mint az örökösödésnek kérdése, nem a szorosan meghatározott polgári törvények, hanem azokkal ellenkezőleg, a bizonytalan forrású helybéli szokásnak hatalma szabjon állandó zsinórmértéket, mely egykor talán az uradalmi tisztnek önkényes kedvezéséből, nem pedig a helység lakósainak közmegegyezéséből vette legelsőben kez-detét; valóban szükséges a jobbágyok örökösödésére nézve meghatározott világos törvényt alkotni. Tekintetbe vévén pedig a jobbágyi birtoknak törvényes természetét, az igazsággal leginkább egyező volna egy oly törvényes rendszabás, hogy minden ed-dig fennálló helybéli szokásoknak általános eltörlésével a jobbágynak ősi vagyonában, és a végrendelés nélkül hátrahagyott szerzeményekben is annak mind a két ágon lévő maradéki különbség nélkül egyformán osztozzanak; a mellékes atyafiaknak, a hiteseknek és özvegyeknek örökösedése az e részben hozott egyéb törvényeknek ren-deléséhez alkalmaztassék. Többnyire az egész 14. cikkely elfogadható.

A végintézkedés nélküli öröklésről.

Ezen helyen javallott az 1790. esztendei országos kirendeltség 17. lapján, a XVI. számmal jelelve egy különös törvényágozatot, mely a hazából kiköltöző polgártársainknak, és az itt letelepedett idegeneknek örökösödését tárgyazta, de azt a mostani kirendeltség egészen elhagyandónak véli. Mivel azonban az 1790. esztendei kirendeltségnek fontos okai, melyekkel a javallott ágozatot támogatta, nincsenek ezen új munkában megcáfolva, sőt elkerülhetetlenül szükséges is az elköltöző magyarok ön-kényének, mellyel az itt hagyott vérségnek igaz jussait gyakran csorbítják, törvény által gátot vetni, helyes és elfogadható leend az 1790. esztendei kirendeltség által javallott cikkelynek minden rendszabása, melyért is az említett egész cikkelyt hozandó törvényeink sorába felvenni nem volna felesleges.

15. cikkely, De mutua conjugum successione,344 helyes és általában elfogadható. Az özvegyek örökösödésének tárgyában mindazonáltal megjegyeztetik az, hogy a Hármos-könyv első részének 101. cikkelye,345 mely az ötven számot meghaladó ménesből az özvegyet egészen kizárja, semmi helyes és igazságos alapon nem épülvén, eltöröltessék, 152és ezen új törvénynek erejével az özvegy még a legnagyobb ménesekben is osz-tozhassék gyermekeivel. Továbbá ezen cikkelynek utolsó §-a, mely a polgárok közszerzeményéről szól, világos említéssel a jobbágyokra is kiterjesztessék.

A kölcsönös hitvesi öröklésről.

A Hármaskönyv első részének 101. címe értelmében az özvegyek csak akkor örökölhettek ménest, ha abban az állatok száma nem haladta meg az ötvenet.

A 16. cikkely, De successione fisci regii,346 ha annak rendszabása, különösen a 13. §-nak értelme kiterjed oda is, hogy a mag nélkül elhalálozott nemes embernek más föl-desúr fundusán bírt háza, földjei, szőleje, s az ezeken lévő minden épületek és javítások ingyen az illető földesúrra szálljanak, változtatás nélkül elfogadható.

A királyi kincstár örökléséről.

A 17. cikkely, De inventis thesauris,347 a kereskedői munkában tett azon észrevétel szerint, hogy a talált kincsek nem három, hanem ezentúl négy részekre legyenek fel-osztandók, s az egynegyed rész nemzeti közpénztárunkat illesse, módosítva helybenhagyhatók.

A kincstalálásról.

A 18. cikkelyre, De communicatione et repetitione litterarum,348 és

A közlő és (szökevény jobbágyot) visszakövető levelekről.

A 19. cikkelyre, De transumtis,349 általában megjegyeztetik, hogy az ezen tárgyak eránt mozdítandó perekben a bíróskodási hatalmat világos törvény által a szolgabírákra kell általruházni, kiket már ezen perekben a királyi curianak ítélete is (Plan. tab. de repet. literarum pag. 154. dec. 4-a350) törvényes bíráknak állít.

A (hiteles) másolatokról.

Királyi kúriai döntvénytár. A levelek visszakérésére indított perekről. 4. döntvény 154. oldal.

A 20. cikkelyre, De divisione,351 nincs semmi észrevétel.

Az osztályról.

A 21. cikkelyre, De nova divisione,352 megjegyeztetik az, hogy némelykor az osztozó férfi testvérek nem tekintvén a javaknak jussbéli különbségét, egyedül a gazdálkodás-béli könnyebbségért egyik vagy másik testvérnek mind olyan javakat adnak, melyek csupán csak fiágot illetnek, midőn ellenben a harmadiknak egész osztályrésze mind a két ágot illető javakból áll, következőleg idő multával az egyiknek leány, a másik férfi maradéki tetemesen károsodhatnak, megtörténhetik pedig az is, az új osztálybéli pert, mellyel ezen sérelmet orvosolni kellene, már folyamotba tenni nem lehet, mert egyik vagy másik osztozó fél minden javait elidegenítvén, a szükséges commassatio353 töb-bé meg nem történhetik, nehogy ekkor az osztozó felek maradékinak valóságos sérel-me mások pazarlásai miatt orvosolhatatlan maradjon, törvény által kell meghatározni, hogy ilyen esetekben, midőn tudniillik új osztálbéli pert kezdeni nem lehet, az osztályrészek úgy tekintessenek, mintha valóságos cserék lettek volna, és a különb természetű javak mennyisége számlálásba vétetvén, minden testvérnek javaiból annyi tekintessék fiágot, és annyi másrészről leányágot is illetőnek, amennyi őtet egyikből 153is, másikból is illetné, ha ezen javakat mind különösen felosztották volna. Többnyire ezen egész cikkely elfogadható.

Az új osztályról.

Az egyesítésről.

A 22. cikkelyre, De proportione communium territorii beneficiorum ex usu,354 némely nem csekély észrevételek adják elő magokat.

A föld-közbirtokosságok haszonvételbeli arányosításáról.

Ugyanis

1-ször. Az országos kirendeltség ezen javallott cikkelyben a közbirtokossági haszonvételek arányát tárgyozó perekből egészen kizárja a törvényes időmúlásnak just adó hatalmát, és ezen haszonvételeket a vérségi közös javakhoz hasonlítván, egyenesen azt rendeli, hogy mindaz, amit egyik vagy másik birtokos a közös haszonvételekből elfoglalt, tőle még 32 esztendő múlva is elvétetvén, közosztály alá tartozzék. Minthogy azonban törvényeink világos határozása véget nem érő perlekedések meggátolása miatt még oda is kiterjesztették az időmúlásnak törvényes erejét, hogy midőn valaki szomszédjának vagy másnak akárkinek birtokát, sőt egész határát, melyhez talán soha semmi jussa nem volt, erőszakkal elfoglalja, és foglalását 32 esztendeig háborgatás nélkül valósággal bírja, minden gyökeres jus és igazság nélkül csupán az időmúlásnak eltöltével is sikeresen védelmezhesse birtokát, nem lehet valóban semmi helyes és tőrvényes okot felhozni, mely az időmúlás erejének a közös haszonvéte-lek elfoglalására leendő kiterjedését gátolhatná, annyival is inkább, minthogy azokhoz magának a foglalónak is egy részben kétségtelen jussa volt. Igaz ugyan, hogy a vérség közös jussaiban törvényeink sem adnak helyet az elidősítésnek, mert a vérség kötelét, s az ebből eredő kölcsönös bizodalmat és szeretetet nem akarták őseink egy oly törvénynek megszorító rendelése alá vetni, melyet a természetes igazsággal is ellenkezőleg, csak a polgári társaság közboldogsága tett vala szükségessé, de másrészről igaz csakugyan az is, hogy a közbirtokosság nem mindenkor vérségi közös jussokon alapul, mert gyakran vételek, cserék és végrendelések, sőt gyakran az első megszállás és foglalás is olyan nemzetségeket tevének valamely határnak birtokosivá, melyek egy-mással legkisebb atyafiságos öszveköttetésben nincsenek; ezekre nézve tehát megszűnnek a törvény kivitelének okai, melyek csak ó vérségi jussok sérthetetlen szentségét kívánták kéméleni. Továbbá sok foglalás akkor, midőn legelsőben történt, még csak távolról sem sértette meg érezhetőleg a többi közbirtokosnak jussait, mert a míveletlen földnek, az erdőnek vagy közlegelőül szolgáló gyepeknek oly terjedett vala mennyisége, hogy a foglalás után is több maradott közhasználás alá, mint aminek a birtokosok hasznát venni képesek valának, ugyan azért az efféle foglalásokat is nem csak nem gátolták, hanem önkényes elnézésök által mind egy helyben hagyták azok, kiknek azt megakadályozni kétségtelen jussok lett volna, – magát a közjót tekintve pedig nem kárt, sőt hasznot eszközlő némely foglaló, mert a puszta vadont kiragadván hajdani míveletlen állapotából, szorgalma által nevelte a nemzeti köziparkodásnak 154gyümölcseit, ha tehát a törvénynek javallott rendelése szerint minden foglalások közosztály alá lennének tartozandók, büntetve volna azon iparkodó gondos földmí-velő, ki az első mívelésnek költségeit bizonytalan reményekért kockáztatva nevelte hazánknak közkincsét, s annak egyenes kárával a vigyáztalan henyélőnek maradéki gyarapodnának; rosszabb volna sorsa minden közbirtokosnak, mint akármely idegené, kinek az időmúlás jussát egyenesen megengedik törvényeink; felbomlanának a százados osztályok, cserék és eladások, melyeknél a hajdani foglalások valóságos két-ségtelen birtok gyanánt vétettek tekintetbe, ezen felbomlások pedig a legterhesebb perlekedéseket szülhetnék, – egyszóval a fekvő birtoknak a vagyonbéli közbátorsággal öszveszőtt állandósága számos ingadozó változásoknak lenne kitéve. Szükséges tehát a hozandó törvényt úgy módosítani, hogy a törvényes időmúlásnak just adó hatalma, minden közbirtokosságbéli haszonvételekre kiterjedjen.

