AZ AVAR URALOM UTOLSÓ ÉVSZÁZADA
AZ AVAR URALOM UTOLSÓ ÉVSZÁZADA
A 700 után kialakuló, bronzból öntött övdíszeinek motívumairól „griffes-indás”-nak nevezett régészeti „kultúrát” a művészettörténeti-tipológiai módszerrel dolgozó régészet a századfordulón, majd az utóbbi évtizedekben ismételten igyekezett önálló népességgel, illetve újabb bevándorlókkal kapcsolatba hozni. Mivel a keleti sztyeppekről kiinduló újabb bevándorlást 700 után még feltételezni sem lehet, a „griffes-indás” művelődés feltűnését (valójában: kialakulását) több évtizeddel korábbra tették a valóságosnál. Ma már világos, hogy az avar birodalom életében és történetében törést, változást, újat csak a 670-es évektől beköltöző keleti népcsoportok okoztak, a késő avar kori anyagi művelődés, művészet, viselet, felszerelés, fegyverzet az új alapokból helyben alakult ki. Az átalakulás mintegy két nemzedéken át tartott, a fejlődés végeredményét tükröző új falvak és temetőik gyakran csak 700 körül keletkeztek.
175Csak kevés olyan temető van, amelyet a 7. század első felétől kezdve az avar birodalom felbomlásáig folyamatosan használtak. Erdélyben talán a csak kis részleteiben ismert tövisi lehet ilyen – késői korszakára öntött bronz nagyszíjvég utal. A falvak vagy a temetők többsége a megrázkódtatás hatására a 7. század utolsó negyedében újjáalakult vagy éppen akkor keletkezett. Aranyosgyéresen – ahol az átalakulást jelző lovastemetkezésről már szó esett – a gazdag és változatos késő avar sírleletek nagyobb késő avar temetőről tanúskodnak. Az indadíszes öntött nagyszíjvégek és csatok korábbi tömör és későbbi áttört típusai, virágindával és oroszlánfigurákkal díszített kerek és csüngős övveretek, különböző formájú lapos talpú kengyelek, többféle kopjacsúcs és harci fokos éppúgy a teljes késő avar korhoz köthető, mint az asszonyok kerek és ovális karikájú gyöngycsüngős fülbevalói, dinnyemaggyöngyei és a hajkarikák avar kori típusai. Végül vannak olyanok, mint pl. Baráthely 2. temetője, amelyeket csak a késő avar korban nyitnak.
Az Erdélyi-medence nyugati peremén, a Maros és a Küküllők találkozásának vidékén látszólag előzmények nélkül tűnnek fel a késő avar katonai uralkodó réteg lovas-fegyveres sírjai. Baráthelyen, Hariban és Muzsnaházán a lovassírok késői kengyelpárokkal, ívelt oldalpálcás zablákkal, öntött szíjdíszekkel és késői lándzsacsúcstípusokkal a 8. századi avar katonai réteget képviselik. Magyarlapádon a Gorgány és a Vár között az avar birodalom fennállásának utolsó évtizedeire tehető lovassír került elő, felfelé ívelt talpú kengyelekkel, kisméretű kerek kantárrózsákkal (falerákkal), négykaréjos lószerszámdíszekkel, lándzsával és harci fokossal. Eddig ez az egyetlen ilyen temetkezés az Erdélyi-medencében. A korábban alig megszállt Maros-völgy állattartásra-legeltetésre alkalmas mellékvölgyeiben is feltűnik a késő avarság. Lesnyeken (Hunyad m.) sírokból előkerült virágindás aranyozott öntött bronz szíjvég, aranyozott bronz lószerszámsallang és ezüstboglár, a Sztrigy–Zsil völgyében Szentgyörgyvályán öntöttbronz csüngős övdísz jelzi a késői avarok jelenlétét. Ami azonban településterületét tekintve legfeljebb fele a korai avarnak.
A 7. században még központi jelentőségű vidékek (pl. Fejér és Tolna megye) a 8. században sokfelé elvesztik jelentőségüket. Ilyen a korábban sűrűn megszállt Temesköz is, amelyből eddig csak egy-két griffes-indás övdíszes sírlelet (Denta, Temesvár-Módosi híd 5 sírja, közte lovas-szablyás temetkezés indás övdíszekkel, sajátos maszkos csüngős verettel, az egyik sírból késői korongolt edénnyel), egy női sírra utaló esztergált csont tűtartó tubus (Perjámos-Sánc-halom) és néhány korongolt síredény (Lovrin, Radna) ismert. Nem jobb a helyzet a Maros és Fehér-Körös közti Kelet-Alföldön sem, ahol a székudvari temető és igen szép, áttört öntöttbronz nagyszíjvéges, kengyeles lovassírja képviseli a késői avarságot. Ismeretlen két simándi avar sír kora.