Azt is javallja 2-szor az országos kirendeltség, hogy a közös haszonvételeknek arány szerint leendő felosztásánál csak a valóságos régi jobbágyülések mennyisége szolgáljon zsinórmértékül, de ezen javallat sem leend általjában elfogadható. Mert ha a jobbágyülések alatt csak azok értetődnek, melyek az urbárium béhozásakor már meglévén, a régi urbáriumban is bennfoglaltatnak, gyakran megtörténhetik az, hogy olyan földesúr, kinek nemzetsége hajdan csak zselléreket bírván, a régi urbáriumban feljegyzett jobbágyülésekből semminek ura nem volt, éspedig azért nem volt, mert egy csak szóval végzett, de írásban nem foglalt régiebb osztályban, melyet előmutatni vagy bébizonyítani nem képes, néki a földdel bíró jobbágyok helyett csak zsellérek jutottak, a közös haszonvételek felosztásakor vagy éppen semmit, vagy nemesi telkéhez mérve csak igen csekély részt fog nyerni, holott az egész határnak legnagyobb részét bírja, és már most számos jobbágyai vagynak, mert nagy kiterjedésű major föld-jeiből új jobbágyüléseket alkotván, a hajdani zselléreket telekes jobbágyokká tette, s ezáltal az közadó fundusát is gyarapította, sok szegény köznépnek pedig bizonyos élel-met adott. Ha ellenben a régi jobbágyüléseken kívül minden azolta alkotott, és most valósággal meglévő jobbágyülések is számlálás alá vétetnek, könnyen megeshetik, hogy az, aki majorbéli foglalásaiból jobbágyüléseket alkotott, és elegendő belső fundusa nem lévén, az ebbéli hiánosságot jobbágyainak engedett külső telekkel pótolta, jobbágyüléseinek száma szerint a közös haszonvételek legnagyobb részét birtokostársainak kettős kárával magához ragadja. Legtanácsosabb volna tehát az említett javallatot úgy változtatni, hogy ahol a szármozási járandóság kétségen kívül világos, ott egyenesen és egyedül az szolgáljon a felosztásban arányul, ahol pedig ezen járandósághoz némely kérdések férnek, vagy azt kifejteni semmiképpen nem lehet, ott a valóságos bel-ső telekek, melyek a közbirtokosoknak harminckét esztendő olta kétségtelenül és minden háborgatás nélkül valóságosan birtokában vagynak, hitelesen felmérettetvén, hold számra véve légyenek az arányos pernek kulcsai, mert eddig is a belső telekek jussánál fogva használták a közbirtokosok közös haszonvételeiket; az idegen vevők gyakran csak ezen jus miatt fizették meg nagyobb áron a kisebb kiterjedésű belső tele-ket, 155a kirendeltség javallatának elfogadása által azonban sok ilyen telek, mely egykor talán csak zsellérház vala, régi jobbágyülésnek tehát nem tekintethetik, a közös ha-szonvételekből egészen kizáratnék, s így a vevőknek az eddigi törvényes szokásban gyökerezett bizodalma meg volna csalva; minden efféle csalódás pedig a törvényhozó hatalomnak a lehetőségig gátolni fő kötelessége. Hogy ezen felosztási zsinórmérték éppen nem igazságtalan, maga az országos kirendeltség is elisméri javallott cikke-lyének 6. §-ában, ahol szinte a belső telekek mennyisége rendeltetik aránynak olyan határokban, melyekben a régi jobbágyülések minéműségét és valóságos számát zavart állapotok miatt megtudni nem lehet, ha tehát ilyen határokban nem igazságtalan az, nincsen semmi fontos ok, miért ne lehetne azt az eddigi szokás szerint általános kulcsnak elfogadni, és miért kellene inkább a hozandó törvénynek sikerét mindazon nehéz megfejtésű kérdések alá kitenni, melyekkel a perlekedő felek a jobbágyülések meghatározásában küszködni kénytelenek lennének.

A puszták arányos felosztásánál éppen nem lehet a jobbágyülések mennyiségét zsinórmértékül használni, mert számos puszták találtatnak hazánkban, melyek népesítve soha nem valának, vagy ha voltak is, a hajdani jobbágyülések mennyiségét azok-ban kinyomozni már ma nem lehet; mivel pedig némely pusztáknál a szármozási já-randóság sem tökéletesen világos, és az is megtörténhetik, hogy egyik vagy másik bir-tokos a közel fekvő faluban lévő majorjához használván pusztabéli telkeit, nem bír semmi belső fundust a pusztának határában, azért azonban a közös haszonvételekből ki nem rekesztethetik, de amúgy is pusztákon a belső teleknek mekkorasága job-bára csak a birtokosnak önkényes foglalásától függ, ezek eránt célarányosabb leend azon határozás, hogy ahol szármozási járandóság nem találtatik, a közös haszonvételeknek felosztásában minden pusztai birtokosnak egész valóságos birtoka, melyet 32 esztendőtől fogva nyilván és háborgatás nélkül folyvást használt, szolgáljon arányul, mert a pusztákon hamarébb elnézi minden közbirtokos azt, midőn egyik vagy másik a majorja mellett lévő tulajdon szántóföldjéből még egypár holdot kerít udvarához, mint azt, ha 10 vagy 20 holdot a közös erdőből kiirt, vagy annyit a legelő gyepből elfoglal, pedig sokkal több különbséget szül a felosztásnál két hold belső te-lek, midőn a belső telkek mennyisége szolgál zsinórmértékül, mint tíz, sőt gyakran száz hold szántóföld akkor, midőn az egész birtoknak kiterjedése teszi kulcsát az arányos osztálynak.

Végre 3-szor. 10. §-ban az egész határnak tagos elosztását javallja az országos kirendeltség oly móddal, hogy a major földek is commassaltatván,355 minden birtokosnak egy tagban adassanak ki; az előbbi major birtoknak mennyiségére pedig, és mi-néműségére különös tekintet lévén, minden különbség és ebből eredhető hiányosság kipótoltassék. Óhajtani lehetne valóban, hogy ezen törvényjavallat mindenhol sikeresen 156eszközölhető volna, de a gazdálkodásbéli köztapasztalás bizonyítja, hogy hazánk némely vidékein, és különösen ezen megyének nagy részében a földek szerencsétlen fekvése és minéműsége valóban győzhetetlen gátokat vet a tagos osztályok igazságos teljesítésének. Vagynak tudniillik olyan határok, melyeknek egy része a faluhoz közel, vagy a völgyek ölében búja termékenységű, és iparkodás mellett bőven megjutalmazza fáradságát a földmívelőnek; midőn ellenben a dombok meredek oldalai, s a határszé-lén lévő dűlők csak alig adják az elvetett magot kétszeresen vissza, pedig ilyen dűlők-nél a minéműségnek hiányait mennyiséggel pótolni nem lehet, mert valóban mindent felszámlálva, tíz holdnak a sok munka, sok elvetett mag után bévett tiszta jövedelme sokszor nem ér fel a másik dűlőben fekvő egy-két holdnak valóságos hasznával. – Sok dűlőnek vízárkok által öszveszaggatott oldalában csak alig lehet egy-két holdot használni, pedig az egész dűlőt a felosztás alul kihagyni sem lehetne, és mégsem talál-koznék olyan birtokos, ki azt egész osztályában elfogadni kész volna. Továbbá megyénkben a határok kisebb terjedése miatt sok és költséges épületek vagynak minden gazdaságnál, és midőn országunk alsó vidékein sok terjedt gazdaságnak minden épü-lete csak egy cselédház, egy-két földgunyhók, és legfeljebb egy-két istálló, nálunk ak-kor a sokkal kisebb jószág is aklokkal, istállókkal, cséplő, szénás, sőt némelykor gabonás pajtákkal is terhelve vagyon, mert csekély termelésünket gondosan őrizzük, s azt az időjárás viszontagságainak bétakarítás után is kitenni nem igen merjük, – ha te-hát itt is hatalmában állana minden birtokosnak többi közbirtokos társait tagos osztályra per által is kénszeríteni, könnyen megeshetnék az, hogy egyik vagy másik birtokos, kinek a faluhoz közelebb esvén eddig minden birtoka, tulajdon lakóháza kö-rül minden szükséges gazdasági, nem csekély értékű épületekkel fel vala készülve, most egész osztályát a határnak legtávolabb részében kapja, kénytelen lesz tehát költ-séges épületeit elbontatva tagos osztálára általtétetni, vagy ha ezt véghezvinni tehetetlen lenne, gazdasága pusztulásra jut, s akkor a javallott törvény által célba vett hasz-nokat nem igen fogja érezni, pedig ilyen vidékeken, mint amilyen megyénknek nagyobbik része, számos hasonló esetek történhetnének. Továbbá némely határokban az egyik vagy másik birtokos nem csekély áldozatokkal cserélte öszve másokkal föld-jeit, mert egyiknek többet adott, a másiknak készpénzt fizetett, csak hogy birtokát majorjához közelébb, vagy valamely jobb dűlőbe vonhassa; az osztozók mindenkor különös tekéntetben vették az egyik vagy másik testvérnek jutott földek helyhezteté-seit és minéműségét, a jószágot vásárlók hasonló tekéntetek miatt jobb áron fizették a megvett javakat mindezen eseteknél, tehát a valóságos birtoknak mostani helyhez-tetésén terhes szerződések épültek, melyeket eldönteni vagy kijátszani soha nem függ-het egy harmadiknak önkényétől, kivált midőn még jussainak sérelméről sem pana-szolkodhatik. Ha azonban a tagos osztályok eszközölhetése pernek tárgyává tétetik, minden birtokosnak hatalmában leend az efféle szerződések alapját megrontani, mert kényszerítheti birtokostársait, hogy régi birtokaiktól megváljanak; a helyheztetésnek és minéműségnek igazságos pótolása pedig csak azért sem leend általában tökéletes, 157mert elhatározását nem valamely törvényben gyökerezett állandó zsinórmérték, hanem a bíróságnak bizonytalan és gazdasági tapasztaltságához képest változó önkénye fogja vezetni.

Egyesítvén.

Jobb volna tehát itt is, valamint a kilencedek bérbeadásánál csak tanácsló, nem pedig kötelező törvényt alkotni, mert ahol a tagos osztály minden közbirtokosnak hasznos, ott jobbára minden erőltetés nélkül is eszközölni fogják azt a birtokosok, mihelyest hasznos voltáról meggyőződnek, ahol pedig az valóságos kárt okoz valamelyik birtokosnak, ott már magában igazságtalan, mert a természetes igazság és a tulajdonnak sérthetetlen jussai nyilván tiltják, hogy egyiknek gyakran talán százados birtokát háborgatni, sőt csorbítani lehessen a másik birtokos jobb létének eszközléséért.

De ha mindezek mellett a tagos osztályok törvényes megállapítása csakugyan erősen sürgettetnék, szükséges a hozandó törvénynek kötelező hatalmát csupán csak olyan határokhoz szorítani, hol a dűlők földkeverékének és helyheztetésének egyforma, vagy legalább egymáshoz közelítő minéműsége a különbségbéli hiányoknak pótolását vagy éppen szükségtelenné, vagy könnyen eszközölhetővé teszi; de ott is mindenkor csak úgy történhessék tagos osztál, hogy a jobbágyok regulatiojának tel-jesítése, és a nékik járandó legeltetőnek kimetszése után a fennmaradott dűlőkből min-denkor a legkisebb birtokos választhasson legelsőben, és a választhatási jus a birtok mekkoraságának fordított rendje szerint illesse a közbirtokosokat, s a valóságos bir-toknak egész mennyisége szolgáljon arányul.

A könnyen felosztható közlegelők azonban, a berkek és erdők, egyszóval mindazok, amik eddig is közösek lévén, senkinek különös kizáró bírásában nem voltak, hogy ha helyheztetésök megengedi, minden határban tagokban osztassanak fel, és ezen osz-tálnak teljesítését per útján is lehessen eszközölni, de a jobbágyokat illető közlegelő soha legkisebb törvénytelen csorbulást ne szenvedjen. Többnyire a javallott cikkelynek minden egyéb rendszabásai ezen elszámlált módosításokhoz alkalmaztatva helybenhagyhatók.

A 23. cikkelyre, De sublatione curalium beneficiorum,356 nincsen semmi észrevétel.

A nemesi haszonvételek eltörléséről.

A 24. cikkelyre, De metis ex usu et privilegio,357 megjegyeztetik az, hogy mivel olyan helyeken, ahol semmi kérdés nem volt ugyan a határok között, hanem az elpusztult határjelek megújítása, vagy új halmoknak hányása volt csak szükséges, ezen foglalatosság teljesítését az eddigi törvényes szokás szerint egy arra megkért szolgabíró segéd esküdtjével együtt mindenkor eszközölhette, most sem leend szükséges a régi szokást e részben megváltoztatni; meg kell tehát a szolgabíráknak kezénél továbbra is hagyni azon hatalmat, hogy a határt járó felek kölcsönös megegyezésénél fogva 158halmokat hányathasson, mert ezek munkálódása költséget sem kíván annyit, mint az országos kirendeltség által javallott azon kiküldöttségek, melyeket a vármegyének kel-lene kinevezni, s így a felek kevesebb terheltetéssel érhetnék céljokat, hamarább is megtörténhetnék a határjárás, mert a felek által megkért szolgabírónak, ki úgyis nem ítélő, hanem csak törvényes bizonyság lehet, és egész hatásköre tüstént megszűnik, mihelyest a felek között határbéli villongások támadnak; a vármegyének különös ki-küldetésére szüksége nem levén, a felek sem volnának kénytelenek gyűlésre várakozni, a javallott kiküldöttségek azonban kiküldés nélkül nem munkálódhatnának, és ha-talmok sem lehetne nagyobb, mint eddig a szolgabíráké volt, mert ahol kétséges kér-dések eldöntése forog fent, ott törvényeink szerint csak az alispány mint törvényes bíró vagyon ítélő hatalommal felruházva.

A szokásos és a kiváltsággal megállapított határokról.

Ugyanezen cikkelynél kell ismételni hazánknak azon sérelmét, melyet az országosan öszvegyűlt rendek már 1811. esztendőben, és későbben 1826-ban (acta comit. tom. 2. pag. 1275.358) felterjesztettek, hogy tudniillik némely a határbéli perekben az alispányoknak törvényes ítéletét, hazai törvényeink világos rendelésének ellenére a nagyméltóságú magyar udvari cancellaria saját önkényes hatalmával eldöntötte, s ez-által a törvénykezésnek rendszerét egészen megzavarta. Világosan ki kell tehát fejezni a hozandó törvénycikkelyben, hogy a határbéli perek rendes és törvényes bíráinak ítéletét a nagyméltóságú magyar udvari cancellária soha semmi szín alatt meg ne vál-toztathassa, hanem a sérelemről panaszolkodó fél egyenesen, és egyedül rendes ítélőszékeink előtt törvényes úton nyerhessen orvoslást.

Országgyűlési irományok 2. kötet 1275. oldal.

A 25. cikkely, De decimis clericalibus ex jure et usu,359 helyes és elfogadható. Nem len-ne azonban felesleges a hozandó törvényben még azt is világosan kifejezni, hogy mi-vel a papi tized a jobbágynak semmi későbben tett foglalásaiból, irtásföldeiből vagy utóbb beültetett szőlejéből törvényesen éppen nem járandó, a tizedet haszonbérben bíró földesúr pedig egyedül a bérbeadónak lévén képviselője, jussait többre nem ter-jesztheti; papi tizednek neve alatt soha semmi földesúr az irtásföldekből és más efféle későbbi foglalásokból, melyekből maga tizedet adni nem engedne, ha az egyházi személy természetben szedné tizedeit, jobbágyaitól semmi szín alatt ne követelhessen, habár ezen bitanglott jusnak használásában mindeddig benn volt is, s az ezeránt panaszolkodó jobbágyoknak rövid panaszos per útján a sérelmet orvosló igazság ha-ladék nélkül kiszolgáltassék, megmaradván amúgy is minden földesúrnak azon jussa, mellyel az urbariális munkában kifejezett mód szerint a jobbágyok kezénél lévő irtásföldeket visszaválthatja, vagy azok eránt új szerződésre léphet.

A szokás és jog szerinti papi tizedről.

A 26. cikkelyre, De fassionibus perennalibus, et eas celebrandi modo ac loco,360 különösen a 3. §-ra nézve megjegyeztetik, hogy a hiteles káptalan vagy klastrom361 valóságos két 159tagjának a káptalan által leendő kiküldése csak akkor légyen szükséges, midőn azok káptalan vagy a klastrom kebelén kívül veszik által az eladónak örök bévallását, magában a klastromban vagy káptalanban pedig elég légyen mindenkor csupán csak két tag előtt, minden kiküldés nélkül is az örök bevallást kijelenteni, mert egyébként az is könnyen megtörténhetnék, hogy a kiküldő káptalan vagy convent több tagoknak be-tegsége, vagy távulléte miatt teljes számmal öszve nem ülhetvén, a kiküldés meg nem történhetnék, s ekkor a bevallónak költséges várakozása, vagy terhes utazásának is-métlése lenne szükséges, a felek terheltetését pedig minden lehető módon elmellőzni fő kötelesség. Ugyanezen cikkelynek 7. §-a csak oly értelemmel lesz elfogadható, hogy a leányág a fiágot illető javakra nézve csak akkor nem bír vételbéli elsőbbséggel, és csak akkor nem kívánhatja az azok eladásánál az előintést, midőn azon javak magában az adománylevélben egyedül fiágra vagynak ajándékozva.

Az örökvallásokról és azok véghezvitelének módjáról.

Értsd: hiteles helyek – hiteles (közokirat kiállítására jogosító) pecséttel rendelkező egyházi testületek.

A 27. cikkelyben, De praemonitione fassionibus praemittenda,362 nem volna felesleges megemlíteni, hogy az előintés, úgy szinte az örök bévallásnak kihirdetése, melyet a feljebbi cikkely javall megrendeltetni, a vármegyének kisebb gyűlésében soha meg nem történhessék, és ha megtörténik, azon oknál fogva, hogy a kisgyűlésnek jegyzőkönyve a közgyűlésen úgy is felolvastatik, néki soha semmi erő nem tulajdoníttassék, mert az előintésnek, és az említett kihirdetésének fő célja a köztudomány, ezt pedig kisgyűlésen kevesebb sikerrel lehet elérni, habár a jegyzőkönyv közgyűlésen felolvas-tatik is, minthogy az ilyen felolvasás közben némely csekélyebb érdemű tárgyok a fi-gyelmet könnyen elfutják.

A bevallások előintéséről (előzetes megintéséről).

A 28. cikkely, De necessariis, et rationabilibus fassionibus363 készült. Hazánkban a nem-zeti szorgalomnak gyorsabb terjedését, s országunk közhitelének emelkedését semmi hathatósabban nem eszközlené, mint egy oly törvény, mely szerint az ingatlan ősi nemes birtoknak örökös eladása mindenkor változhatatlan maradna, s azt a vérségnek soha semmi szín alatt felbontani, vagy kérdés alá venni szabad nem volna; de másrészről valóban fontos, és figyelemre méltó tekéntetek ellenzik egy ilyen törvény-nek alkotását, mert annak oltalma mellett a gondatlan pazarló tulajdon vérségét, sőt gyakran önnön magzatit is végképpen kifoszthatná mindazon javakból, melyek őseitől fáradság és érdem nélkül jutottak kezére, néhány terjedtebb birtokú hatalmas nemzetségek pedig tartózkodás nélkül magokhoz vonnák a fekvő javaknak legnagyobb részt, s ezáltal országunk kisebb nemzetségének nem csekély része lassanként minden birtokából kipusztulna; jobb tehát e részben fennálló törvényeinket, s a hajdankornak ezen törvényekben gyökerezett régi szokását tovább is fenntartanunk. Mivel azonban nemcsak az eladóknak nemzetségi jussai kívánnak kémélést, hanem a vevők tulajdonának állandó bátorsága is megérdemli a törvényhozó hatalomnak gondosabb figyel-mét, 160szükséges leend fennálló törvényeinket, s a kirendeltség által javallott ezen cikkelyt oly móddal változtatni, hogy e kettős cél legalább csak valamennyire is egyesül-jön, és valamint egy részről az ősi fekvő birtoknak határtalan örökös elidegenítéséből eredő károsodást az illető vérség annak idejében törvényes úton orvosolhassa, úgy szinte más részről a megvevőnek tulajdona se légyen örök időkre kitéve mindazon bizonytalan habozású változásoknak, melyek azt a vérség törvényes lépései által még századok múlva is érhetnék. Törvény által kell tehát meghatározni, hogy az eladó fél halálának napjától számlálandó harminckét esztendők után az igaz lélekkel kötött örök bévallást senki többé fel ne bonthassa, s a megvevő vagy annak maradéki vásárlott javaik birtokát a törvényes időmúlásnak just adó hatalmával védelmezhessék, mely időmúlást sem ellenmondás, sem puszta bírói megintés félbe ne szakaszthasson, hanem a jussával élni akaró köteles legyen a megvett javak valóságos birtokosát, vagy az egész vételbéli sommának megkínálásával bíróiképpen megintetni, s az időközben történt javításokért is tüsténti kielégítést ajánlani, vagy azt a bévallás eldöntésére törvényes bíróság elébe perbe idéztetni, mely lépések által a kérdéses javakat kibocsátani, mégis vonakodó birtokosnak elidősítése jussa félbeszakadván, a már el-töltött időt soha mentségül fel ne hozhassa, hanem időmúlása csak akkor légyen tökéletes, ha az említett mód szerint történt megintés vagy idézés után ismét 32 esz-tendőt eltöltött a vett javaknak birtokában. Nehogy azonban a pernek puszta kérdése által is minden pénz nélkül elölhessék az illető vérségbéliek a vevőnek jó lélekkel szerzett igazát, a hozandó törvénynek rendelése kiterjedjen oda is, hogy midőn a perbe idézett vagy megintetett birtokos vételbéli pénzének és javításainak kifizetését kérvén, a per alatt lévő javak kieresztését megajánlja, a pert mozdító kereső fél pedig a javakon fekvő sommát ezen ajánlásnak napjától, vagy a bírói törvényes ítéletnek hozásától számlálandó három holnapok alatt le nem teszi, kezdett pere tüstént leszállíttatván, úgy tekéntessék, mintha soha kezdve nem lett volna, és a valóságos bir-tokos időmúlási jussának félbeszakasztására semmit ne érjen. Többnyire a most kima-gyarázott kétféle módon kívül sem az erőszakos háborgatás, sem akármely egyéb törvényes vagy törvénytelen cselekedet a vevő fél időmúlási jussának félbeszakasztására vagy eldöntésére törvényes erővel soha ne bírjon.