Az Érmellék – úgy tűnik – nem veszti el jelentőségét. Székelyhíd-Veres-dombon két feldúlt késő avar sír került elő, mindkettő a 7/8. század 176fordulója tájáról. Az 1. sírban izgalmas, keleti jellegű öntött és préselt övveretek-szíjvégek, rézlemezzel pántolt faedénytöredék, varkocsszorító rúd, a 2. sírban a kengyelpár formája s egy egyenes szablya jelzik az átalakulás korát. Érdengeleg-Újtemetőben jó 8. századi sír került elő szablyával és öntött indadíszes nagyszíjvégben végződő fegyverövvel. Biharvárból a késő avar korszakból patkó alakú kő- és hasonló agyagkemencével felszerelt félig földbe vájt lakóputrikat ismerünk, többségében szabad kézzel készült edények töredékeivel.
Ezzel egyidőben a csaknem másfél évszázad óta lakatlan Szatmár és Szilágy jelentősége hirtelen megnő – ugyanezt lehet megfigyelni Szabolcs-Szatmár megye szatmári részein is. A Sikártón talált indadíszes öntöttbronz szíjvég, a zilahi ezüstözött öntöttbronz nagyszíjvég – megoldásában egyedinek számító, szarvasra támadó nagyfogú ragadozó és griff ábrázolásával –, az érkávási lovassírból származó, szarvasra támadó griffekkel díszített öntöttbronz nagyszíjvég és lószerszámdíszek, az egykori Szilágy megyéből múzeumba került, griffel díszített öntött csatok és övdíszek, a Dobokán talált, ún. „lapos indás” pajzscsüngős övdísz egytől egyig erről tanúskodnak. E lelőhelyek egy részéről (pl. „Szilágy megye” vagy Doboka) nem dönthető el, hogy egyáltalán avaroktól származnak-e, avagy a Szilágynagyfalu–Szamosfalva-csoport halmos temetőivel képviselt szláv népességtől. Mátészalkán, Záhonyban ugyanis az egykorú (8–9. századi) díszítmények szlávoktól lakott területről valók.
A 8. században az erdélyi avar és szláv anyagi kultúra (elsősorban az edényművesség) annyira összefonódik, hogy csak a sírok-temetők rítusa alapján választható szét, gyakran úgy sem. Az avar hatású szláv telepek nem bizonyítékok avarok tényleges jelenlétére, csak az avar fémművesség és fazekasság korszakjelző produktumainak gyér átvételéi.
*
Az avar korszak második fele is csupán településtörténetileg értékelhető. A temetők nagyságának, kiterjedésének, szerkezetének, rétegeződésének ismerete nélkül – egyáltalán, temetőfeltárások nélkül – nem lehet a társadalom szerkezetébe betekinteni. A lovas, lovas-fegyveres és fegyveres-díszöves temetkezések ugyan az egész avar birodalomban egységesen megtalálhatók, de szerepük-rangjuk nagyon különböző lehet – a területi méltóságok katonai kíséretén kezdve a határőrző katonai telepeken át egészen a falvak és közösségek vezetőiig, a nemzetség- és nagycsaládfőkig. Erdélyben egyelőre nem dönthető el, hogy melyik társadalmi réteggel vagy típussal állunk szemben. A régészeti lelőhelyek elterjedéséből pusztán annyi állapítható meg, hogy az avarság a 8. század végéig ténylegesen jelen volt Erdélyben, de már csak az Erdélyi-medence nyugati vidékén, a Maros középső völgyében és a Küküllők alsó folyása mentében – vagyis településterületük Torda, Marosújvár, 177Kisakna sóbányái vidékére szűkült le. A 8. század második felében Dél-Erdélyben és a Szamos völgyében is feltűnnek avar leletek. Ezek azt is jelezhetik, hogy elkezdték a hegy- és völgyvidék dús legelőinek hasznosítását, mégis valószínűbb, hogy „avarrá” lett szláv főnökök hagyatékai.
Az avar uralom valószínű helynévi bizonyítéka a Küküllők neve, amely a török kökeleγ „kökényes” szóból származik. A Küküllők völgye a régészeti leletek tanúsága szerint 567-től egészen a 9. századig központi szerepet játszott az erdélyi avar megtelepülésben, a 6–7. század folyamán egyenesen az erdélyi avarság uralmi központja volt, a 8. században pedig az Erdélyből eddig ismert legnagyobb késő avar kori temető feküdt itt (Baráthely 2.).