A (vég)szükségből tett és az okszerű bevallásokról.

Ami végre a mellékes vérségnek jussait illeti, fennálló törvényeink szerint ezek csak akkor vehetik a bévallásnak helyes voltát per által kérdés alá, midőn az eladónak vagy maradékinak magvaszakadtával az eladott javakban is őket illetné az örökösödés, ebből tehát egyenesen az következnék, hogy a mellékes vérség ellen szolgáló tör-vényes időmúlásnak kezdete is csak ezen örökösödés megnyílásának napjától lenne számlálandó. Mivel azonban ekkor azon óhajtott cél, hogy a tulajdonnak állandó bi-zonyossága valahára csakugyan eszközöltessék, tökéletesen elérve soha nem volna, mert a vevőnek nemzetségét több századok előtt szerzett birtokától is megfoszthatná az eladó fél vérségének azon mellékes ága, mely az eladott javakban csak most nyert legelsőben örökösödést, ily hosszas idők után pedig a megvevőnek maradéki 161között azóta történt számos osztályok felforgatása legterhesebb pereket szülhetne, sőt a hajdan idők régen elfejtett környülményeiből eredő bevallások szükséges vagy helyes voltát kifejteni, valóban felette nehéz, némelykor pedig lehetetlen is volna, tör-vény által határoztassék meg az is, hogy az elidősítés jussának kezdete még a mellékes vérség ellen is egyenesen az eladó fél halálának napjától számláltassék, és ha an-nak törvényes maradéki az időmúlás hatalmát félbe nem szakasztották, a mellékes vérségnek pert mozdítani csak akkor legyen jussa, midőn az örökösödésnek rendje még az időmúlásnak bétölte előtt reászállott. Ezen törvény, melyet a birtokbéli közbátorság tekéntete szükségessé tesz, igazságtalan nem leend csak azért is, mert a mel-lékes vérség a bévallást előző megintés által jókor lévén figyelmeztetve, jussával szabadon élhetett, s az áruba bocsájtott ősi javak tulajdonát nemzetségének birtokában megtarthatta volna, jussa pedig annyira nem terjedhet, hogy amit egykor tudva helybe hagyott, vagy legalább elnézett, azt századok múltával is felforgathassa, s ezáltal másnak törvényes igazát örökös bizonytalanságban tartsa.

Egyébaránt az országos kirendeltségnek ezen cikkelyben tett minden egyéb javal-lati helyesek és elfogadhatók.

A 29. cikkelyre, De fassionibus perennalibus in liberis regiisque civitatibus districtibus item separatas portas habentibus, nec non oppidis celebrandis,364 nincs semmi észrevétel.

A szabad és királyi városokban, hasonlóképpen elkülönített jószágokkal bíró kerületekben és nemkülönben a mezővárosokban foganatosított örökvallásokról.

A 30. cikkelyben, De invalidatione fassionum ex praeiudicio,365 különösen pedig ezen cikkelynek 2. §-ában törvény által javallja meghatároztatni az országos kirendeltség, hogy midőn valaki a neoaquistica commissio366 alá tartozó részeken fekvő javakat, melyek nemzetsége által hajdan örök bévallás mellett elidegeníttettek, ezen bévallás eldöntésére mozdított perrel kívánná visszanyerni, s ezen javak a királyi fiscusnak, vagy valamely adományosának vagynak valóságos birtokában, köteles légyen a követelő felperes tulajdon nemzetsége régi gyökeres jussainak kétségtelen valóságát bébizo-nyítani, véleményét az országos kirendeltség azon ítéletekben gyökerezi, melyeket a neoaquistica commissiónak végső eltörlése után 1741. és következő esztendőkben hozott a királyi curia, – mivel azonban ezen ítéletek egészen eltérnek, sőt egyenesen ellenkeznek az ítélőszékeknek régiebb törvényes szokásával, és amúgy is constitutio-nalis367 törvényeink lelkével meg nem férnek, azok a hozandó törvénynek helyes és ingatlan alapul nem szolgálhatnak. De valóban az igazsággal sem volna egyező az, hogy a királyi fiscus, ki az ilyen javakra nézve csak a megvevőnek lehet valóságos képviselője, több és fontosabb próbákat kívánhasson az örök bevallás felbontásáért perlekedőtől, mint amit ez a megvevőnek nemzetsége ellen felhozni tartoznék, mert 162ha vagynak a megvevő jussain kívül más elrejtett királyi jussok is, melyek mellett a per alá vett javak a királyi fiscust illetik, azt nem a felperesnek, hanem az állító fiscus-nak kötelessége világosan kifejteni. Azonban a 4 ./. alatti különös vélemény mindezen, és több más okokat oly bőven és helyesen előadta, hogy azokat itten ismételni felesleges volna, hanem a kirendeltség javallata helyett egyenesen az említett különös vélemény lesz helybehagyható.

Az örökvallások jogsérelem miatti megerőtlenítéséről.

Újszerzeményi bizottság.

Alkotmányos.

A 31. cikkelyre, De invalidatione fassionis ex neglecta praemonitione,368 nincs semmi észrevétel.

A(z örök)vallás megerőtlenítéséről az elmulasztott megkínálás miatt.

A 32. cikkely, De recessu a fassione369 változtatás nélkül elfogadható.

A(z örök)vallástól való visszalépéstől.

A 33. cikkely, De transactionibus.370 Különösen a 3. §-ban azt rendeli az országos kirendeltség, hogy a brachialis371 perekből eredett olyan egyességek, melyek mellett valamely fekvő birtoknak tulajdonosi jussa másra ruháztatik, dönthetetlenek ne legyenek. Szükséges leend azonban ezen javallatra nézve megjegyezni azt, hogy mivel a bírói végrehajtást akadályoztató ellentállás, és az ebből eredett ellentállási per gyakran megelőzik az alapos pernek legfőbb megvizsgálását, könnyen megtörténhetik, hogy az alapos perbe hozott, de feljebbvitt első ítéletet a legfelsőbb ítélőszék még akkor is megváltoztatja, midőn már az ellenállási per végképpen béfejeztetett; ilyen esetben tehát tökéletes bizonysággal általában állítani nem lehet azt, hogy a pernek kimenetele már semmi kétség alatt nincs, oly világosítást kell a hozandó törvényhez toldani, hogy mindaddig, még fellebbvitel, megtiltás, vagy más törvényes segedelem mellett reménysége lehet a perét vesztett félnek, hogy ugyanazon perben az első ítélet kedvezőbbre változik, bizonytalan lévén a perlekedésnek kimenetele, szabad le-gyen teljes erejű felbonthatatlan egyességet kötni, habár ez a brachialis pernek folya-mota alatt történik is, – ugyanezen oknál fogva teljes erővel bírjanak mindazon egyezések is, melyek a visszaverési perekben készültek, mert törvényeink rendelése szerint a visszaverés jótéteménye mellett hatalmában áll a vesztő félnek ismét az alapos per érdemének feszegetésébe bocsátkozni, s a követelésnek törvényes voltát előbb felhozni elmulasztott új ellenpróbáival ostromolni; nem lehet tehát a visszaverési per-nek végső befejezéséig magát az alapos pert is elvégzettnek mondani. A pernek birtokon kívüli megújítását azonban nem kell az említett törvényes segédek sorába tar-tozónak tekinteni, mert ámbár ezáltal is reménylhetni némelykor az első perbéli törvényes ítéletnek megváltoztatását, az újító per mindazonáltal egészen új per lévén, azt az előbbi per valóságos folytatásának nem nevezhetni; midőn tehát az első per már egészen béfejeztetett, azon szín alatt, mintha a vesztő fél által netalán kezdendő új pernek kétséges kimenetele magát a megnyert pernek tárgyát is bizonytalansággal 163fenyegetné, dönthetetlen egyességeket kötni nem szabad, de midőn az újító per csak-ugyan folyamotban vagyon, s az újabb próbák is felhozattak, már akkor a per kimenetele csakugyan kétséges lévén, azon teljes erejű végegyesség, mellyel az béfejeztetik, csakugyan felbonthatatlan légyen.

Az egyezségekről.

Karhatalommal való végrehajtás iránti.

A 34. cikkely, De cambiis,372 helyes és elfogadható. Itten azonban említést érdemel a királyi curianak (Plan. tab. ad invalid. cambii pag. 104. dec. 3.373) azon ítélete, mely szerint akkor, midőn a cserélni akarót valamely vérségbéli mellékes atyafi bírói megin-tés által mindazon cserebéli hasznokkal és elsőségekkel kínálja, melyeket az a véle cserélő idegentől várhat, de a bírói megintésnek és említett kínálásnak ellenére is a csere csakugyan idegennel köttetik meg, az intetőnek hatalmában álljon ezen cserét törvényes úton felbontani, vagyis inkább magára ruháztatni. Mivel azonban a Hármos-könyv első részének 70. cikkelye374 szerint minden ellenmondás és megintés sikeretlen a cserék törvényes erejének megrontására, azt pedig, hogy a cserélni akarónak gazdálkodási szándékához képest melyik jószág volt hasznosabb és alkalmatosabb, kivált idő múltával, tökéletesen meghatározni majdnem lehetetlen, minden félreértések elkerülése végett a királyi curianak feljebb említett ítéletét nem hallgatással kell elmellőzni, hanem a hozandó törvénynek világos szavaival jövendőre végképpen megszüntetni.

A cserékről.

Királyi kúriai döntvénytár. A jószágcsere megerőtlenítésére indított perekről. 3. döntvény 104. oldal.

A Hármaskönyv első részének 70. címe a birtokok cseréjéről rendelkezett.

A 35. cikkely, De praescriptione.375 Mindazon észrevételekhez, melyek a törvénykezés rendében a 17. szakaszra, s a polgári törvények javallatinál a 28. cikkelyre tétettek, szorosan alkalmaztatva helybenhagyható.

Az elévülésről.

A 36. cikkelyre, De pignoribus et ea celebrandi modo ac loco,376 úgy szinte

A zálogolásról és foganatosításának módjáról és helyéről.

A 37. cikkelyre, De praemonitione pignoribus praemittenda,377 nincs semmi észrevétel.

Az előintésekről a zálogolásnál.

A 38. cikkelyhez, De realitate devolutione et localitate pignoris,378 nem volna felesleges még azt toldani, hogy midőn a zálogot kereső az elzálogosított részjószágnak meny-nyiségét, vagy az ezen cikkely 6. §-ában elszámlált kivételek esetein kívül annak hely-heztetését bébizonyítani nem képes, habár a zálognak valósága kétségtelen is, soha semmiféle bírói határozás ne kénszeríthesse a zálogos birtokost arra, hogy a zálogban bírt részjószágnak mennyiségét és helyheztetését kimutassa, vagy helyette a felperesnek valamit általadjon, hanem ilyen esetben az alperes a követelő fél által felho-zott próbáknak tökéletlensége miatt feloldozást nyerjen, mert igazságtalanság volna 164valakitől azt kívánni, hogy maga szolgáltasson fegyvert önnön kárával ellenfelének kezébe.

A zálog valóságáról, háramlásáról és helyeztetéséről.

A 39. cikkelyben, De conditionibus pignoris,379 világosan kifejeztessék az is, hogy midőn a zálognak ideje harminckét esztendőnél többre köteleztetik, az egész zálog ezen egy törvénytelen feltétel miatt semmivé ne legyen, sem kiváltásának ideje csupán önkénytől ne függjön, hanem az esztendő száma már magában 32 esztendőre szálljon, a valóságos szerzeményeket pedig mindennémű feltételek mellett szabadon adhassa zálogba a szerző, mert ezeket tökéletes jussa vagyon el is ajándékozni, nem lehet tehát megtagadni tőle azon just, hogy szerzeményét kénye szerint leköthesse.

A zálogolás feltételeiről.

A 40. cikkelyre, De summis pignoratitiis,380 megjegyeztetik az, hogy ezen cikkely első §-ának azon rendelését, mely szerint a zálogos sommák mindenkor azon pénz nemében legyenek visszafizetendők, melyben felvétettek, minden terhes szerződésekre, melyekben valamely egykor felvett készpénzbéli sommának visszafizetése tárgyozta-tik, általában kiterjesztessék, mert ezt a természetes igazság, és a más kárával senkit gazdagodni nem engedő világos törvényeink szorosan megkívánják.

A zálogszegésekről.

A 2. §-ra megjegyeztetik, hogy a zálogos birtoknak azon hiányosságai, melyek a birtokosnak vétke nélkül, vagy véletlen esetekből szármoztak, vagy a zálogban adó tulajdonos jussainak gyöngesége miatt mások által mozdított perekből eredének, ezen §-nak rendelése alá ne tartozzanak, és ilyen esetekben köteles légyen a zálogot visszaváltó lefizetni az egész zálogos sommát, mert a zálogos birtok megcsorbulásának nem a zálogos birtokos lévén oka, károsodást nem szenvedhet annyival inkább, minthogy már azáltal is vesztett, hogy az egész zálogos sommának törvényes kamatai helyett a zálogba vett egész birtoknak jövedelmét, mely egyébként őtet illette volna, nem húzhatta, mert maga ezen birtok csorbulást szenvedett.

A 41. cikkelyre, De meliorationibus et deteriorationibus,381 következendő észrevételek adják elő magokat.

A javításokról és rongálásokról.

1-ször. Mivel a véletlen esetek mindenkor a valóságos tulajdonosnak kárára szolgálnak, világosan említessék a hozandó törvényben, hogy az ilyen előre nem látott, és el nem hárítható károsodásokat a zálogos birtokos megtéríteni nem köteles, ugyan-azért a véletlen eset által pusztulásra jutott, és a zálogos birtokos által újra felépített szükséges épületeknek árát köteles a zálogot kiváltó megtéríteni még akkor is, midőn a zálogos birtokosnak szerződés szerint egyébként épületeket tétetni hatalma nem volna.

2-szor. Noha a királyi curiának ítélete szerint (Plan. tab. pag. 45. dec. 5. et 7.382) az isteni tiszteletre szolgáló építéseket a visszaváltó kifizetni nem tartoznék, midőn azon-ban 165az efféle épületek a patronatus383 jussánál, vagyis inkább kötelességénél fogva készültek, következve még a tulajdonos által is szükségképpen megtétettek volna, azoknak árát a visszaváltó köteles légyen megtéríteni.

Királyi kúriai döntvénytár. 5. és 7. döntvény 45. oldal.

Kegyuraság.

3-szor. Midőn a záloglevélben hatalom adatott a hasznos építésekre, s ezen hatalomnál fogva kertet készített a zálogos birtokos, ezen kertért nem a reá tett költségeket, hanem a királyi curianak (Plan. tab. pag. 45. dec. 8.384) eddigi ítélete szerint a fák valóságos hasznának felszámlálása szerint, annak valóságos értékét fizesse meg a kiváltó tulajdonos.

Királyi kúriai döntvénytár. 8. döntvény 45. oldal.

4-szer. A zálogos java rendkívül való jövedelme, mint példának okáért a talált kincsnek a föld birtokosait illető része, vagy valamely mag nélkül elhalálozó jobbágy-nak öröksége, ha csak ezek eránt a záloglevélben különös határozás nem tétetett, mindenkor a zálogos birtokost illesse, mert egyébaránt a jobbágyok utáni örökösödések felszámlálgatásából, kivált a terjedtebb és régiebb zálogoknál véghetetlen perek szármoznának.

Végre 5-ször. Fennálló törvényeinknek, különösen az 1638. esztendei 29. cikkely-nek385 azon rendelését, hogy a világos zálogot kibocsátani nem akaró, ha minden a zá-logon fekvő pénzével megkínáltatott, az egész sommát elvesztvén, tartozzék a zálogot is kiereszteni, végképpen el akarja törleni az országos kirendeltségnek javallata. Mivel azonban a zálogokat, kivált pedig a bírói foglalásbéli zálogokat igazságtalanul tartóztatók csak azért is kemény büntetést érdemelnek, hogy uzsoráskodó vonakodásaik által a valóságos tulajdonosoknak tetemes kárával szaporítják a pereknek szá-mát, de amúgy is az igazság kiszolgáltatásának hamarítása megkívánja, hogy a követelők tulajdonaik serényebb és könnyebb megnyerhetésében a lehetősig segítessenek, szükséges leend az országos kirendeltségnek javallatát úgy módosítani, hogy a zálogos sommának elvesztéséről szóló törvényeink, és a királyi curianak hasonló tartalmú törvényes ítélete (Plan. tab. nucleus pag. 236. N-ro 89. in causa Akáts contra Könnye386) legalább a bírói zálogokra nézve a magok erejében eddig mód szerint to-vább is fenntartassanak. Többnyire ezen egész cikkely helybenhagyható.

Az 1638:29. tc. arról rendelkezett, hogy miképpen lehet segíteni azon, aki hatszáz forint erejéig el-zálogosított birtokra nézve a vármegye bírói ítéletével szemben lett pervesztes.

Királyi kúriai döntvénytár. 89. szám 236. oldal. Akáts kontra Könnye ügy.

A 42. cikkelyre, De contractu sponsalistico,387 nincs semmi észrevétel.

Az eljegyzés(i szerződés)ről.

A 43. cikkely, De vinculis,388 általában helybenhagyható. Nem volna mindazonáltal felesleges ezen cikkely 3. §-ának rendelését, mely szerint a kölcsönzéseknél a kötésnek egész mennyisége csak egytized részét teheti az egész sommának, világosan ki-166terjeszteni minden szerződésekre, s a hozandó törvényben azt rendelni, hogy a kötésnek sommája a szerződés egész tárgyának egytized részét soha meg ne haladhassa, midőn pedig azt meghaladja, minden különös per nélkül tartozzék a kötést megítélő bíróság annak mennyiségét az említett tized részre leszállítani. Továbbá minthogy a kötés a szerződést megszegőnek önkényt felvállalt büntetése, nem pedig a visszalépés által okozott károknak pótolása, midőn egyik szerződő fél a szerződésnek pontjait megszegi, a természetes igazság és a terhes szerződések kötelező erejének változ-hatatlan bizonyossága megkívánják, hogy a másik fél egyedül a kötéssel megelégedni ne tartozzék, hanem jussa legyen a kötésen kívül még a szerződésnek teljesítését is, úgy szinte minden károkat, vagy megszűnő nyereségét törvényes úton követelni, mert ha az egyik, vagy másik félnek hatalma leend, hogy felvállalt kötelességétől a kötésnek lefizetése által magát mentessé tehesse, gyakran ugyanazon eszköz, melynek a szerződések pontos megtartását kellett volna bizonyossá tenni, azoknak önkényes megszegését fogja könnyíteni; midőn azonban az alkura lépők nem valóságos kötést, hanem az alkut megrontó által fizetendő bánatpénzt határozták meg szerződéseikben, teljes szabadságok leend szerződésbéli jussaikkal élni.

A bánatpénzekről.

A 44. cikkelyre, De debitis389 megjegyeztetik az, hogy mivel a törvénykezés rendénél a 27. szakasznak 430. §-ára tett észrevétel szerint ezentúl a hitelezőnek minden valóságos és világos adósságbéli keresetben szabad választási jussa lesz, a 44. cikkely 3. §-ának azon rendelése, hogy a választási jussal bíró hitelező elhalálozott adósának csak egyik gyermekét vagy örökösét tartozzék perbe idézni, minden világos adósságokra kiterjesztendő lesz, ez azonban osztályosait azon perbe evictiora idézheti.

A tartozásokról.

A 45. cikkelyre, De mutuo per sic dictas partiales obligatoriales contracto,390 nincs semmi észrevétel.

Az úgynevezett részleges adósságlevek általi kölcsönszerződésről.

A 46. cikkely, De foenore,391 változtatás nélkül elfogadható. Mivel azonban a bírói kézre letett pénzekről sem itt, sem más helyen említést nem tesz az országos kirendeltség, ezen tárgynak minden lehető kétséges félremagyarázásoktól leendő felmentése végett a törvényben világosan meghatároztassék, hogy midőn valaki a bírónak kezére bizonyos sommát letesz, mindenkor meghatározza, hogy azon sommával a bírónak kit kellene előbb megkínálni; mert a bíró más pénzének ok nélkül őre nem lehet, és a letett sommát is csak akkor kell valóságosan bírói kézen lévőnek tekinteni, midőn a megkínált illető fél azt felvenni nem akarta, és a törvényes huszadrész is csak ezen időtől kezdve lesz járandó. Ha tehát valaki csak olyan kinyilatkoztatással tenne le valamely sommát, hogy az bizonyos pernek lefolytáig a bírónak kezén maradván, akkor a nyertes félnek adassék által, azt a bírónak elfogadni szabad ne légyen, 167mert a pereknek kétes kimenetele miatt a pénzek, hogy minden haszon nélkül ne he-verjenek, vagy letiltással, vagy törvényes zárral lesznek illetendők.

A kamatról.

Továbbá midőn valamely pénz bírói kézre letétetett, azon bíró, ki a pénzt általvette, a sommának mennyiségéről és kezén létéről a vármegye gyűlésének jelentést tenni tartozzék; ha pedig ezen tisztviselő meghalna vagy hivatalát elhagyná, az illető törvényhatóság tőle vagy örökösitől számot vévén, a letett pénzt addig is, még az értesítendő letévő eránta más intézeteket tesz, a közpénztárba tétesse, a törvényes huszadrész pedig akkor, midőn a pénz a bírói kéztől végképpen elvétetik, mindazon tisztviselők között, kik az említett idő alatt arra gondot viseltek, egyformán légyen felosztandó.

A 47. cikkely, De usuraria pravitate.392 A kereskedői munkában tett azon észrevételhez, hogy az uzsorásoknak elvesztett tőkepénzei legalább egy részben a nemzeti köz kincstárt illessék, alkalmaztatva helybehagyható.

Az uzsorabeli gonoszságról (az uzsoráskodásról).

A 48. cikkelyre, De debitis per minorennes contractis,393 nincs semmi észrevétel.

A kiskorúak által csinált adósságról.

A 49. cikkely, De intabulatione et ejus effectu.394 Sok elfogadható célarányos rendszabásokat foglal magában, vagynak mindazonáltal némely pontjai, melyek különös ész-revételt érdemelnek.

A betáblázásról és hatásáról.

Ugyanis 1-ször. A 6. §-ban azt javallja törvény által meghatároztatni az országos kirendeltség, hogy a hitelezőknek azon elsősége, mely az adósságok törvényes bé-jegyzéséből szármozik, a valósággal béjegyzett kereskedőknek csak ingatlan javait il-lethesse; midőn tehát ezekből a hitelezők bé nem jegyzett követeléseinek pótolása ki nem kerül, az adósnak ingó vagyonából minden hitelező kétségtelen követelésének egy részét arány szerint elvesztvén, elsőségbéli különböztetés nélkül nyerjen elégtételt. Ellenkezik ugyan ezen javallat fennálló törvényeink lelkével és a hitelezőket ösz-vehívó pereknek rendszerével, de mivel ezen rendszabás egyedül a béjegyzett kereskedőkre vagyon szorítva, nemzeti közhitelünk pedig, és a kereskedés virágzása megkívánják, hogy a valóságos kereskedő, kit foglalatosságai más nemzeteknek kereske-dőivel gyakran öszveköttetésbe hoznak, a pénz- és kereskedésbéli tárgyokra nézve más nemzetekéhez a lehetőségig hasonló törvényeknek légyen alája vetve, – nem lesz törvénykezésünk rendének sérelmére, ha ezen célba vett változtatást elfogadjuk. Ne-hogy azonban idővel ezen újítás első rendeltetésének korlátin túl hatván, erőltetett magyarázások által messzebb is áradjon, nem volna felesleges a kirendeltségnek javallatát csak azon megszorítás mellett hagyni helyben, hogy a hitelezőknek törvényes elsőségi jussa nemcsak minden ingatlan fekvő javakra, házokra és egyéb épületekre, hanem az ezekre ruházott javításokra, továbbá mindazon ingókra, melyek az ingatlan javakhoz tartozók, következve gazdaságbéli készületekre, marhákra, házi bútorokra, 168egyszóval mindenekre, melyek nem valóságos készpénzül kölcsönözött, és más pénz-béli követelésekből, vagy az adósnak kereskedési portékáiból állanak, egyenesen ki-terjedjen.

2-szor. A 13. §-nak azon javallata, hogy midőn az adós olyan jószágait, melyek bé-jegyzett adósságokkal vagynak már terhelve, valakinek eladja, idő múltával a hitelezők béjegyzett követeléseiket a megvevőn és annak maradékin is kereshetik, ha az eladónak elegendő vagyona nincsen, valóban törvénytelen, és elfogadása sok káros következéseket szülne.

Ugyanis vagynak birtokosok, kiknek javait oly számos béjegyzett adósságok terhelik; most azoknak kifizetésére bírói foglalás mellett az egész jószág csak alig volna elegendő, most az ilyen birtokos örök bévallás mellett eladván javait, jószágának szerencsés helyheztetése, s a fekvő nemesi birtok örökségének becse miatt oly sommát kaphat azokért, melyből hitelezőinek tökéletes kielégítése után is annyit tarthat meg magának, amivel háznépét ínségtől, nyomorúságtól megmentheti, sőt sorsához illendően táplálhatja; de ha az országos kirendeltségnek javallata helyben hagyatik, nem találkozik olyan vevő, ki pénzt adjon az így megterhelt javakért, és igaz lélekkel szerzett sajátjának bátorságát örök bizonytalanságnak kitegye. Gyakran az eladósodott birtokos csak azért, hogy adósságaitól menekedjék, birtokának egy részét elárosítja, s ezáltal megtartott javait bátorságba helyhezteti, de ha ezen javallott rendszabás törvénnyé válik, melyik vevő bátorkodik tetemes nyereség nélkül annak méregetésébe bocsátkozni, hogy az adósnak valóságos birtoka, melyből időközben egy részt még per által is elveszthet, mennyire haladja meg béjegyzett adósságainak sommáját; akkor pedig, midőn az adósnak több vármegyékben terjednek el javai, melyek együttvéve minden adósságainak mennyiségét sokszorozva felülmúlják, de az adósságok nagy részben ott vagynak béjegyezve, hol az eladandó jószágok feküsznek, minthogy a venni szándékozó sokszor nem isméri az eladónak távulabb vidéken lévő más ja-vait, az áruba bocsátott, de béjegyzett adósságokkal terhelve lévő jószágot megvásár-lani senki nem meri; meg lenne tehát gátolva minden birtokos kétségtelen sajátjának szabad használatában, – a vásárlások bátorságának kockáztatása által megszoríttatnék a köziparkodás, a nemesi fekvő javaknak eddigi valóságos értéke pedig tetemesen megcsökkenne, és ez a hitelezőkre nézve sem volna nyereség, mert követeléseiknek egész bátorsága gyakran egyedül a fekvő javaknak becsén alapul; sőt valóban a köztapasztalás bizonyítja, hogy a javak egy részének jókor történt eladása nemcsak egész nemzetségeket mentett meg a pusztulástól, hanem a hitelezőket is követeléseikhez juttatta, kik kölcsönözött pénzeiknek veszteség és per nélkül, készpénzben, vagy köny-nyen pénzzé változható javakban leendő visszanyerésén már magok is kezdének ké-telkedni. Nem oszlatja el mindezen nehézségeket a következő 14. §-nak azon javallata, hogy midőn a vásárló mindent béjegyzett adósság tulajdonosát követelésének bátorságba helyheztetésére bíróiképpen felszólította, és idő múltával is bé tudja bizonyítani, hogy az adósnak még akkor, midőn az eladás történt, elegendő vagyona 169maradott béjegyzett adósságainak pótolására, az elégtétel terhétől felszabaduljon, mert ezen módosítás a bírói megintéseknek költségeivel, melyek a hitelezők nagyobb szá-ma miatt gyakran nem csekélyek lehetnének, vagy a vevőt igazságtalanul terhelné, vagy károsítaná az eladót, minthogy a vevő minden efféle költségeket annak bészámlálna, de azonkívül is ezáltal még fel nem szabadulnának a vásárlók azon felette terhes kötelességtől, hogy az eladónak értékbéli környülállásait számba vegyék, és arról még esztendők múlva is feleljenek, ami pedig csak azért sem igazságos, mert az idők változása szerint a fekvő javaknak valóságos értéke is tetemesen változhatik, és ezt a venni akaró előre nem láthatja; így példának okáért az a vevő, ki 1816. esztendőben még elég bátorságot látott az eladónak megmaradó vagyonában annak minden bejegyzett adósságaira nézve, tetemesen csalódhatott volna, mert ezen idő olta 1824. esztendeig az eladónak jószága is, mint szinte minden más javak, pénzre számlált ér-tékében felére leszállott, a béjegyzett adósságok tehát abból már ki nem kerülnének.

Félrevetvén tehát a kirendeltségnek említett javallatát, a hitelezők bátorságára és a titkos eladások által történhető csalfa kijátszások meggátolására is figyelmezve, törvény által azt kellene meghatározni, hogy midőn az eladónak áruba bocsátott javait béjegyzett adósságok terhelik, tartozzék a megvevő három hónapokkal előbb, mint a jószágnak árát lefizetné, az örök bévallást vagy záloglevelet közgyűlésen kihirdettetni, és a vételnek vagy zálognak sommájából ezen három hónapokig legalább annyit magánál tartóztatni, amennyit a béjegyzett adósságok egész sommája, s a kötelező levelek kiadásának napjától számlálandó kamatok tesznek, amit azonban a kamatokból időnként az eladó lefizetett, ha kétségtelen nyuglevelekkel bébizonyítani képes, azt a megvevőnek letartóztatni sem hatalmában, sem kötelességében ne álljon. Ezen idő alatt a hitelezők akár per mozdítás, akár törvényes zár, vagy bírói letiltás által követeléseiket bátorságba helyheztetik, ugyanazért a vevő továbbá semmi felelettel köteles ne légyen, aki azonban vásárlásának kihirdetését elmulasztja, vagy az eladót három hónapok előtt kielégíti, azt minden károkért a kezeskedés méltán terheli.

Az 50. cikkelyre, De classificatione debitorum,395 következendő megjegyzések tétetnek:

Az adósságok osztályzásáról.

1-ször. Az első §-ban javallott azon rendszabás, hogy az asszonyi hozományok, ha csak egy esztendő alatt nyilván bé nem jegyeztetnek, törvényes elsőségi jussokat elvesztvén, a többi követelések sorába szálljanak, helyben nem hagyható, mert ellenkezik fentálló törvényeink lelkével, és a törvénykezésnek századok óta sértetlenül megtartott rendszerével; habozó bizonytalanságba, sőt gyakran kétségtelen veszedelembe ejti az asszonyoknak, pedig éppen a férjeiket forróbban szerető szelídebb asz-szonyoknak minden értékét, kik nem vagyonaik pusztulását, hanem inkább a törvények erős oltalmát érdemelnék meg. De felesleges volna még e tárgyban hosszas is-métléssel 170felhordani mindazon fontos okokat, melyeket az 5./. alatti különös vélemény pontos rövidséggel előadott, és minthogy a kirendeltségnek javallatában elszámlált te-kintetek a véleménynek okait és azok erejét meg nem cáfolják, nemcsak nem felesleges, hanem valóban felette hasznos volna az asszonyi hozományok elsőbbségi jussa eránt eddigi törvényeink további fenntartását az új törvényben is nyilván kifejezni. A béjegyzett kereskedőkre nézve a váltó kereskedői törvénykönyvnek rendelései sértetlenül hagyatván.

2-szor. Helytelen és igazságtalan a kirendeltségnek azon javallata, hogy a privile-gialt adóságok egymás között elsőséggel még akkor se bírjanak, midőn az adósnak egész vagyona még ezeknek kifizetésére sem elegendő, mert lehetnek ezek sorában olyan követelések, melyek az adósnak törvényes tulajdonává soha nem váltak, hanem csak őrzés, másnak általadás, vagy ideigleni haszonvétel végett bírásába jutott, de elpazarlott portékákból eredtek, sőt némelykor tiltott utakon, lopás, rablás, orgaz-daság által a valóságos tulajdonosnak tudta és akarata ellen kerültek kezére, mindezekből tehát a tulajdonosok másnak hasznáért semmit el nem veszthetnek, és csakugyan előbb vissza kívánhatják kétségtelen sajátjokat, mint a mesteremberek a tőlök hitelben elhordott első szükségbéliek árát, vagy az özvegy törvényes jegypénzének ki-fizetését. Ezek szerént sokkal igazságosabb leend még ezen követelésekre nézve is oly rendet tartani, hogy mindenekelőtt az adósnak tolvajlásai, rablása vagy orgazdasága által okozott, és törvényes úton bébizonyított károk ezek után az első §-ban k) betű alatt elszámlált költségek, továbbá a kezénél letett, vagy használás végett néki általadott idegen vagyonok, amennyire természetben meg nem volnának, becsű árok szerint, még ezek után minden adóbéli, bányai vagy jobbágyi tartozások, és azon számadásbeli megmarasztások, melyek az i) betű alatt említtetnek, ezeket követőleg a temetési költségek, gyógyszerek ára, s az orvosnak jutalma, minden cselédnek fizetetlen bére, végre az asszonyi hozomány, a mesterembereknek g) betű alatt felhozott követelései, a fizetetlen szállásbér, és utoljára mindenek után a törvényes jegypénz legyenek kifizetendők. Többnyire az adósságok elsőségének ezen cikkelyben javallott sora tökéletesen helybenhagyható.

3-szor. Szinte nem elfogadható a kirendeltségnek azon javallata, hogy a tőkepénzek elsőségi jussával csak egyedül a két esztendő óta fizetetlen kamatok bírjanak, mert világos törvényeink, és a kölcsönözésnek természete megkívánják, hogy minden tör-vényesen kötelezett, vagy egyébként járandó kamat a tőkepénznek jussait kövesse; de valóban nem csekély igazságtalanság is volna éppen azon hitelezőt büntetni, ki emberiségből vagy barátságból az adóst nem háborgatta, a kamatok rendes fizetésének elmulasztása miatt költséges perre nem fakadott, hanem inkább önnön hasznának elmaradását sem számlálván, jótévőleg elnézte, hogy az a néki fizetendő kamatokkal más nyughatatlankodó hitelezőknek terhes zaklatásaitól menekedjék. Helyesebb tehát e részben is fennálló törvényeink rendelésének további megtartása.

171Az 51. cikkelyre, De praelatione, et super inscriptione debitorum,396 nincs semmi észrevétel.

Az adósságok elsőségéről és beírásáról.

Az 52. cikkelyben, De violentia et eius poena,397 az országos kirendeltség eltörölvén egészen a nagyobb hatalmasságnak eddigi törvényes büntetését, mind ezt, mind a ki-sebb hatalmasságnak díját 50 nehéz mértékű márkában, vagyis kétszáz forintokban ha-tározza meg. Sokkal nagyobb különbség vagyon azonban a fekvő javaknak vagy ingó értéknek elfoglalása, és a nemes ember tulajdon személyének megsértése között, mint-hogy e kettőt egyformának tekintvén, mindenikre hasonló büntetést szabni célarányos volna, mert az erőszakosan elfoglalt javakat minden károknak és okozott költségeknek pótolásával, sőt még az elmaradott haszonnal együtt is törvényes úton visz-szanyerni nem nehéz, és ekkor a perét vesztett erőszakoskodó nemcsak el nem érte célját, melyre hatalmaskodásával törekedett, hanem azon felül büntetést is szenved, a személyes sértéseket ellenben semmi bíró, semmi törvényes orvoslás nem történtekké többé nem teheti. Nehogy tehát a nemes ember személyének bátorsága gazdagabb polgártársának kényétől és töltött erszényétől függjön egyedül, nehogy a harag és ala-cson indulat által vakított hatalmas, ki egypár száz forintot könnyen áldozhat bosszú-jának, a törvényhatósága alá nem tartozó nemesnek személyét, sőt mivel a verést köz-vélemény szerint jobbára szégyen is bélyegezi, becsületét is tetszéseként bosszulatlanul sértegethesse, keményebb büntetések súlyával kellett a hatalmaskodni szeretők kiszökéseit mindenkor gátolni. Hazánk régiebb éveiben halált mondottak törvényeink a nemes ember személyét sértőknek fejére, későbben a halálos büntetés megválthatóvá lett, végre pedig egészen eltöröltetett. Nem is volna már ma századunknak lel-kével egyező hajdani törvényeinket e részben feleleveníteni, sőt a későbbi törvények által kiszabott azon büntetés is, hogy a nagyobb hatalmaskodást elkövető minden értékével adózzék tettéért, valóban felette terhesnek látszik, – a 200 forintból álló díj ellenben oly csekély, hogy az csak a szegényebbek zabolázására leend elengendő; nem volna tehát helytelen régiebb törvényeinket és a most javallott cikkelynek rendelését úgy módosítani, hogy egyedül a személynek illetés által történt valóságos meg-sértés tekéntessék nagyobb hatalmasságnak, és büntetése legalább 200 nehéz mértékű márkára határoztassék, a segédül felvett társoknak és küldötteknek törvényes díja pedig azon kívül legyen fizetendő. Egyéberánt ezen per is mind folyamatának rendére, mind bírájára, mind a díjak felosztására nézve egyenesen a kisebb hatalmassági pereknek természetét kövesse, mindazok tehát, melyek ezen cikkelyben a kisebb ha-talmasságra nézve javalltatnak, a nagyobb hatalmaskodásra is kiterjedjenek. Továbbá az, aki megtámadóját visszaveri, vagy az, akit verekedés közben hasonlóul visszavernek, úgy szinte a földesúr, ki szegődött cselédjét (a tiszteket és jobbágyokat ide nem értvén) 172testiképpen megbünteti, hatalmaskodónak ne tekintethessék. Végre minden súlyosabb verések, nemes embernek törvénytelen letartóztatása, tömlöcöztetése, és előkészületekkel öszvekapcsolt szántszándékos megcsapatása, úgy szinte tetemesebb megsértések valóságos vétkek gyanánt közfigyelem és megbosszulás alá tartozzanak. Többnyire ezen egész cikkelynek minden egyéb rendszabásai helybenhagyhatók.

A kisebb hatalmaskodásról és annak büntetéséről.

Az 53. cikkelyre, De poena indebitae actionis,398 megjegyeztetik, hogy a helytelen követelésnek büntetését a nagyobb hatalmasságbéli perekre is törvény által ki kell terjeszteni. Többnyire ezen egész cikkely elfogadható.

A helytelen követelés büntetéséről.

Az 54. cikkely, De repositione violenter eiectorum,399 sok helyes és igazságos határozásokkal világosítja fel a rövid visszahelyheztetésnek tárgyában eddig fennálló törvényeinket; éppen ott nem tesz azonban orvosló változtatást, ahonnan eddig legterhe-sebb sérelmeink erednek. Az 1802. és 1807. esztendei országgyűléseknek naplókönyvei s irományai világos bizonyságot tesznek, hogy az akkor öszvegyűlt országos rendeknek legforróbb óhajtása volt minden hatalmaskodók erőszakos törvénytelenségeinek gátot vetni, s ezen legszebb célnak eszközlése végett alkották a rövid visszahelyhez-tetésről készült törvényeket; közmegelégedést szültek akkor ezen törvények hazánkban, mert a szegényebb nemes birtokos is bátorságot reménylett gazdagabb szomszéd-jának erőszakos hatalma ellen azoknak oltalmában, de nem sok idő múlva panaszok követték ezen közkedvességet, ma pedig már alig vagyon egész törvénykezésünk ren-dében olyan tárgy, mely számosabb panaszoknak volna szerzője, mint a visszahely-heztetések rövid útja.

A hatalmasul (erőszakkal) kivetettek visszahelyezéséről.

Mindezeknek első forrása megvagyon már az 1802. esztendei 22. cikkelynek400 azon rendelésében, hogy a rövid visszahelyheztetések kérdései törvényes úton kívül folya-madások által felsőbb helyekre vitetvén, ott újabb vizsgálat és megítélés alá jöhessenek; mert ezen határozásnak következései valának mindazon törvénytelen parancso-latok, melyek gyakran önkényen épülve, gyakran egymással is ellenkezve felforgatták a törvényes bíróságnak ítéletét, sok félreértéseknek, s ezekből eredő sok terhes pereknek utat nyitottak, törvényes alap és rendszer nélkül változó tartalmaik által örökös bizonytalanságban tartották a perlekedőket, ügyészeket és bírákat, végre magát az 1825. esztendőben öszvehívott országgyűlését is arra fakasztották, hogy az országos irományok 1056. lapján lévő felírásban a főbb parancsolatok önkényét tárgyazó ter-hes panaszokat addig is, míg az országos kirendeltségnek rendszeres munkái felvétetnek, orvosoltatni kérjék. Nehogy tehát ugyanazon eszköz, mely által a hatalmasok törvénytelen önkényét akarták fékezni nemzetünknek képviselői, tovább is a főbb parancsolatoknak még több kárt okozható önkényétől függjön, végképpen el kell tö-rölni az 1802. esztendei 22. cikkelynek azon rendelését, mely szerint a visszahelyhez-tetések 173kérdése folyamodások útján a nagyméltóságú magyar királyi udvari cancellari-ának megbírálása alá vonattatik, és világos törvény által azt kell határozni, hogy a meg nem elégedő fél a visszahelyheztető bíróságnak ítéletét a törvényszékre, vagy királyi városokban a tárnokszékre birtokon kívül feljebb vihesse, de semmi további fellebbvitel meg nem engedtetvén, egyedül törvényes úton kereshesse vélt sérelmének orvoslását; mert ha valahol, tehát bizonyosan a visszahelyheztetéseknek gyakran elő-forduló kérdéseire nézve valóban szükséges, hogy a törvények világosak legyenek, a bíróságnak ítélete csak egyedül ezeknek rendelésén alapulhasson, s az egész per foly-ta minden fellebbvitellel együtt sok időre ne húzódjék, sok költségbe ne kerüljön, és kivált a végső elintézés hazánk polgárinak tetemes terheltetésével országunk határin kívül ne történjék.

Az 1802:22. tc. a birtokukból erőszakkal kivetettek visszahelyezéséről rendelkezett.

Többnyire ezen egész cikkelynek egyéb rendszabásai helybenhagyhatók.

Az 55. cikkelyre, De pecorum impulsione,401 és

Az állatok behajtásáról.

Az 56. cikkelyre, De sublatione nocivae molae et aggerum,402 nincs semmi észrevétel. Valamint szinte

Az ártalmas malmok és gátak megszüntetéséről.

Az 57. cikkely is, De ignobilium litigandi activitate,403 változtatás nélkül elfogadható.

A nem nemesek perképességéről.

Az 58. cikkelyt, De libera salis fodinarum perquisitione,404 mely egyenesen a királyi fis-cusnak még 1790. esztendőben az országgyűléséhez bényújtott kérelmére készült, el-fogadni nem lehet. Minden erőszakos lépés, mely a haza polgárait kétségtelen sajátja-iknak békés használásában bosszulatlanul háborgatja, habár az okozott kárnak teljes mértékű pótolása haladék nélkül megtörténik is, csakugyan sérelmet ejt az értékbéli közbátorságon, és ellene vagyon a polgári köztársaság egyik fő céljának. Mindazon törvények, melyek a tulajdonost önnön megegyezése nélkül is kénszeríthetik, hogy igaz birtokától cserék által megválván, nemzetségének ősi fészkéből, vérségének és barátinak megszokott köréből kiszakadva, gyakran előmenetelt ígérő hivatalos pályá-jának elhagyásával idegen vidékekre költözzék, vagy sajátjában másnak önkényes vizs-gálódásait, és alkalmatlan bosszontását néma hallgatással eltűrje, szabad alkotmányú nemzeteknél csak akkor állhatnak fenn, csak akkor nem igazságtalanok, midőn azokat az egész hazának veszélyben forgó közjava teszi szükségesekké. Ilyen tekintetet érdemelnek Magyarországban a sóbányák eránt alkotott törvényeink. Igaz ugyan, hogy őseink már a régiebb századokban is királyi jövedelmek közé számlálták minden bányáknak hasznait, sőt a sónak eladását egyenesen és kizárólag a fejedelmi jussoknak sorába helyheztették, igaz az is, hogy már Nagy Lajos405 alatt, 1351. esztendőben 174a 13. cikkely406 által hazánk fejedelmének kétségtelen hatalom adatott mindazon ma-gányos birtoknak bécserélésére, melyben valamely hasznos bányának kétségtelen jelei látszanak, de másrészről igaz csakugyan az is, hogy Nagy Lajos említett törvényének színe alatt a kamarának némely sótisztjei kéméletlenül kezdették a birtokos nemesek javait és házait vizsgálgatni; vizsgálódásaik pedig oly számos kiszökésekkel valának öszvekötve, hogy több megyéknek nemessége már a gyakran ismételt bosszontások hosszú sorát hallgatva, tűrni megunván, az 1715. és 1729. esztendei országgyűléseken nyilvános panaszra fakadott. Törvényeket alkottak ekkor az országos rendek, különö-sen a 6.407 és 13. cikkelyeket,408 hogy ezáltal a sótisztek féktelen kiszökéseit megzabo-lázzák; de mennyire felelt meg ezen törvények óhajtott céljának a következés, mennyi-re teljesedtek az ország nemeseinek törvényeink oltalmában helyheztetett reményeik, bizonyságul szolgáltak Mármarosnak, és több más vidékeknek naponként szaporodó panaszai, bizonyságul szolgál az 1825. esztendei országgyűlésnek az irományok 317. lapján lévő felírása, melyben szükségesnek látták az országos rendek ezen kiszökésekről panaszképpen világos említést tenni.

A sóbányák szabad felkutatásáról.

Lajos, Anjou 1342-től haláláig (1382-ig) magyar király.

Az 1351:13. tc. értelmében az uralkodó csak akkor vehette el valamely nemes nemesfémbányával rendelkező birtokát, ha cserébe ugyanolyan értékű birtokadományt juttatott neki.

Az 1729:6. tc. a sótisztek és lovasőrök visszaéléseinek megszüntetéséről rendelkezett.

A sótisztek visszaéléseiről az 1715:13. tc-ben esett szó.

Ha most mívelés alatt lévő sóbányáinknak elapadásától tartani lehetne, ha vagy a költségesebb ásás, az elkészítés, vagy a kiásott sónak évenként alábbszálló mennyisége fejedelmünk kincstárának törvényes jövedelmeit tetemes csökkenéssel fenyegetné, nemzeti jobblétünk és közboldogságunk tekéntetének könnyebben feláldoznánk sa-játunk sérthetetlenségét, békével tűrnénk a szükséges törvények súlyát, és a sótisztek némely kiszökéseit néma hallgatással néznénk el, mert azon haszon, mely a közjóból minden egyes polgárra háramlik, kipótolná mindezeket, és azon szent kötelesség, mely szerint a haza közszükségeinek terheit némelykor áldozatokkal is tartozunk viselni, sok panaszaink kitörését elfojtaná, – de midőn a köztapasztalás bizonyítja, hogy a királyi sóbányáknak kimeríthetetlen bősége lehetetlenné teszi a sónak megfogyását, midőn kétségtelenül bizonyos az is, hogy az ásásnak, elkészítésnek és szállításnak öszveszámlált minden költségi csak igen csekélyek, holott ellenben a sónak felette nagy ára sokszor ismételt, de soha meg nem hallgatott panaszaink után is hazánk legterhesebb sérelmével mind ez ideig le nem szállíttatott, méltán kívánhatjuk eltörlését azon törvényeknek, melyeket a nemzet közügyének tekintete szükségesekké nem tesz, a nemesi jussoknak és a vagyonbéli közbátorságnak sérthetetlen fenntartása pedig eltöröltetni parancsol.

Nehogy tehát a királyi kincstárnak minden haszna nélkül országunk birtokos nemessége némely kamarai sótisztek önkényes bosszontásainak tovább is tárgya lehessen, világos törvény által kell meghatározni, hogy a mívelés alatt lévő királyi sóbányá-kon 175kívül a magánosoknak javain, azok világos és önkényes megegyezése nélkül, kénszerítő hatalommal új bányákat nyitani, vagy evégett vizsgálódásokat és ásásokat soha semmi szín alatt tenni szabad ne légyen. Ha pedig a királyi sóbányák idővel ne-talán apadni kezdenének, ezt a királyi kamara mindenkor az országgyűlésének tartoz-zék béjelenteni, s akkor egy országos kiküldöttség vizsgálódásokat tévén, az egyik vagy másik birtokosnak jószágán nyitandó új bányának helyét meghatározza, mely eset min-denkor törvénybe leend iktatandó, és a jószágát elvesztőnek csere által leendő tökéletes kielégítésére tartozzék a törvényhozó hatalom különös figyelemmel felügyelni.

Egy másik sérelme nemzeti jussainknak az, hogy a királyi kamara bíróskodási hatalmat tulajdonít magának mindazok ellen, kik a tiltott sót hazánkban béhozzák, elrejtik, vagy tudva használják, és ezen hatalomnál fogva még a nemeseket is önkényes büntetésekkel terheli, puszta gyanúból házaikat vizsgáltatja, sőt a nemteleneket gyakran erőhatalommal be is fogatja. Felterjesztették ezen sérelmet hazánk országos rendei még az 1825. esztendei országgyűléséből az irományok 316. lapján lévő felírás mellett, de fejedelmünknek megtagadó válassza miatt, mely az irományok 1117. lap-ján látható, mindeddig orvoslás nélkül maradtak panaszaink; szükséges tehát a megtagadott orvoslásnak eszközlését újabban ismételendő felírások által sürgetni, s a ki-rályi kamarának minden bíróskodási hatalmát világos törvény által, egyedül a kamarai tisztek és cselédek személyére szorítani, mert egy olyan igazgató szék, melynek első rendeltetésénél fogva is csak a közgazdálkodási tárgyokkal kellene foglalatoskodni, törvénykezésünk egész rendszerének megzavarása nélkül, hazánk nemeseire, kiknek minden ügyei más rendes ítélőszékek elébe tartoznak, törvényes ítéletet nem mondhat, s azoknak önkényes büntetéseket nem szabhat; de valóban ellenkezik is az igaz-ság kiszolgáltatásának természetes rendével, hogy ugyanazon királyi kamara, mely a tiltott sónak használói ellen tulajdon jussainak sérelmét kívánja büntetések által meg-bosszulni, s a néki okozott károknak pótolását eszközölni, felperes is, bíró is lehessen egyszersmind önnön ügyében.

Mivel tehát az 1609. esztendei 17.,409 az 1715. esztendei 15.,410 az 1723. esztendei 13.,411 91. cikkelyek,412 s több más törvényeink, melyeket inkább csak egyedül a harmincadosok és kamarai tisztek kiszökéseinek megzabolázása végett alkottak őseink, homályosak értelmeik, vagyis inkább az erőltetett magyarázás által forrásai valának minden ezen sérelmet okozó viszaéléseknek, azok rendeléseit ezen javallott módosítás 176szerint változtatni, s pontosabb meghatározás által világosítani nem lesz felesleges.

Az 1609:17. tc. büntetéssel fenyegette a harmincadok megrövidítőit, valamint a kereskedőket jogtalanul háborgató harmincadosokat.

Az 1715:15. tc. az ország belsejében levő harmincadokról és száraz vámokról rendelkezett.

Az 1723:13. tc. a harmincadosok kihágásait próbálta megakadályozni, miközben némely harmincadokat eltörölt.

Az 1723:91. tc. az 1723:13. tc. illetékességét ill. hatályát terjesztette ki Horvátországra és Szlavóniára, valamint a haszonbérlőkre is.

Az 59. cikkelyhez, De pupillis,413 mely az árvákra nézve általában helyes és elfogadható rendszabásokat foglal magában, toldalék gyanánt megjegyeztetik még az, hogy mivel a szolgabíró vidékétől távolabb lakván, gyakran némely kisebb birtokú nemes embernek halálát sok időre tudja meg, némely pusztákon lakókét pedig, semmi helybéli elöljáróság nem lévén, a szolgabírónak senki bé nem jelenti, nehogy éppen a szegényebbek, kik a törvényhatóságnak közfigyelmére, s jótévő gondoskodására leg-inkább szorultak, oltalom nélkül pusztulásra juthassanak, törvény által a lelkipászto-roknak kellene kötelességül adni, hogy minden árvákat hagyó nemes embernek, vagy a nem urasági törvényhatóság alá tartozó nemtelennek is haláláról a vidékbéli szolga-bírónak tizenötöd nap alatt írásbéli jelentést tenni tartozzanak, melyet ha elmulaszta-nak, a felelet terhét ők viseljék, és azon felül ezért is, mint más kötelességeik elhagyásáért fenyítéket érdemeljenek, – mert a lelkipásztor legjobban ismérheti híveit, teme-tés pedig az ő tudta nélkül nem történhetvén, minden halálos esetet legkönnyebben és legbizonyosabban bejelenthet.

Az árvákról.

A 60. cikkelynek, De militaribus personis eorumque substantia,414 hét első §-aiban helyes, és a törvények eddigi heánossága miatt valóban szükséges rendszabások foglaltatnak, ezek tehát a hozandó törvénybe méltán beiktattathatnak; a 8. és következő §-okat pedig, minthogy azok az 1830. esztendei országgyűlésén a 9. cikkely415 által már törvénnyé váltak, itten ismételni felesleges.

A katonai személyekről és azok mivoltáról (tudniillik sajátos helyzetéről). Megjegyzendő, hogy a latin szövegben earumque helyett hibásan eorumque szerepel.

Az 1830:9. tc. az elhalálozott katonai személyek vagyonáról rendelkezett.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem